Cikkek‎ > ‎Irodalom, újságírás‎ > ‎

Danis Attila

A varázsmesék és a meseterápia

Dolgozatom témája a mese, illetve a meseterápia. A meseterápia mindenki számára segítséget nyújthat, hiszen a mesék mindig valamiről szólnak, akárcsak a valóság. Az egyensúly megbomlása az alaphelyzet a történetekben, nekünk pedig a megoldandó problémát jelenti. Hiszen a mesélés csak a XIX. századtól számít gyermekműfajnak, régen még a bölcsőtől a koporsóig elkísért minket. És ez nem a véletlennek köszönhető, hanem annak az ősi szimbólumrendszernek, amit tartalmaz, ami segítségünkre van, hogy boldoguljunk életünk viszontagságos helyzeteiben.

Dolgozatomban a meseterápiáról fogok írni, miként segíthetnek a mesék különböző élethelyzeteinkben. Ismertetem a terápia menetét, a módszereket és az eredetét. Továbbá bemutatom milyen jelentéstöbblettel bírhatnak egyszerű népmesének, majd Andersen: A kis hableány című művének elemzésén keresztül feltárom a különböző jelentéstartalmakat és a valóságban miként segíthetnek a mesék üzenetei problémáinkon, kapcsolatainkban.

Az emberiség első meseterapeutája valószínűleg Sahrazád (Seherezádé) lehetett, aki addig mesélt egy megcsalt és bosszúvágyra éhes, dühös férjnek, amíg le nem tudta csillapítani haragját és megnyugodhatott a mesék tanulságának segítségével. Nem volt könnyű dolga Sahrazádnak, hiszen több mint ezeregy éjszakán kellett mesélnie a férfinak, nem kisebb tétért, mint a város leányai életének (és saját magáénak) megmentése a dühös uralkodó elől. Ez idő alatt három fiú gyermeket szült a királynak, akik kedvéért felmentését kérte a halálbüntetés alól. A király bevallotta, ezt már régen megtette, hiszen a mesék gyógyító erejének segítségével már minden reggel boldogan ébredt fel. Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia – Mesék a gyógyításban és a mindennapokban

A mesét azért lehet jól alkalmazni az emberi élet minden periódusában, mert mindig olyan dolgokról szól, amik veszélyeztetik az élet folyamatait vagy magát a működését. Az egyensúly megbomlása szinte alaphelyzet a mesékben, a főhős pedig a kivezető utakat mutatja meg nekünk. Ezek az utak természetesen kudarcokat és csapdákat is magukban rejthetnek, ami a valóságban is igaz, de a terápia lényege, hogy kimozdítsuk az embereket a holtpontról. Erőt adnak, bátorságot, hogy megtegyük az első lépéseket, céljaink elérésének érdekében.

Természetesen az első lépések után jönnek a legnehezebb megpróbáltatások. Ilyenkor kell beleélni teljes egészében magunkat a főszereplő helyzetébe és élethelyzetét, a körülményeket a saját életünkre kiterjeszteni, mert csak így érhető el a belső fejlődés. Meg kell értenünk más utak is léteznek, mint amiket megszokásból választanánk.

Ha a „beteg” elfogadja azt, hogy a mesét, ne dajkameseként kezelje (ami a XIX. század óta van csak így), hanem olyan segítségként, amin keresztül megérthetővé válik a világ. Azonosulhatunk saját örömeinkkel, vágyainkkal, konfliktusainkkal, ráadásul a meséket összevethetjük más országokban lévőkkel, hiszen minden ország kicsit másképpen világít rá a problémákra. Ez adja a népmesék végtelen erejét, hiszen korlátlan a kombinációk sorozata.

A befogadónak továbbá el kell döntenie, hogy egy maga által kitalált történetbe élje bele magát, vagy pedig több szálon kapcsolódjon a sztori az igazsághoz. Valamint választani kell szereplőt is, kinek a bőrébe szeretnénk belebújni/azonosulni. A hős tudja, hogy a problémákat saját magának kell megoldania, a boldogságot senkinek sem kínálják tálcán. Segítőkre ugyan rátalálhat, ahogy lenni is szokott, de ők inkább csak útbaigazítanak. Az univerzális segítőként talán a táltos paripát említhetjük meg. Döntő fontosságú életünkben is milyen lovat választunk, milyen lóval érezzük magunkat biztonságban és bízunk meg gyorsaságában, amik segítségével sikeresen oldhatjuk meg feladatunkat. Nem mindegy, hogy saját istállónkból vagy egy mezőre választjuk ki az adott hátas jószágot és azt mivel etetjük meg. Nem véletlen az sem, hogy a két idősebb testvér ( akik egyébként szintén mi vagyunk egy korábbi fejlődési szakaszunkban) az arany- és ezüstszőrű lóval megbuknak a vizsgán. Ellenben a legkisebb királyfi, aki nem az istállóból, hanem egy szemétdombról egy gebét választ és segít neki, majd a segítségnyújtás után az mikor megrázza magát és hatlábú táltossá változik majd parazsat kér eledelül. Tehát az elhanyagolt képességeinket kell aktivizálnunk, emberi voltunkat kívánja erősíteni nem pedig az intellektuális utakat bennünk.

Az elemzés viszont akkor a leghatásosabb, ha az alanyt előtt nem tesszük nyilvánvalóvá a szimbólumok jelentését. A gyerekeknél is a legegyszerűbb kérdés a legcélravezetőbb: „te ki vagy a mesében?”. Egy kisgyermek nem képes megfogalmazni a benne lévő feszültségeket, szorongásokat, de egy mesén keresztül kiválóan megtudja nevezni, melyik szereplő vonzza vagy melyik szereplő élethelyzete azonos a saját életével. A gyerekek kitalált történeteit is nagyon komolyan kell venni, mert ezeken keresztül öltenek testet legféltettebb titkaik és ezeken keresztül kerülhetünk még közelebb személyiségük mélyebb rétegeihez. A nehezen kommunikáló gyerekeket is rá lehet venni, hogy megnyíljanak: a legizgalmasabb résznél abbahagyjuk a mesélést, amikor már izgatott lesz a történet végkifejlete miatt és arra kérjük, hogy ő mondja el mi lesz a vége, hiszen senki sem szereti a befejezetlen sztorikat.

Tehát a meseterapeuta nem a pszichoterapeuta munkáját végzi, hanem a mesemondóét. Szoros kapcsolatban állnak a mese hallgatójával, a közbeni reakciókhoz, kedélyállapothoz mérten alakítják a történetet. A koncentráció és az emlékezetmunka a meseterpiában szintén gyógyító hatással bír. Valamint a pszichoterápiában a sötét elfojtott dolgoknak van szerepe, a meseterápia, pedig a fénytermészetére épít. Világosság teszi a nem ismert jelentéseket, ami a tudatban és a lélekben adott minden ember számára.

Most pedig egy elemzés bemutatásához vegyük például H. C. Andersen: A kis hableány című meséjét, ami első olvasatra a beteljesületlen szerelemről szól, miközben hősnőnk szerepében a boldogtalan szerelmes archetipikus mintáját vélhetjük felfedezni. (Boldizsár Ildikó Egy női sors H. C. Andersen: A kis hableány című művében) Egy olyan női sorsot kísérhetünk figyelemmel, aki mindent feláldoz a hőn szeretett férfiért, aki ebből semmit sem vesz észre, más szenvedélyek uralják gondolatait. Viszont ha közelebbről megvizsgáljuk a művet egészen más üzenetet kapunk.

A kishableány az átlátszó mély tengerben él, természete különös, álmodozó, de gyönyörű teremtés. Az emberekről szóló mesék hallgatása teszik őt a legboldogabbá, elvágyódik hozzájuk. Életüknek első fordulópontja, amikor tizenöt éves korukban felmennek a felszínre, hogy először csodálhassák meg a fenti világot. Amikor elérkezik az idő, a kis hableány fejére liliomkoszorút tesznek, halfalkára osztrigákat csíptetnek, ami rettenetes fáj neki. Ez nővé érésének első folyamata, amikor rájön, milyen rendbe is szeretnék őt beilleszteni, ami előrevetíti sorsát.

Amikor felbukkan a tengerből egyből egy királyfit pillant meg, akibe rögtön beleszeret, és akinek a hajója pár perc múlva elsüllyed a viharban. A hableány megmenti, de nem maradhat vele ébredéséig, így az első találkozásuk meghiúsul, de minden nap felúszik a felszínre, hogy láthassa szerelmét. Az öregkirályné mesél a szerelemről unokájának és ez a tudás átadása tekinthető nővé érésének második állomásának: „Az a férfi a lelkét adná, de úgy, hogy közben megőrizné magának.” Kulcs mondat a meséhez és a –férfi-női szerelemhez, úgy odaadnia magát az embernek, hogy közben megőrzi saját lényét, ez fontos, döntő tett minden szerelemben. Azonban azt is elmondja az öregkirályné, hogy ez sosem következhet be, hiszen ehhez lábakra lenne szüksége, de a kishableány számára nem létezik lehetetlen, ha szerelméről van szó.

A tengeri boszorkányhoz indul tanácsot kérni, ami egyben a harmadik állomást is jelenti, egy fortyogó, bugyborékoló, „mindent beszippantó forgón” kell átmenni, és színe elé járulni. A boszorkánnyal való találkozás egy fajta próbatétel, amin minden nőnek túl kell esnie egyszer életében: szembe nézni az ősasszonnyal, jó és a rossz forrásával. Az hogy teljesül-e a kívánság, az a kérés nagyságától is függ és attól mennyire is szeretné elérni a kívánt célt. Amikor a boszorkány megbizonyosodik róla, hogy a hableány komolyan gondolja vagy a szolgálat vagy, mint itt a „valamit valamiért” elv alapján születik meg a döntés. Ilyenkor mindig nagy árat kell fizetni: a legdrágább kincsét kell odaadni a kívánt boldogságért az alanynak.

A hableány eddigi cselekedetei megfontoltak voltak, tudta mi kell célja, a királyfi eléréséhez és ehhez mérten sáfárkodott, hogy megkaphassa az elengedhetetlen kellékeket: a lábakat. Azzal, hogy fizetni is kell érte, csak most szembesül. Ráadásul ez a fizetség az eddigi áldozaton, (eddigi életének feladásán) is túlmutat: a hangját kell odaadnia. A boszorkány jól tudja, mit kér. Ezáltal a kishableány feláldozza azt, ami a legszebb benne, ugyanakkor a szavak, a kimondás erejét is, ami halfarkának feladásával párosulva azt jelenti, hogy önmagának lényét adja fel.

Az hogy megérte-e, ezen a ponton még megjósolhatatlan, de nyugodt szívvel csak akkor zárhat le valaki egy kapcsolatot, ha mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen akadálya kibontakozni. Hallgatva a boszorka tanácsaira, bízik benne, hogy elég lesz „lebegő járása, beszédes szeme” hogy megbűvölje a királyfi szívét. A terv azonban nem valósul meg, mivel a királyfit hiába bűvöli el a lány szépsége, nem a szívével lát, nem érti a tekintet nyelvét. Talált gyermekének becézi a lányt, akire apród ruhát ad, tehát se a nőt, se a királylányt nem látja a szerelmes lányban. Nem engem szeretsz-e a legjobban a világon? - kérdezte a kis hableány szeme, amikor a királyfi átölelte, és megcsókolta a homlokát. - Te vagy a legkedvesebb a szívemnek - felelte a királyfi -, mert jólelkű teremtés vagy, hűségesen ragaszkodol hozzám, s emlékeztetsz egy fiatal lányra, akit egyszer láttam életemben... aki megmentette az életemet. Tudom, hogy ő az egyedüli, akit szeretni tudnék ezen a világon. Te úgy hasonlítasz hozzá, hogy szinte kiszorítod a képét a szívemből. (...) - Ó, ha tudná, hogy én voltam az élete megmentője! - gondolta a kis hableány.” (Boldizsár Ildikó Egy női sors H. C. Andersen: A kis hableány című művében) Ezáltal a hableányban többször is feltámad a földi boldogságnak a reménye, de végül azt veszi feleségül a herceg, akit megmentőjének hisz, a lányt, aki a fövenyen állt felette a hajótörés után.

Itt érkezünk el a lány sorsának ötödik állomásához, ahol kénytelen szembe nézni a valósággal és elviselni a gyötrő fájdalmat. Bizalmasaként neki áradozik a királyfi boldogságáról és az álomesküvőről, miközben a lány szíve majd’ megszakad. A menyegzőn neki kell vinni a menyasszony uszályát, miközben az éjjelre gondol, amikor beteljesedik az átok, miszerint ha mást vesz feleségül a herceg, neki meg kell halnia. Andersen meséje két utat kínál: az egyik a halál, a másik pedig, hogy testvérei hajáért cserébe a boszorkány kést küld a lánynak, amivel szíven kell szúrnia a szerelmespárt. Be is sétál az ifjú pár sátrába, ahol az újdonsült férj, felesége nevét suttogja álmában.

Ez a hatodik fejlődési szakasz pillanata, amikor a hableány megért valamit és a kést a tengerbe dobja. Egyrészt a boszorkány hatalmát, akivel csak egyszer szövetkezhet az ember, különben örökre hatalmat szerez felette. Másrészt arra, hogy nem szerelméért, hanem saját magáért hozott áldozat, amivel saját lényét adta fel. Hiszen aki sellőnek született, halfarokkal, nem képes két lábbal a földön boldogságra találni. Harmadrészt a királyfival sosem volt reális a kapcsolatuk, hiszen a mindkét félnek ugyanúgy partnerre kell találnia a másikban és ha más nevét suttogja az egyik álmában, nem kést kell szúrni a szívébe, hanem sok boldogságot kell kívánni neki. A mese nem a szerelem beteljesületlenségéről szól, igazából mindez csak előjátéka volt a történetnek igazi jelentésének: az újjászületés misztériumának.

A hetedik állomás a legfelsőbb szint, amikor valaki képes elengedni, „meghalni” a régi énjén keresztül, hogy egy új én születhessen valami másban. A kis hableány a levegő leányaként születik újjá, ami nem ismeri a kötöttséget és a végtelen boldogság felé vezető nyit meg számára.

Ez a történet tehát a szerelem és az újjászületés szempontjából is elgondolkodtató. Mertünk-e kockáztatni vágyaink beteljesüléséért és eldobtuk-e a kést, amikor saját életünket menthettük volna meg, mások halála árán.(Boldizsár Ildikó Egy női sors H. C. Andersen: A kis hableány című művében)

Ez a fajta terápiás mód tehát segítséget nyújthat önmagunk megtalálására és gondolataink, gondolatrendszerünk rendezésére. Veszteség, gyász, válás, magány, krízishelyzetek átvészelésére, megoldására. Párkapcsolati problémák, elhagyás, rivalizálás, elengedni nem tudás, valamint kommunikációs nehézségek és szorongások oldására/megoldására. Kortól, nemtől függetlenül alkalmazható, a módszert nem ismerők számára talán meglepő módon, a legtöbb páciens a 20-50 éves korosztályból kerül ki.

ċ
Stílusgyakorlat Kurzus 2011,
2011. máj. 17. 5:58
Comments