Vissza shivamantra oldalaihoz!

Olvasd shivamantra blogját!

Írj levelet shivamantrának!

nincs okod arra, hogy bezárkózz, legalábbis a fertőzés miatt biztos nem.
tudom, nagyon nehéz: hogyan mondjad meg, mi legyen az első mondat, kibírod-e, ha elhagy emiatt, és kibírod-e, ha nem?
amikor megismerkedtem a kedvesemmel, együtt voltunk kb. egy hónapot, és én megbetegedtem. klasszikus kezdeti hiv-fertőzéses, szerokonverziós tüneteim voltak. tulajdonképpen biztos voltam benne, hogy hiv-fertőzött lettem, annyira az történt velem, ami a nagykönyvben meg van írva. de az élettársam végig velem maradt. ápolt, segített, ezer jelét adta annak, hogy fontos vagyok neki. az is igaz, hogy ő előtte külföldön már találkozott más pozitívokkal, voltak tapasztalatai. és azóta is együtt élünk.
 
de nem állítom, hogy nem voltak borzalmasan nehéz napok, hónapok, sőt évek. kétségek, kérdések - nehéz úgy egy párkapcsolatban a jövőt tervezni, hogy minden percben veled van a halál gondolata.
 
aztán elkezdtem gyógyszert szedni, és az is nagyon nehéz volt. szörnyen megviseltek a mellékhatások, folyton rosszul voltam, a testem is megváltozott, felpuffadtam, lefogytam, meghíztam, és szünet nélkül hasmenésem volt. nem voltam éppen egy álomférfi. de ezen is túl lettünk. nagy, de sokszor észrevétlen munka volt.
 
emiatt nekem nem voltak egyéjszakás kalandjaim, hiszen a hives létemben végig elkísért az élettársam. de ha lettek volna, akkor nem mondtam volna meg, hogy fertőzött vagyok, hanem vigyáztam volna nagyon. jaj, dehogy mondtam volna meg!
 
viszont ha szerelmes leszel, akkor azért azt hiszem, jobb az elején tisztázni, hogy mi a helyzet. mert később csak fájdalmasabb lesz a magyarázkodás is, és az is, ha a kapcsolatotok nem bírja ki, és elhagy a szerelmed. sokszor csak a kellő információn múlik. sokszor a fertőzés sokkal, sokkal ijesztőbbnek tűnik, mint amilyen, sokszor azt hiszik az emberek (ha egyáltalán tudomást vesznek a hiv létezéséről), hogy akkor azonnal bűnben és mocsokban kell elpusztulni.
 
de éppen az a feladatunk és lehetőségünk, hogy ez ne így legyen. ha szerelmes leszel valakibe, és közétek áll a hiv, akkor sajnos a te feladatod, hogy segíts annak, akit szeretsz, és aki szeret, hogy megértse, mi ez a betegség. hogyan működik? mire kell vigyázni? mik az esélyek?
de ehhez először neked kell tanulnod és megismerned a saját testedet és azt, ami benne történik.
 
ne szomorkodj. senki nem marad egyedül, te sem fogsz. minden zsák megtalálja a foltját.