Erzsébet-akna (1898-1925)

Az 1890-es évek végére bebizonyosodott, hogy a pilisi medencében csakis mélyműveléssel lehetséges gazdaságosan szenet termelni, azonban költséges volta miatt a legtöbb kisvállalat (pl. Budapestvidéki Kőszénbánya és Ipar rt.) ezt nem tudta megengedni magának. Ekkor lépett színre egy belga érdekeltségű, nagy tőkével rendelkező társaság, hogy Pilisszentiván (akkor még Szentiván) keleti határában szénbányát létesítsen. A szükséges területek, szántóföldek (1898 júliusa) és a bányászatra vonatkozó engedélyek (1898 októbere) megszerzése után a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. azonnal megkezdte az Erzsébet-akna mélyítését és a hozzá tartozó, a Budapest-Esztergom vonalba csatlakozó nagyvasúti sínpár kiépítését, a mai főútvonaltól déli irányba, kb. 400 méterre. A szállítóakna 5 méter belső átmérőjű, falazott kivitelben készült el 177 méter mélységig. Az itt kitermelt szenet a helyszínen, fából épített osztályozón osztályozták, majd a nagyvasúton szállították el.

1903-ban a fokozódó szállítási igények miatt egy másik aknát is mélyítettek szellőztetésre és a tömedékanyag beadására. Ez a szállítóaknától kb. 150 méterre helyezkedett el északnyugatra. Ugyanekkor a tömedékelés fejlesztésére egy új törő rendszert építettek ki, ami a bányából kikerülő meddőt szemnagyság alá törve iszapolhatóvá tette. A század elején a bányaüzem átlagosan 500 főt foglalkoztatott. 1910-ben 42 méterrel tovább mélyítették a légaknát. A szállítóaknát nem tudták tovább mélyíteni, mert vetőben (ferde dőlésű kőzetréteg) állt meg, ezért elhatározták egy vakakna (felszíni kijárat nélküli akna a bánya szintjei között) létesítését. Ezt 1913-ban helyezték üzembe teljesen villamosított kivitelben, mintegy 300 méterre keletre a szállítóaknától. Ez utóbbi vakakna - amely a keleti szénmező művelésére létesült - élete nem volt hosszú, 1916-ban az egyik szinten egy nagy vízbetörés következett be, amely egy villamos üzemzavar miatt elöntötte az egész aknát, valamint a IV., V. és VI. szinteket. Nagy nehézségek árán a vakaknát sikerült elszigetelni a bánya többi részétől, de az akna sorsát a vízbetörés megpecsételte, ezért felhagyták. A nyugati mezőben tovább folytatták a termelést.

1913. szeptember 22-én súlyos bányatűz ütött ki Erzsébet-aknán. A II. és III. szinten az ácsolatok elégtek, több napra ki kellett üríteni a bányát, mert a helyzetet súlyosbította, hogy öreg műveletekből nagy mennyiségű szénmonoxid áramlott be.

1915-ben a légaknát aknaszállító berendezéssel látták el.

1920. február 25-én súlyos vízbetörést kaptak, mely elöntötte az akna mélyebben fekvő szintjeit.

Az 1920-as évek elején gyakoriak lettek az öngyulladásos bányatüzek és a vízbetörések, valamint a vakaknán keresztül a mélyebb szinteket nem tudták művelni, ezért elhatározták, hogy az Erzsébet-aknát felhagyják, s a bányamezőt egy új aknán keresztül - Solymár felől - közelítik meg, egy magasabb szinten biztonságosabb vízemelő bázist teremtve. 1925 májusában megkezdték az üzem leszerelését, szeptember 22-én az aknaüzemet leállították, novemberben az aknákat betömedékelték. A szállító és osztályozó berendezéseket az újonnan elkészült Solymár-aknához szállították.

Erzsébet-aknánál villamos erőmű és áramfejlesztő telep működött, szállító gépét gőzgép hajtotta. A bányatelepen már az 1910-es években volt világítás a bányának köszönhetően.

A szállítóakna helye a temető halottasháza mögött és a régi mészégető között volt. A bányaüzem épületeinek csekély maradványai ma is láthatóak.


Képek 2007 nyaráról /Pálfy Gergely, Sági Balázs képei/

Régi képek az Erzsébet-aknáról és a bányatelepről /Deák Imre gyűjteményéből, ismeretlen képei/