A Slötyi története

A Solymárt Pilisszentivánnal összekötő műút mellett egy szép kis tavacskát láthatunk, csárdával, újabban felépült mellette a tűzoltók állomása is. A tó helyén valamikor szántóföld volt, ami a mélyművelésű bányászat hatására alakult át a ma is látható horgászparadicsommá. A XIX.-XX. század fordulóján megnyílt Erzsébet-akna, az 1910-es években Irma-akna, valamint az 1920-as évektől Solymár-akna felhagyott fejtési térségeinek betömedékelésére szükséges homokot innen, a szántóföld helyéről termelték ki és juttatták le iszapolással a bányatérségekbe. 1939-től a Solymár-aknai műveletek leállása után a közelben fakadó forrásokból és esővízből töltődött fel a későbbi tó medre. Hasonló a története az öt pilisvörösvári tónak is, az itt bányászott homokot a Lipót és Új-aknák tömedékelésére használták fel.

1963-tól azonban az István-aknai rekonstrukciós műveletek vágathajtásai (az Erzsébet-aknát ismételten feltáró munkálatok) miatt a víztömeget 100 köbméter állandó vízmennyiség mellett folyamatosan le kellett szívatni, mivel az ezt a mennyiséget meghaladó vízszint már veszélyeztette volna az északi bányamezőben a munkálatokat és a termelést. A tó fenekére egy szivattyúállomást építettek, amely a vizet az Aranyhegyi-árokba szivattyúzta. Az állandó vízhiány miatt időközben a meder elkezdett beerdősödni, bokrok, cserjék, kisebb fák nőttek benne, ezért a mai napig veszélyes és tilos a tó nem kijelölt részein fürdeni. A bánya bezárása után a tó vize ismételten feltöltődött, s a tó a mai napig vonzza a kirándulókat, horgászokat egyaránt.

A Slötyi név régiesen bányaiszapot jelent, neve a német "Schlamm" (iszap) szóból eredeztethető.

 

Képek a Slötyiről /Pálfy Gergely képei/

Archív képek a Slötyiről /Csovics Balázs gyűjteményéből, ismeretlen felvételei/