Pizzás Csiga - Ihlet a pókoktól

Rólad mindig az ember örökös küzdelme jut eszembe önmagával, ahányszor csak egy írásodat olvasom - merem állítani, hogy mindőnk közül a leghíresebb író válhatna belőled (például valami humoros műfajban), ha sikerülne összeszedettebb gondolatokat és helyesírást varázsolnod magadnak valahonnan. Ahogy ez a mű kezdődik a hóval, a fehér lappal és Yearlinggel, az az egyik legötletesebb első pár bekezdés amit valaha olvastam. Visszatérve Yearlingre, elsőre könnyű választásnak tűnik, hiszen kánon személyisége szinte nulla, vagy legalábbis akkorát csavarsz rajta amekkorát nem szégyellsz, hiszen jobban ismerjük a történeteiből, mint a valóságból. És itt jön az újabb csavar a történetedben, amivel ügyesen megkerülted, hogy Fliss jellemét bármennyire is be kelljen tartanod, vagy legalább legyen jó kifogásod az eltérésekre... ami így összességében annyira szép az egyszerűségében, hogy az már zseniális.
Ugyanakkor ne tekintsünk el attól sem, hogy mégis mi volt a feladat, vagyis inkább a feladat mögöttes célja: használj fel mások által megalkotott jellemeket, világot, stílust, valamit. Ez elengedhetetlen skill, ha valaki fanfic írással szeretne foglalkozni, de nagyon gyakran jól jön akkor is, ha eredeti történetet írsz, hiszen alapvetően arról szól, mennyire tudsz képbe kerülni azzal, hogy milyen egy szereplőd. Namost ez nálad a párbeszédes részből derülhetett volna ki igazán, amire szerintem nem fordítottál akkora hangsúlyt, mint kellett volna, talán egy kicsit összecsaptad. Mind a két szereplőd pont úgy beszél, ahogy éppen az eszedbe jutott, és nem érződik rajtuk semmi féle mélyebb tervezés, mint ahogy a témákon sem, amit érintenek.
Ez persze semmit nem von le az egész ötlet értékéből, csak jelzi, hogy a kivitelezéssel érdemes sokkal többet törődnöd a puszta technikai részletek kipucolásán túl is.