Főoldal

Kedves Látogatóink!

Szeptember 23-án pénteken a RINGATÓ, a PILOXING és a ZUMBA, valamint szeptember 27-én kedden a KEREKÍTŐ foglalkozások, a Gyeremek aerobik és a CASSANDRA tanfolyamok ELMARADNAK.

Megértésüket köszönjük.


Ascher Oszkár Színház

Október 1. szombat 18 órakor

Robert Thomas: Nyolc nő



Részletek az Ascher Oszkár Színház menüpont alatt.

Kertünk kincsei

Szeptember 22-23. csütörtök, péntek 9-12 óráig

Kertünk Kincsei – 

Ismerkedés a terményekkel, természettel



az ILEX-KERT Kft., a Rákoskerti Kertbarát Kör és a Rákoskerti Művelődési Ház közös szervezésében a tavalyi évhez hasonlóan játékos és interaktív módon zajló terménybemutatóval, kézműveskedéssel, növényismereti vetélkedővel, terménymozaik- és fűszerolaj készítéssel és sok-sok érdekességgel várjuk az érdeklődő a gyermekeket, hogy felfedezzék a termények világát. Megismerkedhetnek az eddig talán csak a boltok polcain látható gyümölcsökkel, zöldségekkel.

Előzetes bejelentkezések alapján kerületi óvodás csoportok jelentkezéseit várjuk mind a két napon, a rajzpályázat eredményhirdetése és a díjak átadása a pénteki nap folyamán kerül megrendezésre.

Támogató: Fohsz Tivadar alpolgármester, rákoskerti önkormányzati képviselő

Ars Sacra

Szeptember 25. vasárnap 17 órakor

Ars Sacra Fesztivál Rákoskerten

 Zengjen újra énekünk! – Gryllus Dániel estje


Énekek Weöres Sándor: A teljesség felé című kötetéből, valamint  énekelt versek, bibliai dalok a „Pál apostol” és a „Hegyi beszéd” című albumokról

 A minden év szeptemberében megrendezésre kerülő országos eseménysorozat sokszínűen állítja reflektorfénybe az európai kultúra szakrális értékeit. Ezen sorozathoz kapcsolódik intézményünk is.

 A belépés díjtalan!

Támogató: Bp. Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (Fohsz Tivadar alpolgármester, rákoskerti önkormányzati képviselő, Hatvani Zoltán rákoskerti önkormányzati képviselő)



 

Makovecz megemlékezés

Szeptember 27. kedd 17 órakor

Makovecz Imre – megemlékezés


 

A Rákoskerti Templom Alapítvány jótékonysági megemlékezést szervez a világhírű építész és a rákoskerti „Mennybemenetel” ökumenikus templom tervezője, Makovecz Imre halálának ötödik évfordulója alkalmából.

Koltay Gábor: A fehér vértanú című dokumentumfilmjének bemutatója

Meghívott vendég: Koltay Gábor rendező

Az esemény támogatója: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

Szüreti Bál


Október 8. szombat 20 órakor

Szüreti Bál


Zenél a Kristály Duó

Belépő a bálra: 2000 Ft/fő (vacsora nélkül)

     Vacsora: 1300 Ft/fő

Előzetes jelentkezést kérünk telefonon! 

A bálra a jegyeket legkésőbb a bál időpontja előtt egy héttel szíveskedjenek átvenni!

Kerti Kölyökkuckó


Október 9. vasárnap 10 órakor

Kerti Kölyökkuckó

Mesemalac



A három kismalac és a farkas című népmese verses változata a Batyu Színház előadásában.  

Egy különleges párnabábjátékban Lili és Lali a két testvér, felszökik a Nagyi padlására, ahol a régi, poros tárgyak életre kelnek játékuktól. Párna, esernyő, bőrönd, fűrész mind-mind segítségükre lesz a mese alakulásában.

Ezt követően Kézműves Játszóházunkban kreatív kézműveskedésre invitáljuk a gyerkőcöket.

Belépő: 700 Ft/fő

A jegyek korlátozott száma miatt előzetes jelentkezést kérünk telefonon!

Támogató: Bp. Főv. XVII. ker. Rákosmente Önkormányzata (Fohsz Tivadar alpolgármester, rákoskerti önkormányzati képviselő, Hatvani Zoltán rákoskerti önkormányzati képviselő)

 

Ascher Oszkár Színház


Október 9. vasárnap 18 órakor

December 3. szombat 19 órakor

Vörösmarty Mihály: 
Csongor és Tünde, avagy Vörös Csongor és Marty Tünde 2016


Részletek az Ascher Oszkár Színház menüpont alatt.

Kiállítás


Október 16. vasárnap 17 órakor 

Mennyből az angyal… Márai Sándor emlékére

Simorka Sándor szobrászművész kiállítása 

a Rákoskerti Művelődési Ház és a Rákoskerti Polgári Kör szervezésében.

A kiállítást megnyitja: Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör elnöke

Köszöntőt mond: Salamon György festőművész

Közreműködik: Simorka Zoltán és Simorka Levente

Megtekinthető: november 8-ig.

Ascher Oszkár Színház


Október 22. szombat 18 órakor

Régen van...

- válogatás Karinthy Frigyes műveiből


Részletek az Ascher Oszkár Színház menüpont alatt.

Baba- és gyermekruha börze


November 5. szombat 9-12 óráig

Baba- és gyermekruha börze

A rákoskerti Baba- és gyermekruha börzén a szülők megkímélt állapotú, új vagy újszerű ruhákat vásárolhatnak rendkívül kedvező áron! 

Aki árusítana, kérjük minél korábban jelezze részvételi szándékát a művelődési házban!

A börze látogatói részére a belépés díjtalan!

Bál

November 19. szombat 20 órakor

Erzsébet-Katalin Bál


Zenél a Kristály Duó

Belépő a bálra: 2000 Ft/fő (vacsora nélkül)

     Vacsora: 1300 Ft/fő

Előzetes jelentkezést kérünk telefonon! 

A bálra a jegyeket legkésőbb a bál időpontja előtt egy héttel szíveskedjenek átvenni!




Comments