Pertinax Egyesület, Nagyvárad, Oradea

  Köszöntünk oldalunkon! 

Aranytoll 2010

Az Aranytoll 2010 versenyfelhívása

Kedves Kollégák,

 

Néhány tudnivaló a váradi döntővel kapcsolatban:

-         a tanulók a meseírásra jellemző megadott szempontok alapján, valamint véletlenszerűen kiválasztott szavak felhasználásával kell mesét írjanak max. 120 perc alatt, úgy, mint a megyei selejtezőn,

-         érkezés nov. 26-án, pénteken 15:3o – 16 óra között az Ady Endre Líceum dísztermébe,

-         16 órától szinpadi bemutatkozót tartanak a versenyző gyermekek (rövid, max. 5 perces, vidám, hangulatos, lehetőleg jelmezes bemutatkozót szeretnék) – a verseny eredményét nem befolyásolja a produkció,

-         programtervezet:

Xl. 26. - érkezés, regisztáció

                     szinpadi bemutatkozó

                     gyermekek elszállásolása a fogadó családoknál

                     szakmai tanácskozás (pedagógusoknak)

            Xl. 27. d.e. – vetélkedő

        fogadó családok gyermekeinek, illetve a meséket befejező versenyzők

                          számára kézműves foglalkozás          

                                    a verseny ideje alatt városnézés/kézműves foglalkozás pedagógusok számára

                       d.u. – díjkiosztó gála (16 órától kb. 18/18:30 óráig)

       szakmai megbeszélés (pedagógusoknak),

        szabad program a családoknál (diákoknak)

             Xl.28.  hazautazás

-         a gyermekek elszállásolása családoknál lesz, a kollégáké a táborigazgatóság vendégszobáiban (Mihai Eminescu utca 11 szám – Tanfelügyelőség épületénél, hátul, az udvarban találjátok a szállást, ahol 13 órától elhelyezhetitek a TI (!!!) csomagjaitokat – szobabeosztás a portán lesz.)

-         a szállás, étkezés költségeit a Pertinax Egyesület állja, útiköltséget nem tudjuk fizetni,

-         minden megyéből csak EGY kísérő pedagógust fogadunk (vagyis Titeket, kedves megyei szervezők!!!).

-         kérlek, nagyon-nagyon sürgősen írjátok meg a hazautazásotok időpontját (a családok időbeosztása, illetve a Ti szállásfoglalásotok miatt)

 

Köszönöm az együttműködést, szeretettel várlak, 

Aranytoll meghívottak 2010.

  1. Pásztor Gabriella, államtanácsos, Románia elnöki hivatala
  2. Bimbó Annamária, tanítók tanfelügyelője, Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium
  3. Borsos László, tanácsos, Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium
  4. Biró Rozália, alpolgármester, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala
  5. Szabó Ödön, tanácsos, Megyei Tanács
  6. Farkas Tünde, szaktanfelügyelő, Bihar Megyei Tanfelügyelőség
  7. Soós Sándor, elnök, Bihar-megyei Magyar Pedagógusok Szövetsége
  8. Kecse Gabriella, Bihar megyei Tanítók Háza
  9. Zsigmond Emese, főszerkesztő, Napsugár
  10. Szántó Ildikó, elnök, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
  11. Tóth Márta, igazgató, Ady Endre Liceum
  12. Darabont Sándor, igazgató, Sadelli

 Magyarországi meghívottak:

 Vass Mária, polgármester, Bojt

Leszák Ferenc, Érd Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottságának Tagja, igazgató, Széchenyi István Általános Iskola, Érd

Dani Béla, elnök, Bihor – Hajdú-Bihar Iskolaszövetség

Zsilinyi László, titkár, Bihor – Hajdú-Bihar Iskolaszövetség


"Az én városom" rajzpályázat


A nagyváradi Pertinax Egyesület rajzpályázatot hirdetett. A pályázat érdekessége, hogy meghírdetésre került Bihar megyében és a pest megyei Érden is. Az érdi tanulók 2010. október 1-én vehették át jutalmaikat, amikor a Pertinax Egyesület vezetője - Tunyogi Katalin - Érdre látogatott a George Cosbuc Iskola tantestületével.
A következő tanulók részesültek elismerésben. Képeikből képeslap készült:

Rajzaikból képeslap készült, oklevelet, ajándékot kapnak: 
Kapitány Adrienn 
Morgos Árpád 
Tar Sára 
Kiss Norbert

Továbbá oklevelet kapnak (idei osztályokat tüntetem fel): 
Fábián Dániel 3. a 
Tar Boglárka 3. b 
Csenki Eszter 3. b 
Holica Dorka 3. c 
Krizsanits Dorina 4. a 
Bodnár Eszter 
Vajzer Petra 
Kenéz Anna 
Svingor Emma 
Svingor Hanna 

Felkészítő pedagógusok (oklevél, ajándék)
Dénes Rita
Váli Zsuzsa




Természetvédelmi konferencia 2010

Tizedik alkalommal szervezte meg a nagyváradi Pertinax Egyesület a Nevelés határok nélkül elnevezésű környezetvédelmi konferenciát június 24-25-én, tájékoztattak a szervezők.

Első nap Várfancsika (Fâşca) nevű településen tartották az előadásokat. A résztvevő pedagógusokat Tunyogi Katalin, a Pertinax Egyesület elnöke köszöntötte, aki ismertette a konferencia célját, s összefoglalta az elmúlt kilenc alkalom helyszíneit, témaköreit. Ciorba Teréz Érsemjén flórájából eltűnt növények közül mutatott be néhányat képeken, illetve olyat is, amelyet sikerült visszatelepíteni. Mare Tímea, a Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársa a Víz Világnapja Alkalmából diákok számára összeállított anyagát ismertette. Konrád Katalin a Tanítók Házát képviselve a Bihar megyei erdei iskola programokról mesélt. Gitye Veronika, a Sanosil igazgatója a vizek tisztításáról, a környezettudatos nevelés jelentőségéről beszélt. Leszák Ferenc, az érdi (Magyarország) Széchenyi István Általános Iskola igazgatója az érdi Kakukk-hegyről vetített kisfilmet, amely a város határában levő védett területek egyike. Puskás Lajos, a gyulai (Magyarország) Dalerd Zrt igazgatója a Fekete-Körös erdeinek ökológiai vízpótlásáról tájékoztatta az érdeklődőket. Dr. Venczel Márton, a Körös Vidéki Múzeum munkatársa az Erdélyi Szigethegység élővilágáról és tájairól készített fotóival nyűgözte le a résztvevőket. Az előadások és az ebéd után a csapat útra kelt, felfedezni Várfancsika környékén olyan túrautat, amelyen majd erdei iskola program keretén belül tanítványaikkal is barangolhatnak.

A konferencia másnapján terepgyakorlatot tartottak a Rozsda-szakadéknál, ahol az előadó erdész, biológus, környezetvédő, pedagógus, vízügyi szakértő a helyszínen ismertetett az oktató-nevelő munkában jól hasznosítható érdekességeket.

A rendezvény fővédnöke Pásztor Gabriella, államtanácsos volt, támogatói a Nagyvárad Polgármesteri Hivatal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Bihar megyei Tanítók Háza, valamint a Bihor-Hajdú-Bihar Iskolaszövetség.

A színvonalas előadások, a csodálatos környezet, a jó hangulat tette emlékezetessé a konferenciát a lelkes résztvevők számára.

Rajzpályázat 2010, Igazgyöngy - Pertinax

A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és a nagyváradi Pertinax Egyesületek által meghírdetett rajzpályázatra érkezett rajzok beküldőinek listáját meg lehet tekinteni itt. 
A rajzokból készített kiállítás és a díjkiosztó ünnepség 2010. április 21-én 12 órától lesz Nagyváradon, a Bábszínház előcsarnokában! 
Díjazottak és kiállítottak! Gratulálunk!
A beküldők listája, 1-4. évfolyam itt,
a beküldők listája 5-8. évfolyam itt

 
 

Aranytoll 2009

Aranytoll 2009 - Felhívás

 

 A verseny kiírása  A továbbjutók 2009 (2009.10.25)

 

A Pertinax Egyesület Vl. alkalommal hirdet mesealkotó, meseíró versenyt magyar anyanyelvű 4. osztályos tanulók számára Aranytoll – F. Diósszilágyi Ibolya emlékverseny címmel.

Cél: a tanulók nyelvi készségének, szókincsének, kreativitásának, improvizációs- és kommunikációs készségének fejlesztése.

Megyei selejtező: 2009. október 5 - 13.

A mesék beküldésének határideje (Nagyváradra)2009. október 16.

Határon átívelő döntő: 2009. november 27-28.  Nagyvárad

 

A szervező,  Tunyogi Katalin elérhetőségei:

-          elektronikus levél: tunykat @yahoo.com 

-          telefon: 0745-582457

-          skype: tunyogi kati (rogeriusz)

-          postacím: Oradea, 410372 Aleea Rogerius, Nr. 10. Bl. E2, Sc A, Apt. 15

 

 A verseny kiírása  A továbbjutók 2009

Sikeresen lezajlott az "Aranytoll" 2009. évi országos fordulója (szakasza)

A győztes mesék olvashatók ittFényképek az ismerkedési - bemutatkozó délutánról itt

Fényképek a meseírásról itt

Fényképek a díjkiosztó gáláról


 



Természetvédelem 2009

Konferencia és terepgyakorlat. Ahol a vízkeletek nyílnak (leírás a Csodavárról itt)

 
A szelektív hulladékgyűjtéstől az erdei iskolákig
Nagyváradi hírek - 2009 július 16, 15:46    
  Határon átívelő környezetvédelmi konferenciát tartottak ma pedagógusoknak.

Nagyváradon ma nyitották meg a pedagógusoknak szervezett környezetvédelmi konferenciát. Az összegyűlt magyarországi és romániai pedagógusokat, Tunyogi Katalin, a szervező Pertinax Egyesület vezetője köszöntötte. Nyolcadik alkalommal szervezik már meg a nagyváradi, Bihar megyei pedagógusoknak a konferenciát (mely még tart e sorok írásakor), melyre magyarországi vendégeket is meghívtak.
Mare Tímea, a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa arról beszélt, hogyan is kellene működjön a nálunk gyakorlatilag nem létező szelektív hulladékgyűjtés, és az is kiderült, hogy jelenleg nincs megyénkben olyan cég, amely újrahasznosítással foglalkozna. Az érdi Széchenyi István Általános Iskola képviselője, Leszák Ferenc és a gyulai Puskás Lajos ellenben kedvező tapasztalatokról számoltak be, így felmerült az ötlet, hogy a bihari gyermekek Gyulán megnézhetnék a papír-újrahasznosítással foglalkozó üzemet. Leszék az érdi Beliczay-szigetről készült filmet is levetítette, majd Eli Mircescu, az Ecotop Alapítvány képviselője számolt be vidéki iskolákban környezeti neveléssel foglalkozó projektjükről. Székely Zsolt, egy budapesti Kft. képviselője a levegőben szálló por káros hatásairól beszélt a résztvevőknek. Pénteken a Csodavárhoz látogatnak a konferencia résztvevői.
Fried Noémi Lujza


Aranytoll 2008

Meseíró nemzetközi verseny alsósoknak!

A győztes mesék itt   

Híreink

  • Aranytoll 2009 A verseny kiírása  A továbbjutók 2009Újságcikk:Ciucur Losonczi AntoniusNagy Anikó Bihari Napló, NagyváradA váradi Pertinax Egyesület által hetedik alkalommal megszervezett vetélkedő fináléjában 33 negyedikes gyermek jutott be Erdély és a Partium különböző részeiből, valaminta magyarországi Pest megyéből. Az ünnepi megnyitóra péntek délután került sor az Ady Endre Középiskola dísztermében. Miután az F. Diósszilágyi Ibolya emlékére megszervezett versenyről először Tunyogi Katalin főszervező, egyesületi elnök mondott néhány szót, hamar át is adta a helyet a kis mesemondóknak, akik még indulásuk előtt feladatként kapták, hogy valamilyen rendhagyó módon bemutatkozzanak. A szervezők elsősorban így akarták oldani a feszültséget a sok, egymásnak ismeretlen gyermek között. A versenyzők választhattak, hogy vagy a megyei döntőre írt meséjüket adják elő néhány szavas bemutatkozás után ...
    Létrehozta: Ferenc Leszák, 2010. nov. 3. 8:58
  • Természetvédelmi konferencia 2009 A cikk: http://hirek.nagyvarad.ro/Nagyvaradi-hirek-1/A-szelektiv-hulladekgyujtestol-az-erdei-iskolakig-53199 Fényképek Sajtó: Reggeli Újság, Bihari Napló, nagyvarad.ro Cikk itt                                                                    erdon.ro cikk itt                                                          Reggeli Újság, cikk itt A konferencia részletes programja Nagyváradon ma nyitották meg a pedagógusoknak szervezett környezetvédelmi konferenciát. Az összegyűlt magyarországi és romániai pedagógusokat, Tunyogi Katalin, a szervező Pertinax Egyesület vezetője köszöntötte. Nyolcadik alkalommal szervezik már meg a nagyváradi, Bihar megyei pedagógusoknak a konferenciát (mely még tart e sorok írásakor), melyre magyarországi vendégeket is meghívtak. Mare Tímea, a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa arról beszélt, hogyan is kellene működjön a nálunk gyakorlatilag nem létező szelektív hulladékgyűjtés, és az is kiderült, hogy jelenleg nincs megyénkben olyan cég, amely újrahasznosítással foglalkozna. Az érdi ...
    Létrehozta: Ferenc Leszák, 2009. júl. 22. 4:36
  • REGGELI ÚJSÁG beszámolója REGGELI ÚJSÁG Aranytollú meseírók versenye Sükösd T. Krisztina Miklós napján, szombaton délelõtt harminckét negyedikes diák ragadott töltõtollat a mesealkotó-,meseíróversenyen. Az immár ötödízben, kimondottan negyedikes diákoknak szervezett kreatív vetélkedõ döntõjének ez- úttal a Partiumi Keresztény Egyetem épülete adott otthont. Az Aranytoll . F.  Diósszilágyi Ibolya meseíró-emlékverseny döntõjét és díjkiosztó gálájáttartották meg szombaton Nagyváradon. A Pertinax Egyesület szervezte vetélkedõn tizenkétromániai megye, valamint a Pest megyei Érd Széchenyi István Általános iskolájának legjobb tollúés legjobb fantáziávalmegáldott negyedikesei mérettettek meg.Tunyogi Katalin fõszervezõ, nagyváradi tanítónõ ismertette a kis részvevõkkel a feladat részleteit.Mint mondta, az alkotáshoz két lényeges dolgot kellett szem elõtt tartaniuk a gyerekeknek: a megadott nyolc szó : boglya, kastélyrom, töklámpás, forrás, simogat, talicska, gesztenyés, lábnyom . hiánytalan felhaszná- lását, illetve maguknak a ...
    Létrehozta: Ferenc Leszák, 2009. márc. 11. 14:39
  • Beszámoló - Aranytoll 2008. Pertinax A mese negyedikes szemmel Ötödik alkalommal szervezte meg a nagyváradi Pertinax Egyesület az Aranytoll – F. Diósszilágyi Ibolya elnevezésű meseíró emlékversenyt. Határon túli versenyzôik is érkeztek a vetélkedôre. NAGY ANIKÓ ( Bihari Napló) Összesen mintegy 130 jelentkezô IV. osztályos diák közül választotta ki a nagyváradi zsűri azt a mintegy 30 résztvevôt, aki ezen a hétvégén részt vett az Aranytoll nagyváradi döntôjén, nyilatkozta Tunyogi Katalin, a verseny fôszervezôje. A meseírást Romániában az összes magyarlakta megyében meghirdették, illetve határon túli versenyzôik is érkeztek Pestrôl, az érdi testvéritézmény, a Széchényi István iskola, illetve a testvéregyesületként a Pertinaxszal kapcsolatban álló Párbeszéd egyesületen keresztül. Újdonságok Az elsô alkalommal még F. Diósszilágyi Ibolya ifjúsági írónô is részt vett a versenyen, késôbb pedig az ô emlékére róla ...
    Létrehozta: Ferenc Leszák, 2008. dec. 9. 13:13
  • A továbbjutók névsora-Aranytoll Aranytoll meseíró verseny megyei selejtezőjén továbbjutott tanulók névsora                                                                                                           2008.      Sor Szám megye Tanuló neve Tanító neve Település           1. AB Székely Bányai Melinda Demeter Enikő Magyarlapád     Kocsis Norbert Csegezi Enikő Székelykocsárd 2. AR Bold Barbara  Bianka Valter Zsuzsa Zimándújfalu     Mușune Edina Klaudia Bodó Enikő Ágya 3. BH Papp Réka Brigitta Alföldy Andrea Nagyvárad     Nagy Tímea Tankó Zita Veronika Nagyvárad     Székely Bettina Nagy Judit Nagyvárad 4. BN Lapohos Réka Zahariuc Enikő Bethlen 5. BV Benedek Anikó Kósa Székely Enikő Secele     Boga Emese Kristóf Mária Enikő Brassó 6. CJ Vinczellér Izabella Kiss Angéla- Dániel Melinda Szamosújvár     Albert Réka Albert Hajnalka Lóna     Lukács Róbert László Szalontai Erzsébet Dés     Komáromy Zsuzsa Istvánfy Ibolya Kolozsvár 7. CV Szabó Tamás Szabó Sebők Enikő ...
    Létrehozta: Ferenc Leszák, 2008. nov. 28. 14:03
1 - 5 bejegyzés látható (összesen 8 van). További elemek »

 

 

 

 

 

 

 


Beszámoló - Aranytoll 2007   

 

A cikk forrása      

Három évvel ezelőtt, a meseíró verseny első kiadásán még F. Diósszilágyi Ibolya nagyváradi írónő is részt vett, s az iránta érzett tiszteletből halála után róla nevezték el a versenyt F. Diósszilágyi Ibolya meseíró emlékversenynek. Tunyogi Katalin főszervező, a Pertinax Egyesület elnöke elmondta: a Váradon tartott nemzetközi döntőre összesen 11 megye IV. osztályos tanulói érkeztek, közülük négyen a határon túlról, Hajdú-Bihar és Pest megyéből. Az érdi versenyzők mellett a legtávolabbi résztvevők a Bákó megyéből érkezett csángó diákok voltak. Házigazdaként Bihar megye három diákkal képviseltette magát a versenyen. Akárcsak a megyei selejtezőkön, a diákok most is nyolc véletlenszerű szót kaptak, amelyből kerek mesét kellett költeniük a rendelkezésükre álló 2 óra alatt. A Váradra érkezett gyerekeket váradi családoknál szállásolták el, majd az ünnepélyes megnyitón Pető Csilla tanfelügyelőnő és Zsigmond Emese, a Napsugár folyóirat főszerkesztője üdvözölte őket. A Helyi Tanács immár több éve aktívan támogatja a rendezvényt, ezúttal is az általuk meghirdetett pályázat révén biztosította az egyesület, hogy egyetlen résztvevő sem ment haza ajándék nélkül               

  

                                 

 
 
   

 


 
 

 

Visszaszámlálás

A modulspecifikáció URL-címe nem található
 
















































































Díjátadó. "Az én városom"- rajzpályázat, Érdi díjazottak




















Természetvédelmi konferencia 2010
























  

Aranytoll 2009

  
  
 
 Kattints a képekre!
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Természetvédelmi konferencia 2009

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Aranytoll 2008. Nagyvárad

 
  

Érdiek (is) az "Aranytollon"

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

"Aranytoll '2007 képei

 
 
 
 
 

Természetvédelmi konferencia 2007

ċ
Aranytoll8tovabbjutok.doc
(40k)
kati tunyogi,
2008. nov. 27. 14:35
Comments