BICIKLITÚRA A NAPFÉNYES ITÁLIÁBAN
2007. augusztus 16-26.

 BLABLA, ELŐZMÉNYEK


 

Olaszországi biciklitúránk ötlete kb. 2 héttel a tényleges indulási időpont előtt merült fel Nórikánkban a túramegbeszélés alatt. Engem intettek attól az ismerőseim, hogy oda menjünk, mivel „az olaszok úgy vezetnek, mint az őrültek”, de Nóra olyan meggyőző volt, hogy végül is Ausztria helyett Itáliát választottuk. Sőt, még Horvátországot is belevettük a tervbe, de így utólag elég képtelen ötletnek tűnt, mivel mindössze 11 napot szántunk az egészre.

Azzal tisztában voltunk, hogy a vonatozást nem ússzuk meg. Tavalyi tapasztalatok alapján a Budapest – Ljubljana útvonalat választottuk a vonatozáshoz. Érdemes felhívni a MÁV központi tudakozóját, ugyanis én előadtam a kérésemet, miszerint Bp. - Ljubljana oda-vissza távot szeretnénk vonattal megtenni, átszállás nélkül a lehető legolcsóbban (amúgy is gyakori kérés volt a túrán: the cheapest xyz), s máris mondta a szolgálatkész fiatalember, hogy Ljubljana Special jegyet váltsunk. Így 13 ropiból megállt ez az oda-vissza út. A Déliben csatlakozott hozzánk egy másik biciklis kolléga is, aki csak a szlovén fővárosig váltott jegyet+kerékpárjegyet közel 17.000 forintért. Megdöbbentem, hogy ő sokkal drágábban utazott.