Röszkei Kaláka Egyesület - Röszkei Teleház



Köszöntjük a 
Röszkei Teleház oldalán! 


Facebook oldalaink: www.facebook.com/RoszkeiTelehaz
                                    www.facebook.com/roszke.multidezo





Híreink






Ismét szervezünk informatikai képzést a Röszkei Teleházban

A GINOP 6.1.2 projektnek alapvető célja a felnőtt lakosság digitális készségeinek fejlesztése, amely hozzájárul a munkaerő piaci versenyképességük növekedéséhez, és segíti őket a mindennapi kapcsolattartásban és az ügyintézésben.

A Röszkei Teleház, mint eMagyarország Pont egyik kiemelkedő feladata lesz a közeljövőben, hogy sikeresen csatlakozzunk ehhez a kezdeményezéshez. A felnőttképzési programban az informatikai eszközök használatának elsajátítása mellett, az Interneten is elérhető közszolgáltatások megismertetése és használata is fontos célként szerepel.

Az utolsó sikeres informatikai képzésünk óta is többen érdeklődtek már arról, hogy mikor indítunk újabb tanfolyamot. A projekt során azoknak a tankötelezettségi kort (16 év) betöltött 65 év alatti, kevésbé fejlett régiókban magyarországi lakóhellyel rendelkező személyeknek a képzése támogatható, akik jelenleg nem állnak középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban, és jelen képzési programmal párhuzamosan nem vesznek részt hazai vagy európai uniós forrásból megvalósuló digitális kompetenciafejlesztésre irányuló informatikai képzésben. A részvétel ingyenes lesz, 35 órában kell elsajátítani a meghatározott tananyagot, a helyszín pedig az általános iskola informatikai terme. Sajnos, az időpontok még elég képlékenyek, mivel januártól átveszi a KLIK az iskola üzemeltetését, így csak akkor tudjuk elkezdeni az érdemi egyeztetést. Mindenképpen a téli hónapokban és a kora esti órákban szeretnénk megtartani a foglalkozásokat. Aki szeretne részt venni a képzésen, és úgy érzi, hogy tud alkalmazkodni az időpontokhoz, már most jelentkezhet a teleházban hétköznap 9-17-ig a 62/573-870-es telefonon.

Kérem, figyeljék hirdetéseinket (honlap, Facebook, Falusi Suttogó), mert ezeken keresztül fogjuk tájékoztatni az érdeklődőket, hogy hogyan tudnak bekapcsolódni ebbe a programba.

Perlakiné Ács Mária

eTanácsadó, IT Mentor

  

Erzsébet -program

Mint köztudott, novemberben meghirdetésre kerültek az Erzsébet-program üdülési pályázatai. Elsősorban településünk nyugdíjasainak segítettünk a pályázatok elkészítésében, hiszen ők azok, akik elvesznek az elektronikus ügyintézés útvesztőiben. 19 fő részére adtunk be pályázatot, és nagy örömünkre minden pályázat nyert. Így összesen 874.000.- Ft. támogatást tudtunk teremteni településünk nyugdíjasainak, melyet pihenésre, üdülésre fordíthatnak a következő két évben. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbította az Erzsébet-program keretében a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők részére kiírt üdülési pályázatainak beadási határidejét. A jelentkezések legkésőbb 2016. december 30-ig nyújthatók be.

 


YouTube-videoklip




Egy sikeres informatikai képzésről  NEA-KK-15-SZ-0569

Az elmúlt évben pályázatot nyertünk a Nemzeti Együttműködési Alap szakmai programjaiban való részvételre. Alapfokú informatikai képzést szerveztünk 15 fő 40 év feletti lakos részére. A program szükségességét mutatja, hogy gyakorlatilag másfél nap alatt betelt a létszám. Számukra 30 órás képzést szervezünk, melynek témái: alapfokú számítástechnikai ismeretek, levelezés és kommunikáció az Interneten, keresőprogramok használata, képkezelés, szolgáltatók weboldalainak használata, e-ügyintézés és Ügyfélkapu használat alapjai.

A képzésben résztvevők részére tananyagot is biztosítottunk. Meghívott oktatónk nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, középiskolai informatika tanár és közreműködött a TÁMOP 2.1.2 felnőttképzési programban is. A teleház munkatársai a tanfolyam szervezése mellett mentorként is részt vettek a projekt lebonyolításában, a képzés alatt és után is fordulhattak hozzánk a résztvevők, a teleházban pedig folyamatosan lehetőséget biztosítottunk a gyakorlásra.

A tanfolyam helyszíne a Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola modern, interaktív táblával felszerelt informatika terme volt. A mellékelt képek is tanúskodnak a jó hangulatról. Mindenki nagyon motivált volt, szorgalmasan jöttek az órákra, senki nem morzsolódott le. A képzés zárásaként meglátogattuk a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában az Informatika Történeti Kiállítást, amely képet adott arról, hogy miként jutott idáig az informatika világa, hogy mostanra ennyire behálózza mindennapjainkat. A Röszkei Teleház eMagyarország Pontként vallja, hogy az Internet már nem a jövő, hanem a jelen, mely nagyban befolyásolja mindennapi életünket. A XXI. század információs társadalma számtalan követelményt támaszt, közös feladatunk, hogy a digitális írástudás élménye, mint kulcskompetencia mindenkié legyen, így könnyítve meg mindennapi életünket. Az infokommunikációs technológia pedig a gazdasági versenyképesség egyik fontos összetevője. Ezen a területen pedig óriási kihívások előtt állunk.


Perlakiné Ács Mária 


NEA képzés 2015


YouTube-videoklip



II. Térségi Termék-és Termény Bemutató és Gazdafórum

Hagyományteremtő módon ebben az évben is megrendeztük a térségünkben termett portékák bemutatóját. A Röszkei Kaláka Egyesület pályázatot is nyert erre az eseményre, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat gondolta úgy, hogy érdemes támogatni programunkat. Együttműködő partnereink voltak Röszke Község Önkormányzata és a Röszkei Gazdakör. A rendezvényt B. Nagy László megyei fejlesztési biztos nyitotta meg, aki mindig örömmel jön Röszkére, a személyes érintettség okán is.

Nagyon örültünk annak, hogy több röszkei termelő is úgy gondolta, szeretné bemutatni a háztartásában éppen most termelt zöldséget és gyümölcsöt a látogatóknak. Gyönyörű virágokat hozott a Csonka Virág Kft., az esemény végén ki is oszthattuk ezeket a résztvevők között. A kiállítás döntő részét a feldolgozott élelmiszeripari termékek adták, méz és málnadzsem, fűszer-növények és fürjtojással készült száraztészta, valamint az őrölt fűszerpaprika különböző fajtái. A kóstolással egybekötött bemutatkozás jó alkalom volt a tapasztalatok átadására, ötleteket adott a továbblépéshez, új elképzelések alakuljanak ki a mezőgazdasággal foglalkozó őstermelők és vállalkozók körében, hiszen a vidékfejlesztési program egyik fő célja a megtermelt növények és a tenyésztett állatok nagyobb arányú feldolgozása, hogy így a hozzáadott érték növelésével nagyobb jövedelem maradjon a termelőknél. „Így is lehet” - ez lehetne a kiállítók jelszava. A jó példa mindig követendő.

A kiállítással párhuzamosan zajlott a Gazdafórum, melyen színvonalas előadások hangzottak el vidékfejlesztés témában. Projektünk elindítását az indokolta, hogy az Európai Bizottság elfogadta a Vidékfejlesztési Programot, így 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása nyílik lehetőség az elkövetkező években.  Rendezvényünkkel ahhoz szerettünk volna hozzásegíteni térségünk termelőit, gazdálkodóit, hogy minél előbb felkészülhessenek a közeljövőben kiírásra kerülő pályázatokra, valamint tájékozódjanak a megjelent szak-emberektől az aktuális teendőkről.

“A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában jóváhagyásával készült.”

 Perlakiné Ács Mária teleház munkatárs

II. Térségi Termék és Termény Bemutató és Gazdafórum


YouTube-videoklip





Pénzügyek az MNB-től a kisfalvakig és vissza

Ezzel a címmel indított programot
a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ támogatásával a Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete.

A program célja, hogy a kistelepülésen élők hitelesen ismerjék meg az MNB szerepét az ország pénzügyeinek irányításában, illetve a fogyasztói jogok képviseletében. Programunkkal fejleszteni kívánjuk a pénzügyi fogyasztóvédelmet, a pénzügyi tudatosságot és a pénzügyi kultúrát, továbbá növelni a pénzügyi fogyasztóvédelmi tájékoztatás szintjét, aktuális pénzügyi fogyasztóvédelmi kérdéseket bemutatni, elemezni. Ennek megvalósítására videós interjúk készültek a legaktuálisabb témákban, pl. Pénzügyi vásárlói tudatosság/ bankolás civil módra; A pénzügyi fogyasztók védelme; A bankok elszámolása és ellenőrzésük; Pénzügyi vásárlói tudatosság/megtakarításaink védelme; A fair bakok világa. A SZÓ-TÉR Egyesület segítségével készült 12 db videó megtekinthető az alábbi linken, a weboldal végén. http://www.telehaz-del-alfold.hu/node/229

A Röszkei Teleház is csatlakozott a projekthez, melynek keretében vetítést szerveztünk a művelődési házban, illetve kérdőíveket töltöttek ki a résztvevők. A projektet a Röszkei Teleház Facebook oldalán is népszerűsítettük folyamatosan, mert tapasztalataink szerint ez a leghatékonyabb eszköz jelenleg. A teleházban kijelöltünk egy számítógépet, ahol látogatóink folyamatosan megtekinthették a videókat. Látogatóink rendelkezésére bocsátottuk az MNB által kiadott “Pénzügyi Navigátor” ismeretterjesztő sorozat füzeteit is. Természetesen az információs központ hirdetőtábláján is felhívtuk látogatóink figyelmét a témára és a lehetőségre. Reményeink szerint a programnak köszönhetően javult településünk lakónak pénzügyi kultúrája.






Az Erzsébet-program eredményei

Az Erzsébet Program nyugdíjasok részére kiírt üdülési pályázatán 2015-ben 17 fő nyert kedvezményes üdülést a Röszkei Teleház közreműködésével. Gyakorlatilag minden pályázat támogatásban részesült, amit beadtunk, csak aki tavaly már pihent ennek a programnak a keretében, ő az idén nem kapott lehetőséget erre. Ez összegszerűen közel 600.000.- forint támogatást jelent településünk nyugdíjasainak. Az üdülésen kívül fürdőjegyre is lehetett pályázni, ezt a lehetőséget 7 fő használta ki. A nyugdíjasoknak juttatott kedvezményes fürdőjeggyel egész évben jelentős árengedménnyel látogathatják Magyarország 80 db gyógyfürdőjét, köztük olyan világhírű helyeket, mint Hévíz, Zalakaros, Sárvár, Gyula, és Budapest exkluzív strandfürdőit és uszodáit. Bíztatunk mindenkit, aki még nem próbálta ki ezt a lehetőséget, hogy jövőre figyelje a teleház felhívásait, és a segítségünkkel használja ki ezt a kedvező lehetőséget.

Köszönjük!

A Röszkei Kaláka Hagyományőrző és Teleház Közhasznú Egyesület nevében köszönjük mindazoknak, akik jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták szervezetünket. Az 1%-os felajánlásokból 142.860 Ft-ot kapott az egyesületünk, amit a Röszkei Teleház működési költségeinek finanszírozására fordítunk.



Információs Társadalom Parlamentje

Perlakiné Ács Mária munkatársunk részt vett a 2014. évi Információs Társadalom Parlamentje rendezvényen, melynek helyszíne hagyományosan a Parlament Felsőházi Terme volt. Részletes beszámoló a 2014. évi július havi Falusi Suttogóban olvasható: 
 http://www.roszke.hu/?module=news&fname=helyi_ujsag



15 éves a Röszkei Teleház!

2014. május 16-án Ünnepi Közgyűlés keretében a Röszkei Kaláka Egyesület tagsága megünnepelte a Teleház 15. születésnapját.

15 éves a Röszkei Teleház!



Utak a munka világába - hátrányos helyzetű nők képzése Röszkén

Mindenkinek, jelenlegi élethelyzetétől függően, más-más módszer lehet a megoldás. A közeljövőben megvalósítandó tanfolyam elvégzésével olyan rétegek kaphatnak lehetőséget, új esélyt személyes életükben, melyek jelenleg szinte semmilyen módon nem juthatnak képzettségüknek és tudásuknak megfelelő munkához. Az esélyteremtés egyik fontos eszköze egy munkaerő piaci tréningen való részvétel, olyan témákat érintve, mint a saját életpályamodell kialakítása, a változás menedzsment, önfoglalkoztatóvá váláshoz szükséges tudnivalók, konkrét álláskereséssel foglalkozó ismeretek pl. önéletrajzírás, állásinterjúra való felkészülés, és természetesen a vállalkozással összefüggő ismeretek elsajátítása, hiszen ennek segítségével saját maga foglalkoztatója lehet valaki.
 Mint tudjuk, az őstermelés is egy vállalkozás, arra is hasonló szabályok vonatkoznak. (A közelmúltban megtartott ilyen témájú IKSZT rendezvény, ahol a vállalkozóvá válás és a cégek működtetésének fontos kérdéseiről hallhattunk rendkívül érdekes előadást, sajnos nagyon gyér érdeklődés mellett zajlott.) Elsősorban a gyesről, gyedről visszatérő anyukák részvételére számítunk, akik újra szeretnének visszatérni a munkába. A másik hátrányos helyzetű csoport az ötven év feletti, a munka világából tartósan kiszorult nők, akik még nagyon aktívak, megbízható tudással és hosszú szakmai gyakorlattal bírnak, ezért értékes alanyai a munkaerőpiacnak. Tisztázzuk, hogy mi is az a távmunka! A távmunka végzés a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott, olyan tevékenység, amelyet információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközökkel végeznek, és eredményét elektronikusan továbbítják a munkáltatónak. Nem távmunka, ha a munkáltató engedélyezi, hogy a munkavállaló a munkáját az otthonában végezze, és ennek során valamilyen információtechnológiai vagy számítástechnikai eszköz (skype, email) útján tartsa a kapcsolatot munkatársaival, munkáltatójával! Mindebből következik, hogy az ilyen atipikus foglalkoztatáshoz bizonyos fokú számítástechnikai jártasság szükséges. A távmunka szabályait az új Munka Törvénykönyve196. -197 § részletesen rögzíti. Az oktatás elméleti és gyakorlati részét is természetesen Röszkén fogjuk tartani, az időtartama 2+2+3 nap lesz, modul rendszerben. Valószínűleg december elején indul a program. Kérem, hogy minél előbb jelezzék részvételi szándékukat a teleházban!(62/573-870). A tematika is változhat még a jelentkezők összetételétől függően, mindenképpen a helyi igényeknek szeretnénk megfelelni. A részvétel ingyenes, hiszen a Nemzeti Együttműködési Alaptól nyert szakmai pályázatunk nyújt erre fedezetet.

                                                                                                  Perlakiné Ács Mária


TÁMOP 2.1.2 „Tudások a jövőd” – Eddigi eredmények

Tíz hónap eltelte után egy kis összegzésre vállalkoztam, melyet szeretnék Önökkel megosztani. A napokban indult el a negyedik röszkei képzés, ami azt jelenti, hogy közel 50 fő tanulni vágyó helyi lakos tudta képezni magát kedvezményesen. A TÁMOP 2.1.2 program keretében eddig igénybe vett uniós hozzájárulás több mint 3 millió forint. És még nincs vége. A program zárás 2014 augusztusában lesz. Eddig az angol nyelv volt a favorit, szeretnénk indítani számítástechnika témában is képzést, de sajnos nincs rá befolyásunk, hogy a képző intézmények mikor tudnak településünkre hozni tanfolyamokat. Köszönöm azoknak, akik eddig lelkesen részt vettek a programban. Akik regisztráltak és eddig nem volt módjuk igénybe venni a kedvezményt, azok kérem, figyeljék a hirdetéseimet a teleház honlapján és a Facebook-on, olvassák rendszeresen e-mailjeiket vagy személyesen érdeklődjenek a teleházban. Próbálok a közeljövőben nekik tetsző programot indítani, és akkor reménykedem benne, hogy időt tudnak szakítani erre a rendkívül kedvezményes lehetőségre. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy folyamatosan érdeklődtem a tanulóktól, és mindkét képző intézmény oktatójával, a színvonallal maximálisan meg voltak elégedve a résztvevők.

Perlakiné Ács Mária eTanácsadó 

30/432-6988, pam58@citromail.hu



Tudásod a jövőd – TÁMOP  2.1.2

Két képzés is indul a közeljövőben Röszkén

A TÁMOP 2.1.2. projekt alapvető célja a felnőtt lakosság gazdasági versenyképességének növelése, valamint munkaerőpiaci, elhelyezkedési esélyeinek növelése. A munkaerőpiacra jutni korszerű ismeretek birtokában lehet, és azok fejlesztése segít abban, hogy meg is lehessen tartani a munkahelyeket.

Ehhez korunk megköveteli, hogy digitális ismeretekkel és idegen nyelvi tudással is rendelkezzenek a munkavállalók. A projekt ennek érdekében célul tűzi ki a digitális ismeretekkel és nyelvi kompetenciákkal rendelkező lakosság számának növekedését. Projektünk megvalósításával csatlakozunk az Európai Unió országaiban meghirdetett élethosszig tartó tanulás programjához.

A program decemberi indulása óta elég sok idő telt el szervezéssel, ill. a leendő tanulók regisztrálásával. Röszkén Március 4-én indult el az első angol kezdő 60 órás tanfolyam, mely a napokban ér véget. Folytatásaként május 29-én indul egy ún. A1.2 szintű angol nyelvi képzés, de nem csak azok jelentkezhetnek, akik az előző tanfolyamon részt vettek, hiszen ez a tudásszint könnyen behatárolható. Bátran érdeklődjön, regisztráljon és fejlessze nyelvtudását minimális önerő befizetésével.

A másik, településünkön megvalósuló nyelvi képzés kezdő angol 60 órában, 06. 18-án indul, heti két alkalommal, 5% önerő befizetésével.

Használja ki a nyári szabadidőt, képezze magát helyben szegedi akkreditált nyelviskolák  közreműködésével! A projekt honlapja: www.tudasodajovod.hu. Mentorként segítek a programba bekapcsolódni, keressen a Röszkei Teleházban.

Perlakiné Ács Mária eTanácsadó 

30/432-6988, pam58@citromail.hu


„Digitális kompetenciák a gyakorlatban - Hozzáférés és hozzáértés”
NEA-KK-12-SZ-0360

E
gyesületünk 2012. nyarán „Digitális kompetenciák a gyakorlatban – Hozzáférés és hozzáértés” címmel nyújtott be szakmai pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Együttműködési Alap elnevezésű programjának pályázati kiírására. A kérelmünk pozitív elbírálásban részesült, így 585.000 Ft összegű támogatásban részesültünk, melyet eszközbeszerzésre és tanfolyam lebonyolítására fordítottunk. Az informatikai tanfolyam 2 csoportban zajlott 2013. január és február hónapokban, melyen összesen 33 fő, 45 év feletti röszkei lakos vett részt térítésmentesen. Az órákat az Orbán Dénes Általános Iskola Röszke jól felszerelt informatika termében tartottuk heti 2 alkalommal. Az oktató Perlakiné Ács Mária volt, aki a résztvevőket megismertette az informatikai alapjaival, a szövegszerkesztéssel, az internetes kereséssel, az elektronikus levelezéssel, az egyéb internetes kommunikációs lehetőségekkel, valamint az Ügyfélkapu használatával. Minden tanulónak készítettünk saját e-mail fiókot, és biztatásunkra sokan igényeltek ügyfélkapus hozzáférést is. A tanulók örömmel vettek részt az órákon, mindenki igyekezett minél jobban elsajátítani az e-készségeket. Reméljük, hogy a képzéseken tanultakat a jövőben is hasznosítani fogják! Az informatikai képzés záró rendezvényeként közösen meglátogattuk a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra informatika történeti kiállítását. Világviszonylatban is jelentős gyűjtemény várja az érdeklődőket itt, a múlt értékeinek méltó megőrzéséhez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság sok éves munkájára volt szükség. Több tonna olyan működő számítástechnikai eszközről és berendezésről van szó, amelyek nélkül ma nem létezhetne sem érintőképernyő, sem laptop, sem okostelefon, sőt még az Internet sem. Működő telefonközpont, ruhásszekrény méretű gépmammutok, elektroncsöves számí-tógép 1959-ből, a Katica, a közel-múltban még COCOM-listán lévő amerikai komputer valamint a gazdag anyagot felvonultató Neumann emlékszoba. Mind-mind külön is egy élő történelem. A 2012 decemberétől megtekinthető fantasztikus állandó kiállítás, amelynek gyűjteménye különös időutazásra hív a legmodernebb technika segítségével (www.ajovomultja.hu).A program másik részeként a Teleház eszközeit fejleszthettük: 1 db digitális fényképezőgép, 1 db wifi router, mely a vezeték nélküli internetezést teszi lehetővé, továbbá 3 db LCD monitor került beszerzésre, illetve 1 db számítógépet javítottunk fel új részegységekkel.

NEA képzés 2013. február





Tudásod a jövőd! - Idegen nyelvi és informatikai képzések 95%-os támogatással!

Több hónapos előkészítés után végre Röszkén is elindult egy kezdő angol képzés 60 órában 12 fővel az általános iskolában. Több szinten, több nyelvből, ill. informatikából közel 80 fő röszkei lakos regisztrált a honlapon, nekik próbálok folyamatosan képző intézményt és képzést összehozni. A projekt gazdája a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Munkaerőpiaci Kulcskompetenciák Projektirodája, amely az NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft-vel konzorciumot alkotva valósítja meg a projektet. A projekt lebonyolításában együttműködő partnerként vesznek részt az NT Kft. által koordinált eMagyarország Pontokon dolgozó eTanácsadók. A projekt pénzügyi ütemezése miatt elképzelhető, hogy egyes képzésekre nem tud rögtön bejelentkezni a tanulni vágyó, azonban másik hónapban végződő képzésre még tud regisztrálni. A projekt ütemezése alapján a képzéseket 24 hónap alatt kell lebonyolítani. Minden fontos információ elérhető a www.tudasodajovod.hu weboldalon. 
Perlakiné Ács Mária 
eTanácsadó, 
06-30/432-6988


„Digitális kompetenciák a gyakorlatban - Hozzáférés és hozzáértés”

Ezzel a címmel nyert pályázatot a Röszkei Kaláka Egyesület a Nemzeti Együttműködési Alap által meghirdetett pályázati kiíráson. A projekt részeként ingyenes alapfokú számítógépes képzést szervezünk 30 fő, 45 év feletti röszkei lakos részére. A tanfolyam az Orbán Dénes Általános Iskola modern, jól felszerelt informatika termében kerül megrendezésre, az első 15 fő részére 2013. január 8-tól heti két alkalommal, kedd és péntek délutáni időpontokban, négy héten át. Az első csoport már betelt, de a február elején induló képzésre még van hely! Kérem, minél előbb jelezzék részvételi szándékukat a Röszkei Teleházban munkanapokon 9-17 óráig személyesen vagy az 573-870-es telefonon.


Köszönet az 1%-os felajánlásokért!

A Röszkei Kaláka Hagyományőrző és Teleház Közhasznú Egyesület nevében köszönjük mindazoknak, akik jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták szervezetünket. Az 1%-os felajánlásokból 131.010 Ft-ot kapott az egyesületünk, amit a Röszkei Teleház működési költségeinek finanszírozására fordítunk.


Aktuális híreink

Új szolgáltatás a teleházban!

Fotók digitalizálása.

Családi fotóit, szülei, nagyszülei képmását, hajdan volt esküvők, lakodalmak, vagy az elsőáldozás hangulatát őrizze meg az utókornak! Unokái, dédunokái (akár külföldön is) számítógépen nézegethetik a família fotóit, ha elhozza hozzánk, a teleházba, és mi digitalizáljuk a képeket. Az eredeti képet sértetlenül adjuk vissza. A scannelés díja 50.- Ft/kép.

Hirdessen a Déli Apróban!

Interneten feladjuk hirdetését, amely azonnal megjelenik a világhálón. Nem kell megvárnia az újság megjelenését, perceken belül eljut az érdeklődőkhöz hirdetése. Az így feladott hirdetése nyomtatott formában is megjelenik, ára 330.- Ft. Magánszemélyként az elveszett, megtalált, ingyen elvihető, ingyen keresem és a társkeresés rovatba rovatonként 2 db apróhirdetés ingyenesen adható fel. Internetes lapzárta csütörtök 12 óra. Érdeklődjön telefonon: 62/573-870

Kedves Látogatóink! Gazdák, Őstermelők!

2012. november 9-én, pénteken 10-15 óráig a teleházban őstermelők, gazdálkodók számára tartunk ismeretterjesztő előadást és gyakorlati bemutatót az általuk haszonnal látogatható honlapok, internetes ügyintézésre használt felületek (pl. MVH, Agrárkamara) ill. az ügyfélkapu használatáról. Mindenkit szeretettel várunk! Az esemény az IKSZT program keretein belül valósul meg.

Agrárkamarai regisztráció!

Továbbra is várjuk az őstermelőket a teleház nyitvatartási ideje alatt, akiknek segítünk az internetes regisztráció le-bonyolításában. Határidő november 30.


"Színház az egész világ - Drámatábor Röszkén"

A Röszkei Kaláka Hagyományőrző és Teleház Közhasznú Egyesület 2011. novemberében nyújtotta be a 76/2011 (VII.29.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás pályázati felhívásának keretében a 1017153 azonosítószámú, Települési rendezvények és táborok támogatása célterületre, „Színház az egész világ – Drámatábor Röszkén” pályázatát, mely támogatásban részesült és 2012. nyarán került megvalósításra.

A projekt célcsoportja a helyi ifjúsági önkormányzat tagjai és a hozzájuk közel álló fiatalok csoportja volt. Számukra 2012. július 20. és 22. között drámatábort szerveztünk a zsombói Jegenyés tanyán. Ezek a fiatalok már korábban is bebizonyították, hogy lelkesen részt vesznek a településünk közösségi életében, több alkalommal értékes színpadi produkciót hívtak életre, elég csak a 2006-ban és 2008-ban bemutatott Valahol Európában vagy a 2009-es 56 csepp vér musicalekre gondolnunk. Idén a csapattagok tovább fejleszthették színpadi ismereteiket, többek között improvizációs helyzetgyakorlatokkal, ének- és táncpróbákkal valamint lehetőségük nyílt, hogy megismerhessék a táborba meghívott algyői és bordányi színjátszó csapatok munkáját. A projekt második részeként 2012. augusztus 4-én fiataljaink a szegedi Akropolis Táncszínházzal közösen léptek fel a Benkóczy Béla Sporttelepen több száz fős közönség előtt. Már a táborban eldöntötték, hogy mivel szeretnének szerepelni és már ott belevágtak a gyakorlásba. A műsor az Akropolis Boszorkánytáncával kezdődött, majd a röszkeiek a Dzsungel Könyve musicalből a „Nyitány” és „A mi emberünk” című számokat adták elő. Végezetül a két csapat közösen a „Kegyelet egylet” című zenére összeállított koreográfiát mutatta be, melyet a közönség fergeteges tapssal jutalmazott.

A projekt példaértékű összefogás keretében valósult meg. Röszke Község Önkormányzatának köszönhetjük, hogy a résztvevők és a felszerelések Zsombóra jutottak, Borbásné Márki Márta polgármester asszony pedig személyesen sütött-főzött táborlakóinkra a 3 nap alatt. A Röszkei Sportkör biztosította a színpadi produkció számára a helyszínt, a Csonka és Társa Bt. a színpad dekorálást vállalta el. Az előadás helyszínén kérésünkre a Déli Napfény LEADER Egyesület és a PaprikaMolnár Kft. bemutatkozó standdal várta az érdeklődőket, ezzel is színesítve a pályázati programunkat. Hálásak vagyunk az algyői, bordányi és szegedi művészeti csapatoknak, hogy hozzájárultak sikerünkhöz. És végül köszönet Kozma Zsófiának, aki a projekt egésze alatt – a pályázat adminisztrációs feladatain túl, a szervezésen át, a szereplésig – azon dolgozott, hogy a program eredményesen záruljon.


Az Internet Világnapja - 2012. május 18.

A Röszkei Teleház eMagyaroszág pontja is ünnepel

2002 óta ezen a napon ünnepeljük a világhálót, amely rohamléptekkel fejlődött az utolsó évtizedben. Fontos elismernünk, hogy ma az Internet már szinte kihagyhatatlan eszköz, lehetőség az életünkben. A mindennapjaink részeként meghatározó, hogy képesek vagyunk-e részesülni az általa nyújtott előnyökből, ezért a világnapot egyben a digitális esélyegyenlőség napjának is tekintjük. A Röszkei Teleházban ingyenes Internet használattal, sikeres Internet kvíz kitöltése esetén ajándékokkal, meglepetéssel várjuk látogatóinkat. Gyertek, és ünnepeljük együtt a „hálózatok hálózatát”! A program az IKSZT pályázat keretében valósul meg.





Civil Központ fejlesztése Röszkén

Március hónapban befejeződött a Röszkei Kaláka Egyesület „Civil Központ fejlesztése Röszkén” című projektje, melyre az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER támogatási felhívásán 3.652.040 Ft vissza nem térítendő támogatás nyertünk. Ezen pályázat keretében került sor 2011. végén a Teleház épületének belső felújítására, majd idén folytatódott a program. Új bútorokkal rendeztük be irodáinkat, illetve Egyesületünk új arculatot is kapott, amely eredményeképpen új logónk lett és többek között szórólapok, névjegykártyák és emblémázott pólók is reklámoznak minket.



e-Skills Week --  Európai „e-Készség” Hét 2012

Az Európai Bizottság tematikus kampányára kerül sor március 26-tól 30-ig, melynek keretében képzések, konferenciák, versenyek sorozata lesz több mint 30 európai országban.
A szervezők legfőbb üzenete, hogy a munkahelyeken és a mindennapi életben egyaránt elengedhetetlenül fontos, hogy mindenki rendelkezzen bizonyos fokú digitális készségekkel. Röszkén is több alaklommal szerveztünk különböző szintű számítógépes képzéseket, melyek segítségével reményeink szerint sikerült bevezetni a résztvevőket a digitális írástudás világába. Mindennapi életünket átszövi az e-mail, a skype és a különböző közösségi oldalak használata. Ezek nélkül már nehezen tudjuk elképzelni életünket, munkánkat. A különböző közigazgatási portálok (pl.www.magyarorszag.hu) segítségével számos ügyet intézhetünk vagy indíthatunk el, akár a személyes ügyfélkapunk segítségével. Ezek az alkalmazások nagymértékben megkönnyíthetik életünket, az általuk megtakarított kiadásokat pedig más fontos dolgokra fordíthatjuk. A fő célkitűzés hogy rávilágítsunk arra, hogy az e-készségek segítségével milyen oktatási, képzési, munkahelyi lehetőségek nyílnak meg előttük. Becslések szerint 2015-re a munkahelyek 90%-ában szükség lesz alapszintű digitális készségekre. Ezért is kulcsfontosságú megfelelni ennek a kihívásnak. A gazdasági válság idején az e-készségekre nagyobb szükség van, mint bármikor. Megteremtik azon alapokat, melyre az innovatív és versenyképes Európa épül. Megismerteti a fiatalokkal, szakemberekkel, kis- és középvállalkozásokkal azokat a széleskörű lehetőségeket, melyeket az infókommunikációval kapcsolatos szakmák rejtenek. E kampány keretében várjuk látogatóinkat március 27- én kedden a Röszkei Teleházba, ahol ingyenes Internet használattal,  e-mail fiók létrehozásával és az e-ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalókkal állunk ügyfeleink rendelkezésére.



Új röszkei képeslapok

Egyesületünk ismét vállalkozott arra, hogy új röszkei képeslapokat jelentessen meg. A Turucz József által készített gyönyörű fotókból válogattunk. Négy összeállítás készült, a teleházban kapható 50 Ft/db áron.



Befejeződött a Röszkei Teleház felújítása - Civil központ fejlesztés Röszkén

A Röszkei Kaláka Egyesület 3.652.040 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatási felhívására benyújtott pályázatával. A projekt tartalmazza a teleház épületének belső felújítását, irodabútorok beszerzését, valamint marketingcsomag összeállítást. A támogatás 100 %-os intenzitású, ami azt jelenti, hogy a projekt finanszírozása teljes egészében pályázati forrásból valósult meg, se saját forrásra, se az önkormányzatunk pénzügyi segítségére nem volt szükség. 2011. október hónapban vette kezdetét a felújítási munkálat. A Teleház belső tere teljes mértékben megújult, megszépült: külön férfi és külön női, illetve mozgáskorlátozott mosdó került kialakításra, az eddigi konyha helyiségből leválasztásra került 2 újabb helyiség, illetve egy folyosó, továbbá a belső irodához új bejárat készült. Ezenkívül festés, burkolatcsere, villamoshálózat felújítása valósulhatott meg. A kivitelezőnk ismét ifj. Dani András volt, aki 2010-ben egy szintén ÚMVP-s pályázat keretében, szintén 100%-os pályázati forrásból megvalósult külső felújítási munkálatokat végezte a Teleház épületén. A felújíás ideje alatt sem szünetelt működésünk, hiszen az Orbán Dénes Általános Iskola jóvoltából a Teleházzal szomszédos iskolaépület tantermében rendezkedhettünk be mintegy 2 hónapra. Köszönjük Szécsényi Marianna tagintézmény-vezetőnek, hogy biztosította az átmeneti irodánkat.

KÉPGALÉRIA 1

KÉPGALÉRIA 2

VIDEÓ A FELÚJÍTÁSRÓL



MW - Sonet  -- Vidéken élő nők mentorálása szociális hálózaton keresztül

Október végén rendezték meg a litvániai Kaunas városában az EU Leonardo programjának keretében működő MW-Sonet projekt nemzetközi záró konferenciáját. A hét ország részvételével megvalósult két éve zajló pályázat eredményeit volt hívatott bemutatni ez a találkozó. Mi a Magyar Teleház Szövetség jóvoltából rendeztünk meg településünkön egy digitális fotózás képzést még az első félévben, ennek tanulságait, produktumait, sikereit mutathattuk be a többi résztvevőnek. Nagy izgalommal vártuk az 1300 km-es utazást, melyet repülővel tettünk meg. Településünkről Kökény Lászlóné Marika és Szécsi Lászlóné Gyöngyi utazhatott velem és az MTSZ képviselőjével, mert ők is résztvevői voltak a fotósképzésnek. Röszkei kiadványokat, szegedi paprikát és Dél-Magyarországot népszerűsítő anyagokat vittünk ajándékba a házigazdáknak. A rendkívül jó hangulatú összejövetelen megismerkedhettünk az izlandi, a dán, a bolgár, a litván, a görög, és a török vendégek által megvalósított képzésekkel, weboldalakkal, illetve ezen pályázat eredményeként létrejött nemzetközi hálózat sikereivel és gondjaival. Természetesen szó esett a közeljövő feladatairól is. Az esemény egy napján színvonalas nemzetközi konferencia zajlott, melynek témája az „e-learning”, vagyis a távoktatás témáját járta körbe, valamint a hálózatok kialakításának és használatának aktuális kérdéseivel foglalkozott. Itt köszönjük meg a Magyar Teleház Szövetségnek, a Röszkei Kaláka Egyesületnek és Borbásné Márki Márta polgármester asszonynak, hogy mi képviselhettük a teleházat ezen a nemzetközi eseményen.

Perlakiné Ács Mária

Angol nyelvű honlap: http://www.mwsonet.eu/alta2011/en

KÉPGALÉRIA


Az Információs Társadalom Parlamentje Budapesten

A Röszkei Kaláka Egyesület is részt vett az Informatika a Társadalomért Egyesület meghívására 2011. június 1-2-án Budapesten az Országház épületében megrendezett konferencián, ahol a közigazgatás, a gazdasági és a civil szféra képviselői találkoztak, hogy megbeszéljék a "hogyan tovább az információs társadalomban" problémáját. A magyar EU-elnökség hivatalos rendezvényén Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke megnyitó beszédében az infokommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy stratégiai gondolkodásra van szükségünk, melyben az infokommunkáció csak eszköz, tartalommal nekünk kell megtöltenünk. Az Európai Bizottság képviselője pedig hangsúlyozta: az európai célkitűzés pedig az "Every European Digital – Minden európai váljék digitálissá” szlogen kell, hogy legyen. A magyar EU-elnökség prioritásként kezeli az információs társadalmak fejlődését, hiszen a fejlett társadalmak nemzeti közösségünk épülésében, a kapcsolattartásban segítenek, így az információs stratégia a nemzetstratégia részévé válik. A két nap alatt elhangzott előadások és szekcióülések anyaga az alábbi linken érhető el: http://infoter.eu/Article.aspx?ArticleId=c1e413c4-cd9a-46bf-b4b6-b499604b7dc4   A rendezvény végén lehetőségünk volt az ország házának bejárására, megcsodálhattuk ezt a gyönyörű épületet a pincétől a padlásig, bejárhattuk a gyönyörű műalkotásokkal és szőnyegekkel díszített lépcsőházakat és termeket.


Regionáis teleházas konferencia a Röszkei Teleház közreműködésével

A Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete 2011. április 19-én konferenciát rendezett Röszkén a Konferencia és Képzési Központban a dél-alföldi régió teleházai, IKSZT vezetői, munkatársai és mentorai részvételével „Mentorhálózat létrehozása a közösségi információszolgáltatók számára a Dél-alföldön” címmel, mely a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásának köszönhetően valósult meg. A konferencia mellett sor került a Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete közgyűlésére, ahol elfogadásra került a 2010. évi közhasznúsági jelentés valamint a napirendi pontok között szerepelt az elnökségi, felügyelő bizottsági tagok választása is.

KÉPGALÉRIA



MW-Sonet - Vidéken élő nők mentorálása szociális hálózaton keresztül

Az EU "Leonardo da Vinci" programjának keretében a közelmúltban egy ingyenes digitális fotózás képzés zajlott a Röszkei Teleház szervezésében. A Magyar Teleház Szövetségnek és litvániai partnerének köszönhetően vidéki nők képességeinek fejlesztésében, gyakorlatorientált képzésében vehettünk részt. Az MW-Sonet program fő célja bevonni és ösztönözni a nőket, hogy aktívan vegyenek részt a helyi közösség életében, valamint váljanak a többi vidéki nő és vidéki közösség tanácsadójává. Speciális cél: segíteni a vidéken élő nőket abban, legyenek képesek hatékonyabban beilleszkedni a szociális infrastruktúrába, és aktívabb módon tudják befolyásolni gazdasági és társadalmi környezetüket. Tervezzük egy olyan szociális hálózat kiépítését, amelyben nemzetközi szinten tudják az ún. "kulcs-szereplő", vidéki mentor nők megosztani elképzeléseiket, tapasztalataikat, készségeiket, ezáltal is erősítve képességeiket. Az MW-Sonet ösztönzi a résztvevőket, hogy megosszák egymással ötleteiket a helyi, nemzeti és nemzetközi közösségekben.

Röszkén 30 fő vett részt a képzésben, melynek keretében a digitális fotózás alapjait ismerhették meg, képelemzéssel foglalkoztak, képszerkesztő programokkal ismerkedtek ill. hozzáférést kaptak egy digitális tananyaghoz, melynek segítségével távtanulás formájában, saját időbeosztásuk és érdeklődésük szerint folytathatják a téma elsajátítását. Honlap: www.mwsonet.eu

KÉPGALÉRIA

2011. március 17-19-e között Törökországban, Antalyában lesz a 3. projekt találkozó az MW-Sonet program keretén belül. Téma: a tanfolyamok értékelése országonként (Magyarországról az MTSZ 3 főt delegál), tapasztalatok, tanulságok összegyűjtése. A török vendéglátók bemutatják a saját programjukat és a célcsoport tagjait. Kulturális program, idegenvezetés. MW-Sonet network kialakítása. A záró szeminárium időpontjának megbeszélése, szervezési kérdések tisztázása, jövőbeni együttműködés.



"Aktív időskorúak kompetenciafejlesztése" - Nemzetközi konferenciával zárult a Röszkei Teleház programja

A Röszkei Kaláka Egyesület által működtetett Röszkei Teleház a Magyar Teleház Szövetség partnereként egy Európai Unió által támogatott Grundtvig Tanulási Kapcsolatok projektben vett részt az elmúlt egy évben.

A Grundtvig program célja, hogy európai együttműködési tevékenységek révén elősegítse a felnőttoktatás európai dimenziójának kialakulását, és ezzel támogassa a szakmától független, általános ismeretek oktatását, népszerűsítse a felnőttkori tanulást, és hozzájáruljon az élethosszig tartó tanulás minőségének és hozzáférhetőségének növeléséhez. A projektben a magyar egyesületek mellett nemzetközi partnerek román, cseh, francia, litván, olasz, lengyel és török szervezetek, működtek együtt.

A célcsoport kiválasztásánál fontos szempont volt az 50 év feletti életkor és valamely civil szervezethez való kötődés. A kiválasztott 30 fő előbb számítástechnikai képzésen vett részt, majd „Projektmenedzsment és EU pályázatírás” témában kaptak sok új ismeretet, befejezésül pedig egy alapfokú angol nyelvi képzésen vettek részt.

A képzés célja volt: az időskorúak társadalmi aktivitásának növelése, a résztvevőkön keresztül a civil szervezetek nemzetközi együttműködésének ösztönzése, az időskorúak segítése abban, hogy aktívan részt vegyenek civil szervezetek munkájában és ennek keretében képesek legyenek európai együttműködéseken alapuló projekteket kidolgozni, pályázni és megvalósítani.

Gyakorlatorientált képzést sikerült megvalósítani, melynek keretében a résztvevők az egyéni és a csoportmunka során megtanulhatták a prezentációs módszereket és az esettanulmányokon keresztül pedig megszerezhették a képzési célokban megfogalmazott ismereteket. A hallgatók részéről is elvárás volt, hogy a gyakorlatban is jól hasznosítható tudást adjon és a civil szervezetek életében is kamatoztatni tudják a megszerzett ismereteket. A csoportból 4 fő részt vehetett a novemberi prágai találkozó munkájában.

 2011. január 24-én egy nemzetközi projekttalálkozóra került sor Röszkén az önkormányzat Képzési- és Konferencia Központjában, melynek keretében a nyolc ország képviselői értékelték az eddig végzett munkát, valamint ismertették a partnerekkel a Gruntvig program következő fordulójára készült projektötleteket, partnereket keresve a következő évek munkájához.

A visszajelzések alapján nagyon jól érezték itt magukat vendégeink, elvittük őket a Röszkei Paprika Parkba, szegedi város-nézésre, látták a Feszty körképet Ópusztaszeren és természetesen Röszkével is ismerkedtek. A finom vacsora mellett a Szeged Táncegyüttes kulturális műsora színesítette a programot.

Nekünk komoly sikerélményt hozott ez a program. Azt reméljük, tudtunk segíteni a hallgatóknak abban, hogy könnyebben boldoguljanak személyes életükben, munkájukban, az ügyintézések alkalmával ill. hozzájussanak olyan képességekhez, melyek segítik őket személyes életükben ill. a civil szervezetekben végzett munkájukban egyaránt.

KÉPGALÉRIA

VIDEÓ 1, VIDEÓ2, VIDEÓ 3, VIDEÓ 4, VIDEÓ 5


 

Nyugdíjas EXPO

A Röszkei Teleház meghívást kapott a Tempus Közalapítványtól, hogy mutassuk be az ötven felettiek részére a Gruntvig program keretében tartott „Aktív időskorúak kompetenciafejlesztése” című felnőttképzési programunkat a közalapítvány standján a Nyugdíjas Expó nyitónapján, november 26-án. Bemutattuk az érdeklődőknek a tematikát, a tanfolyam eredményeit és felhívtuk a figyelmet az EU Grundtvig programjának februárban esedékes újabb pályázati lehetőségeire.

KÉPGALÉRIA



"Compet

encies for Senior in Action"
Aktív időskorúak kompetencia fejlesztése
Röszkeiek a Grundtvig projekt találkozóján Prágában

Ebben az évben több képzést is tartottunk a Röszkei Teleház szervezésében a Magyar Teleház Szövetség partnereként az EU Gruntvig programjának keretében. 30 fő részvételével zajlott a számítástechnikai képzés, majd 15 „aktív időskorú” ismerkedett a pályázatírás, a tervezés, a megvalósítás és az elszámolás fortélyaival. A napo

kban került sor egy prágai találkozóra a nyolc résztvevő ország részéről. Ott már a jövő évi pályázatokra készültünk, az öt nap alatt sok-sok ötlet született, a kiválasztott témák kidolgozása is megkezdődött. A képek is tanúsítják, hogy öt tagú delegációnk a munka mellett nagyon jól érezte magát ebben a gyönyörű városban. A program folytatásaként pedig Röszkén találkozunk a résztvevőkkel 2011 január végén. Franciák, olaszok, litvánok, csehek, törökök, románok és lengyelek jönnek Röszkére és Szegedre, nálunk folytatódik majd a megkezdett munka.

KÉPGALÉRIA

VIDEÓ 1, VIDEÓ 2



MW Sonet program

Az MW Sonet program keretében a Magyar Teleház Szövetség szeptember 26-28. között kilenc főt látott vendégül Szegeden, akik az alábbi országokból érkeztek: Litvánia, Bulgária, Dánia, Izland, Dánia, Görögország, Törökország. A projekt célja az, hogy a vidéki nőket aktívan bevonja a helyi közösségi életbe, és hogy bővítse az ismereteiket különböző témákban. A partnerek megbeszélték a program folytatásának következő lépéseit. A találkozón részt vett a Röszkei Teleház munkatársa is.

KÉPGALÉRIA
PLAKÁT




1 %-os kampány

A Röszkei Kaláka Hagyományőrző és Teleház Közhasznú Egyesület a 2009. évi SZJA 1%-os kampányából 109.417.- Forintban részesült. A felajánlások összegét az egyesület által üzemeltetett Teleház működési költségeinek finanszírozására fordítotjuk. Köszönjük támogatásukat!



Projektmenedzsment és EU pályázatírás képzést tartottunk

A képzés célja volt: egy 24 órás projektmenedzsment és EU-s pályázatírói tanfolyam megvalósítása Röszkén,       az időskorúak társadalmi aktivitásának növelése és   a résztvevőkön keresztül a civil szervezetek nemzetközi együttműködésének ösztönzése céljából. Konkrét célja, az időskorúak segítése

abban, hogy aktívan részt vegyenek civil szervezetek munkájában és ennek keretében képesek legyenek európai együttműködéseken alapuló projekteket kidolgozni, pályázni és megvalósítani.

Röszkéről 16 fő ötven év feletti lakos vett részt a három napos tanfolyamon, nagy százalékban civil szervezek vezetői ill. önkéntesei. Már jól ismertük egymást a tavaszi számítástechnikai képzésről, pillanatok alatt jó hangulat kerekedett. Király Ferenc és Pálvölgyi Péter a Magyar Teleház Szövetség évtizedes gyakorlattal rendelkező trénerei erős iramot diktáltak, sok-sok ismeretet sikerült átadniuk, a megoldandó feladatok száma pedig, úgy éreztük, hogy kimeríthetetlen. Gyakorlatorientált képzés volt, amely keretében a résztvevők gyakorolhatták az egyéni és a csoportmunkát, a prezentációs módszereken, és esettanulmányokon keresztül megszerezhették a képzési célokban megfogalmazott ismereteket.

A képzés várt eredményei az alábbiak voltak:

·    az időskorúak aktívabban és hatékonyabban vesznek részt civil szervezetek munkájában,

·    ezáltal a civil szervezetek eredményesebben járulnak hozzá a közösségeiket és elsősorban az időskorúakat érintő társadalmi problémák helyi megoldásaihoz,

·     nemzetközi partnerségen alapuló európai uniós pályázatok (pl. Grundtvig) kerülnek közösen megtervezésre, megírásra, és lebonyolításra,

· erősödnek ezen civil szervezetek nemzetközi kapcsolatai, együttműködések alakulnak ki más európai civil szervezetekkel.

A három nap alatt nagyon sokat okosodtunk és dolgoztunk a feladatokon, de a végén mégis azt kérdezték tőlem a hallgatók, hogy „Akkor most vége, haza kell menni?”

Nem, nincs vége, a jövő év februárjában ismét találkozunk, ugyanis Röszkére és Szegedre jönnek az EU 8 tagállamából azok a résztvevők, akik velünk párhuzamosan képzik magukat a sikeres Gruntvig program keretein belül.


KÉPGALÉRIA

 



Befejeződött a Röszkei Teleház külső felújítása

A Röszkei Kaláka Hagyományőrző és Teleház Közhasznú Egyesület 2009. januárjában támogatási kérelmet nyújtott be az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Falumegújításra és –fejlesztésre igénybe vehető támogatási kiírásra. Kérelmünk pozitív elbírálásban részesült, melynek eredményeképpen az Egyesületünk által működtetett Teleház épületének külső felújítása valósulhatott meg. A beruházás teljes összege 7.760.521 Ft. A pályázat támogatási intenzitása 100 %-os, viszont utófinanszírozásos, tehát a támogatás összegét a projekt befejezése, illetve az elszámolás után fizeti ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Civil szervezet révén nem rendelkeztünk a fejlesztés megvalósításához szükséges közel 8 millió Ft-os összeggel, ezért a forrást hitelfelvétellel biztosítottuk. 2010. tavaszán, a jó idő beköszöntével vette kezdetét a beruházás, melynek kivitelezője ifj. Dani András vállalkozó volt. Az 1930-as években épült, korábban szolgálati lakásként funkcionáló épület felújítási munkálatai magába foglalták a tetőfelújítást, homlokzat hőszigetelését és nemesvakolattal való ellátását, nyílászárók cseréjét, parkosítást, valamint az épületbe való akadálymentes bejutás megvalósítását, mely megkönnyíti a mozgáskorlátozott és babakocsival érkező ügyfeleink számára teleházunk szolgáltatásainak igénybevételét. A szakszerű és ütemes munkavégzésnek köszönhetően csupán a nyílászárók cseréje alatt zártunk be egy hétre, a többi munkálat végzése közben viszont zavartalanul üzemelt a teleház.

 2009. novemberében nyújtottuk be a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás pályázati felhívásának keretében a Teleház épületének belső felújítására vonatkozó pályázatunkat. A hosszadalmas elbírálás miatt még nem kaptunk értesítést, de mi bízunk a pozitív támogatási döntésben. Reményeink szerint hamarosan megszületik az eredmény és jövő tavasszal sor kerülhet a belső átalakításokra is.

MVH oldalon

KÉPGALÉRIA

VIDEÓ



Romániai szakmai delegáció látogatása Röszkén

2010. július 15-én láttunk vendégül egy projekt koordinátorokból, minisztériumi munkatársakból és teleház vezetőkből álló csoportot, akik a dél-alföldön tanulmányozták a civil szervezetek, az önkormányzatok működését ill. az uniós pályázatok segítségével létesítendő beruházásokat. Sok-sok kérdést tettek fel a polgármester asszonynak is, tudakolva, hogyan lehet ennyi fejlesztést megvalósítani úgy, hogy közben az intézmények is zavartalanul működjenek, ill. a költségvetés is egyensúlyban maradjon. A nagyon érdeklődő, képzett és tanulni vágyó vendégek a program végén megtekintették az AVOP LEADER + programból megvalósult Paprika Parkot.

                                                     KÉPGALÉRIA



15 éves a Magyar Teleház Szövetség

2010. május 28-29-én a Magyar Teleház Szövetség 15. születésnapi konferenciáján vettünk részt Budapesten, ahol alkalmunk volt bemutatkozni is, hiszen érdekes és színes kísérőrendezvénye volt az eseménynek a teleházak kiállít

ása. Itt az ország minden részéből érkezett fotókat, rajzokat illetve tárgyakat állítottak ki a közösségi internet-hozzáférési pontok és közösségi helyek általában vidéki, kistelepülésekről érkező innovatív képviselői. A színes összképből jól kirajzolódtak a sokrétű, helyi igényeknek megfelelő szolgáltatások. Sok szó esett a kezdetekről is, meghívást kaptak a mozgalomtól már sok éve távolra került alapítók is. Külön elismerésben részesültek a több mint tíz éve eredményesen működő információs központok, köztük a Röszkei Teleház is. A szekcióbeszélgetésekben pedig a „Hogyan tovább?” kérdésé volt a főszerep. Az este a kötetlen szórakozás jegyében telt színes programokkal, közte a Röszkei Dívák zajos sikert aratott műsorával. 


KÉPGALÉRIA




Közösségi tér és teleház fejlesztése Röszkén


2009. januárjában került benyújtásra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett „Falumegújítás-és fejlesztés” jogcímre a támogatási kérelmünk, melynek köszönhetően 7.760.521 Ft-ot nyert a Röszkei Kaláka Egyesület. A pályázat a teleház épületének külső felújítását, tető- és homlokzatjavítást,

részleges akadálymentesítést és a külső nyílászárók cseréjét foglalja magába. A felújítási munkálatokat ifj. Dani András vállalkozó irányítja.

Áprilisban, a jó idő beköszöntével lehetőség nyílt a tetőcserére. Kátai Kálmán és csapata kitűnő munkát végzett, a szakszerű és ütemes munkavégzésnek köszönhetően az átalakítás alatt is zavartalanul üzemelt a teleház. KÖSZÖNJÜK NEKIK! A felújítás további munkálatai a nyár folyamán kerülnek megvalósításra.


KÉPGALÉRIA





Aktív időskorúak kompetenciafejlesztése


Ezekben a napokban is tart a Kaláka Egyesület által 50 év fölöttiek részére meghirdetett számítástechnikai képzés. A környező településekről is jelentkeztek résztvevők, így alakult ki a 30 fős létszám. Sokan szeretnék elsajátítani a számítógép kezeléséhez, táblázatk

észítéshez, elektronikus levél írásához ill. az Internet használatához szükséges készségeket. Sok-sok kívánság is megfogalmazódott az előre kidolgozott tematikán kívül, melyeket igyekszünk teljesíteni. Ki-ki a munkájában, vagy családi kapcsolattartásban ill. civil szervezetben végzett tevékenységében szeretné hasznosítani az itt szerzett ismereteket. Szeptembertől pályázatírással kapcsolatos tudnivalókkal folytatódik a tanfolyam.


KÉPGALÉRIA 1


KÉPGALÉRIA 2


 











Comments