Világválság, krízis, katarzis; ad hoc scrabble poézis


P. Lekov auto-meta

Pravoslav Aliasovich Lekov (P. Lekov) is a story-teller, wearing always a  thin-worn Tolstoy shirt, a short-cut Dostoyewsky-beard and a pair of bifocal Gogol-glasses of the latest fashion

pezsgősdugó, durr, súlytalanság, szorongás, ifrit  

Legközelebb 

another abc

bloggerlonak malaca van, de P. Lekov sem búslakodik 

 


feldobják talpad, leesik tőzsdeindex, mi az?

Megfejtés: gazdasági világválság, 1929, tőzsdekrach. New York, downtown, Manhattan, felhőkarcoló, bróker-bankár telefonál, tőzsdéről jön, az alkusz már megint nem tudott kialkudni semmit. Még tegnap is gazdag emberek még gazdagabb hitelezője volt - ma semmije sincs, sőt csillagászati összegekkel adós. Zuhant az árfolyam, zuhant a bróker is. 

Az azóta eltelt csaknem nyolcvan (!) évben sokat térült, sokat fordult a világ. (Megtérült? Felfordult?) Nem olyan régen, 2001. szeptember 11-én is láttunk embereket felhőkarcolókból kiugrani, ők is a Válság áldozatai. De ami 1929-ben még csak  tőzsdekrach és túltermelési válság volt, a nyugati világot érintő talán utolsó klasszikus ilyen; 2001. 9.11. egy már globálisan pszichotikus világ közös sokk-élménye volt, az első totálisan és globálisan közös traumája az emberiségnek, amely maga persze, és itt a bökkenő nagyot bökken, csak fedő-trauma, mert mediatizált trauma - amely mögött (alatt) más és más közösségi és egotraumák rejlenek s fejlenek. Az egotraumák áldozatai külön-külön nemcsak részei az emberiségnek, de magukban is foglalják azt, az összes traumáival együtt. Kovács János (JOHN SMITH vagy IVAN, LI, AHMED, SZINGH - A GLOBÁLIS nemecsek ernő) az emberiség része, apró egyede, porszeme, az emberi nembeliség tudatának euforikus élményével egyszer, s az összes  közös traumák interiorizálásával másszorsmind. 

Tombol a világkrízis, s a józan elbeszélő, ahogy a Földön szétnéz, a fontosabb eseményekről, tendenciákról tájékozódik, s azokra reflektál, reflexiója menten önreflexióba csap: de hiszen már milyen régóta majd szétrobban benne (is) a sok válságtünet! A globalizáció, pontosabban, amit tévesen annak neveznek (maga a globalizáció értéksemleges - there is no good globalisation or bad globalisation, but thinking makes it so. Ó, globalizáció! O, Globalization!) Önmagában a globalizmusban nem volna semmi rossz, ha nem a rossz vált volna globálissá, ha nem arról lenne szó, hogy legelemibb életfeltételeink (lakóhely, ivóvíz, levegő, egészség, sőt élet, utódainké, majd már a saját életek) forognak kockán, s mi mindennek a tudatában vagyunk, ennyi információ azért sok helyre eljut (bár borzasztóan sok helyre nem! - aminek hol előnyeit, hol pedig hátrányait érzik inkább - erről itt  túlfeszítené); tudunk az ózonlyukról, az olajtankerek baleseteiről, a madárinfluenzáról, aidsről, al kaidáról, az iraki háborúról, szeptember 11-ről, Auschwitzról, Szibériáról, nyilasokról, ávósokról, terroristákról, öngyilkos merénylőkről, bérgyilkosokról, pedofil papokról, szadista katonákról, szadista-pedofil tábori lelkészekről; tudjuk, mi ment és megy végbe a Közel-Keleten és a Távol-Nyugaton; tudunk az elsivatagosodásról, és, hogy Bill Gates és Bob Geldof és Bono majd megmentik Afrikát az éhínségtől és az AIDS-től adományaikkal, és tudjuk a földrengéseket és az ebolát és nem gondolunk rájuk, hanem en bloc, generaliter szorongunk tőlük. Már megint itt vagyunk, a szorongásnál. Az erős szorongásra, amit az író, aki ezen a világon él, ugyanazon, mint legnyájasabb olvasója/böngésze, megteheti persze, hogy Bill Gates-ről rögtön a komputerére asszociál, s akár Gates édesanyját is emlegetheti, ha az ablakok alatt (windows operációs rendszer alatt) egy program lefagy, vagy más harmful inkompatibilitás lép fel (idegen szavakról - szintén túlfeszítené). 

Van tudomásunk a világválságról, de úgy csinálunk, mintha nem az egész emberi civilizáció volna válságban, nem is csak most éppen, hanem már bő két és félezer éve; úgy csinálunk, mintha csak a program fagyott volna le, hiúsult volna meg, bukott volna meg (számítógépes, randevú- és pártprogramra értve respectively), mintha csak egy korszak válsága volna egy kontextus keretei között - de ugyan, miféle korszakhatárt ismerünk fel és, ugyan, miféle kontextus tartja meg kereteit?! 

Attól is szorongunk, hogy tudjuk, még ha nem is gondolunk rá: ostobaság, kapzsiság, az élővilág megvetése, a jövő negligálása, felélése és pusztítása, bizalmatlanság, gyűlölet és bosszú irányítják az emberek cselekedeteit. (És persze bölcsesség, önzetlenség, az élővilág tisztelete, a jövő megbecsülése, lehetőség-magvak elhintése, paradigma-fák ültetése, a kívánt jövő jelenné generálása,  szeretet és együttműködés - csak hát az erények kevesebb figyelmet kapnak, mint a vér, a thrill és egyáltalán a rossz, amely mindig érdekesebb, mint a jó - hány remekmű ábrázolja az ördögöt plasztikusan és szellemesen?! Rengeteg!!! A jó ábrázolása - eszményítő művészetnek elmegy, ikonfestészet lehet belőle, pravoszláv alapon, amely nekem keresztnevem -, de humor nem sok lesz benne. hiába bánik a bioszférával jól az emberi nem egyik fele, ha a másik mindent tönkre tesz. 

Háború és béke a világ, sok Karenina Annával, kevés Feltámadással.

Mit csináljon az író tehát? Vonuljon elefántcsonttoronyba, s onnan küldje le nyilait a szenvedő embersiégre, avagy menjen el, világi szerzetes gyanánt, az emberek közé - ezzel persze megkockáztatva egy olyan pillanat elérkeztét, amelyben, ha már az emberek között van, talán úgy dönt, inkább segít kijózanítani Borisz Boriszovicsot, minthogy megírja a történetét annak, hogyan lesz Borisz Boriszovicsból Bornemisz Boriszovics, mikor az elefántcsonttornyát valóságos emberek társaságára cserélő író esetleg úgy dönt, inkább élni, mint írni fog. De kockázat nélkül nincs siker. (De siker nélkül is van kockázat. S miért is ne képzelhetnénk el egy olyan kockajátékot, amelyben az egyes kockák mind a hat oldalára ugyanazok a betűk vannak festve, minden író oldalán egy jókora postástáska méretű betűkocka-tartó táska lóg, jó sok kockával, melyekbe belemarkolva nagyalakú, rugalmas peremmel, úgynevezett mandinerrel ellátott filctáblákra dobják ki scrabble költeményeiket, az ad hoc scrabble poetry jegyében. Ezt az irodalmi kockajátékot főként három kávéházban, a Három Hollóban, az Eckermannban és a Gerlóczyban, valamint a Peresztrojka Expressz büfékocsijában, a Pobjeda presszóban játszották. De nemcsak az ő játékuk kockázatos, hanem az író minden egyes gondolata, minden mondata kockázatos, mert kritikus, a krízissel kapcsolatos. 

A görög krisis (κρισις) szó választást, döntést jelent, s az író minden mondata választás.  Közismert vagy nem, Sir Clockwork mindenestre azt mondta: mi sem egyszerűbb, mint valamit megírni, hiszen minden iromány mondatokból, minden mondat szavakból, s minden szó betűkből áll. Nekünk csak a megfelelő sorrendjüket kell eltalálnunk. 

AZ elefántcsonttorony hermetikus l'art pour l'art-jának  szküllája és az irodalomból a világba kivonulás, de legalábbis az irodalomtól a világ felé való erős tendálás kharübdisze közt háborog a tenger, de az írónak nincs más útvonala. Keskeny viziút, hajóvonták találkozása tilos, palackpostára alkalmas infrastruktúra, de a palackpostáról egyszer már lemondtunk, miután ama palack pezsgőspalack volt, kijött belőle a dugó, majd utána egy roppant nagy és erős dzsinn is, amely ambivalens viszonyban van édes szeretett gazdájával, akit menten megfojt alias minden kívánságát boldogan teljesíti. 

Nyomjunk megint egy ábécét, Fagót, a moszkvaiaknak, a New Yorkiaknak, a darfúriaknak, haitiaknak, havannaiaknak, indiaiaknak és indiánoknak, szibériaiaknak és cyberiaiaknak, minden rendű, rangú és fajú olv-és-böngész-ek-nak-nek, de talán majd legközelebb.

Legközelebb