Betegeim írták

Agyi infarktusom volt. Ennek következtében az agy bizonyos területein gyulladás lépett fel.Hatásai: szédülés, fejfájások, bizonyos mozgások nehezen mennek.....
Régi gyerekkori ismerősömtől kaptam meg Heni telefonszámát. Megbeszéltünk egy kezelés sorozatot, amely reflexológiai és energetikai kezelésből állt
Már az első kezelés után nagyon pihentető éjszakám volt. 2-3 kezelés után könnyebbnek éreztem magam, teljesen lazának éreztem az egész testemet, közérzetem is jobb volt. Jobban aludtam, szinte vártam az újabb kezelést, mentálisan is többet bírtam, fizikai terhelhetőségre is javult.
Sajnos egy autó baleset miatt a kezelést egyenlőre szüneteltetnem kell, de szándékomban van folytatni.
Burghardt József, tel: 06-3032131560, sydney56@freemail.hu
 
Két évvel ezelőtt ősszel kezdődött az 5 éves lányomnál, hogy nagyon fájt a hasa és utána hányt. Azt hittük, hogy valami vírus. Következő hónapban ismét előjött ez a tünet. Még mindig nem gyanakodtunk semmire, ezt is úgy gondoltuk, hogy vírus.  Minden hónapban egyszer jelentkezett ez a tünet, ezért nem is gondoltam, hogy valami baj lehet. Amikor már a negyedik alkalommal is fájt a hasa és hányt, akkor már gyanakodni kezdtem és szóltam az orvosnak is, hogy ez nem hiszem, hogy vírus, írjon beutalókat kivizsgálásra.
Elküldött ultrahangra, laktóztesztre, vérvételre és minden lelete negatív lett, nem találtak semmit. Közben a gyerek már kezdett sárgulni. Az orvos azt mondta, hogy nincs semmi baja, lehet, hogy idegi alapon van és azt mondta, hogy következő alkalommal ha megint jelentkezik ez a tünet, akkor ír egy beutalót EEG-re. Hát ezt nem vártam meg. Gondoltam, hogy nagyon gyorsan cselekednem kell!
Egy ismerősöm ajánlott egy doktornőt aki Sun Rider-rel gyógyít és ajánlotta, hogy menjünk el egy 3D-s ultrahangra, mert az jobban kimutatja, hogy mi a baj. Hát tényleg kimutatta! Az egész belső szerve gyulladásban volt (vékony- és vastagbél, máj - ezért sárgult be a gyerek) stb. Ez a doktornő nem jött be nekünk, mert sok pénzt elkért a semmiért, nem gyógyított, ráadásul a termékek amit ajánlott az is méregdrága! Annyit ajánlott csak a termékek mellett, hogy diétáztassam a gyereket, nem ehetett cukrot, tejterméket és élesztős ételeket.  Ezt be is tartottam, de fél év után még mindig semmi javulás nem mutatkozott nála.
Otthagytam őt, de nem nyugodtam addig, amíg nem találok egy számunkra megfelelő gyógyítót és gyógymódot. Néztem az Interneten, hogy milyen gyógyhatású készítmények vannak, ami nem drága és  meg lehet fizetni. Rátaláltam az Energy készítményeire, elolvastam, hogy miről van szó, hogyan gyógyít ez a készítmény. Nagyon megtetszett! Megnéztem, hogy miként lehet hozzájutni és általa rátaláltam a Henire. Rögtön felvettem vele a kapcsolatot és megbeszéltünk egy időpontot.
Heni az aurából megállapított mindent a lányomnál. Az első hónapban heti két alkalommal mentünk hozzá talpmasszázsra és energiakezelésre. Az Energy termékek közül a Cytosant, a Drags Immunt és a Fytomineral-t ajánlotta. Betartottunk szépen mindent, jártunk a kezelésre. A következő hónapban már elég volt heti egy alkalommal menni hozzá. Nagyon jót tett ez az egész kezelés, elég volt két hónap és a lányom teljesen rendbejött! Hozzá kell tennem, hogy a Heni nem dolgozik drágán, mint sokan mások, teljesen megfizethető árat kért a kezelésekért.
A termékek, a Heni gyógyhatása és hozzáállása, kedvessége és türelme nagyon rövid idő alatt meghozta pozitív hatását. Azóta is tartjuk a kapcsolatot és ha a családban bárkinek bármilyen problémája van, akkor mindig számíthatunk a segítségére! Máshoz nem is fordulok, csak hozzá, mert tudom, hogy bízhatok benne! Mindenkinek ajánlani tudom, hogy legalább egyszer menjen el hozzá, nem fognak benne csalódni! Én az orvosokat ha csak lehet, kihagyom az életemből, mert lehet gyógyszerek nélkül is élni és gyógyulni! Nem muszály minden betegséggel orvoshoz menni és gyógyszerekkel mérgezni a szervezetünket feleslegesen!
Ui. Azóta elkészült egy 4 D-s ultrahangfelvétel ami alaján megállapította az orvos, hogy a kislányom teljesen meggyógyult.
"Anett" vigi29@freemail.hu
 
„Két gyerekes apuka”
Két gyermekes apuka vagyok 33 éves, öt évig nehéz fizikai munkát végeztem, az ötödik év szeptemberében elkezdett fájni két oldalt a derekam. Először arra gyanakodtam, hogy megfázott a derekam, vagy megfáztak a veséim, de én tovább dolgoztam még így két hétig. Aztán egy péntek reggel iszonyatos fájdalomra ébredtem, a derekam hasogatott és húzódott a hátam. Elmentem az ortopédiára, ahol a röntgen kimutatta a csőr kinövést a 4-es és 5-ös csigolyám között (a nagy fizikai terhelés miatt) és kiderült hogy izületi gyulladás van a derekamban és ennek következménye egy hátizom görcs. Erős gyógyszereket és fizikoterápiás kezelést kaptam két hónapig betegállományban voltam, amire úgy, ahogy rendbejöttem. A munkahelyemet ott kellett hagynom, de az új munkahelyemen is sokat kell állnom és gyalogolnom. Tavaly ősszel egy rossz mozdulat után újra kiújult a derék fájdalmam és akkor egy ismerősöm ajánlotta Henit, hogy ő biztosan tud segíteni. Időpont egyeztetés után elmentem az első kezelésre, ami után kis javulást tapasztaltam, majd utána három hétig minden másnap jártam kezelésekre. A kezeléseken célzott derék, hát, talp masszázst és fül fülmagozást kaptam, a füleimben két-két pici mágnesgolyóval mentem haza, a párom nem hitte el, hogy ilyenre rá tudtak venni. De hála Heninek három hét után elmúlt a derékfájásom és azóta is járok hozzá 10 naponta kezelésre és a derék problémáim teljesen megszűntek. Nagyon sokat segített a fülmagozás a jelentős súlycsökkentésben, természetesen ehhez kellet az étkezésem megreformálása is. Eredményeképpen a már kezdődő magasvérnyomás is teljesen normalizálódott. 
 
6 éves kisfiú

Évek óta krónikus arc-homloküreggyulladásban szenvedett. Hozzám irányították, talán tudok segíteni rajta. Kb. 2,5 hónapig járt hozzám az első hónapban  heti 2 alkalommal, ahogy az elfoglaltságuk engedte utána heti 1 alkalommal. Fülgyertyáztam és az akupresszúrás pontokon testgyertyáztam a kisfiút és minden alkalommal Bioptron lámpával kezeltem. Néhány hónap múlva jött az örömteli hír, hogy a röntgen azt mutatta ki az üregek légtartóak lettek. Az édesanya szerint évek óta nem volt ilyen leletük. Sikerült elkerülni, hogy egy szép arcú kisfiú egy kellemetlen műtéten essen át.

  
„ Negyvenes hölgy”
Az első mensesem óta mindig nagy fájdalmakkal, görcsökkel járt az a néhány nap már évtizedek óta.  Barátnőm ajánlotta Henit. Reflexológiával kezelt. Rövid idő után javult a közérzetem, munkahelyi stresszt könnyebben viseltem. Életemet megnehezítő fájdalmaktól teljesen megszabadultam.
                                                                                                                                                      

„ Mióma”
45 évesen  nő méhemben 3 db miómát diagnosztizáltak (1,5 cm  2,5 cm , és 3,5 cm átmérőjűeket).
Hat hónap múlva az újbóli diagnózis szerint 2 teljesen eltűnt az orvos szavai szerint a 3. állaga is teljesen felpuhult, tehát rövid időn belül az is eltűnik. Az alkalmazott módszerek:
reflexológia, fülmagozás, táplálékkiegészítők és a fekhely áthelyezése káros sugárzás mentes helyre.

 
Sziasztok!
28 éves vagyok,a férjem 35,egy kedves ismerősömtől kaptuk meg a Heni telefonszámát. Azzal a problémával fordultunk hozzá,hogy 2 éve próbálkozunk babával,eddig eredménytelenül. Kivizsgáltak minket,amiből kiderült,hogy  a férjem eredményei elég rosszak,a spermaszáma legfejjebb lombikprogramra elegendő. Nagyon kétségbe estünk,hogy miért pont mi,mikor mindenünk megvan a boldogsághoz,csak Ő hiányozna! Ezt az évet még megadtuk magunknak,hátha...de nem. Eljutottunk Henihez,a férjem elég szkeptikusan,de úgy volt vele,ártani nem árt...2x voltunk nála,mikor a férjemnek ismét mennie kellett spermavizsgálatra (szegény),nem reméltve jobb eredményeket,mivel az életvitelünk sem lett jobb,és nem hittünk az eredménynek!!!!! Duplája lett a spermiumszám!!! Ráadásul én összevissza menstruálok,és egy kis talpmasszázs hatására majdnem napra poontosan megjött.Azóta is járunk rendszeresen,hátha természetes úton sikerül a baba. Mi mindenkinek csak ajánlani tudjuk Őt!!!!
A gyógyintézetnél  újabb kontrollvizsgálaton voltunk. Férjem sperma száma nőtt és a spermiumok gyorsasága 20 %-kal emelkedett.Masszázs mellett elkezdtük a javasolt táplálék-kiegészítőket is szedni. Orvosi vélemény szerint nem szükséges az orvosi beavatkozás Folytassuk az eddigi jó eredményeket hozó kezelést és készítmények szedését. Természetes úton is várhatjuk a gyermekáldást.
 
„elégedett negyvenes”                                                                                      

Tisztelat Olvasó !
Egy ismerősömön keresztül ismertem meg Henit mint természetgyógyászt ennek közel 10 éve és a mai napig hozzá fordulok ha valami bajom van.és meg kell mondanom úgy érzem szinte „ csodát „ tett velem.
Súlyos pánik beteg voltam az orvosok nem hitték el csak hisztinek nevezték. Ekkor telefonáltam először és rövid időn belül megszüntek a rohamaim.. Sok gyógyszert szerdtem ami függőséget okozott erről is letudtam mondani. Napi 12 szemet általában. Emellett volt nagyon fájdalmas migrének fejfájásaim voltak, ami a napi szinten jelentkezett. A fájdalmon túl hányással és levertséggel járt, néha úgy éreztem agyvérzésem van., az orvosok morfiumot adtak, ami csak átmeneti megoldás volt. . A gyógymód energia kezelés, bioptron lámpázás, fülmagozás, fekhely áthelyezés (fejen átmenő Hartmann kereszteződés és vízér sugárzás káros hatásának kiiktatásával), masszírozás és különböző étrendkiegészítőket szedéséből  állt. Hatása meglepően hamar jelentkezett, 2 hét mulva enyhe fejfájásom volt csak. Holott elötte gyakran a hajnali ügyeleteken kötöttem ki, hogy injekció beadásával tegyék elviselhetővé életemet.
A mai napig járok méregtelenítésre, energetikaikezelésre-masszázsra és mayimálisan meg vagyok elégedve. Egy őszinte igaz jó lelkű embert ismertem meg Heniben soha nem csalódtam benne és tiszta szívvel ajánlom mindazoknak akik bármilyen betegségben szenvednek.

                                                                                

Érdekes eset

Gyerek korában a háború alatt sokat tartózkodott nyirkos pincében, melynek következménye sokízületi gyulladás lett (PCP). Ez orvosi nézetek szerint gyógyíthatatlan baj.. Általában  kerekesszékbe kerülnek ezek a betegek. Kb. 50 év fájdalomban töltött idő után ismertem meg Henit.
Kb. 1 éves kezelés eredményei: eredetileg a PCP miatt kezdődött a kúra, de „mellesleg” egyéb bajokból is kigyógyult. Pl. 3. hónapban a korábban epegyulladás miatt nem fogyasztható kedvenc lecsó ismét bekerült a nyári menübe. Ultrahangos vizsgálatnál a korábbi epegyulladások nyomai nem voltak láthatóak.
Fél évszázada meglévő izületi gondok javulását a reumatológus orvos MR vizsgálattal ellenőrizte, csodálkozására gyulladt területeket nem mutatott ki csak némi kis meszesedést. Kb. 1 év múlva orvosom tanácsára letettem a szív gyógyszereimet.. Az addig beállíthatatlan vérnyomás alsó értéke is a normál tartományba került. 1 év múlva a régebben ételallergiát okozó eper is fogyaszthatóvá vált allergiás tünekek nélkül
Amit tettünk: a fekhelyet káros sugárzás mentes helyre tettük, fülmagozás, reflexológia, energetikai kezelés,  táplálékkiegészítőket szedése. 1 év múlva szakorvosom szerint tünetmentessé váltam.


Édesanyám

Idős kora miatt csontritkulás elleni gyógyszert kapott, amit azóta tudomásom szerint már nem forgalmaznak. Heti 1 alkalommal szedte és a 3. hét után periodikusan ismétlődő lázai lettek, melyek csak 1 este tartottak. Közben a korábban fürge mozgása eltűnt alig tudott szinte néhány métert vánszorogni. Hosszas huzavona után kiderült, hogy nagyon leromlottak a máj leletei a gyógyszer miatt és az izommozgást befolyásoló enzim a felsőhatárérték kb. 40-szeresére emelkedett. Természetesen kórházba került és szteroid kúrára fogták. A szakorvos figyelmeztetett, hogy ebben a korban és baj esetén tolókocsiba fog kerülni. Ezt nem tudtam volna elviselni. A hagyományos orvoslás mellett mindent elkövettem, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön.  Ez kb. ½ éves küzdelem volt, de megérte. A gyógyszerek mellett táplálékkiegészítőket adtam, aminek a működése rendszeresen ellenőrizhető volt a rendszeres labor vizsgálatok miatt. (1 alkalommal nem vettem meg időben és rögtön észre lehetett venni a változást). Emellett Tens készülék alkalmazása minden nap, erősítette az izmokat. (Korábban a legerősebb pozícióban sem hatott az izmokra). A fekhely is megfelelő káros sugárzás mentes helyre került.  A korábbi fülzúgás jó minőségű mágneses fülbevaló használatával teljesen megszűnt. Testmasszázzsal és gyógytornával együtt elértük, hogy ½ év
után újra a korábbinál kicsit rosszabb minőségben, de újra mozgásképessé vált családorvosunk csodálkozására. Így tud a hagyományos orvoslás és a természetgyógyászat a beteg érdekében együtt tenni a gyógyulásért, főleg ha a beteg is tesz a saját egészségéért.

 
 
„egészségügyi szakember”
Évek óta fejfájás gyötört szinte naponta, ilyenkor napi 5-6 szem fájdalomcsillapító sem mindig segített. Heni többször felajánlotta segítségét. Egyszer egy olyan nap végén találkoztunk amikor az egész napi fájdalom és eredménytelenül beszedett gyógyszerek után ismét megkérdezte, nem akarom megpróbálni amit ajánl? Akkor minden mindegy volt.. 2 hét alatt jelentős eredményt értünk el. Mivel? Azzal kezdtük, hogy megnézte a fekhelyem ill. munkahelyi iróasztalom jó helyen van-e? Miután mindkettő jó helyre került, személyre szabott táplálékkiegészítőket szedtem, fülmagozást kaptam és energetikai kezeléseket valamint kézmasszázst és egy kevés felső testmasszázst, mert idő hiányában másra nem volt lehetőségem. „Mellesleg” meglévő izületi gondjaim is jelentősen csökkentek, vérnyomásom is normalizálódott. Újra fájdalommentesen telnek napjaim.
 
Ez a történet kb. 6-7 éve kezdődött.
Már volt Bioptron lámpám, és itt a közelben tartottak róla 1 előadást. Gondoltam elvánszorgok odáig, és meghallgatom.
Akkor már bottal is alig tudtam járni a bekarmoló lábujjaim miatt.
Az előadás szünetében, ahogy az már szokás ilyen termékbemutatókon, mindent ki lehetett próbálni.
Én az elemes akupunktúrával próbálkoztam.
Nem éreztem semmit a kézfejemen. Mondom az előadónak: semmi. Maximumon sem!
Értetlenül állt a dolog előtt.
Aztán támadt egy ötlete: Heni, tudnál nekünk segíteni? Az odahívott segítség -miután reflexológus- a kézen is érzékelhető pontokat átmasszírozta kézzel és elsorolta az általa vélt egészségi gondjaimat. Nagy csodálkozásomra zömét felsorolta, holott akkor látott először életében.
Hókusz-pókusz - gondoltam magamban, mikor a tenyerét lassan mozgatva előttem, „vizsgált”. (mint később megtudtam az aurámban érzékelt energetikai eltérések alapján)
Aztán elkezdte sorolni a betegségeimet.
Megdöbbentő volt, mert 90%-ban bejött.
Lehet hogy a maradék 10 % is volt, csak én nem tudtam róla?
Itthon aztán meghánytam vetettem a fiammal a dolgot.
Végül is abban maradtunk, hogy 1 próbát megér, még ha egyikünk sem hisz a természetgyógyászatban…
Ártani biztosan nem fog!
Tudni kell rólam, hogy stoke-os vagyok. A bal oldalam gyenge, és boka fölöttől nem éreztem a lábamat.  Persze a visszagörbülő lábujjak fájdalmát, - ahogy járok rajta, természetesen éreztem.
Az első kezelésnél - talpmasszázs volt- a talpam bokám teljesen érzéketlen volt. Csak Henitől tudtam, hogy sok kisebb-nagyobb lerakódások különböző szerveim, testrészeim bajait jelzi. Az átadott energiát sem éreztem, pedig szerinte hihetetlen mennyiséget vettem fel.
Mondta, ne keseredjek el, talán 5-6 kezelés, és jelentkezik az első eredmény!
„Bemagozta” a fülemet is. Magamban nevettem rajta, de azért lelkesen nyomogattam  őket előírás szerint.
(Mindig megbeszéltük, miket is szeretnénk most kezelni vele. Sokkal jobb lett a közérzetem, az emésztésem…)
Aztán 2 nap múlva újra mentünk.  1-2 perce masszírozhatta már, amikor ha halványan is, de elkezdtem érezni a lábamat. Persze, elsírtam magam! Ekkor kezdtem el elhinni, hogy a talpam masszírozásával is meg lehet mondani mi a bajom ill. javítani is lehet állapotomon. Volt olyan is amikor a lifthez hozta utánam a botomat és észre se vettem, hogy anélkül indultam el.
Majd néhány alkalom után kezdtem már az energia-átadást is érezni. Érdekes érzés!
Persze a lábműtétet így sem kerülhettem el, de hogy érzem a lábamat azt csakis neki köszönhetem.
                                                                                                 
Comments