Termonukleáris Csatacickány: UV a halálos ellenség

Kicsit gondban vagyok, hogy mit is írjak erre. Alapvetően tök jó, hogy írsz, mert egyfelől érezhetően jól szórakozol közben, kettőnek pedig a gyakorlás a tudás távoli rokona, szóval ha így haladsz, akár még valami is lehet belőled. Csak olvasni ne kellene... Elnézést, fogalmazok inkább úgy, hogy ez a stílus nem nekem való. Az egész, ami miatt zabos vagyok, ott kezdődik, hogy az eredeti történetben a két szereplő szinte egyáltalán nem ilyen volt. Oké, a nevük stimmel, meg a foglalkozásuk, de gyakorlatilag semmi más. Még csak messziről sem próbáltad meg visszaadni a Retrotom által keltett hangulatot sem. A kánon szereplőd pedig Bonbon, akiről gyakorlatilag alig derült ki a semminél több a sorozatban, esetleg a foglalkozása, de a jellemét úgy írhattad meg, ahogy akartad. Erre a választásod arra esett, hogy egyáltalán ne legyen neki jelleme, sőt, összesen egy sort ha beszél szerencsétlen. Minimál követelmény teljesítve.
És akkor most mondjam azt, hogy ezen kívül még ezernyi helyen rugod fel a történetmesélés összes szabályát, például a folyamatos olvasóra kacsintgatással, vagy azzal, hogy direkt megakadályozod, hogy elképzeljen szereplőket és helyszíneket azzal, hogy titokban tartod őket előle, a szereplőid össze-vissza beszélnek oda nem illő random dolgokról, stb stb. Ott van aztán a technikai része is, a párbeszédek megtartása felsorolásnak, nem lehet tudni, mikor ki mond mit, néha egyes szám első személybe váltasz, ódzkodsz a helyesírás ellenőrző használatától... Azt hiszem, itt hagyom abba a dolgot, mert a legnagyobb valószínűséggel pont annyira fog érdekelni téged, mit írok, mint az, hogy te mit adtál ki a kezeid közül.