Elmúltnégyév

A jogállam pusztulása 2010-2014
Elemzés széljegyzetekkel



Így kezdődött-ide jutott

Az Alaptörvény elfogadása és átfirkálása

Az Alkotmánybíróságtól az Alaptörvénybíróságig

II. A demokratikus vita 

A többség akarata és a kisebbség joga

Parlamenti ellenőrzés

Politikai verseny

Médiakörnyezet


III. A hatalommegosztás maradék

Korlátozott hatalom - korlátlan kétharmad

Kicsinyes ravaszkodások: a hatalommegosztás leépítésének praktikái

Féktelen habzás: fellépés a független bíráskodással szemben

Fejre állt világ: a kormányzat választottjainak bebetonozása

Morális dilemmák

IV. Az alapvető jogok

Elveszett illúziók: emberi jogok feltételekkel

Boldogok az erkölcsösek: egy preferált életforma

Védtelenül


2010 nyarától, amikor a kormányzat kezébe került az alkotmányozó hatalom,  a jogállam leépítésének tanúi voltunk. 2014 tavaszáról visszatekintve élesen látszanak a magyar köztársaság alkotmányos rendszere elveszejtésének fordulópontjai. Ez az elemzés azt mutatja be, mik voltak a leglényegesebb visszaesések az alkotmányosság alapkövetelményeinek érvényesülésében a 2010-2014-es parlamenti ciklusban. Be kell látnunk, közjogi fantáziánk szegényes volt: az eredeti aggodalmainkon a pusztulás 2014-re messze túltett. E pusztítást indokolt dokumentálni azért is, hogy ne feledjük, mit követelnek a jogállami eszmények, a demokratikus vita, az emberi jogok és a hatalommegosztás.

I. Az alkotmány ereje

Így kezdődött – ide jutott

A későbbi kartácstüzet még 2010-ben két jól irányzott ágyúlövés, két alkotmányos tabu ledöntése előzte meg, amelyek feltehetően a védelem gyengeségének kitapogatását is célozták. Az év nyarán és őszén a kétharmados kormánytöbbség a jogállamiság két abszolút követelményének érvényesülését törte meg. Az egyik a jogállam egyik alapelvét, a másik egyik alapintézményét vette célba. Először, semmibe véve azt az elvet, amely szerint nem hozható meg olyan törvény, amely a kihirdetését megelőző időre rendel a jogalanyokra hátrányos szabályokat, visszaható hatállyal (1) kilencvennyolc százalékos különadót vetettek ki a közszférában dolgozók végkielégítésére. Ezután pedig, miután az Alkotmánybíróság a különadóról szóló szabályokat megsemmisítette, alkotmánymódosítással (2) korlátozták a testületnek a költségvetési és adótörvények alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó jogkörét. Ez a korlátozás az akkor még hatályban volt köztársasági Alkotmány becsületén ejtett foltot. Aztán ez az Alaptörvénybe is bekerült, és lehetővé tette, hogy ettől kezdve a parlament költségvetési és adóügyekben alkotmányellenes törvényeket hozzon, megszüntetve így az alkotmányosság oszthatatlanságát. Sem a köztársasági elnök, sem az Alkotmánybíróság nem állt ellen. 

A következő fordulópontot az Alaptörvény elfogadása jelentette. Az Alaptörvény nem az ország közös értékeinek foglalata. Társadalmi-politikai vita nélkül fogadták el, kollektivista ideologikus jellege, az alkotmányosságnak nem megfelelő rendelkezései, terjengős Nemzeti Hitvallása eleve kizárja, hogy a különböző hiten lévő, eltérő politikai meggyőződésű csoportokból álló társadalom egésze számára legyen elfogadható. 

2013 márciusában az (3) Alaptörvény negyedik módosítása ismét minőségi változást hozott: a szöveg romlása miatt már nem csak az állam működése, de az Alaptörvény is kikerült az alkotmányosság uralma alól. 2014 tavaszán a magyar közjogi rendszert már nem minősíthetjük olyan jogállamnak, amelyik bár hibákkal, de egészében működik. A nemzeti együttműködés közjogi rendszerének leírása a jogállam fogalmaival egyre kevésbé lehetséges. 

Az Alaptörvény elfogadása és átfirkálása

Ha el lehetne választani a közjogi szabályok tartalmát a szabályozás mikéntjétől, akkor az is elmondható lenne: az elmúlt négy évben úgy bántak az alkotmánnyal, hogy alkalmatlanná vált arra, hogy a nemzet politikai alapdokumentumaként és a kormányzati cselekvés jogi korlátjaként betölthesse szerepét. Az alkotmánynak a politikai közösség saját alapértékeiről kialakított minél szélesebb konszenzusán kell alapulnia. Ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy az alkotmányozásban a politikai jobb- és baloldal egyaránt részt vegyen, és a folyamatba a társadalmat is bevonják. Az Alaptörvényt azonban egypárti alkotmányként, kizárólag a kormánypártok közreműködésével fogadták el. Az alkotmányozás megalapozásához 2010 nyarán már nem létező célpontra is lőttek, amikor hatályon kívül helyezték az alkotmány-előkészítéshez (4) négyötödös többséget előíró, mérvadó alkotmányjogászok szerint nem is hatályos szabályt. Az Alaptörvény 2011. áprilisi (5) végszavazásánál a parlamenti patkó harmada üres volt. A szakmai és a társadalmi vita hiányát, és ami talán még fontosabb, az alkotmányozást legitimáló népszavazást a tizenkét kérdéses (6) „nemzeti konzultáció” nyilvánvalóan nem pótolhatta. Nem csak azért nem, mert ez a kérdőívezés a közjogban ismeretlen, hanem mert a népakaratnak nem kifejezése, hanem manipulálható látszata. A választ sokszor sugalmazó álkérdések távolról sem a legfontosabb alkotmányozási témákat érintették, de a konzultáció ütemezése eleve nem is tette lehetővé az állampolgári vélemények hasznosítását.

Az alkotmányos konszenzus kialakításához érdemi vita, a vitához pedig megfelelő információ és elegendő idő is szükséges – 2011-ben mindkét feltétel hiányzott. Az Alaptörvény elfogadásának lényegében nem volt előkészítő szakasza, az alkotmányozásban az előkészítésért felelős parlamenti bizottság által készített (7) koncepció nem is jutott szerephez. Igaz, az Alaptörvény koncepciójának kidolgozására e bizottságnak is – amelynek munkájából az ellenzék kivonult – csak néhány hónapot szabtak. A koncepció plenáris vitája pedig csak pár napig tartott, amelynek végén az előkészítő dokumentumot az alkotmányozó munkát megalapozó helyett csupán „támogató anyaggá” minősítették le. 2011 márciusának közepén azután nem is tudni, honnan húzták elő azt az (8) alaptörvény-javaslatot, amiről a mai napig sem tudhatjuk, kik és milyen felhatalmazás alapján szövegezték. A szöveg nyilvánossá válása és elfogadása között pedig alig több mint egy hónap telt el, és ez idő alatt az alkotmányozó Országgyűlés mindössze kilenc ülésnapot szánt megtárgyalására. 

A ’89-es Alkotmány végső soron azon bukott el, hogy a kétharmados kormánytöbbség az alkotmányozáshoz is (9) felhatalmazottnak tekintette magát, azóta pedig szíre-szóra eljárási feltételek, tartalmi korlátok nélkül írja át az Alaptörvényt. Az alkotmánynak viszont általános fogalmi feltétele, hogy csak akkor jelenti a kormányzat tényleges korlátját, ha az nem tudja szándékainak megfelelően módosítani előírásait. A korábbi Alkotmányt a hatályon kívül helyezését megelőző másfél év alatt (10) tizenkét alkalommal változtatták meg, az Alaptörvény szövegét pedig két év alatt (11) ötször, átlagosan öthavonta írták át, bármikor, amikor a kormánytöbbség aktuálpolitikai szükségletei így diktálták. Gyakorlattá vált, hogy – a kommunista vezetők nyugdíjának elvételétől a hajléktalanság kriminalizációjáig – alkotmánymódosítással előzik meg az alkotmányt sértő jogszabályok alkotmánybírósági megsemmisítését, ha pedig ez nem sikerül, akkor az Alkotmánybíróság döntését hasonló módon torolják meg. Végül az abszolút monarchiákra emlékeztető gesztussal, (12) hatályon kívül helyezték két évtized valamennyi alkotmánybírósági határozatát, az Alaptörvény kiegészítésével pedig (13) kizárták azt is, hogy az alkotmányosságot sértő alaptörvény-módosításokat az Alkotmánybíróság felülvizsgálja. Magyarországon az Alaptörvénybe bármi beírható, bármi alaptörvény-konformmá tehető.

Az Alkotmánybíróságtól az Alaptörvénybíróságig

A kormánytöbbség gyakorlatilag megszállta az alkotmányosság érvényesüléséért felelős Alkotmánybíróságot, ami az egykamarás parlamentáris kormányzati rendszerben pedig a törvényhozás legfontosabb ellensúlya, megnyirbálta hatásköreit, kikezdte függetlenségét. Az alkotmány jogi dokumentum, amelynek lényege, hogy előírásainak jogi eszközökkel érvényt lehet szerezni a többségi törvényhozással szemben is. Az alkotmánybírák pártatlansága és függetlensége a kormányzattól pedig elemi előfeltétele annak, hogy ellenőrizzék és kikényszerítsék a törvényalkotás alkotmányosságát. Ezt a követelményt először egy 2010. nyári alkotmánymódosítás sértette meg, amely átalakította az alkotmánybírákat (14) jelölő parlamenti bizottság összetételét: míg korábban minden frakció – legalább a pártokat együttműködésre kényszerítve – egy-egy képviselőt küldött a jelölőbizottságba, ezt követően az arányok az országgyűlési erőviszonyokhoz igazodtak. A kétharmados kormánytöbbség így már maga nevezhette meg azokat az alkotmánybíró-jelölteket, akiket ugyanezzel a többséggel egymaga meg is tudott választani. És meg is választotta őket: ma az általa (15) tizenöt fősre bővített testületben nyolc alkotmánybíró, vagyis a többség olyan eljárásban nyerte el megbízatását, amely a jelenlegi kormánypártok exkluzív jogaként biztosítja saját támogatottjaik megválasztását. Az ő pozíciójukat erősítette meg az a törvénymódosítás, amely szerint a már megválasztott alkotmánybírák (16) mandátuma nem szűnik majd meg hetvenedik életévük betöltésével, hanem – több parlamenti cikluson át – hivatalban maradnak mindaddig, ameddig a (17) tizenkét éves mandátumukat ki nem töltik, többen egészen 2023-ig. 

Az Alaptörvény – az államadósság visszaszorítására hivatkozva – felhatalmazást ad alaptörvénysértő törvények megalkotására. Alkotmánybíráskodásról csak akkor beszélhetünk, ha független bírói testület valamennyi törvényt az alkotmány egésze szempontjából vizsgálhat felül, és ennek során kötelező döntést hozhat, azokat megsemmisítheti. Magyarországon a teljes körű alkotmánybíráskodás nem biztosított: az Alkotmánybíróság – amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja – a költségvetési és adótörvények tartalmának összhangját az Alaptörvénnyel csak (18) korlátozottan ellenőrizheti, azokat kihirdetésüket követően kizárólag néhány, de a költségvetési és adóügyekhez korántsem a leginkább kötődő alapjog tekintetében vizsgálhatja felül. Ennek eredménye, hogy ezen kívül az Országgyűlés jogi következmények nélkül hozhat az Alaptörvényt és az emberek alapjogait sértő törvényeket. Több esetben pedig, amikor az Alkotmánybíróság, bátorságát összeszedve, megsemmisített alkotmányellenes rendelkezéseket, az alkotmányos jogállapot mégsem állt helyre: ez történt a (19) kormánytisztviselők indokolás nélküli elbocsátásakor és a (20) bírák kényszernyugdíjazásakor.

De legyen bár széleskörű az alkotmánybírósági hatáskör, ez sem biztosíthatja az alkotmány védelmét akkor, ha a felülvizsgálati eljárások nem indulnak meg – akár a szűkre szabott indítványozói kör miatt, akár az arra jogosultak indítványozási hajlandóságának hiányában. A rendszerváltást követő két évtizedben bárki személyes érintettség és érdekeltség nélkül kezdeményezhette jogszabályok alkotmányossági kontrollját. Az új szabályozás alapján azonban ehhez már különleges személyes érintettség szükséges, sőt a panaszosoknak általában előzőleg hosszasan pereskedniük is kell. Az Alkotmánybíróság egy csapásra megszabadult a folyamatban lévő normakontroll eljárások nagy többségétől, amit a testület nem látszott ellenezni. Az alkotmányvédelemből kiszorultak mindazok a polgárok, akik nem bizonyítják valamely alapjoguk sérelmének személyes, közvetlen és tényleges elszenvedését. Egyéb, nem alapjogukkal összefüggő alkotmánysértést, így például a hatalommegosztás vagy a jogállamiság sérelmét a polgárok nem kifogásolhatják az Alkotmánybíróság előtt. Az (21) actio popularis (az érintettség nélküli indítványozói jog) eltörlése, a civil társadalom indítványozási lehetőségeinek szűkítése, végső soron az alkotmányvédelem hatókörét csökkentette – amit nem pótolhat és nem is ellentételez az, hogy az Alaptörvény hatálybalépése óta minden rendesbírósági ítélettel szemben (22) alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani az Alkotmánybírósághoz.

Ez az a szerintünk ingoványos talaj, amin a nemzeti együttműködés alapjogi és közjogi rendszere áll. Sem elfogadása, sem stabilitása, sem pedig az érvényesíthetősége nem elégíti ki a jogállami követelményeket.




































































































II. A demokratikus vita

A többség akarata és a kisebbség joga

Az alkotmányos demokrácia olyan közjogi-politikai berendezkedés, amelyben a fontos politikai döntések jelentős része a (23) többségi elv alapján születik. A választásokon a politikailag aktív állampolgárok többsége által támogatott párt vagy pártok kormányzati megbízást kapnak, és a kormánytöbbség akarata menetrendszerűen érvényesül a törvényhozás folyamatában. Ugyanakkor az alkotmányos demokrácia korlátok közé is szorítja a többségi elvet. E korlátoknak az indokai és céljai különfélék.

Itt a többségi elv azon korlátairól lesz szó, amelyeknek szerepe, hogy a többségi döntéshozás méltányos háttérfeltételeit garantálják. A többségi elv szerint hozott döntések legitimitásának szükséges (bár önmagában nem elégséges) feltétele, hogy maga a többség méltányos feltételek között keletkezzen. Az aktuális többség felhatalmazása nem egyszer és mindenkorra szól, hanem előre meghatározott időtartamra, amikor a politikai közösség ismét kinyilváníthatja véleményét, új többség alakulhat, vagy a régi kaphat újból megerősítést. A demokratikus elszámoltathatóság azon alapul, hogy a kormányzat a választók előtt felel döntéseiért, és a méltányos feltételek biztosítottak leváltásához és új kormány felhatalmazásához.

Melyek a demokratikus többségképzés méltányos háttérfeltételei? Érdemes abból kiindulni, hogy az állampolgárok jelentős része közvetett módon, az egymással versengő pártok, a kormánytöbbség és az ellenzék állandó vitáján keresztül szerzi politikai ismereteit, és így alakítja ki álláspontját. Ezért a politikai többségképződés méltányossága szempontjából kitüntetett szerep jut a kormánytöbbség és az ellenzék közötti versengés megfelelő feltételei biztosításának: ide tartozik a parlamenti ellenzék ellenőrző-számonkérő szerepének biztosítása, a választási verseny és a kampány szabályai, és tágabban a politikai nyilvánosság, a média hozzávetőleges kiegyensúlyozottsága.

Parlamenti ellenőrzés

Az ellenzék akkor tudja ellenőrző szerepét kielégítően ellátni, ha a parlamenti törvényalkotás folyamata áttekinthető, ha a nagy horderejű törvényjavaslatok megvitatására elég idő áll rendelkezésre, ha az ellenzéki képviselőknek lehetőségük van kritikus álláspontjukat kialakítani és a közvéleményhez eljuttatni. További, magától értetődő és ezért normális körülmények között említést sem érdemlő feltétel, hogy az ellenzéki képviselők félelem és hátrányos következmények nélkül adhassanak hangot bírálatuknak.

2010 óta jelentősen romlottak a parlamenti ellenőrzés feltételei. Az új kormánytöbbség tagjai hivatalba lépésük óta hatalmas horderejű, a közjogi rendszer lényegi elemeit alapvetően átrendező törvényjavaslatokat (24) egyéni képviselői indítványok formájában nyújtották be, megkerülve ezzel azt az (25) egyeztetési és véleményezési folyamatot, amely során a közönség és az ellenzék megismerhette és megvitathatta volna azokat. A teljesség bármiféle igénye nélkül: egyéni képviselői indítványként került az Országgyűlés elé például az országgyűlési képviselők megválasztásáról szóló törvény, az egyházakról szóló törvény, az Országgyűlésről szóló törvény, a „családok védelméről” szóló törvény, az alkotmánybírák megválasztásának szabályait a kormánytöbbség számára kedvezően megváltoztató, az Alkotmánybíróság létszámát megnövelő, illetve a hatáskörét korlátozó alkotmánymódosítások, az új médiatörvények, a magánnyugdíjrendszert felszámoló törvény… és még hosszan sorolhatnánk. Ilyen körülmények között az ellenzéknek esélye sem lehetett arra, hogy bírálatát átgondoltan megfogalmazhassa és a közvéleményhez eljuttathassa.

A kormánytöbbség más módon is korlátozta a parlamenti ellenőrzést. Bevezették a (26) „kivételes sürgős eljárás” intézményét, amely szerint, ha a képviselők kétharmada kéri, egy törvényjavaslathoz a benyújtását követően három órán keresztül lehet módosító indítványokat tenni, és az Országgyűlés már a következő ülésnapon szavaz a módosítókról és magáról a törvényről is. A házszabály lehetővé teszi közvetlenül a (27) zárószavazás előtt olyan módosító indítványok benyújtását, amelyek az addigi vita tárgyát képező javaslatot akár teljesen átírják. Az ilyen eljárásban elfogadott jogszabályok esetében valójában nem beszélhetünk parlamenti ellenőrzésről vagy társadalmi vitáról. A kormánytöbbség továbbá ebben a ciklusban egyszer sem engedte ellenzéki kezdeményezésű (28) vizsgálóbizottság megalakulását.

Az ellenzék parlamenti ellenőrzési lehetőségeit súlyosan korlátozó fejleményektől nem függetlenül az ellenzéki képviselők egyre gyakrabban fordultak nem szokványos módszerekhez, rendszeressé vált az ellenzéki képviselők részéről a figyelemfelkeltő molinók, táblák, ruházat, sziréna használata. A válasz sem késlekedett sokáig. Az országgyűlési törvény széles körben lehetőséget teremt az Országgyűlés nem ritkán durva és becsmérlő hangon megszólaló elnöke számára, hogy az általa sértőnek, az Országgyűlés tekintélyét aláásónak ítélt megnyilatkozásokat – a kormánytöbbség jóváhagyásával – (29) súlyos pénzbeli büntetéssel sújtsa, illetve a képviselőket a parlament üléséről kizárja. A házelnöki szigor a parlamenti ellenőrzés további korlátozását jelenti. Ráadásul e szigor önkényes is, mert például a képviselőtársát női mivoltában megalázó államtitkári felszólalás nem kapott büntetést, a szigor (30) csak az ellenzéknek szól. Nincs tudomásunk olyan esetről, amikor az új törvény adta hatalmával a házelnök kormánypárti képviselőre sújtott volna le.

Az itt rajzolt kép nem lenne teljes, ha nem szólnánk arról, hogy a kormány parlamenti elszámoltatásának egyik hagyományos formájában, az interpellációk és kérdések gyakorlatában nem történt változás. Sőt, első miniszterelnöki ciklusával szemben, amikor kihívóan távolmaradt az ellenzék kérdéseitől, a jelenlegi ciklusban a kormányfő rendszeresebben válaszolt az ellenzék azonnali kérdéseire.

Politikai verseny

A politikai többségképződés méltányossági feltételei közül talán a legfontosabbak a választási versengés intézményi keretei, köztük a képviselőválasztás és a választási kampány szabályai. Ezek a keretek 2010-et követően lényegi (31) változáson mentek át.

A szabályokat természetesen a magyar politikai viszonyok többé-kevésbé tartós adottságaival együtt, azok fényében érdemes számba venni. Ebben az összefüggésrendszerben az új választási rendszert súlyos méltányossági hiányok jellemzik. A választási rendszer (32) egyfordulóssá alakítása és az egyéni választókerületi elem súlyának további növelése olyan önkényes, ad hoc változtatás, amelynek egyetlen életszerű magyarázata, hogy a pillanatnyi helyzetben a kormánytöbbségnek kedvez: a belül is megosztott baloldali ellenzéket olyan fázisban kényszeríti koraszülött választási együttműködésre, amikor azok politikai érdekeit az önálló politizálás segítené. Így bármelyikük politikai terhét a többi is viseli. Az ellenfél megosztottságáról természetesen nem a kormánytöbbség tehet, de a rendelkezésére álló eszközökkel mindent megtesz azért, hogy a megosztottság fennmaradjon és elmérgesedjen. Súlyosan sérti a méltányosság követelményét az egyéni (33) választókerületek határainak a – természetesen egyoldalú, az ellenzékkel való egyeztetést mellőző – meghúzása. Az új választókerületek méretükre és határaikra nézve egyaránt tendenciaszerűen a kormánytöbbségnek kedveznek. A hagyományosan jobboldalra szavazó régiók kerületei általában alacsonyabb lakosságszámúak, ezért nagyobb súlyt adnak egy-egy szavazatnak, mint a hagyományosan baloldali körzetek.

A választási rendszert torzítja a (34) határon túli, magyarországi letelepedés nélkül állampolgárságot szerzett magyarok listás választójoga is. Ezek az új szavazók nem címzettjei és kötelezettjei Magyarország törvényeinek és ezért eleve problematikus a magyarországi választójoguk, választási részvételük más vonatkozásban is aláássa a méltányos többségképződés feltételeit. Túlnyomó többségük nem a magyarországi nyilvánosság fogyasztója és címzettje, mindennapi tapasztalataik és személyes kapcsolataik, valamint társadalmi érintkezéseik nem a magyarországi társadalmi folyamatokba ágyazódnak, értesüléseik az itteni eseményekről áttételesebbek és (érthetően) szelektívebbek, véleményalkotásuk sajátos élethelyzetüknek megfelelően az események egy jóval kisebb, jellegzetes szeletére reflektál. Ezért szavazójoguk torzítja a demokratikus elszámoltathatóságot.

Az új kampányszabályok a hirdetési piac szerkezeti sajátosságaival együtt sértik meg a méltányos verseny követelményét. A legfontosabb változások közé tartozik, hogy a kereskedelmi tévékben és rádiókban (35) fizetett politikai hirdetés nem szerepelhet, de mivel az üzleti alapon működő csatornák nem mondanak le önként az értékes reklámidőről, ezért gyakorlatilag nem lesz kampány a messze legtöbb embert elérő csatornákon. Az állami tévékben lesznek ugyan politikai hirdetések, de a sajtóbeszámolók szerint ezek nagy része a kevesek által nézett m2-n és Duna TV-n fut majd, ráadásul félórás blokkokban, tehát várhatóan a kevés néző is elkapcsol majd. A köztéri hirdetési piac (amelynek 2006-ban és 2010-ben is a kereskedelmi tévék mellett a legnagyobb szelet jutott a politikai reklámpiacból) szintén korlátozott. A közutak mellett és a városi hirdetőfelületek jó részén – villanyoszlopokon stb. – (36) nem lehet majd hirdetni.

Ezek a korlátozások távolról sem egyforma mértékben szűkítik a kormánytöbbség és az ellenzék kampányolási lehetőségeit, de nem csak azért, mert az alternatívát mindig nehezebb felépíteni és megmutatni, mint az amúgy is mindenütt jelenlévő kormányzatot. A kormányzati (37) „tájékoztató kampányokra” ugyanis, amelyek a sikerpropaganda leplezetlen eszközei, nem vonatkoznak a kereskedelmi tévés és rádiós tilalmak, de még a közutak melletti köztéri hirdetési korlátozás sem. Tehát a kormánytöbbség egyrészt korlátok nélkül használ állami pénzt a kampányára, másfelől olyan felületeken is megjelenik, amelyekről az ellenzék ki van tiltva, és ezek történetesen éppen a legtöbb választót elérő felületek. A Fidesz és a kormány propagandája szavakban is megkülönböztethetetlenné vált (lásd: (38) „Magyarország jobban teljesít”). Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a megmaradó köztéri hirdetési felületek jelentős hányada a Fidesz gazdasági hátországához tartozó cégek tulajdonában van.

Az egyoldalú versenytorzítás lehetőségeinek ezzel nincs vége. A különböző hirdetési felületek szabályozásában olyan önkényességek bukkannak fel, amelyeknek az egyetlen életszerű magyarázata ismét csak a kormánytöbbség előnyhöz juttatása. Például, a jogszabályok előírják a nyomtatott sajtó és az online média részére, hogy csak előre meghirdetett listaáron, mindenki számára azonos feltétellel közölhetnek hirdetést. Ez helyes szabály, csakhogy ugyanez nem vonatkozik a sokkal több embert elérő köztéri hirdetésekre, ami – a köztéri hirdetési piac szereplőinek pártkötődései ismeretében – előrevetíti annak lehetőségét, hogy az ellenzéki pártok, ha egyáltalán, itt csak jóval drágábban hirdethetnek majd, mint a kormánypárt.

Az általánosan bevett nemzetközi normák a többpárti választásokkal kapcsolatban két alapvető elvárást fogalmaznak meg: a választásoknak szabadnak és tisztességesnek (méltányosnak) kell lenniük. A választások szabadsága akkor sérül, ha pártokat vagy jelölteket betiltanak, súlyos adminisztratív akadályokat gördítenek indulásuk elé, vagy ha bizonyos vélemények elhangzását tiltják. A méltányosság akkor nem érvényesül, ha – noha bárki szabadon indulhat a választáson ésszerűen alacsony adminisztratív terhek mellett – a verseny szabályai érdemben, súlyosan torzítják az erőviszonyokat, a kormányváltás lehetőségét. A fentiek tükrében jóhiszeműen, megalapozottan lehet amellett érvelni, hogy Magyarországon a 2014-es választás szabad, de nem tisztességes.

Médiakörnyezet

A kampányhirdetésekben a pártok közvetlenül szólítják meg a választókat. Ám a kampány pusztán a választói akaratképzés utolsó szakasza, amely bár a leglátványosabb, nem biztos, hogy a legfontosabb is egyben. Kampányidőszakon kívül a választók elsöprő többsége nem közvetlenül, hanem a média közvetítésével és értelmezésében értesül a politika eseményeiről. A média viszont nem teljesen semleges közvetítő, hanem értelmezi, elemzi és válogatja az eseményeket. Ezért a médiakörnyezet egészének pártos megoszlása lényeges a politikai többségképződés méltányossága szempontjából.

Ami a média jogi környezetét illeti, a médiafelügyelet 2010 óta (39) egyoldalú kormánypárti kontroll alatt áll, és ellenőrzési-beavatkozási lehetőségei is megerősödtek. Az állami médiából a ciklus kezdete óta több hullámban ezernél több műsorkészítőt bocsátottak el, a vezető helyekre pedig legtöbbször a kormánypárthoz nyíltan lojális személyek kerültek. A szabályozási környezet változása érezhető hatással volt a médiapiac magántulajdonban lévő szereplőire is.

A tévék hírműsorai érik el a legtöbb embert: egy 2013-as felmérés szerint a felnőtt lakosság 80%-a nézi időnként vagy rendszeresen a kereskedelmi tévék híradóját, és a lakosság bő fele időnként nézi az állami tévé hírműsorait. A kereskedelmi tévékről más felmérésekből tudható, hogy a lehetőségek határáig depolitizálják híreiket. Az állami tévék hírei, valamint a lakosság harmada által időnként hallgatott Kossuth rádiós hírek, jó ideje a kormánypropaganda leplezetlen eszközei. A kormánnyal szemben kritikus televízió csatorna, az ATV legnézettebb politikai műsorát, az Egyenes Beszédet a lakosság mintegy húsz százaléka nézi időnként. A vételkörzetének jelentős részét elvesztett, a baloldali ellenzékhez kötődő Klubrádiót a teljes felnőtt lakosság öt százaléka hallgatja időnként vagy rendszeresen, és ők bizonyára az erősen elkötelezett szavazók közül kerülnek ki; a nem elkötelezett választók elérésére nincs esélye.

Ma az állam által kevéssé befolyásolható online sajtóról mondható el, hogy változatos és a kormányzattól független fórumokat biztosít a hírfogyasztóknak. Azonban a felnőtt lakosságnak csak húsz-huszonöt százaléka olvassa időnként vagy rendszeresen valamelyik online hírportált, és ők többségükben a politikailag tájékozottabb és aktívabb csoportból kerülnek ki, tehát a kevésbé motivált szavazók véleményére ez a csatorna kevesebb hatással van.

A nyomtatott közéleti sajtó helyzetéről nagyjából hasonlók mondhatók el: a legtöbbek által olvasott megyei lapok inkább depolitizáltak, az ingyenesek (Metropol, Helyi Théma) a kormánypártokat népszerűsítik. Az országos politikai napi- és hetilapok továbbra is változatosak, de csupán a felnőtt lakosság néhány százaléka olvassa őket, és ezek a világnézetileg erősebben elkötelezettek köréből kerülnek ki.

Mindent egybevetve megállapítható, hogy a legtöbb embert elérő hírforrások vagy depolitizáltak, ezért az alapos tájékozódásra alkalmatlanok, vagy pedig közvetve vagy közvetlenül kormánypárti befolyás alatt állnak. A médiakörnyezet tehát szintén súlyos torzulást mutat.

A kormánytöbbség és az ellenzék versengését meghatározó színterek mindegyikén – az Országgyűlésben, a választási és kampányszabályokban, és a tágabb médiakörnyezetben – a kormányoldal döntő erőfölényét rögzítik a szabályok és a tulajdonosi viszonyok. Mindezeket figyelembe kétségbevonható, hogy fennállnának az elszámoltatható demokratikus döntéshozás, a méltányos politikai verseny feltételei. Ezzel pedig a többségi döntéshozás legitimitása is megkérdőjeleződik.



III. A hatalommegosztás maradéka

Korlátozott hatalom – korlátlan kétharmad

Jogállamban nem lehet korlátlan hatalom. Minden közhatalom-gyakorlást alkotmányos intézményeknek kell ellenőrizniük, ellensúlyozniuk – ez a hatalommegosztás alapelvének lényege. A kormányzati hatalmat, amelyet a parlamentáris rendszerekben a parlament többsége a kormánnyal politikai egységben gyakorol, mindenekelőtt a független bíróságok ellenpontozzák. De a bíróságok és az Alkotmánybíróság mellett, a magyar alkotmányos intézményrendszer hagyományai alapján, számos további független intézményt sorolhatunk fel az ombudsmanoktól az Állami Számvevőszéken át a Nemzeti Bankig, amelyek jelentős szerepet töltöttek be az ellensúlyok rendszerében A független intézmények és függetlenségük, bár nem egészen egyformán és azonos megfontolások miatt, de egyaránt fontosak.

Rendesen alkotmányi és törvényi rendelkezések rendszerének kellene a független intézményeket megóvni, működésük, tagjaik, szervezetük és finanszírozásuk önállóságát biztosítani. Ezek az intézményes jogi garanciák sokfélék lehetnek, működtetésükre különböző megoldások és kombinációk is választhatók. Magyarországon a 2010-2014-es parlamenti ciklus jogalkotása azonban nem pusztán változtatott a hatalommegosztás garanciarendszerén, hanem inkább lerontotta. Alig palástolt céljai az alkotmányosságra nem tekintő egyszerű hatalmi célkitűzések, technikái pedig szinte a gyerekességig átlátszóak, és könnyen összefoglalhatók. Íme: (40) Emelj létszámot! (Alkotmánybíróság) (41) Rombold a hagyományt! (Alkotmánybíróság és határozatai) Trükközz az átszervezéssel! (ombudsman) Független intézményből faragj sóhivatalt! (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) Vedd el a független szerv költségvetését! (Költségvetési Tanács) Határozz meg akár önellentmondóan ésszerűtlen életkori szabályokat! ((42) Alkotmánybíróság, bíróságok, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) Hozz létre soha nem látott hatalmi koncentrációt, intézményrendszert, szabd azt egyetlen személyre! ((43) média és hírközlési szervezetrendszer)… és így tovább. A korlátaitól megszabadított hatalomgyakorlás, különösen amíg nincs ellenpróba, nem csak gyorsabbnak, de hatékonyabbnak is tűnhet – de az alkotmányosság lényege éppen az, hogy az emberek jogainak önkényes korlátozását nem fogadjuk el a hatékonyabbnak vélt politikai döntések áraként.

Mi teremtett lehetőséget a kormányzatnak arra, hogy a hatalomgyakorlás korlátait ennyire meggyengítse? Az 1989-90-ben kialakított alkotmányos rendszerben sajnos a hatalommegosztás és az alkotmányosság végső garanciájává a kétharmados szavazatarány vált: (44) formálisan a független intézményekről szóló törvények megalkotása, a független alkotmányos méltóságok megválasztása mellett az alkotmányozáshoz is csak ennyire volt szükség. (45) Valójában a kétharmad persze nem matematikai kérdés, hanem az alkotmányos követelmény kifejeződését jelenti: a legalapvetőbb politikai döntések meghozatalába a mindenkori ellenzéket be kell vonni! A magyar alkotmányos rendszer Achilles sarkának bizonyult az, hogy a jelenlegi kormánytöbbség kivétel nélkül egyedül hozta meg és értelmezte az alkotmányossággal összeegyeztethetetlen döntéseit. 2010-től az alkotmányos hatalomkorlátozást a kormánytöbbség hiányzó alkotmányos elkötelezettsége miatt a jog már nem garantálhatta, ezzel meggyengült a jog közvetítette értékek világa. A pillanatnyi politikai természetű előnyökért alapértékeket feláldozó kormányzati döntéshozatalt az elmúlt négy évben nem az alkotmányosság értékei, legfeljebb és részlegesen a (46) nemzetközi kritikák nehezítették.

Kicsinyes ravaszkodások: a hatalommegosztás leépítésének praktikái

2010 nyarán az (47) alkotmánybírák jelölési szabályainak átalakítása már világosan megmutatta a kormányzati szándékokat: a kétharmados többség önmaga jelölheti és választhatja meg annak a testületnek a tagjait, amely egyedül jogosult felülvizsgálni a törvényalkotás alkotmányosságát. Ezt követően a kormánytöbbség valóságos arzenálját mutatta be annak, milyen praktikákkal formálható át a hatalommegosztás nemzeti együttműködéssé.

A függetlenséget csökkentő intézményi átalakítások nem annyira önmagukban, inkább rendszerként értelmezhetőek, hiszen egyenként nézve ugyan fájóan csökkentették a hatalomgyakorlás differenciáltságát, de míg ezeket egyenként a működő hatalommegosztásos szisztéma talán elviselte volna, együtt már nem.

Megszüntették az általános és szakosított biztosok (48) ombudsman-rendszerét, aminek következtében a kisebbségek és a jövő generációk biztosait lefokozták a főombudsmannak (49) alárendelt helyettesekké. Az adatvédelmi biztos hivatalát pedig, megsértve az Európai Unió jogát, meg is szüntették (ez pedig (50) kötelezettségszegési eljárást eredményezett). Szomorú, hogy ebben az alkotmányos átalakításban a kormányoldal éppen a két korábbi általános ombudsman véleményére is hivatkozhatott, akik nagyon helytelenül hivatalviselésük alatt maguk igényelték, hogy irányítási jogot szerezzenek a különbiztosok felett. Ezzel, személyes érdekből, erodálták a hazai alkotmányosság egyik sajátos vívmányát. Az egyébként szükségtelen változtatás csakis a kormányzatnak használt, hiszen az arctalanná tett szakbiztosok a jogvédelemért önállóan immár semmit nem tehetnek. Megszűnt a biztosok önállósága és autonómia versenye, a politikai alávetettségért sem kell már négyükkel külön-külön, elég egyetlen ombudsmannal megküzdeni.

Növeli a kormányzat befolyását, hogy az Alkotmánybíróság elnökét már nem a bírák, hanem a parlament választja.  A szervezeti autonómia ilyen csökkentése finom fegyelmezési eszköz.

Az ombudsman-intézmény átszervezése és az új alkotmánybírósági elnökválasztási eljárás, noha közvetlen célja talán még nem ez volt, már eredményezett személycseréket. Ám a szervezeti átalakítások egyik értelmét kétségkívül éppen a személyi változtatásokban kell keresnünk. Ennek jegyében az Alkotmánybíróság létszámát tizenegyről tizenöt főre növelték. E döntésnek az ad értelmet, hogy ennek nyomán a kormánytöbbség új, politikai szempontok alapján jelölt alkotmánybírákat választhatott. Ez lehetővé tette, hogy a testületben a többséget már a mostani (51) kormánytöbbség által választottak adják.

Ahol pedig a kormányzatnak a hivatalukból elmozdíthatatlan személyek lecserélésére volt igénye, erre rendre intézmény-átszervezésekkel igyekeztek ürügyet szolgáltatni. A főbírói poszt és a bírósági igazgatási vezető tisztségének szétválasztására hivatkoztak (52) Baka András legfelsőbb bírósági elnök nemzetközi összehasonlításban is példátlan menesztésekor. Hasonlóan átlátszó magyarázat kísérte (53) Jóri András lecserélését, mert ezt meg az adatvédelmi szervezet átalakításával magyarázták. A politikai önkényt jól mutatja, hogy ahol a személyi változásokra nem volt politikai szándék, ott a jelentős intézményi átalakítások ellenére is hivatalban maradhatott a korábban megválasztott, így (54) Szabó Máté ombudsman.

A (55) Költségvetési Tanács kivéreztetésekor a kormánytöbbség először a finanszírozás eszközéhez nyúlt: 2011-re a tanács költségvetési forrásait egyszerűen megvonták, szakértő stábját elbocsátották – majd ezt követte a tanács összetételének átalakítása.

Nem egyedi eset volt, hogy a kormánytöbbség egyszerűn átlépett a független tisztségviselők elmozdíthatóságának tilalmán. A függetlenség nélkülözhetetlen biztosítéka, hogy ezek a tisztségviselők kizárólag törvényben rögzített, alkalmatlanságot vagy méltatlanságot megjelenítő okból távolíthatók el. A kormánytöbbség azonban igyekezett megspórolni magának azt, hogy hosszabb időn keresztül politikailag nem lekötelezett viszonyban álló személyek kontrollját kelljen tűrnie. A Legfelsőbb Bíróság elnökét három évvel mandátumának lejárta előtt menesztették, és ugyancsak kényszernyugdíjazással akartak megszabadulni a tapasztaltabb, vezetői pozícióban lévő bíráktól. Szomorú tény, hogy az Alkotmánybíróság bár alaptörvény-ellenesnek minősítette a (56) kényszernyugdíjazást, érdemi védelmet már nem óhajtott nyújtani a nyugdíjazott bíráknak. Ugyanígy – átszervezésekkel, törvénybe bujtatott egyedi döntésekkel – kurtították meg az adatvédelmi biztos, az (57) Országos Választási Bizottság és a Költségvetési Tanács tagjainak megbízatási idejét is.

A kormánytöbbség nem fordított sok figyelmet arra, hogy a személycserék nyomán hivatalba lépő új szereplők függetlenségének legalább a látszatát biztosítsa. Jogszabályt ugyan nem, de az alkotmányos kultúra minimumát sértette, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökévé egy (58) kormánypárti politikus feleségét választották. Alkotmánybírónak választottak továbbá több volt, vagy akár éppen a választás pillanatában is (59) aktív kormánypárti politikust is.

Féktelen habzás: fellépés a független bíráskodással szemben

A kormányzati hatalom legfontosabb és legerősebb ellensúlya a bíráskodás. Az alkotmányosság alappillére a bírói függetlenség, aminek biztosítékai közül kiemelkedik a bírói megbízatás elnyerésének módja éppúgy, mint a tisztségből való elmozdíthatatlanság. A bíráskodás lényege, hogy a jogvitákat kötelező erővel véglegesen eldönti, és ezt más, még a törvényhozó hatalom sem bírálhatja felül. Az, ami az elmúlt közel négy évben a bíróságokkal és az Alkotmánybírósággal történt, több száz éves alapelveket sértett meg.

Testületi jellegénél fogva az Alkotmánybíróság megszállásához több időre és lépésre volt szükség, mint az egyszemélyes intézmények feletti ellenőrzés megszerzéséhez. Jelenlegi összetétele szerint a tagok többsége kormánypárti kiválasztottként került a testületbe, de a kétharmados többség korábban több fegyelmező intézkedéssel tette egyértelművé, hogy az igazi hatalom kinek a kezében van. Elemzésünk első részében már számba vettük az Alkotmánybíróság (60) adó- és költségvetési kérdésekre vonatkozó hatáskörének megcsonkítását, az alkotmánybírósági határozatok hatályon kívül helyezését, a testület gyakorlatát felülíró alkotmány- és alaptörvény-módosításokat.

A kormányzat előbb a főbíró, majd a kényszerűen nyugdíjazott bírák esetében vette semmibe az elmozdíthatatlanság követelményét: azelőtt menesztette őket, mielőtt lejárt volna mandátumuk. Az intézményi-hatásköri keretek átalakítása és a személyek lecserélése után a konkrét esetekben hozott döntések sem számítottak tabunak. Az egyedi ügyekben megfogalmazott politikai elvárások ((61) MAL Zrt., (62) Cozma, (63) Ároktő, (64) Rezesova, (65) devizahitelesek) még e folyamaton belül is elfajulásnak minősülnek. Mindezt szinte betetőzte a 2011-es (66) semmisségi törvény, amely semmisnek minősítette a 2006. őszi tömegoszlatások (hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság) ügyében keletkezett ítéleteket, amennyiben ezek kizárólag rendőri jelentésen, illetve rendőri tanúvallomáson alapultak. 2013 őszén az Alkotmánybíróság – már legújabb összetételében – ezeket a törvényi szabályokat Magyarország (67) Alaptörvényével összhangban állónak minősítette.

Fejre állt világ: a kormányzat választottjainak bebetonozása

A hatalommegosztásos intézményrendszer 2014-re Magyarországon a feje tetejére állt: nem a kormányzatot ellenőrzik független intézmények, hanem a fékező és ellensúlyzó alkotmányos szervek kerültek kormányzati kontroll alá. Akiket tehette, azaz szinte mindenkit, a kétharmados kormánytöbbség saját jelöltjeire cserélt: a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjainak többségét, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát és helyetteseit, az Állami Számvevőszék elnökét. Kizárólag az egyik kormánypárt jelöltjeiből áll a Médiatanács is. Miniszterelnöki jelölés alapján a kétharmados többség által választott államfő nevezte ki a Magyar Nemzeti Bank és Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét. Egyetlen kivételként, a Velencei Bizottságra tekintettel, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke maradhatott ideiglenesen a helyén, alóla viszont többé-kevésbé az Alkotmánybíróságot szervezték ki.

A parlamenti választások eredményétől függetlenül kell azzal számolni, hogy a kormányzás mozgásterét több cikluson át a NER által kijelölt személyek határozzák meg. Ezt garantálják a korábbiakhoz képest megemelt megbízatási idők: a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, valamint az adatvédelmi hatóság vezetője és a Médiatanács elnöke és tagjai is kilenc éves mandátummal rendelkeznek, az alkotmánybírák hivatali ideje pedig tizenkét évre emelkedett. Sőt, a hivatalban lévő alkotmánybírák esetében eltörölték a (68) hetven éves életkori határt is, így az alkotmánybírák akkor is kitölthetik tizenkét éves mandátumukat, ha időközben betöltik hetvenedik életévüket.

Morális dilemmák

A rendszer legfontosabb belső dilemmája a viszony a megszűnő autonómiához, illetve az autonómia kísértése. Mert nem utolsó sorban a nemzetközi környezetre is tekintettel, a nemzeti együttműködés rendszerében a hatalommegosztás kulisszái jórészt megmaradtak. A személyi repressziók eszköztára egyelőre véges. Ez pedig az egységes hatalomgyakorlás szempontjából kockázatos helyzet, mert, amint az sejthető volt, az autonómia kísértése is erős. Erről adott példát Szabó Máté ombudsmankodásának utolsó szakaszában vagy Stumpf István néhány fontos ügyben, előadó alkotmánybíróként is az alkotmányos elvek mellett szállt síkra. A hivatalukban meghagyott, az alkotmányossághoz hű alkotmánybíróknak ugyanakkor azzal kellett szembenézniük, hogy a lemondás gesztusa vajon nem ért volna-e többet, mint korlátozott eredményekkel járó és nem is következetes utóvédharcuk.  

Az alkotmányosság hívei számára eldöntendő, hogyan viszonyuljanak az elfogadhatatlan intézményrendszerhez. Vajon, ha igénybe veszik, ezzel nem legitimálják-e a rendszert. Az elutasítás morális megalapozottsága látszólag aligha szorul indoklásra. Fontos morális érvek szólnak az intézményrendszer kritikus használata mellett is. A demokratikus ellenzék (és az ősfidesz) annak a fikciónak a valóságát követte, hogy „Vannak emberi jogaink!”. Ez helyes magatartásnak bizonyult. Aligha vitatható, hogy ha nem a Harmadik Köztársaság, hanem a pártállam viszonyaihoz mérünk, ezek a jogok, sőt maguk a részlegesen megbénított intézmények mégiscsak valóságosabbak, mint a jogállami forradalom előttiek. Érdemes azért különbségeket tenni. Jó okunk lehet például a médiahatóságot annak tekinteni ami, levegőnek. De célszerű alapvetően másként viszonyulni a ma még függetlennek mondható bíróságokhoz és a jogvédelem többi alapintézményéhez. Indokolt olyan impulzusokat adni a rendszernek, amelyek a hatalom megosztásának és a jogosultságok igényeit fogalmazzák meg. Ha nem így teszünk, valószínűleg magunk mondunk le a jogainkról.































IV. Az alapvető jogok

Az alkotmányosság követelményei mind ugyanazt a célt szolgálják: minden közhatalmat gyakorló szerv tartsa tiszteletben minden ember szabadságát és méltóságát. Nyíltan még itthon sem kérdőjeleződött meg az az eszme, hogy a magyar állam is – amíg alkotmányos jogállamnak akarja magát láttatni – köteles alkotmányában elismerni és védelmet biztosítani az egyén olyan jogainak, amelyek emberként, illetve a politikai közösség tagjaként őt megilletik. Azonban az az ugyancsak elengedhetetlen tartalmi követelmény, hogy az emberi jogok a személy jó életről vallott felfogásától, érdemességétől, hatalmi helyzetétől, hasznosságától vagy kötelezettségeinek teljesítésétől, azaz a közösségben elfoglalt helyétől teljesen függetlenül járnak, már valami torz kollektivizmus jegyében kétségessé vált. A jogok feltétel nélküli elismerése ma már a deklarációk szintjén is hibádzik. Tehát éppen ott siklik nálunk félre az emberi jogok tisztelete, ahol a szekuláris humanista és a kereszténységen alapuló, az evangéliumra alapított emberfogalom találkozhat.

Elveszett illúziók: emberi jogok feltételekkel

Az alapjogokat az alapjogvédelmi intézményrendszer deficites működése illuzórikussá teheti. 2014-ben Magyarországon azonban ennél súlyosabb a gond. A felszínen még az (69) Alaptörvény szövege is abból indul ki, hogy minden ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jussa alapvető jogai, amelyeket az állam „csupán” elismer, de nem adományoz akkor, amikor alkotmányba foglalja azok katalógusát. Az államnak ezeket a jogokat feltétlenül tiszteletben kell tartania; amikor pedig különböző szabályokat alkot, bármely ember alapjogát csak abban az esetben és olyan mértékben korlátozhatja, amennyiben azt valaki más alapjogának vagy más legitim alkotmányos értéknek az érvényesítése kényszerítően szükségessé teszi.
 
Ez az eszme azonban az Alaptörvényben ma már csak fedőrétegként, átlátszó mázként van jelen. Hiszen olyan rendelkezéseket is az Alaptörvénybe foglaltak, amelyek nem egyeztethetők össze az alapjogok általános felfogásával. Többet egyenesen azzal a szándékkal tettek az Alaptörvénybe, hogy felülírják az embert ember volta alapján megillető, az Alkotmánybíróság gyakorlatában élő jogot. És ez a szégyenlista, amelyről korábban ugyancsak beszéltünk, nem rövid. Mindez a köztársasági Alkotmány 2010-es módosításáig vezethető vissza, amikor a parlament az Alkotmány szövegébe is beleírta, hogy az állam az emberek már megszerzett tulajdonát – az állami végkielégítésekre kiszabott (70) kilencvennyolc százalékos különadó formájában – visszaható hatállyal is elveheti. Az Alaptörvény modernnek kikiáltott alapjogi katalógusából kimaradt a halálbüntetés általános tilalma, azt meg beleírták, hogy alkotmányos (71) a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés. A parlament politikai döntése lett annak megítélése, melyik vallási közösség működhet bevett (72) egyházként, az e státuszhoz kapcsolódó sajátos jogosultságokkal. Ha pedig ki kellene választanunk azt az alaptörvényi rendelkezést, amelyik az emberi jogok eszméjét arcátlan nyíltsággal veszi semmibe, az minden bizonnyal az a szabály, amit azért alkottak, hogy a jobb módúaknak autójukból kinézve vagy az utcán járva még csak látniuk se kelljen, hogy vannak olyan elesett, kiszolgáltatott emberek, akik az utcán kényszerülnek élni: az Alaptörvényben tették (73) büntethetővé a hajléktalanságot.

A kormányzat általános természete szerint ellenérdekelt az alapjogok érvényesülésében, amelyek a szabadság és a méltóság védelmében szabnak határt a politikai célok által vezérelt közhatalom-gyakorlásnak. Azok a szabályok, amelyek az Alaptörvény szövegébe foglalva ütnek rést az emberi jogok feltétel nélküli elismerésén, különösen veszélyesek. Ezek az emberi jogok fundamentumát kérdőjelezik meg, azt a legfőbb jogi mércét relativizálják, amelyhez az Alkotmánybíróság és más jogvédő szervek hozzámérhetik a kormányzat tevékenységét, intézkedéseit. Ha maga a mérce sem áll, hogyan várhatnánk el, hogy a közhatalmi cselekvés jogi kontrollja biztosítsa az emberi jogok érvényesülését? Ha az állam legfőbb jogi dokumentuma maga ismer kivételeket az emberi jogok tiszteletben tartása alól, a jogvédelmet kereső polgár sem hivatkozhat már arra, hogy a kormányzatnak az őt emberként megillető jogokat feltétlenül tiszteletben kell tartania.

Boldogok az erkölcsösek: egy preferált életforma

Az Alaptörvény azt is világossá teszi, hogy az alkotmányozó „fejében” élt valamilyen – a valláserkölcsi elvárásokra helytelenül hivatkozó – külsőségekben is megnyilvánuló életfelfogás, valamiféle preferált életforma. Az Alaptörvény hitet, világnézetet  hirdet.

Az egyén szabadságát a magyar Alaptörvény szerint a közösségben kell kiteljesíteni. Az Alaptörvény elismeri, hogy mindenki maga választhatja meg foglalkozását, a munkát, azt a vállalkozási tevékenységet, amiben megvalósíthatja önmagát, és amivel biztosítja maga és családja boldogulásának anyagi alapjait. De azt is hozzáteszi, hogy a munkavégzéssel mindenkinek a közösség gyarapodásához kell hozzájárulnia. Innen pedig már csak egy lépés – aminek már alkotmánybírósági határozatszövegekben is találjuk nyomait –, hogy a közösség érdekei(!) határt szabnak az egyéni szabadságnak.

A szinglik életmódjánál az államnak értékesebb a család. De nem akármilyen, mert az állam abba is beleszól, milyen legyen az a (74) család, amely jogi elismerésre és védelemre számíthat. Ezt nem érdemli ki az emberek érzelmi és gazdasági életközösségének valamennyi formája, kizárólag az, amelyik házasságon, méghozzá férfi és nő közötti házasságon, illetve szülő-gyermek viszonyon alapul. Az akár ellenkező nemű élettársak sem érezhetik azt, hogy az állam hasonlóan becsüli őket, mint a házastársakat, de a halott gyermekeik gyermekeit nevelő nagyszülők sem élhetnek unokáikkal családban Magyarországon. Az állam az Alaptörvényben írja elő azt is, hogy egy erkölcsös családban a gyermekeknek felnőtt korukban is (75) gondoskodniuk kell rászoruló szüleikről – kivételt nem ismerő szabályként akkor is, ha a szülők egész életükben elhanyagolták a gyermeknevelést. Sőt, a szöveg arra is utal, hogy az Alaptörvény szerinti család szeretetben és hűségben él. Természetesen a (76) szeretet és a hűség a mi szemünkben is a fontos erények közé tartoznak. Ám nem ez a kérdés, hanem az, hogy milyen az a szeretet és milyen az a hűség, amibe az Alaptörvény beleszól, illetve erősebb megfogalmazásban, amit az állam kíván szavatolni.

Az alkotmányozók az Alapörvény betűje szerint (77) őszintétlenül vallják, hogy kötelességük az elesettek és a szegények megsegítése. Valójában a szegény és kiszolgáltatott embertársak iránti szolidaritást semmibe vették, amikor alaptörvényi alapot teremtettek az „életvitelszerű” közterületen tartózkodás jogi szankcionálására. A szociális támogatások igénybe vételének természetesen lehetnek feltételei, de az állam nem válogathat aszerint, kit ítél érdemesnek az emberhez méltó élethez szükséges minimális ellátásra. Ez is az emberi méltóságot sértené, mint ahogyan az is, ha (78) megalázó feltételekhez kötik a szociális támogatást. Legyen ez a közmunka feltétele és körülményei, vagy a (79) szociális temetéshez elvárt olyan megalázó személyes közreműködés, mint az elhunyt hozzátartozó holttestének megmosdatása, öltöztetése, sírjának megásása.

Akik a megkívánt értékek szerint élnek, számíthatnak az Alaptörvény védelmére. A NER pedig a kötelező hit- és erkölcstanoktatással arról ugyancsak gondoskodni akar, hogy egyre többen legyenek az alkalmazkodók: intézkedései, ha talán kevesebbeknél is érik el, hogy azonosuljanak a külső követelményekkel, a hivatalos erkölcsi értékvilággal, de ahhoz bizonyosan sokaknál elvezetnek, hogy alkalmazkodjanak. E világképhez illeszkedik az, hogy a (80) tanszabadság nem általában, hanem a „törvények keretei között” érvényesül, és hogy a (81) Magyar Művészeti Akadémia az Alaptörvény intézménye lett.

Védtelenül

Ami az alapjogok védelmét illeti, azok érvényesülésének biztosítására az alkotmányos demokráciák összetett intézményrendszert működtetnek. Többféle bíróság és alkotmánybíróság, ombudsmanok és független hatóságok gondoskodnak szerte a világon arról, hogy megelőzzék és orvosolják az alapjogok megsértését. Az alapjogok jogi értelemben csak akkor tekinthetők valóban létező jogosultságoknak, ha alapjogsérelem esetén hatékony jogvédelmi, jogérvényesítési eljárások vehetők igénybe. Míg az Alaptörvény szövege szerint az említett intézmények, illetve az általuk nyújtott alapjogvédelmi mechanizmusok Magyarországon is működnek, a jogállásukról és hatásköreikről szóló szabályok és azok alkalmazásának gyakorlata már azt mutatja, hogy az állam nem garantálja az alapjogok érvényesülését ugyanazon a színvonalon, mint a köztársasági Alkotmány idején. Természetesen önmagában nem elfogadhatatlan, ha alakítanak egy-egy alkotmányos intézmény működésének szabályain, ha meg kell emelni egy testület, például az (82) Alkotmánybíróság létszámát vagy a (83) bírák megbízatási idejét, vagy ha át kell alakítani az (84) ombudsmanok egymáshoz való viszonyát stb. Az azonban nem igazolható, ha ezek a változások intenciójukban, együttes hatásukban rontják le az alapjogvédelem színvonalát, hatékonyságát.

Korábban kifejtettük, hogyan szenvedett csorbát a jogvédelem, illetve hogyan csökkent vagy szűnt meg a jogvédő intézmények – bíróság, Alkotmánybíróság, ombudsmanok stb. – kormányzattal szembeni függetlensége. Márpedig attól az intézménytől, amely felett a kormányzat befolyással bír, nyilvánvalóan csak nagyon korlátozottan várható, ha egyáltalán, a kormányzat alapjogot sértő tevékenységének hatékony kontrollja. Az Alkotmánybíróságon, aminek a jogszabályokkal szemben érvényre kell juttatnia az emberek alapvető jogait, már többségben vannak a jelenlegi kormánytöbbség által megválasztottak. De az Alkotmánybíróság e többségének még csak nem is kell – szakmai presztízsét veszélyeztetve – mindig felvállalnia, hogy érdemben az Alaptörvénnyel összhangban állónak minősítse a valójában alapjogokat sértő szabályt. A (85) szűkre szabott indítványozói jog miatt a polgárok jellemzően csak pereskedés után, illetve kvalifikált érintettségüket bizonyítva fordulhatnak a testülethez. Az Alkotmánybíróság pedig a kényelmetlen döntés kényszerét könnyen elkerülheti úgy, hogy a panaszok befogadását (86) mondvacsinált okokra hivatkozva elutasítja, így elmenekül az érdemi állásfoglalás elől.

***

Ez a négyrészes elemzés a helyzetről szólt, nem pedig az elgyengült alkotmányosságot helyreállító és lehetséges gyógymódokról. A jövő nyitott. Az alkotmányos helyreállítás lehetséges eszközeiről korábban már elhangzottak megfontolandó és délibábos elképzelések is, de ezt a vitát még nem folytattuk le.


































Az elemzés az Eötvös Károly Intézet műhelyében a Magyar Helsinki Bizottsággal és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezettel együttműködésben készült; 2014 februárjában és márciusában cikksorozatként a Népszabadságban jelent meg. Széljegyzetekkel később az Eötvös Károly Intézet egészítette ki.





























(1) Az Országgyűlés 2010 júliusában fogadta el az állami végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvényt, amely szerint az ott meghatározott, az állammal jogviszonyban álló foglalkoztatottaknak a jogviszonyuk megszűnésével kapcsolatban juttatott bevétel kétmillió forintot meghaladó része után 98 százalékos különadót kell fizetniük. Bár a szabályokat 2010. augusztus 13-án hirdetették ki, a törvény a különadóról szóló előírásokat már a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre is alkalmazni rendelte. A parlament kifejezetten az addigi AB gyakorlat felülírása érdekében az alkotmányt is módosította úgy, hogy az lehetővé tegye az adott adóévtől kezdődően külön mértékű kötelezettség megállapítását „a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott” jövedelmek tekintetében. Az AB a különadóról szóló törvényi rendelkezéseket a hatálybalépésükre visszaható hatállyal megsemmisítette. E döntést szinte azonnal követte az alkotmányozó hatalom válasza: az AB határozat kihirdetésének napján nyújtották be azt az alkotmánymódosító javaslatot, amely egyrészt ismét, az AB kifogásait közömbösítendő hozzányúlt a közteherviselésről szóló alkotmányi szakaszhoz, másrészt adóügyekben korlátozta az AB hatáskörét (ld. alább). Az alkotmánymódosítás mellett a parlament a különadóra vonatkozó új törvényi szabályokat is elfogadta, aminek értelmében meghatározott foglalkoztatotti körbe tartozók jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben szerzett bevételük vonatkozásában 2005. január 1-jére visszamenő hatállyal kötelesek különadót fizetni. Az új szabályozási környezetben az AB ugyancsak megsemmisítette a visszaható hatályú szabályozást. A törvényalkotó az AB határozata adta kereteket kihasználva egy újabb törvénymódosítással a 2010. évre fenntartotta a különadó kötelezettségét. Az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi panaszokat 2012 végén az AB elutasította. A különadó miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága már több esetben elmarasztalta Magyarországot.

(2) Korlátozták a testületnek a költségvetési és adótörvények alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó jogkörétAz Alkotmánybíróság döntésére válaszul, 2010. október 26-án Lázár János alkotmánymódosító törvényjavaslatot terjesztett elő, amely az AB hatáskörének szűkítésére irányultak, azért, hogy a testület a jövőben ne vizsgálhassa felül például a 98 %-os különadóról szóló törvényhez hasonló jogszabályokat. A törvényjavaslatokhoz csatlakozott Balsai István is, aki ma már alkotmánybíró. A javaslatok indokolása szerint azért van szükség az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésére, mert „a jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált.” A hatáskörszűkítés eredményeként az AB a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, az illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények Alaptörvénnyel való összhangját kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül, és ezek sérelme miatt semmisítheti meg. Tehát az előbbiekben felsorolt törvények ha ellentétesek lennék az Alaptörvénybe foglalt más jogokkal, ill. rendelkezésekkel, az Alkotmánybíróság akkor sem vizsgálhatja, és nem is semmisítheti meg az alaptörvény-ellenes szabályokat.

(3) Alaptörvény negyedik módosítása2013. március 25-én lépett hatályba az Alaptörvény negyedik módosítása. Előzménye, hogy a 45/2012. (XII. 29.) AB határozatban a testület az Alaptörvény ún. átmeneti rendelkezéseinek számos cikkét alaptörvény-ellenesnek mondta ki és megsemmisítette. Az negyedik módosítás számos az Alkotmánybíróság által részben vagy egészben alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített rendelkezés alkotja. Ilyenek például: a család fogalma vagy a hajléktalanság kriminalizálásaIlletve a negyedik módosítás számos olyan módosítást is tartalmaz, amelyet az Alaptörvény szövegébe való beemeléssel igyekeztek alkotmányossá tenni, mivel ha egy rendelkezés már az Alaptörvény része, akkor azt az Alkotmánybíróság már nem nyilváníthatja alaptörvény-ellenesnek. Bővebben itt és itt.

(4) Négyötödös többségAz Alkotmány 1995-ben kiegészült azzal a rendelkezéssel, hogy az alkotmányozás szabályairól szóló határozatot négyötödös többséggel kell elfogadnia a parlamentnek. Azért volt ez fontos, mert ez garantálta, hogy a kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ koalíció csak az ellenzékkel együttműködve fogadhasson el egy új alkotmányt. Ez a szabályt eredetileg csak arra ciklusra szólt, de formálisan nem helyezték hatályon kívül, ezért az alkotmányjogász szakmán belül is vitatott volt a rendelkezés hatályossága. A Fidesz-KDNP koalíció azonban 2010. július 5-én alkotmánymódosítással (amihez kétharmad szükséges) hatályon kívül helyezte a négyötödös szabályt, így elhárított minden formális akadály az elől, hogy egymaga, az ellenzéket kizárva fogadhasson el új alkotmányt.

(5) VégszavazásA 2011. április 18-ai zárószavazáson 262 igennel, 44 nemmel (Jobbik, Szili Katalin és Ivády Gábor, független) és 1 tartózkodással (Molnár Oszkár, független) fogadták el az Alaptörvényt. A kormánypárti frakciók képviselőin kívül egyedül Pősze Lajos független (korábban: Jobbik) képviselő szavazott igennel, az MSZP (58) és az LMP (15) képviselői bojkottálták a végszavazást. 

(6) Nemzeti konzultáció: 2011 februárjában az első nemzeti konzultáció (Kérdések az új alkotmányról) alkalmával az állampolgárok tizenkét, az Alaptörvénnyel kapcsolatos kérdést tartalmazó csomagot kaptak a Kormánytól. Összesen 8 093 000 kérdőívet küldtek ki a lakosságnak, amelynek 11,3 százalékát (916 941 darabot) juttatták vissza 2011. március 10-ig feldolgozásra. A visszaküldött kérdőívek összesítésének eredményét 2011. április 3-án (két héttel az Alaptörvény végszavazása előtt) tette közzé a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH). Nem csupán a konzultációra szánt idő, hanem maga a a kérdőív is több szempontból aggályos volt. A vizsgálat nem volt reprezentatív, a szakszerűtlen kérdések sugalmazták a választ, pontatlanok, félrevezetőek voltak, illetve egy kérdésben akár többet is elrejtettek. A konzultáció lebonyolításának finanszírozására a 1108/2011. (IV. 27.) Korm. határozat értelmében 705 400 000 Ft többletforrás átcsoportosítását rendelték el.

(7) Koncepció: Az Országgyűlés az Alaptörvény kidolgozása érdekében a 47/2010. (VI. 29.) OGY határozatával döntött az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság felállításáról. A bizottság az öt parlamenti frakció negyvenöt országgyűlési képviselőjéből állt, tevékenységét 2010. július 20-ai alakuló ülésével kezdte meg. A bizottság létrejöttekor abban részt vettek az ellenzéki pártok képviselői is, ám először az MSZP és az LMP képviselői, majd nem sokkal később a Jobbik képviselői is bejelentették távozásukat a bizottságból. Előzőleg az ellenzék bizonyos garanciákat kért a kormányoldaltól, ám azokat nem biztosították. Az ellenzéki képviselők akkor vettek volna továbbra is részt az alkotmányozási tevékenységben, ha az általuk túlságosan korainak vélt alkotmányozási határidő - a választások egy éves évfordulója - nem lett volna "kőbe vésve" és az alkotmány elfogadását megfelelően nyilvános társadalmi vita előzte volna meg, illetve ha az Alkotmánybíróság hatásköreit visszaállították volna. Az ellenzék képviselői később sem tértek vissza a bizottságba. 2010. december 20-án a bizottság benyújtotta az Országgyűlés plénumának a Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről szóló javaslatát. A bizottság által előterjesztett koncepciót azonban végül az új alkotmány előkészítéséről szóló országgyűlési határozat [9/2011. (III. 9.) OGY határozat] opcionálissá ("iránykijelölő vitaanyag") nyilvánította: az alkotmányozó munka olyan támogató anyagává, amit nem kötelező figyelembe venni az alkotmány szövegjavaslatának kidolgozásakor. Az Alaptörvény később megtárgyalt és elfogadott szövegtervezetét az alkotmány-előkészítéséről szóló parlamenti határozat 2011. március 9-i kihirdetése után öt nappal nyújtották be. A tervezetet a Fidesz-KDNP által 2011. február 10-én létrehozott, Szájer József vezette szövegező bizottság alkotta meg. Az indítvány elfogadásának folyamata itt. Az alkotmányozás folyamatáról bővebben a www.alaptorveny.eu oldalon: The Third Wawe - Assessment of the New Constitution of Hungary (A harmadik hullám - az alkotmányozás).

(8) Alaptörvény-javaslat: A később elfogadott, T/2627. számú javaslatot a kormánykoalíció 261 képviselője nyújtotta be 2011. március 14-én. Rendkívül rövid, kilenc vitanapos tárgyalási időszak után, öt napot az általános vitára, négyet pedig a részletes vitára szánva - melynek kivitelezéséhez a Házszabály módosítására is szükség volt - , ahogyan az tervbe volt véve, pontosan egy esztendővel a választások után, 2011. április 18-án elfogadták Magyarország új alkotmányát.

(9) FelhatalmazottAz Alkotmány a 19. § (3) bekezdés a) pontja az Országgyűlés hatáskörébe rendelte az alkotmány „megalkotását” kétharmados szavazataránnyal. A 24. § (3) bekezdése az alkotmány megváltoztatásához szükséges kétharmados többségi követelményről rendelkezett.

(10) Tizenkét alkalommal: A 2010. május 25-i módosítás fő tárgya: az országgyűlési képviselők száma, a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviselete, miniszterelnök-helyettesek kijelölése, kormánybizottságok kialakítása, a minisztériumok és a Kormány alá rendelt szervek alkalmazottainak jogállása, díjazása, valamint felelősségre vonásuk módja.  2010. július 5-i módosítás fő tárgya: az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztása, a jelölő bizottság összetétele. A 2010. július 6-i módosítás fő tárgya: helyi önkormányzatok. A 2010. július 6-i módosítás fő tárgya: a véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága, a közérdekű adatokhoz való hozzáférés, a sajtó szabadsága és sokszínűsége, a megfelelő tájékoztatásához való jog a közügyek tekintetében, közszolgálati médiaszolgáltatás, közérdekű adatok nyilvánossága. A 2010. augusztus 11-i módosítás fő tárgya: a Magyar Honvédség, a Rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak politikai szerepvállalásáról. A 2010. augusztus 11-i módosítás fő tárgya: közteherviselés. A 2010. november 16-i módosítás fő tárgya: a köztársasági elnök kinevezési hatásköre, rendeletek kibocsátása, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet, a legfőbb ügyész megválasztásának menete. A 2010. november 19-i módosítás fő tárgya: az alkotmánybíróság hatásköre, az alkotmánybíróság tagjainak megválasztása. A 2010. december 23-i módosítás fő tárgya: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A 2011. június 14-i módosítás fő tárgya: az ellátáshoz való jog, az alkotmánybíróság tagjainak megválasztása. A 2011.november 14-i módosítás fő tárgya: helyi önkormányzati tulajdon ingyenes átadásáról. A 2011. december 1-i módosítás fő tárgya: a Kúria elnökének megválasztása. 

(11) ÖtszörAz Alaptörvény első módosítását 2012. június 18-án hirdették ki, és a Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseit az Alaptörvény részévé tette. Az Alaptörvény második módosítása 2012 november 9-én a választási regisztrációt vezette be az Alaptörvény átmeneti rendelkezési között. Az Alaptörvény harmadik módosítására 2012. december 21-én került sor. A módosítás sarkalatos törvényi tárggyá tette a termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzést. Az Alaptörvény negyedik módosítását 2013. március 25-én hirdették ki. Számos módosítást eszközölt. Az Alaptörvény ötödik módosítására 2013. szeptember 26-án került sor. A módosítás nyomán kikerült a szövegből, hogy egyházként vagy vallási közösségként lehet működni. Ehelyett az Alaptörvény csak annyit mond, hogy sarkalatos törvényben meghatározott formában működő vallási közösség hozható létre. Politikai reklám továbbra is ingyenesen, de akár már kereskedelmi médiában is közzétehető, ha vállalják. (2014-ben egyetlen vállalás sem történt.) Megteremtette a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásának lehetőségét.

(12) Hatályon kívül helyeztékAz Alaptörvény negyedik módosításának 19. cikke értelmében az „Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat.” Az Alkotmánybíróság értelmezte a rendelkezést. A testület arra jutott, hogy az Alkotmánybíróság újabb ügyekben felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése azt megengedi. Az Alkotmánybíróság továbbá idézheti is a hatályát vesztett alkotmánybírósági határozatot, mert annak forrásként megjelölését kívánja meg a jogbiztonság. A döntés indokolásának egy demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lennie. A nyilvános érvelés a döntés indoklásának létalapja.

(13) KizártákAz Alaptörvény negyedik módosítása kifejezett hatáskört adott az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény és az Alaptörvény módosításának eljárási szempontú felülvizsgálatára. A 12. cikk (3) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság ezeket csak a megalkotásukra és kihirdetésükre vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatja felül. Az Alkotmánybíróság azonban a gyakorlatában eljárási (közjogi érvénytelenség) szempontból addig is vizsgálta az alkotmánymódosításokat. Lásd pl.: 61/61/2011. (VII. 13.) AB határozat. A Kormány célja az lehetett, hogy elejét vegye annak, hogy az Alkotmánybíróság értelmezéssel megállapítsa hatáskörét az alkotmánymódosítások tartalmi szempontú felülvizsgálatára. A testület a 45/2012. (XII. 29.) AB határozatban az alkotmánymódosításokkal kapcsolatos követelményeket megfogalmazva utalt ennek lehetőségére. 

(14) Jelölő parlamenti bizottság: A korábbi alkotmány 32/A. § (4) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság tagjaira, akiket az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával választott, a parlamenti frakciók egy-egy tagjából álló jelölő bizottság tett javaslatot. Az alkotmánybírák személyében a mindenkori ellenzék és kormányoldal így kénytelen volt megegyezni. Ezt a szabályt változtatta meg a Kormány 2010 júniusában egy alkotmánymódosítással: a változtatás értelmében egy olyan, az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőiből álló jelölő bizottság tesz javaslatot az alkotmánybíróság tagjaira, amely a frakciók közötti létszámarányoknak megfelelően áll fel, így abban a kormányoldal rendelkezik a jelöléshez szükséges többséggel, a továbbiakban nincs szükség a kormány és az ellenzék közötti konszenzusra. A június 14-én elfogadott javaslatot Sólyom László köztársasági elnök vétójával élve visszaküldte az Országgyűlésnek, az azonban lényegében ugyanolyan tartalommal újra megszavazta, Az új szabályok alapján a kétharmados kormánytöbbség az ellenzéki erők teljes figyelmen kívül hagyásával jelölheti és választhatja alkotmánybíróvá a neki tetsző személyeket. Az EKINT írásai a témában a www.ekint.org oldalon: Veszélyben az Alkotmánybíróság függetlenségeA Jogállamfigyelő margójáraTények az új Alkotmánybíróságról a www.alaptorveny.eu oldalon: Fact Sheet: Constitutional Court.

(15) Tizenöt fősre bővített: A 2011 áprilisában elfogadott és 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény felemelte az Alkotmánybíróság létszámát 11-ről 15 főre, és arról rendelkezett, hogy a testület elnökét ezután a parlament választja az Alkotmánybíróság tagjai közül, hivatali idejének végéig. Korábban a bírák választhattak maguk közül elnököt három évre. A Kormány az akkor hatályos alkotmányt 2011. június 6-án úgy módosította, hogy már szeptember elsejével 15-re emelkedik az Alkotmánybíróság tagjainak száma, és ugyanekkor lép hivatalba a testület parlament által megválasztott elnöke is, akit az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül választanak meg. A korábbi bevezetés indoka az volt, hogy Paczolay Péter elnöki megbízatása 2011 júliusában lejárt, de újraválasztották. A 2011. szeptember elsejétől működő 15 fős alkotmánybíróságnak tíz olyan tagja van, akit a jelenlegi kormánykoalíció, négy, akit az MSZP vagy az MSZP–SZDSZ jelölt, egy tagja a megválasztása idején konszenzusos jelölt volt. A kétharmados többségnek kedvező jelöltállítással eddig a következő nyolc alkotmánybíró került a testületbe: Stumpf István 2010-ben, Pokol Béla, Balsai István, Szalay Péter, Szívós Mária és Dienes Oehm-Egon 2011-ben, Salamon László és Juhász Imre 2013-ban. 2010-ben Stumpf Istvánnal egy időben a Fidesz javaslatára választották alkotmánybírónak Bihari Mihályt, aki 2013-ban töltötte be 70. életévét, így mandátuma megszűnt, utódja Salamon László lett a testületben.Tények az új Alkotmánybíróságról a www.alaptorveny.eu oldalon: Fact Sheet: Constitutional Court.

(16) Mandátuma nem szűnik meg: Az alkotmánybírák megbízatása korábban 70. életévük betöltésével megszűnt. Ezt a szabályt 2013 decemberében azonban a hivatalban lévő alkotmánybírákra is kiterjedő hatállyal a 2013. évi CCVII. törvény eltörölte. A törvénymódosítás értelmében, azok az alkotmánybírák, akik hivatali idejük alatt töltik be hetvenedik életévüket, tizenkét éves mandátumuk lejártáig hivatalban maradhatnak. A javaslat nyilvánvaló nyertesei  következő alkotmánybírák lettek: Szívós Mária, aki 2019-ben lenne 70 éves, Salamon László, aki 2017-ben lenne 70 éves, Pokol Béla, aki 2020-ban lenne 70 éves, Dienes-Oehm Egon, aki 2015-ben lenne 70 éves, Balsai István, aki 2017-ben lenne 70 éves. Lásd: Alkotmánybírák korhatár nélkül.

(17) Tizenkét éves mandátumAz Alkotmánybíróságról szóló új 2011-es törvény úgy rendelkezik, hogy az alkotmánybírák megbízatási ideje a korábbi kilenc évvel szemben tizenkét év. Szintén változás, hogy az alkotmánybírák már nem választhatóak újra.

(18) Korlátozottan ellenőrizhetiAz Alkotmánybíróság hatáskörét a következő törvények szűkítették: A 2010. évi CXIX. törvény az Alkotmány 32/A. §-át és 70/I. §-át módosította. (Az Alaptörvény közpénzügyi fejezetében a 37. cikk tartja fenn továbbra is a hatáskörszűkítést. ) A 2010. évi CXX. törvény Alkotmánybíróságról szóló törvényt változtatta. Az Alaptörvény (37. cikk) fenntartotta a hatáskörszűkítést addig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja. Ezen felül az Alaptörvény negyedik módosítása bevezette azt a szabályt, hogy az Alkotmánybíróság azon közpénzügyi tárgyú törvényeket, amelyek abban az időszakban léptek hatályba, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladta, hatáskörének helyreállása után sem vizsgálhatja felül szabadon, kizárólag a hatáskörszűkítő szabály keretein belül. Rövid megjegyzések az Alaptörvény negyedik módosításához: Mire is készül az alkotmányozó hatalom?

(19) Kormánytisztviselők indokolás nélküli elbocsátásaAz Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a munkáltató számára lehetővé tették a kormánytisztviselők indokolás nélküli felmentését. Az AB alkotmányellenesnek ítélte, hogy a jogalkotó a munkáltatói jogkör gyakorlójának minden törvényi korlátozástól mentes döntési jogkört biztosított a közhivatalt betöltő kormánytisztviselő felmentésére. A testület megállapította, hogy az indokolás nélküli munkáltatói felmentés lehetősége aránytalanul korlátozza a közhivatal viseléséhez való jogot. Az önkényes felmentés lehetősége sérti a kormánytisztviselők emberi méltósághoz való jogát. Továbbá aránytalanul korlátozza a kormánytisztviselőket is megillető bírói jogvédelemhez való jogot, hogy indokolási kötelezettség hiányában a bíróság néhány meghatározott eset kivételével a felmentés jogszerűségét érdemben nem tudja vizsgálni. Ezen felül tovább nehezítette a kormánytisztviselők helyzetét, hogy nekik kellett a felmentés jogszerűtlenségét bizonyítania, és ez alól csak az egyenlő bánásmód követelményének megsértésén alapuló jogvita volt kivétel. A testület az alkotmányellenes szabályokat a jövőre nézve semmisítette meg, így a döntést követő három hónapban az alkotmányellenesség megállapítása ellenére számos kormánytisztviselőt fosztottak meg hivatalától. A munkaügyi perekben azonban kevés felmentett tisztviselő visszahelyezéséről döntöttek, tehát a hatékony jogorvoslat az Alkotmánybíróság döntése ellenére sem valósult meg.

(20) Bírák kényszernyugdíjazásaAz Alaptörvény elfogadásakor új szabály került a szövegbe, amelynek értelmében a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn a korábbi 70 éves kor helyett. Az Alkotmánybíróság 2012 júliusában alaptörvény-ellenesnek találta az új nyugdíjkorhatár bevezetésének módját. A bírák jogállásáról szóló törvény lehetővé tette, hogy akár a törvény hatályba lépésétől számított 3 hónapon belül eltávolítsanak bírákat hivatalukból, azzal, hogy a korábban született bíróknak 62 éves korig, majd 63, 64, minden más bírónak pedig 65 éves korig lehet hivatását gyakorolni. A testület kifejtette, hogy a bírák szolgálati viszonya felső korhatárának mértékét az alkotmányozó, vagy ennek hiányában sarkalatos törvény viszonylag szabadon állapíthatja meg. A testület a bírói függetlenséggel ellentétesnek, és ezért alkotmányellenesnek találta, hogy sarkalatos törvény nem határozza meg pontosan a hivatalviselés felső korhatárát, és hogy a szabályokat túl rövid idő alatt vezették be. Az Alkotmánybíróság rámutatott, arra, hogy új korhatár bevezetésének, ha ez a felső korhatár csökkentését, és nem a korábbi korhatár megemelését jelenti, csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a bíró elmozdíthatatlansága elvének sérelme nélkül lehet helye. Az Európai Bíróság is vizsgálta a bírák nyugdíjazását. 2012. novemberi döntésében az új szabályokat ellentétesnek találta az uniós joggal, amiért az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmaz. Az Európai Bíróság megállapította, hogy a vitatott szabályozás hirtelen és jelentősen leszállította a szolgálati jogviszony kötelező megszűnésével járó korhatárt, olyan átmeneti rendelkezések nélkül, amelyek biztosították volna az érintett személyek jogos bizalmának védelmét. Így e személyeknek kötelezően és véglegesen el kell hagyniuk a munkaerőpiacot, anélkül, hogy idejük lett volna arra, hogy megtegyék az e helyzet következtében szükségessé váló, elsősorban gazdasági és pénzügyi lépéseket. Az Országgyűlés végül kénytelen volt törvénymódosításokkal szabályozni a bírák visszahelyezését.

(21) Actio popularisAz Alaptörvény hatálybalépésével megszűnt az actio popularis, az érintettség nélküli utólagos normakontroll indítványozásának lehetősége. Így már nem jogosult bárki arra, hogy személyes érintettségének igazolása nélkül egy jogszabály kihirdetését követő alkotmányossági felülvizsgálatát kezdeményezze. A Velencei Bizottság véleménye szerint az actio popularis intézményének eltörlése esetén az alkotmányossági felülvizsgálat lehetőségét más módon kell biztosítani, tekintve, hogy az alkotmányossági felülvizsgálat rendszerének ilyen megváltoztatása a normakontroll terjedelmére és hatékonyságára is kihatással lehet. Az Alaptörvény a Velencei Bizottság észrevételei nyomán az actio popularis eltörlését ellensúlyozandó az alapvető jogok biztosát feljogosította absztrakt utólagos normakontroll-eljárás kezdeményezésére. Az ombudsman mellett jogosult még ilyen eljárást kezdeményezni: a köztársasági elnök, a Kormány, az országgyűlési képviselő negyede, a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke. Részletes elemzésünk az új Alkotmánybíróságról. 
Az új alkotmánybírósági törvény hatálybalépésével minden olyan folyamatban lévő utólagos normakontroll eljárás megszűnt, amelyet nem olyanok nyújtottak be, akik az Alaptörvény szerint továbbra is indítványozási jogosultsággal rendelkeznek. Az Alkotmánybíróság e változás eredményeképpen 2012 januárjában 1600, alkotmánybírósági döntésre váró indítványozót értesített az eljárások megszüntetéséről.

(22) Alkotmányjogi panaszAz új alkotmánybírósági törvény szerint a testület tevékenységének súlypontját az alkotmányjogi panaszok elbírálása jelenti, amit az alapjogsérelmet szenvedett polgárok a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően rendes bírósági döntésekkel szemben nyújthatnak be az Alkotmánybírósághoz. Az Alaptörvény hatályba lépése előtt panaszt akkor lehetett benyújtani, ha a bíróság által alkalmazott jogszabály volt alkotmányellenes. Az új szabályozás értelmében akkor is az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni, ha a bírói jogértelmezés okozott alapjogsérelmet. 
Az alkotmányjogi panasznak jelenleg típusa van:
az egyedi ügyben alkalmazott jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálata, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be.
kivételesen az indítványozó a jogszabályt vagy valamely rendelkezését is megtámadhatja, amennyiben annak alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelme és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette.
az alaptörvény-ellenes bírói döntést támadhatja az indítványozó, amennyiben az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti. Az alkotmányjogi panaszt csak a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek kimerítését követően, az alapjogsérelem általi tényleges, közvetlen és aktuális érintettséget bizonyítva lehet benyújtani. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt csak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be, ami széles mérlegelési jogot biztosít a testületnek. Részletes elemzésünk az új Alkotmánybíróságról.




(23) Többségi elvA közösségi döntéshozatalra vonatkozó eljárás, ami a döntés elfogadásához 50 % plusz egy szavazatot követel meg. A demokráciát egyes álláspontok a többségi elvvel azonosítják.

























(24) Egyéni képviselői indítványok formájábanAz Alaptörvény 6. cikke szerint törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet. Ez egy nyilvánvalóan demokratikus megoldás, hiszen lehetővé teszi az ellenzéki javaslatok parlamenti tárgyalását is. Ha a törvényjavaslatot a kormány nyújtja be, akkor annak rendszerint fontos szűrőkön kell átmenni egy át. Az illetékes minisztérium készíti elő, tárcaközi egyeztetések alakítják, majd az igazságügyi minisztérium vizsgálja a tervezet alkotmányosságát. A törvényjavaslatról társadalmi vita zajlik az érintett civil szervezetek bevonásával, sőt, ideális esetben még előzetes hatásvizsgálat is készül. Viszont az egyéni képviselői törvénykezdeményezések esetén ezek a szűrők nem működnek. Nincs társadalmi egyeztetés, sok esetben nincs közigazgatási egyeztetés, nincs hatásvizsgálat. Ha tehát a kormány helyett kormánypárti képviselők nyújtják be a törvényjavaslatot, A kormánynak így nem kell az ellenzéki vagy szakértői akadékoskodással bajlódnia. A 24/2011. (VIII. 9.) KIM rendelet az előzetes és utólagos hatásvizsgálatról csak a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat tekintetében állapít meg követelményeket.

(25) Egyeztetési és véleményezési folyamatotA jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény hatálya csak a miniszterek által előkészített jogszabálytervezetekre terjed ki, az egyéni képviselői indítványokra nem. A társadalmi egyeztetés célja az, lenne, hogy a vélemények lehető legszélesebb köre jelenjen meg, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, társadalmi-gazdasági szempontból marginalizált csoportok véleményére.A társadalmi egyeztetés formái a következők: a) A honlapon közzé kell tenni a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, amiről bárki véleményt nyilváníthat. Ez a fajta általános egyeztetés minden esetben kötelező. b) A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter által bevont személyek, intézmények és szervezetek által történő közvetlen véleményezés. (c) A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter más formákat is igénybe vehet az egyeztetés lefolytatásához.

(26) Kivételes sürgős eljárásBár a 2014-ben bevezetett legújabb Házszabály nem vette át ezt az intézményt, a 2010-2014-es ciklusban gyakran alkalmazták és fontos törvényeket fogadtak el így. A Házszabály módosítása 2011 decemberében bevezette a kivételes sürgős eljárás intézményét, továbbá a kivételes eljárásban történő tárgyaláshoz eddig megkívánt négyötödös szavazatarányt – a kormánytöbbség által birtokolt – kétharmadra csökkentette. A kivételes sürgős eljárással 24 óra alatt vált elfogadhatóvá egy előterjesztés. Az érdemi vita lehetőségét nem biztosító törvényalkotási eljárási szabályok a demokratikus döntéshozatal és a hatalommegosztás sérelmét okozták, még akkor is, ha politikailag nyilvánvaló, hogy végül a kormányzati akaratnak megfelelő tartalmú törvény kerül elfogadásra.

(27) Zárószavazás előtti módosító indítvány: A Házszabály módosítása 2011 decemberében tartalmi korlátozás nélkül lehetővé tette zárószavazás előtti módosító indítvány benyújtását. Zárószavazás előtti módosító indítvány benyújtására korábban csak akkor volt lehetőség, ha a törvényjavaslatnak valamely megszavazott rendelkezése nem volt összhangban az Alkotmánnyal vagy más törvénnyel, vagy ha az adott törvényjavaslaton belül állt fenn ellentmondás. Ezt a lehetőséget tágította ki a módosítás. A törvényjavaslat előterjesztője és két országgyűlési bizottság számára engedi, hogy a javaslat végszavazása előtt, de már megvitatása után tartalmi korlátok nélkül nyújtson be módosító indítványt. Az új szabály bevezetése válasznak tekinthető az Alkotmánybíróság határozatára, amelyben a testület alkotmányellenesnek ítélte az egyháztörvényt, mert azt az Országgyűlés nem koherenciazavar kiküszöbölésére irányuló zárómódosító indítványok alapján fogadta el. Az Alkotmánybíróság szerint azzal, hogy koncepcionális módosításokat nem vitattak meg, sérülhettek a törvényalkotás korábbi fázisaiban meglévő, a megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékok. A 2014-ben megalakult Országgyűlésre már nem alkalmazható a fentebb bemutatott eljárás.

(28) A vizsgálóbizottság bármely, az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel (azonnali kérdéssel) nem tisztázható ügy megvizsgálására szolgál. A vizsgálóbizottság létrehozása csak akkor volt kötelező, ha azt a képviselők egyötöde kezdeményezte. 2014 májusa óta ez már csak lehetőség, a megváltozott törvényi szabályok értelmében. Nem alakult vizsgálóbizottság például az állami földpályázatokról vagy  a NAV kiemelt adózókkal kapcsolatos eljárásáról.

(29) Súlyos pénzbeli büntetéssel sújtsa, illetve a képviselőket a parlament üléséről kizárjaAz Országgyűlésről szóló törvény alapján rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül kizárható a képviselő az ülésnap hátralévő részéből vagy csökkenthető a tiszteletdíja, ha felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot - így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget - kirívóan sértő kifejezést használ vagy az általa használt sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet. Ugyanilyen szankcióval sújthatja az ülést vezető elnök azt a képviselőt, aki az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsít, illetve magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait megszegi. Ha a képviselő az Országgyűlés ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, arra hívott fel, vagy más kivezettetését akadályozta, akkor az ülésnapról kizáráson és tiszteletdíj-csökkentésen túl képviselői jogainak gyakorlása is felfüggeszthető. Ezeket a szabályokat támadta meg az Alkotmánybíróságon Novák Előd, a Jobbik képviselője, mert szerinte alkotmányos indok nélkül korlátozzák az országgyűlési képviselők véleménynyilvánítási jogát. Az Alkotmánybíróság nem találta alaptörvény-ellenesnek a támadott rendelkezéseket, mert (a) fizikai erőszak alkalmazása, illetve a közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetés vagy arra való felhívás nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadságának védelmi körébe, (b) a véleménynyilvánítás szabadságának alaptörvényi védelme eleve nem terjed ki azokra az esetekre, amikor valaki a véleménynyilvánítás szabadságát úgy gyakorolja, hogy az mások emberi méltóságának, továbbá a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére irányul; (c) a parlamenti képviselők tiszteletdíjának csökkentése valamint a képviselők kizárása a parlament munkájából a legsúlyosabb fegyelmi büntetés, de annak célja jogalkotó részéről megfelelően igazolt, és a büntetések nem aránytalanul korlátozóak, mert olyan súlyos esetre rendelik alkalmazni, amelyeknél már nem várható el, hogy előzetesen figyelmeztessék a képviselőt a jogkövetkezményekre. A határozathoz hat alkotmánybíró fűzött különvéleményt.

(30) csak az ellenzéknek: a 2013-ban és 2014-ben elfogadott fegyelmi javaslatok, amelyek mind ellenzéki képviselőket sújtanak. Fegyelmi 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12.

(31) Változás: Az Országgyűlés új szabályokat fogadott el a választójoggal és annak gyakorlásával kapcsolatban: a 2011. évi CCIII. törvényt az országgyűlési képviselők választásáról és a 2013. évi XXXVI. törvényt a választási eljárásról. Ennek következtében a parlamenti képviselők létszáma 2014-től a korábbi 386-ról 199-re csökken, akikre a választópolgárok az 1990-től hatszor alkalmazott választási szisztémától eltérő választási rendszerben voksolhatnak. A választókerületek száma lecsökkent: a korábbi 176 helyett 106 egyéni választókerület alakult, lényegesen megváltozott határokkal. Módosult a pártlistára szavazás rendszere is. Eddig a 386 képviselő 46%-a (azaz 176 fő) egyéni választókerületekből, 54%-a (azaz 210 fő) pedig pártlistáról juthatott be a parlamentbe. Az új választójogi törvény szerint a 199 képviselő 53%-a (azaz 106 fő) kerülhet majd be egyéni választókerületből, és 47% (azaz 93 fő) pártlistáról. Tehát a képviselők közül arányaiban többen kerülnek be a parlamentbe egyéni választókerületből. Kétfordulós helyett egyfordulós a választás, és nincs eredményességi küszöb, ehelyett mindenhol az a jelölt szerzi meg a mandátumot, aki a legtöbb érvényesen leadott szavazatot kapja, függetlenül a megjelentek számától. A töredékszavazatok számítása is módosul, mert már az egyéni választókerületben mandátumot nyerő jelölt után is jár majd töredékszavazat a győztes pártjának, az első és a második helyezett szavazatszáma közötti különbségnek megfelelő mennyiségű. A nemzetiségeknek kedvezményes mandátumszerzési lehetőségét biztosítottak, ha pedig ez nem sikerülne nekik, nemzetiségi szószólót küldhetnek a parlamentbe. Választójogot kaptak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is.

(32) Egyfordulóssá alakításaMind az egy-, mind a kétfordulós választási rendszer egyformán demokratikus megoldás lehet. Korábban a kétfordulós rendszerben csak akkor lehetett az első körben mandátumot szerezni az egyéni választókerületben, ha a választásra jogosultak több mint fele szavazott, és a leadott szavazatok több mint felét megszerezte a jelölt. A második körben már elég volt a szavazatok többségét megkapni, tehát a relatív többséget szerző jelölt mandátumhoz jutott. Ezt a relatív többségi rendszert alkalmazza az új választójogi szabályozás. Egy választási forduló van, és részvételtől függetlenül a legtöbb szavazatot kapó jelölt nyeri el az egyéni kerület mandátumát. Ez a rendszer nyilvánvalóan a mindenkori relatíve legnagyobb politikai erőnek kedvez.

(33) Választókerületek határainakTöbb elemzés is kimutatta, hogy a 106 új körzet kialakítására a 2010-es választási eredmények alapján került sor és az a kormányoldalnak kedvez. 

(34) Határon túli magyarok választójogaAz új választójogi szabályok értelmében a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is részt vehetnek az országgyűlési választásokon, azonban kizárólag pártlistára szavazhatnak, belföldi lakóhely hiányában egyéni jelöltre nem.

(35) Fizetett politikai hirdetésAz Alaptörvény kampányidőszakban csak ingyenesen engedi a médiaszolgáltatók számára politikai reklám közzétételét, és csak úgy, ha minden hirdetni kívánó párt reklámját leadják. Ez a két feltétel azt eredményezte, hogy egyetlen kereskedelmi tévé vagy rádió sem vállalta politikai reklám közlését 2014-ben.

(36) Nem lehet majd hirdetniAz országgyűlési választások időpontjának kitűzését követő néhány nappal hozott kormányrendelet számos korlátozást vezetett be a kampányidőszakban, a jelölő szervezetek (pártok) által közterületeken kihelyezhető plakátokra annak ellenére, hogy a választási eljárásról szóló törvény néhány kivételtől eltekintve korlátozás nélkül engedi kampányidőszakban a plakátok kihelyezését. A Kúria egy egyedi döntésében azonban úgy értelmezte a választási eljárásról szóló törvényt, hogy az zárt rendszert alkot, és ezért a korlátozás nélküli elhelyezés főszabályát a rendelet szabályai nem ronthatják le, így lehet választási plakátokat villanyoszlopon elhelyezni. A Kúria végzése ellen alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúria határozatában érintett választókerületben nyilvántartásba vett egyik jelölt, aki szerint a Kúria döntése sérti a passzív választójogot, illetőleg annak gyakorlását, azáltal, hogy egyenlőtlen feltételek közé kényszeríti a jelölő szervezeteket és a jelölteket a választási kampány során. Az Alkotmánybíróság elutasította a panaszt, mert a passzív választójog, a véleményszabadság és a jogegyenlőség sérelme nem állapítható meg, mivel döntés következtében valamennyi jelölt azonos, kiterjesztett jogi feltételekkel használhat választási plakátot. A Kúria fentebb említett egyedi ügyben hozott döntése azonban nem volt képes általánosságban orvosolni a kampány korlátozását.

(37) "Tájékoztató kampány"A Kúria egy döntésében kimondta, hogy sérti a jelöltek, jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét a nyíregyházi önkormányzat eredményeit népszerűsítő plakátoknak az országgyűlési képviselő-választáson induló jelölt kampányplakátjai mellé helyezése. A Kúria kimondta, hogy választási jogszabálysértés nem csak kampányeszközökkel és nem csak a jelöltek, jelölő szervezetek tevékenysége által valósítható meg. Az önkormányzat - mint közhatalommal bíró szervezet - nem vehet részt a pártok országgyűlési mandátumért folytatott küzdelmében sem valamely jelölt, jelölő szervezet mellett, sem ellene.

(38) „Magyarország jobban teljesít”A Kúria jogerősen megállapította, hogy a TV2 Magyarország Kormányának „Magyarország jobban teljesít” jelmondatú 50 másodpercnyi, jelölő szervezeteket népszerűsítő közzétételével megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. A Kúria arra alapozta döntését, hogy a Fidesz választási kampány céljára megvásárolta a kormánytól a „Magyarország jobban teljesít” kommunikációs kampánnyal összefüggő jogokat, és azt használta is, így a két kommunikációs kampány lényegében egyezik, ami egyaránt népszerűsíti mind a jelölő szervezeteket, mind a kormányt. Ez a tény pedig megalapozza a politikai reklámként való értékelést, amit viszont. Politikai reklámot pedig nem adhat le a TV2, mert a választási kampányidőszak előtt nem vállalta, hogy ingyenesen közzéteszi az összes párt politikai hirdetését.

(39) egyoldalú kormánypárti kontroll alatt áll: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre. A Médiatanács elnökét és négy tagját az Országgyűlés - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával - kilenc évre választja.







































(40) Emelj létszámot!


(41) Rombold a hagyományt!


(42) Alkotmánybíróság


(43) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre. A Hatóság elnöke a kinevezés tényével és időpontjában a Médiatanács elnökjelöltjévé válik, akinek a megválasztásáról az Országgyűlés jelenlevő képviselőinek kétharmada dönt. Mindennek alapján jelen politikai helyzetben a Hatóság elnöke biztosan a Médiatanács elnökévé is válik. A Hatóság elnöke jogalkotási felhatalmazással rendelkezik. Rendeletben határozza meg a frekvencia díjakat, a felügyeleti díj mértékét és az igazgatási szolgáltatási díjat. A Médiatanács nagy összegű büntetéseket szabhat ki azokra a médiaszolgáltatókra, amelyek megsértik a médiaszabályozást. Továbbá a lineáris műsorszolgáltatási pályázatok kiírása és értékelése is a Médiatanács hatáskörébe tartozik. 

(44) Formálisan: Az Alkotmány (1949. évi XX. tv.) bizonyos tárgyú törvények elfogadásához a képviselők kétharmadának szavazatát követelte meg. Ilyen volt például: az alkotmány elfogadása, az alkotmány módosítása, a köztársasági elnök, az alkotmánybírák, a legfelsőbb bíróság elnökének megválasztása, vagy a lelkiismereti és vallásszabadságról ill. gyülekezési jogról szóló törvény elfogadása.

(45) ValójábanAhogy azt az Alkotmánybíróság is értelmezte  a minősített többség (kétharmad) nem egyszerűen a törvényalkotási eljárás formai előírása, hanem olyan alkotmányos garancia, ami azt szolgálja, hogy az országgyűlési képviselők széles körű egyetértésen alapuló döntést hozzanak fontos kérdésekben. 

(46) Nemzetközi kritikákA Kormány elmúlt négyéves tevékenységét számos bírálat érte külföldről. Az alkotmányosság szempontjából a legfontosabb kritikákat az Európa Tanács (amelynek hazánk is tagja) Jog a Demokráciáért Európai Bizottsága, ismertebb nevén a Velencei Bizottság fogalmazta meg. A Bizottság az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezete. Az Alaptörvény elfogadásáról, az elfogadott Alaptörvényről, az Alaptörvény negyedik módosításáról és számos új törvényről nyilatkozott kritikusan véleményeiben a Velencei Bizottság. A bíróságokról, az egyházakról, az ügyészségről, az alkotmánybíróságról, a nemzetiségekről, illetve az információs önrendelkezésről és információszabadságról szóló törvényekről fogalmazott meg bírálatot. A Velencei Bizottság véleményei közül magyarul elérhető, a Jogállamvédő platform által készített fordításban: az Alaptörvény elfogadásáról, az Alaptörvény egészéről, az ügyészségről, az alkotmánybíróságról, a bíróságokról és , a negyedik alaptörvény módosításról  szóló vélemény. Illetve a bírák jogállásáról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló magyar szabályozás Kormány által javasolt korrekciójának elemzése a Velencei Bizottság véleményének fényében.

(47) Alkotmánybírák jelölési szabályainak átalakítása

(48) Ombudsman-rendszer: Magyarországon a rendszerváltást követően a több ombudsmanos rendszer honosodott meg. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mellett három speciális feladatkörű – kisebbségi, információs jogi, majd környezetvédelmi – ombudsman tevékenykedett. Az országgyűlési biztosok egymástól is függetlenek voltak, egymással mellérendelt viszonyban álltak. 2011-ben az Alaptörvény egy általános alapjogi biztosi intézményt hozott létre és ennek megfelelően az Országgyűlés új törvényt fogadott el, ami alapjaiban alakította át az ombudsmani rendszert. Az új szisztémában az alapvető jogok biztosának két helyettese felelős a nemzetiségi jogok, illetve a jövő nemzedékek érdekeinek védelméért. Az új szabályozás az adatvédelmi biztos tisztségét is megszüntette, és helyére létrehozta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

(49) Alárendelt helyettesekBár az alapjogi biztost és helyetteseit is kétharmados többséggel választja meg az Országgyűlés, az általános biztos irányító szerepet kap a helyettesek felett. A helyetteseket a parlament az alapvető jogok biztosának a javaslatára választja, az alapjogi biztos a munkáltatói jogokat is gyakorolja felettük. Ezzel egy központosított, hierarchikus ombudsmani struktúra váltotta fel a korábbi mellérendelt viszonyt.

(50) Kötelezettségszegési eljárást akkor indít az Európai Bizottság, ha úgy gondolja, hogy az Európai Unió valamely tagállama nem tesz eleget az uniós jog szerinti kötelezettségeinek. Ha az eljárás korábban nem szűnik meg, akkor az Európai Bíróság dönt az ügyben. Az Európai Bíróság 2014 áprilisában az adatvédelmi biztos intézményével kapcsolatban elmarasztalta  Magyarországot. Az ítélet szerint a magyar állam, amikor 2012. január elsejével, az Alaptörvény hatálybalépésével egy időben megszüntette az adatvédelmi biztos intézményét, megsértette az Európai Unió jogrendjét. Az Unió tagállamainak független adatvédelmi hatóságot kell működtetniük. A Bíróság döntése értelmében az adatvédelemért felelős szervezet függetlensége szükségképpen magában foglalja azt a kötelezettséget is, hogy e hatóság megbízatásának időtartamát tiszteletben kell tartani. Az intézmény megszüntetése pedig egyúttal a független adatvédelmi biztos megbízatásának a megszüntetését is jelentette, amely az előtt történt, hogy az e tisztségre hat évre megválasztott Jóri András kitölthette volna a mandátumát.

(52) Baka AndrásA Kúriává alakuló Legfelsőbb Bíróság és a megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács utolsó elnöke volt. Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezései értelmében a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és tagjai megbízatása az alaptörvény hatályba lépésével megszűnt, így Baka Andrásnak 2011 decemberével, hatéves mandátumának félideje előtt távoznia kellett. Egy alkotmánymódosítással pedig az is eldőlt, hogy az új elnököt még 2011. december 31-ig megválasztják. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló új törvény ráadásul többletfeltételt, öt éves magyarországi bírói gyakorlatot írt elő a Kúria elnökének megválasztásához, aminek Baka nem felelt volna meg, mert 1991 és 2008 között a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája volt. Baka András szerint elmozdítása nyilvánvalóan jogellenes volt, bár nincs hazai fórum, amely ezt kimondhatná. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014. május 27-én megállapította, hogy Baka András megbízatásának idő előtti megszüntetése sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, mert a megbízatását megszüntető döntés ellen nem állt rendelkezésre jogorvoslat. A Bíróság azt is kimondta, hogy Baka András véleménynyilvánításához való joga is sérült, amiért megbízatását valójában az egyes jogalkotási lépéseket kritizáló véleménye miatt szüntették meg, nem a Legfelsőbb Bíróságot érintő átszervezés miatt

(53) Jóri AndrásA parlament 2012. január 1-jétől átalakította az adatvédelem intézményrendszerét: az adatvédelmi biztosi tisztség helyett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jött létre. Jóri András adatvédelmi biztosnak – akit 2008 szeptemberétől 2014 szeptemberéig terjedő időszakra választottak meg – emiatt távoznia kellett. Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezései értelmében a hivatalban lévő adatvédelmi biztos megbízatása az Alaptörvény hatálybalépésével megszűnt. Az Európai Bizottság válaszul Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bíróságnál. A Bíróság 2014 áprilisában elmarasztalta Magyarországot.

(54) Szabó MátéAz ombudsmani intézményrendszer reformja nem érintette Szabó Máté mandátumát, aki 2012-ig az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, majd az ombudsmani rendszer átalakítását követően 2013-ig az alapvető jogok biztosa volt.

(55) Költségvetési Tanács2008-ban hozta létre az Országgyűlés annak érdekében, hogy őrködjön a fegyelmezett, átlátható és hosszú távon fenntartható költségvetési politika felett. A Kormánytól és a parlamenttől is független tanács tagjait 9 évre választották. A háromfős testületbe egy-egy tagot jelölt a köztársasági elnök, az Állami Számvevőszék elnöke és a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A Költségvetési Tanács munkáját tekintélyes szakértői stáb segítette. 2010 decemberében a kormánytöbbség törvénymódosítással megváltoztatta a Költségvetési Tanács összetételét. Az Alaptörvénybe is bekerült új szabályok szerint tagjai a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint egy, a köztársasági elnök által kinevezett közgazdász. A Tanács Titkársága 2010. december 31-ével megszűnt. A kormánypárti többség 2011-re a Költségvetési Tanács költségvetését 835,5 millió forintról 10 millió forintra csökkente, ami lehetetlenné tette, hogy a Költségvetési Tanács az addigi intenzitással és minőségben folytassa munkáját. A 2012. január elsejétől hatályos Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény újraszabályozta a Költségvetési Tanács feladatait. Az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv lett, amely közreműködik a központi költségvetésről szóló törvény előkészítésében, és részt vesz az államadósság mértékére vonatkozó előírások betartásának ellenőrzésében. Az Alaptörvény értelmében a Költségvetési Tanács hozzájárulása nélkül az Országgyűlés nem fogadhatja el a költségvetési törvényt. Ez a korábbiaknál sokkal erősebb jogosítvány, de nem áll mögötte ugyanaz a független szakmai apparátus. Bővebben itt és itt.

(56) Kényszernyugdíjazást

(57) Az Országos Választási Bizottság (OVB) 2010 februárjában elkezdődött négyéves mandátumát törvénymódosítással rövidítették meg 2010 júniusában. Korábban a mindenkori leköszönő parlament választott új OVB-t a következő ciklusra. A törvénymódosítás szakított ezzel kimondva: minden általános választás – tehát az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti – után az országgyűlés parlamenti cikluson belül választ új OVB-t.  A módosítást azonban csak egyszer alkalmazták, amikor a parlament 2010. július 23-án teljesen új testületet választott. A törvénymódosítás nyilvánvalóan azt szolgálta, hogy az új parlament pár hónap után megszüntethesse a nem általa választott OVB tagok négyéves mandátumát, hogy aztán 2013-ban már kilenc évre szóló mandátumot oszthasson ki az új választási eljárási törvény alapján. Az új választójogi szabályok bevezetésével az Országos Választási Bizottságot a Nemzeti Választási Bizottság váltotta fel, amelynek hét tagját és három póttagját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés kétharmaddal választja kilenc évre.

(58) Kormánypárti politikus feleségét: Az Országgyűlés 2011 decemberében az Országos Bírósági Hivatal elnökévé választotta meg Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő feleségét, Handó Tündét, aki így 2012. január 1-jétől 9 éven át igazgathatja a bíróságokat.

(59) Aktív kormánypárti politikust: Balsai István alkotmánybíróvá választásakor fideszes országgyűlési képviselő, továbbá 2010 és 2011 között a Fidesz frakcióvezető-helyettese volt. 2010 júniusa és 2011 júniusa között miniszterelnöki megbízott. Salamon László szintén országgyűlési képviselő volt megválasztásakor, valamint  az új alkotmány koncepcióját kidolgozó – 2010-2011 között működő – Alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke. . Stumpf István az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere volt. Dienes-Oehm Egon az első Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetője, majd főcsoportfőnöke volt.

(60) adó- és költségvetési kérdések

(61) MAL Zrt.: 2010. október 4-én átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő, több mint egymillió köbméternyi erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék több települést elöntött. Tíz ember meghalt. A katasztrófára reagálva Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy a MAL Zrt.-t állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni, és arra kérte a képviselőket, fogadják el az erre vonatkozó törvényjavaslatukatEz az a perc, amikor be kell bizonyítanunk, hogy a magyar emberek érdekét képviseljük a hatalmaskodókkal szemben – jelentette ki a kormányfő. Nem természeti csapás volt. Emberek által működtetett üzemben történt egy ökológiai katasztrófa – közölte a kormányfő. Szerinte ez az a pont, amikor tisztázni kell, mi a közérdek, és mi a magánérdek. A miniszterelnök azt is közölte, hogy a rendőrség őrizetbe vette és előzetes letartóztatásba helyezte a cég vezérigazgatóját. A honvédelmi törvény módosítása lehetővé tette, hogy katasztrófahelyzetekben az állam átvehesse a magáncégek irányítását. Az első ilyen a Mal Zrt. A javaslatot elfogadták. Az újonnan létrehozott katasztrófavédelmi biztos hatáskörébe utalták a Mal Zrt. teljes körű felügyeletét, irányítását és vagyonkezelését.

(62) Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg Veszprémben egy szórakozóhely előtt, a segítségére siető Zarko Sesumot és Ivan Pesicet pedig életveszélyesen megsebesítették. Az emberölési ügyben a Kúria döntése szerint Raffael Sándor és Németh Győző 18-18 év, Sztojka Iván pedig 13 év börtönbüntetést kapott. Navracsics Tibor kKözigazgatási- és iIgazságügyi miniszter 2012 májusában levelet írt a Kúria elnökének, Darák Péternek, hogy tájékoztassa a Kúria azzal kapcsolatos álláspontjáról, hogy a közelmúlt nagy visszhangot kiváltó ítéleteivel - köztük elsősorban a Marian Cozma halálát okozó veszprémi emberölés ügyében hozott ítélettel - kapcsolatban "a bíróság részéről tapasztalható szigort és következetességet megfelelőnek értékeli-e". "Amennyiben Elnök Úr is szükségét látja az ítéletekben megmutatkozó bírói gyakorlat következetesebbé, és a társadalom elvárásaival nagyobb összhangot mutatóvá tételére, tisztelettel kérem, hogy az ehhez szükséges lépéseket tegye meg" - olvasható a levélben. A levéllel a végrehajtó hatalom egyértelműen a bíróságok tudomására hozta, hogy a társadalmi elvárások figyelembe vételét várja el az ítélkező bírótól. Darák Péter válaszában jelezte Navracsics Tibornak, hogy az igazságügyi miniszternek nincs joga az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérni. A főbíró leszögezte: a pártatlanság szempontjából kulcsfontosságú, hogy a bíró döntését se a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa.

(63) Ároktő: Az ároktői bűnbanda néven elhíresült, az ország több térségében időseket kirabló, illetve meggyilkoló társaság tagjait 2009-ben vették őrizetbe. A jogerős bírói ítélet meghozatala előtt a hat vádlott közül háromnak - a törvényben meghatározott 4 év leteltével - 2013 áprilisában, egy vádlottnak június 6-án megszűnt az előzetes letartóztatása, így házi őrizetbe kerültek Ároktőn. Két személy megszökött a házi őrizetből, de a vádlottakat néhány napon belül elfogták. Ezek után egy további terhelt előzetes letartóztatása is elérte volna el a törvényben meghatározott maximális, négy éves időtartamot. Erre a kormányzat a büntetőeljárási törvény módosításával reagált. Az új törvényi rendelkezés rendkívül gyors elfogadása és hatályba léptetése azt célozta, hogy az érintett terhelt továbbra is előzetes letartóztatásban maradhasson. A törvénymódosításhoz az a határozott politikai elvárás társult, hogy az új szabály alapján a bíróság a jövőben is tartsa fenn a vádlott előzetes letartóztatását.

(64) Rezesova: 2013. november 22-én a Gödöllői Járásbíróság nem jogerősen hat év fogházra ítélte Eva Rezesovát, akit ittas gépjárművezetés következtében elkövetett halálos baleset vétségében bűnösnek találtak. 2013. december 3-án Rogán Antal elment ahhoz a házhoz, ahol Eva Rezesova házi őrizetét töltötte az első fokú ítéletig és egy videó üzenetben kérte fel a parlament alkotmányügyi bizottságának elnökét és az igazságügy-minisztert, hogy a házi őrizet indokoltságát vizsgálják ki. Ha kell, akkor pedig egy szigorúbb törvénymódosítással előzzék meg, hogy még egyszer egy ilyen, Rogán szerint felháborító eset előfordulhasson. Utalt arra is, hogy az ároktői esetben a szabadlábra helyezést a parlament meg tudta akadályozni egy törvénymódosítással. A Budapest Környéki Törvényszék még aznap megszüntette Eva Rezesova házi őrizetét, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A Magyar Bírói Egyesület 2013. december 4-én közleményt adott ki, amelyben Rogán akciójára reagálva kifejtette, hogy a megfogalmazott nyilatkozat alkalmas arra, hogy a folyamatban lévő eljárás befolyásolásának a látszatát keltse. Továbbá az egyesület határozott álláspontja, hogy más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat, mert Magyarország Alaptörvénye rögzíti a hatalom megosztásának elvét, és deklarálja a bírák függetlenségét, így a bírák csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók.

(65) Devizahitelesek: Rogán Antal az Országgyűlésben 2013. november 4-én a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslat általános vitáján azt mondta, hogy alapvető jogi kérdést kell eldönteni: milyen belátható kockázatot ismertek, tudtak, mérlegelhettek a hitelfelvevők. Szerinte ezek nem voltak kiszámíthatóak, emiatt egyes szerződések semmisek, de nincs egységes joggyakorlat, ezért „a bíróságokat fel kell szólítani arra, hogy soron kívül tűzzék ki a devizahiteles ügyek tárgyalását, a Kúria pedig ezután soron kívül alakítsa ki jogegységi álláspontját az ügyben.”

(66) Semmisségi törvény2011 márciusában az Országgyűlés a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról hozott törvényt. Ebben semmisnek nyilvánította a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, kizárólag rendőri jelentésre, illetve rendőri tanúvallomásra alapozott ítéleteket. Semmisnek tekintendők a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése miatti felelősségre vonások is, ha azok alapját csak rendőri jelentés vagy tanúvallomás képezte. A döntés a 2006. szeptember 18. és október 24. között elkövetett cselekményekre vonatkozik. 

(67) Alaptörvényével összhangban állónak minősítetteA semmisségi törvénnyel szemben húsz indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozók szerint a jogalkotó az igazságosság érdekében a jogbiztonság alkotmányos követelményét megsértve törte át a jogerő intézményét, mert a büntetőeljárási törvény szerint is perújítási ok a hamis, vagy hamisított bizonyíték felhasználása. A semmisségi törvény azonban valamennyi ügyben eleve feltételezi ennek a ténynek a bizonyítottságát, ezzel elzárja a bíróságot a tényleges értékeléstől. Az indítványozók többek között azért is támadták a törvényt, mert annak rendelkezéseivel a törvényhozó hatalom konkrét egyedi ügyeket értékelt újra, jogerős ítéleteket értékelt felül, s a bíró számára mérlegelés nélküli kötelező tartalmú döntés meghozatalát írta elő, ami sérti a hatalommegosztás elvét. Az Alkotmánybíróság nem találta alaptörvény-ellenesnek a törvényt. A testület úgy ítélte meg, hogy a kivételes jellegű és egy különleges helyzet politikai és jogi kezelésének igényével elfogadott „igazságtételi” célú jogalkotás esetében a büntetőjoggal szemben támasztott alkotmányos követelményeket a semmisség jogintézményének sajátosságaira tekintettel kell érvényre juttatni. A testület szerint a jogalkotó a hatalmi ágak megosztásának, illetve a bírói függetlenségnek az elvét sem sértette meg azzal, hogy a törvény erejénél fogva semmissé nyilvánította azok elítélését, akiket a 2006. őszi tüntetésekhez kötődő eljárásokban ítéltek el. Bár az Országgyűlés a bíróságokra feladatot rótt, de ezzel nem csorbította azok Alaptörvényben biztosított függetlenségét, önállóságát. A határozathoz Bragyova András, Kiss László és Lévay Miklós alkotmánybírák különvéleményt csatoltak.

(68) Hetven éves életkori határ


















(69) Az Alaptörvény alapjogi fundamentumának szánt I. cikke a következőket deklarálja: (1) Az EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. (2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait. (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.






(70) 98 százalékos különadó

(71) Az Alaptörvény alkotmányos szintre emelte a nemzetközi fórumok által kritizált tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést azzal, hogy a IV. cikk (2) bekezdése kimondja: "Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki." Az Emberi jogok Európai Bírósága 2014. május 20-án Magyar László ügyében kimondta, hogy a tényleges életfogytiglan magyar szabályozása egyezményellenes. Embertelen és megalázó a büntetés, amiért a szabadulás elvi lehetősége sem biztosított. A Bíróság szerint minden elítéltnek joga van ahhoz, hogy előre meghatározott időközönként, megismerhető szempontok szerint megvizsgálják, hogy indokolt-e még a fogva tartása.

(72) Az Alaptörvény előtt az egyházkénti elismerésről a bíróságok döntöttek, amelyek valamennyi, a törvényi feltételeket teljesítő közösségnek megadták az egyházi státuszt. Jelenleg az új egyháztörvény (2011. évi CCVI. törvény) több módosítást követően a bevett egyház és a vallási tevékenységet végző egyesület kategóriáját különbözteti meg. Ezek azok a szervezeti formák, amelyekben a hívek gyakorolhatják vallásukat. A bevett egyházkénti elismerésről a parlament dönt, ami ellen az Alkotmánybíróság előtti jogorvoslatot 2013-tól biztosítja a törvény. Az új szabályok bevezetésével a korábban egyházként működő vallási közösségek elvesztették e státuszukat, annak minden előnyével együtt. Néhányukat a törvény mellékletében az Országgyűlés elfogadott egyházként, de a többi közösségnek külön kérelmezni kellett egyházkénti újra elismerését. Közülük többen az Alkotmánybírósághoz fordultak, ami határozatában alaptörvény-ellenesnek ítélte a szabályozást és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az egyháztörvény egyes rendelkezéseit. Kimondta, hogy sérti a vallásszabadsághoz való jogot az egyházi státusz elnyerésének és megszűnésének eljárási rendje. Az államnak vallási és a lelkiismereti meggyőződésre tartozó más kérdésekben semlegesnek kell lennie, de ezt a követelményt nem elégíti ki az, hogy az Országgyűlés dönt az egyházkénti elismerésről. Az Alkotmánybíróság határozatára 2013-ban a kormány alaptörvény-módosítással reagált, és módosult az egyháztörvény is. Az Alaptörvény negyedik módosítása alaptörvényi szintre emelte, hogy az Országgyűlés sarkalatos törvényben egyházként ismerhet el egyes vallási tevékenységet végző szervezeteket. Az Európai Unió és az Európa Tanács felől érkező kritikák hatására az ötödik alaptörvény-módosítás változtatott a szövegen, de az továbbra is aggályos. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014. április 8-án elmarasztalta Magyarországot, mert az egyháztörvény sérti a vallásszabadságot és az egyesülés szabadságát. Az, hogy a parlament dönt az egyházkénti elismerésről, a bíróság szerint sérti az állam semlegességének elvét, mert a parlament természetéből adódóan politikai döntést hoz. Továbbá a kisegyházakkal szemben a szabályozás diszkriminatív.

(73) Büntethető a hajléktalanságAz új szabálysértési törvény (2012. évi II. törvény) szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát. Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, és határozatában a testület alaptörvény-ellenesnek találta a rendelkezést. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy sem a hajléktalanoknak a közterületekről való eltávolítása, sem a szociális ellátások igénybevételére való ösztönzése nem tekinthető olyan alkotmányos indoknak, amely megalapozná a hajléktalanok közterületen élésének szabálysértéssé nyilvánítását. A hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie. Ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből a közterületen él, az az emberi méltóság védelmével összeegyeztethetetlen. A Kormány az Alaptörvény negyedik módosításával „írta felül” a döntést. Ennek eredményeként az Alaptörvény XXII. cikk (3) bekezdése tartalmazza azt a jogalkotási felhatalmazást, amely szerint törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást.

(74) Az új családjogi törvény (2011. évi CCXI. törvény) úgy rendelkezik, hogy a család: a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság. Az alapvető jogok biztosa a család fogalma alaptörvény-ellenességének megállapítását kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. A testület határozatában kimondta, hogy a család fogalma túlságosan szűken meghatározott. Megállapította, hogy a családhoz, mint a nemzet fennmaradásának alapjához kapcsolódó állami intézményvédelmi kötelezettségből, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogból fakadó követelmény, hogy ha a jogalkotó a családokra nézve kíván jogokat és kötelességeket megállapítani, akkor azoktól a személyektől, akik a családalapítást a házasságkötést megelőző vagy mellőző más – a jogalkotó által legalább egyes elemeiben szabályozott és elismert – tartós érzelmi és gazdasági életközösségben kívánják megvalósítani, a már megadottakhoz képest jogokat nem vonhat vissza, a társkapcsolati forma meglévő védelmi szintjét nem csökkentheti. Az Alaptörvényből fakadó követelmény az is, hogy a házasságot és a családot érintő intézményvédelmi kötelezettség nem eredményezheti a gyermekek bármilyen, közvetlen vagy közvetett jellegű hátrányos megkülönböztetését azon az alapon, hogy szüleik házasságban, vagy más típusú életközösségben nevelik őket. A Kormány a határozatra alaptörvény-módosítással vágott vissza, és a negyedik alaptörvény-módosítással bekerült az Alaptörvény szövegébe a család fogalma. Az L) cikk értelmében a családi kapcsolat alapja a házasság (amely férfi és nő között jöhet létre), illetve a szülő-gyermek viszony.

(75) Az Alaptörvény XVI. cikk (4) bekezdése szerint „a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”.

(76) Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása kimondja: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.”

(77) Őszintétlenül valljákAz Alaptörvény Nemzeti Hitvallása szerint: „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.”

(78) Megalázó feltételek: A szociális ellátásokról szóló törvény felhatalmazást ad a települési önkormányzatoknak arra, hogy rendeletben az aktív korúak ellátására való jogosultság feltételeként előírják a lakókörnyezet rendezettségét. E körben a lakás vagy ház és annak udvara, kertje, a kerítéssel kívül határos terület, járda tisztán tartása, az ingatlan állagának és rendeltetésszerű használhatóságának, valamint higiénikus állapotának biztosítására irányuló kötelezettség írható elő. A felhatalmazó rendelkezés sérti az emberi méltósághoz és a magánszférához való jogot. A rendelkezés azt engedi meg az önkormányzatoknak, hogy a kérelmezők életmódját szabályozzák és ellenőrizzék, azt is, ami magánlakásuk falain belül történik. A kérelmezők magántulajdonában lévő ingatlan körüli terület, valamint a telekhatáron belüli udvar, kert tekintetében akár jelentkezhet mérlegelendő igény a magánszféra-jogok korlátozására a lakókörnyezet védelme érdekében, azonban az, hogy valaki a lakását a falakon belül tisztán tartja és rendeltetésszerűen használja-e, az nem tartozhat az önkormányzat által szabályozható és ellenőrizhető tárgykörök közé. A lakás vagy a ház állagának biztosítása, valamint az, hogy az rendeltetésszerűen használható és higiénikus állapotban legyen, már olyan anyagi ráfordítást igényelhet, amire a kérelmezők éppen azért nem lehetnek képesek, amiért segélyért fordulnak az önkormányzathoz, nevezetesen, hogy szegények. Egy szociális rászorulóknak járó juttatást éppen azok elől zárnak el, akik szociálisan rászorulnának. E feltételekkel a törvény és/vagy önkormányzati rendelet azáltal sérti az érintettek emberi méltóságát, hogy számukra lehetetlenné teszi a segély kérelmezését. Az ombudsman Érpatak településen a szociális tűzifa kiosztásánál alkalmazott feltételekről 2013-ban megállapította, hogy azok sértik az emberi méltóságot, és hogy a szociális ellátáshoz jutást nem lehet előzetes feltételekhez kötni.

(79) 2013. szeptember 19-én hirdették ki a temetkezési törvény módosítását, ami bevezette a szociális temetés intézményét. Szociális temetésnél a hozzátartozót nem terhelik költségek, az állam ingyenesen biztosít sírhelyet és koporsót vagy urnát, gondoskodik a holttest hűtéséről, szállításáról. A hozzátartozó azt vállalja, hogy ő vagy akit felkért, személyesen közreműködik az elhunyt temetésre való előkészítésében (mosdatásában, felöltöztetésében), a sír kiásásában és visszahantolásában, a koporsó vagy az urna szállításában a temetőn belül, továbbá a sírba helyezésben vagy az urnaelhelyezésben. A szociális temetés szabályai sértik az emberi méltóságot, amiért az állam, még ha nem feltétlen kötelezésként is, akár a gazdasági kényszer eszközével, de adott esetben őt megalázva, arra kényszeríti a közeli hozzátartozót, hogy a holttestet megmosdassa, felöltöztesse, vagy hogy részére sírt ásson. Továbbá a szabályozás az azt igénybe-vevőkkel szemben önkényesen tesz különbséget, mert csak azok számára teszi lehetővé ennek a támogatási formának az igénybevételét, akik kizárólag személyes közreműködéssel járulnak hozzá a temetéshez. A parlament végül két héttel a törvény hatályba lépése előtt 2015-re halasztotta a szociális temetés bevezetését.

(80) Tanszabadság: Az Alaptörvény X. cikke értelmében Magyarország biztosítja a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát. A törvényben meghatározott kitétel tévesen azt sugallhatja, hogy a tanszabadság bárhogyan korlátozható, ha törvénybe foglalják. A tanszabadság része például az, hogy a pedagógus megválaszthassa, milyen tankönyvből kíván tanítani. Ez a szabadság 2014-re már nem adott. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár küldte szét az iskoláknak azt a szűkített listát, amelyről a tanárok kiválaszthatják a könyveket. A korábbi több száz könyvből álló lista néhány kiadványra szűkült, a tankönyvellátást központosították.

(81) A Magyar Művészeti Akadémia a 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvényben rögzített intézmény, amely az Országgyűlés által 2011 júliusában elfogadott törvény alapján köztestületként működik. Az MMA közhatalmi jogköröket nem gyakorol, de a kulturális támogatások szétosztásával, kulturális intézmények tulajdonlásával kapcsolatban olyan hatáskörei vannak, amelyek jelentősen kihatnak a művészeti alkotás szabadságára. Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte az állami semlegesség követelményét sérti, hogy csak az 1992. január 31-én alapított Magyar Művészeti Akadémia civil szervezet tagjai válhattak a Magyar Művészeti Akadémia alakuló közgyűlésének résztvevőivé, és ezáltal az MMA megalakuláskori rendes tagjaivá, valamint a későbbi tagfelvételről kizárólagosan döntő testületté. Az Alkotmánybíróság döntésében a Magyar Művészeti Akadémia létrehozását és működését nem tartotta alkotmányosnak, de az erről szóló jogszabályt nem semmisítette meg, csak alkotmányos követelményt fogalmazott meg. Eszerint az MMA tagságának mindenkori összetétele, szervezeti felépítése és működése meg kell feleljen a művészeti szabadság alkotmányos értékének. A köztestület szervezeti felépítése és működése is a művészeti tevékenyég pluralizmusát kell hogy tükrözze, illetve elősegítse. Az MMA-nak egyenlő esélyeket kell biztosítania a művészek számára az MMA-tagságra, és ezen keresztül arra is, hogy a művészeti életre befolyást gyakorolhassanak.

(82) Alkotmánybíróság létszámát

(83) Bírák megbízatási ideje 

(84) Ombudsmanok egymáshoz való viszonya

(85) Szűkre szabott indítványozói jog: Az új alkotmánybírósági törvénnyel (2011. évi CLI. törvény) megszűnt a bárki által személyes érintettség nélkül kezdeményezhető (actio popularis) normakontroll lehetősége. 2011. december 31-ig bárki kérhette valamely jogszabály utólagos alkotmányossági vizsgálatát, jelenleg ilyen eljárást csak a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, az alapvető jogok biztosa, a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész kezdeményezhet. A polgárok a jogszabályokkal szemben alkotmányjogi panaszt terjeszthetnek elő akkor, ha egy egyedi ügyben folytatott bírósági eljárásban az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán alkotmányos joguk sérelme következett be, illetve kivételesen abban az esetben, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelmük. Az érintettség megköveteli, hogy a panaszos által alaptörvény-ellenesnek ítélt jogszabály a panaszos személyét, konkrét jogviszonyát közvetlenül és ténylegesen, aktuálisan érintő rendelkezést állapítson meg, s ennek következtében a panaszos alapjogai sérüljenek. A panasz benyújtásának mindig előfeltétele, hogy az érintett a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeit megelőzően kimerítse. 

(86) Mondvacsinált okokra hivatkozva elutasítja Szemléletes példája ennek a 3036/2014. (III. 13.) AB végzés. A választási plakátok kihelyezésével kapcsolatos ítélet alkotmányossági felülvizsgálatát visszautasította az Alkotmánybíróság, mert a bírák többsége szerint az indítvány nem tartalmazott alkotmányjogilag értékelhető indokolást az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegére, illetőleg arra nézve, hogy a bírói döntés milyen módos sérti a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. Ez az érvelés ahhoz hasonlíthatóan abszurd, mintha azt kellene bizonyítani egy halálbüntetésre ítéltnek, hogy a büntetés korlátozza az élethez való jogát. A döntésről bővebben ittAz AB visszautasítási gyakorlatát az EKINT konferenciáján szakértők elemezték. Videó 1, videó 2

Comments