Számomra a Watsu


A most pillanata:

A képzéseink során egymás vendégei vagyunk. Vendégnek nevezem az embert, akit a kezemben tartok. Vendég, mert meghívom az aurámba, meghívom a szeretet élmények átélésére.
A tanfolyamok során sok szeretetélményben van részünk. Ilyenkor javítgatjuk egymás technikáját, felhívjuk egymás figyelmét a szabad áramlásra, a vendég rezgéseire való ráhangolódásra. Nem az első alkalommal jött a következő érzés, hanem minden alkalommal mélyebb és mélyebb érzések kerítenek hatalmukba. 
Az utóbbi időben hasonló érzéseim vannak, amikor én vagyok a vendég, mint az agykutatónőnek, aki tudata egy ideig tiszta maradt az agyvérzése során.
Szeretettel ajánlom figyemébe: 

http://www.ted.com/talks/lang/hun/jill_bolte_taylor_s_powerful_stroke_of_insight.html

A hosszabb én érzésre való hatása (természetesen saját élményeimről számolok be e sorokban):

"Én én vagyok"
Az én életemben ez egy lassú fokozatos változásként jelenik meg.
Egy ideje azt tapasztaltam, hogy merek önmagam lenni, merem a legbelsőbb énemet élni, merek boldog lenni, merem a személyes vágyaimat célnak tekinteni! Merek ezért az érzésért gazdagságot feladni, és merek szegénynek lenni, és lelkileg gazdagnak!

És a vers, ami ebből a belső szabadságból fakadt:

Angyali álmom


Kislányomnak ajánlom

Angyali álmom volt egy éjjel
lepkék szálltak a széllel ...
vizek felett tébolyultan,
megsértve csak bolyongtam -
az egyik lepke én voltam.

Nem tudtam, hogy hova szállunk
nem értvén a világot tovább állunk,
nem tudjuk mit keresünk,
talán csak hogy repülhessünk.
Vajon megtaláljuk a helyünk?

Lesz erőnk? Az út végét nem látjuk
Nem tudjuk, nem tudhatjuk,
hogy az úton haladunk.
Ahol a múltunk mint elhagyott zászló integet,
s mint kalitka rácsa körülvesz bennünket.

Börtönként marasztal, de
vár a jővő sietni kell,
A múlt rabságában
a jövőt soha nem érhetjük el!
Ne feledd! A jelent éreznünk kell!

Bolond vagyok, képzelődöm
partot látok a felhőkön?
Víz tükrében láttam őket
örömmel követem fehőimet
játékomból merítem erőimet.

Repülnek ők is erre-arra,
velük szállok a viharba.
Viharjáték ez már, ijesztő,
néhol valami erősen fénylő.
bár itt lenne legalább egy kő!

Egy kő, amire leszállhatnék,
de eldobtam mert nehezék
nem is fogtam soha,
én voltam a foglya
Gyere ne félj! Ki mondja?

A szél hív, szólongat 
a folyó magával sodorhat.
fáradt vagyok leszállnék,
de mi lesz ha lemaradnék,
ha a kő foglya maradnék?

Nézem a kövem, folyó sodorja
az életem történetét hordozza,
benne van minden titkom
amit átéltem egykoron.
Érzések, emlékek, képek, s a korom.

Egy lepke, nem lepke, pillangó!
visszajött a paradicsomból.
Hív, jöjj velem, jobb élet vár
Hagyd a kövedet már.
Míg nem késő, kövess hát!

Nem mehetek,
ő az én életem.
Angyal volt ő, nem is kő
kővé meredt angyal Ő.
Nem hagylak el angyalkő.

Majd egyszer talán újra elszállok.
Akkor nem maradhatok.
Az utamat a múlt kijelőlte,
a jövőmbe repít ő be.
Angyalszárnyat kaptam tőle.

Boldogan viselem,
angyali lepke lettem
csak kő ne válljék belőlem.
A vihar is megszelidült
nem sokára a nap is kisüt.

Csillog a kővön a nap fénye
benne van a lepke élete
benne ragyog a szeretete.
Visszatükrőzi a fehők játékát
Ez már maga a mennyország!


Szeretettel

Gyöngyi


Comments