Az OPNI története


AZ

ORSZÁGOS PSZICHIÁTRIAI

ÉS

NEUROLÓGIAI INTÉZET

TÖRTÉNETE


 

Az országos elmegyógyintézet építésének gondolata elõször 1791-ben II. Lipót uralkodása alatt merült fel. Különbözõ okok miatt több évtizedig halasztották a tervek elkészítését. 1812-tõl a bécsi, prágai, lembergi elmeintézetek rendeletileg bezárták kapuikat a magyar betegek előtt. Az indoklásban az állt, hogy Magyarországon nem lévén tébolyda, ezért az ország ezt a jótéteményt nem viszonozhatja. 1848-ban Schwartzer Ferenc tett javaslatot a kormánynak a magyar tébolyda építése ügyében. Legalkalmasabb helyszínnek a Lipótmezõt tartotta, mely aránylag jól megközelíthetõ, kies fekvésû, északi szelek ellen védett és vize is bõven van. Az 1850-es években az országos intézet felállítása halaszthatatlanná vált. 22 helyszín megtekintése után Buda városa a lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött. A telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld azaz Lipótmezõ nevet.

Az építést I. Ferenc József rendelettel határozta el, a terveket Zettl Lajos építészeti tanácsnok készítette el. Több vállalkozás váltotta egymást az építkezés folyamán, végül Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet. Az építés és felszerelés költsége 1.670.700 Forint volt.

Az épület késõi romantikus stílusú, négyszintes jellegében zárt tömböt alkot. Eredetileg 800 beteg befogadására tervezték, de csak 500 beteg számára építették meg. Helyet kaptak benne az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák, raktárak. Az épületet hatalmas park és 50 hold erdõ övezte.

A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit - kezdetben 300 beteggel - Schnirch Emil (1868-1884)  igazgatása alatt. Schnirch humánus érzése, joviális magatartása, kitűnõ szervezõkészsége közismert volt.

A betegek kezelésében fõként nyugtatókat használtak, a különösen nyugtalan betegeket kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg cellába helyezék õket. Durva kényszerítõ eszközöket nem alkalmaztak a terápia során.

Az országos intézet már mûködése kezdetén kapcsolatba került az oktatással, részt vett a törvényalkotásban, Laufenauer Károly személyében levelezõ tagot adott az Akadémiának, bekapcsolódott a neuropathológiába. Schnirch munkatársai között olyan nagyszerû orvosok szerepeltek, mint a már említett Laufenauer Károly, Niedermann Gyula, Bolyó Károly, Konrád Jenõ, s itt kezdte munkáját Oláh Gusztáv is.

A Lipót tehát elindult azon a hosszú - immár 135 éves - úton, melyen eljutott a mai Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetig. Az elmegyógyintézet története szorosan összefügg a benne dolgozók, az igazgatók, fõorvosok, másodorvosok mûködésének történetével. Az intézetünk történetét is az igazgatók mûködési ideje szerint tagoljuk, s vázoljuk fel röviden.

A második igazgató Niedermann Gyula (1884-1899)

korszerûen átalakította a budai tébolydát. Mûködése alatt javultak a higiéniás körülmények, emelkedett az élelmezés színvonala, ezáltal lényegesen kevesebb lett a TBC-s betegek száma. A kényszerintézkedések csökkentek, a zubbony használatát mellõzték, a cellák ajtaját kinyitották. Ebben az idõben kezdõdtek meg a foglalkozások az osztályokon és a különbözõ mûhelyekben. Niedermann érdemei közé tartozik a gyógyult elmebetegeket segélyezõ egyletének megalapítása. Az ápoltak száma 500-ra emelkedett.

Niedermann Gyula nyugdíjazása után 

Bolyó Károly (1900-1905) lépett az igazgatói posztra, kinevezéséig átmenetileg Salgó Jakab vezette az intézetet. Bolyó modern eszmék híve volt. Tudományos tevékenysége elismeréseként az Orvosegyetem magántanárává minõsítették. Mûködése alatt átalakíttatta a fürdõket és bevezette a vízgyógykezelést. Niedermannal együtt megalkották a magyar elmegyógyászati szakkifejezéseket. A foglalkoztatás elõsegítésére mezõgazdasági kolóniákba kívánta elhelyezni az arra alkalmas betegeket.

Bolyót Konrád Jenõ (1905-1910) követte az igazgatói székben. Konrád sok újítást vezetett be igazgatása rövid öt éve alatt. A költségek csökkentése érdekében kezdeményezte az önélelmezést, új, korszerû mosóházat építtetett. Rendezte az ápolók fizetését. Bevezette a szabad kezelést. Ezzel megszûnt az intézet fegyház jellege. A szabad kijárás haladásszámba menõ újítást jelentett a gyógyításban. Az orvosi ügyelet ekkor vált 24 órássá. A Lipóton is meghonosította a kihelyezhetõ betegek számára a családi ápolást. Az õ igazgatása idején - mint az intézet egyik fõorvosa - mûködött itt Pándy Kálmán. Nevét a tudomány az általa kidolgozott liquor - reakció révén ismeri. Pándy a pszichiátria terén is haladó elveket vallott; dolgozott a munkaterápia bevezetésén, az alkoholelvonás problémáján, szorgalmazta az intézet vezetõ állású fõorvosainak az önálló kutatást.

Oláh Gusztáv (1910-1925) elmeorvosi munkássága Angyalföldön kezdõdött. Húsz év igazgató-fõorvosi mûködése után nevezték ki a Lipótmezei Elmegyógyintézet igazgatójává. Oláh friss szellemet akart vinni a komor falak közé. Fontosak voltak számára az esztétikai szempontok. Parkosított, télikertet csináltatott, uszodát, teniszpályát, kis színházat létesített. A nõi betegeknek szalont rendezett be zongorával, a férfiaknak társalgót. Hasznos mûhelyeket állíttatott fel: jéggyárat, sertéstelepet, pékmûhelyt. Egészen modern konyhával, központi fûtéssel lett korszerûbb intézetünk. 1924-ben Fabinyi Rudolffal együtt megalakítja az Elmevédelmi ligát. Foglalkozik a megelõzéssel és a járóbetegellátás kiépítésével. Tervei között szerepelt egy új pavilon felépítése is, de a háború kitörése kereszülhúzta terveit.

Oláh igazgatása alatt osztályvezetõként mûködött Hollós István, aki a Búcsúm a Sárga Háztól c. híres könyvében, állást foglalt az elmebetegekkel való elõítéletekkel szemben és a betegek fizikai és lelki szabadsága mellett. Õt tekintjük a magyarországi nyílt-ajtó rendszer elõfutárának.

Oláh idejében (1913) -restaurálták- a katolikus kápolnát. Ekkor készültek a híres Róth Miksa nevével fémjelzett üvegablakok és Nagy Sándor falfestményei.

Oláh életmûvének szerves folytatója volt Fabinyi Rudolf (1925-1936). Új statisztikai nómenklatúrát vezetett be. Fabinyit foglalkoztatta az ápolás korszerûsítése és fejlesztése. Megszervezte az Országos Elmeápoló Iskolát. Elõször alkalmazott ápolónõket férfiosztályokon is. Fejlesztette a diagnosztikai lehetõségeket, megteremtette a röntgenellátás alapjait. Felállította az elsõ lélekgondozót, mellyel együtt védõnõi hálózatot is létrehozott. Igazgatása alatt 1931-ben nyitotta meg kapuit a funkcionális osztály (mai Nyéki út) Nyírõ Gyula vezetésével. Ezekben az években új kezelési eljárás kísérletei zajlottak. Meduna László schizophréniásokon próbált epilepsziás rohamot kiváltani. Az elmélet abból a megfigyelésbõl származott, hogy a görcsrohamon átesett schizophrén betegnél javulást észleltek. Meduna eredetileg az epilepszia kórszövettani elváltozásait akarta tanulmányozni, így jutott el a görcsterápiás gyógymódig. Munkáját tekinthetjük az epilepszia kutatás kezdeti lépésének a görcsterápiát pedig az elektrokonvulzív terápia elõdjének.

Fabinyi elhunytával az igazgatói széket

Zsakó István (1936-1945) kapta meg. Gazdasági nehézségekkel terhes idõben vette át az intézetet, mûködését késõbb a háború nehezítette. Zsakó idejében került át a Pszichiátriai Múzeum Angyalföldrõl. Megírta az Országos Tébolyda keletkezésének történetét, összeállította a 1830-1939 közötti idõszak magyar idegtudományi irodalomának bibliográfiáját. Mindennapos munkája mellett nagy odaadással dolgozott a magyar pszichiátria történetének feldolgozásán.

 

1945 után új szakasz kezdõdött a Lipót életében.

Amikor a harcok már a fõvároson túl zajlottak megkezdõdött a helyreállítás: a víz és a villanyszolgáltatás, a központi fûtés beindítása. Zsakó Istvánt nyugdíjazták, s helyére

Stief Sándor (1945-1953) professzor került. Hiába a helyreállítás, a betegeket hamarosan ki kellett költöztetni az épületbõl, mert a szovjet katonai parancsnokság költözött a helyükre 1945. júniusában. 1946. szeptemberében költözhettek vissza a betegek, valamint rajtuk kívül 800 menekült, tbc-s hadifoglyok és a 150 hátrahagyott orosz elme- és idegbeteg katona. A háború után, Stief Sándor igazgatása alatt az Intézet fokozatosan a pszichiátria országos központjává vált. 1948-ban a Népjóléti Minisztérium elmeügyi felügyelõséget szervezett, Tariska István akkori igazgatóhelyettes vezetésével. Megkezdõdött a statisztikai adatok feldolgozása, összesítése, a betegfelvételek irányítása. Ez az országos feladatkör egyelõre rövid életûnek bizonyult, az 1949-ben átalakult minisztérium (Egészségügyi Minisztérium lett) 1951-ben megszüntette a felügyelõséget, saját hatáskörébe vonva ezen feladatokat.

1948-ban az intézetben pszichológiai laboratóriumot hoztak létre, de ez sem sokáig mûködött mert 1951-ben megszüntették, s addigi vezetõjét, Benedek Istvánt eltávolították. Ezekben az években a gyógyszeres kezeléseken kívül újra -divatba jött- a betegek foglalkoztatása; kreatív foglalkoztatás és valódi munkaterápia formájában is. Az Intézetben 1948-ban alkohol-elvonó osztály nyílt, 1951-ben pedig a Nyéki úti épületben az egyetemi klinikáról eltávolított Horányi Béla vezetésével neurológiai osztály került kialakításra.

1950-ben - az országban elsõként- gyermekpszichiátriai osztály kezdte meg mûködését Lóránd Blanka vezetésével, aki iskolát teremtett és lerakta az alapjait a késõbb önállósuló, szakvizsgához kötött gyermekpszichiátriai tevékenységnek.

1950-ben került az intézetbe Mária Béla késõbbi igazgató és Fejér Artúr György, akinek nevéhez az elme-belgyógyászati osztály létrehozása (1953) fûzõdik.

1952-ben az intézmény nevében is hivatalosan Országos Ideg- és Elmegyógyintézetté változott, s ezzel az Egészségügyi Minisztérium a pszichiátria országos vezetésével bízta meg a szervezés, az irányítás és az ellenõrzés területén is. Az Intézet szervezte az instruktori látogatásokat országszerte, rendezte a szakvizsgához szükséges tanfolyamokat. Ebben az idõben szervezték meg a betegfelvételek területi elv szerinti országos felosztását is.

1953-ban új igazgató került az intézet élére

Gimes Miklósné Hajdu Lili (1953-1957) személyében. Ezekben az években bõvült a szakemberképzés, támogatta a biokémiai kutatások fejlesztését, ekkor létesült az állatkísérleti laboratórium. Ekkor jelentkeztek az elsõ eredményei a neuroleptikumok elsõ fecskéjeként megjelent chlorpromazinnal folytatott kezeléseknek.

1954-ben Tariska István vette át a neuropatológiai labor vezetését.

1957-ben ismét új vezetõje lett az intézménynek, rövid idõre Fekete János került az intézet élére, majd még ugyanezen év decemberében újabb váltás következik, az igazgató

Mária Béla (1957-1972) lett. Igazgatásának évei alatt lassú átszervezõdés indult meg, amelynek során egyre inkább átalakult a szakma terápiás felfogása. A neuroleptikumok, majd a thymoleptikumok és anxiolitikumok, a biológiai kezeléseket helyezték elõtérbe. A pszichofarmakonokkal elért eredmények, de a kudarcok is, elõsegítették a pszichoterápiás, majd a módszeresebb szocioterápiás eljárások kialakítását.

A biokémiai kutató laboratórium vezetését Pataki István vette át, aki szintén az egyetemrõl került az intézetbe. Személye a gyors fejlõdés lehetõségét vetítette elõre. Kibõvítette a kutatások területét, a továbbképzésben pedig következetesen képviselte azt az elvet, hogy a gyógyszereket megalapozottan és céltudatosan alkalmazzák, kerülve a polipragmáziát. Ekkor gyarapodott korszerû infúziós laboratóriummal a gyógyszertár. Ezekben az években kezdõdött meg az intézetben egy nagyarányú belsõ felújítás, amellyel az osztályok korszerûsítése és bõvítése vált lehetõvé. Ennek eredményeként alakították ki 1956-ban az idegsebészeti osztályt, melyet Majerszky Klára vezetett, s ennek kapcsán létesülhetett a Nagy Tibor vezette EEG laboratórium. Ebben az idõben létesült a különálló Völgy utcai épületben a férfi funkcionális idegosztály Fodor Sándor vezetésével, majd késõbb Pertorini Rezső irányításával. Az õ nevéhez fûzõdik a teljesen nyitott rendszer bevezetése, s munkatársával Koronkai Bertalannal megkezdték a módszeres relaxációs pszichoterápiát, a csoport- és miliõterápiát.

Az átszervezéssel és felújítással korszerûsödött az alkohol-elvonó osztály is, melyet Kardos György vezetett. A következõ években egyre sokoldalúbb lett a betegek kezelése. Gazdagodott a pszichofarmakonok sora, javult szelektivitásuk, s megjelent a lithium-terápia is. Mindezzel párhuzamosan élénkültek és bõvültek a foglalkoztatási lehetõségek is. A pszichiátriai osztályokon egyre inkább teret nyertek a szocio-pszichoterápiás módszerek. Ez a munkásság elsõként a Kun Miklós által vezetett pszichiátriai osztályon bontakozott ki. Kezdtek kibõvülni a kis- és nagycsoport-terápiák, ennek komoly lökést adott az 1963-ban kialakított pszichodiagnosztikai laboratórium, melynek vezetését Mérei Ferencre bízták. Irányításával alakult ki a szakpszichológusi gárda, amelynek mûködésével a pszichológiai munka a pszichiátriai osztályok szerves részévé vált.

A korszerûsítés befejeztével a Röntgen részleg is önálló egységgé alakult 1960-ban, Kárpáti Miklós vezetésével. Új osztályt hoztak létre a pszichotikus fertõzõ betegek részére Hun Nándor irányításával, s megújult a tüdõosztály is, amelyet Marschall Gerhardra bíztak. A munkaterápiás foglalkozások bõvültek új mûhelyek létrehozásával, sikerült létrehozni egy nyomdát, s új szervezési forma kilakulása kezdõdhetett meg a nappali szanatórium létrehozásával. Az 1966. évi 12. sz. törvényerejû rendelet elmeügyi rendelkezéseinek megalkotásában az intézet munkatársának Orthmayr Alajosnak elévülhetetlen érdemei voltak. Ez a rendelkezés oly mértékben elõremutató volt, hogy az 1972-es Egészségügyi Törvénybe változtatás nélkül került be.

1968-ra az intézet fennállásának 100. évfordulójára az épület kívül-belül megszépült; az osztályok és a foglalkoztató mûhelyek kiállításokkal, a vezetõség tudományos ûlés rendezésével tette emlékezetessé ezt a kivételes alkalmat.

Tariska István 1972-1986 között igazgatta az Intézetet. Ez idõ tájt indult meg a fõépület többlépcsõs rekonstrukciója. Ezek a körülmények tették lehetõvé, hogy az idõközben pszichiátriai feladatkörrel bõvített neurológiai tanszék a Szabolcs utcából az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetbe költözzék. Ezzel az intézet aktívabb részt tudott vállalni a két szakterület oktatásából. A neurológiai tanszéken Tariska István professzor, majd Halász Péter professzorok elsõsorban az izombetegségek, majd az epilepszia, alváskutatás terén váltak ismertté. A pszichiátriai tanszéket 1976-tól Moussong-Kovács Erzsébet irányította, amellyel elõsegítette a pszichoterápia meghonosodását az intézetben. Az Orvostovábbképzõ Intézet megjelenése az intézetben jelentõsen szélesítette annak szakmai tevékenységi körét. A neurológia és pszichiátria, valamint határterületeinek különbözõ szintû továbbképzõ-tanfolyamai is az intézet elõadótermeiben zajlanak, s ott az intézet munkatársai is rendszeres elõadók.

Ez idõtõl kezdve épült ki a nemzetközi mércével is magasra értékelt kutatóbázis az intézet területén. A neuropatológiai laboratórium az elektromikroszkópiával nemzetközi fórumokon is elismert eredményeket produkált; a biokémiai, farmakokinetikai, kémiai és pszichofarmakológiai kutatások mind a laboratóriumi, mind a klinikai szinten versenyképessé váltak a külföldi kutatókkal szemben, komoly nemzetközi kapcsolatok kiépítését lehetõvé téve az intézet számára.

A 80-as évek közepétõl újabb modernizációs hullám indult az intézet életében: koedukált osztályok jöttek létre, s ezzel egyidõben megszüntek a zártosztályok, eltűntek a kórtermekbõl a hálóságyak. A betegek szabadon mozoghattak, birtokba vehették az egész épületet. Ezzel párhuzamosan -az országban elsõként - pszichoterápiás ambulanciát hoztak létre, ahol beutaló nélkül az ország egész területérõl fogadták a betegeket, s ahol az alkalmazható terápiák széles skálájából választották ki a páciensnek legmegfelelõbbet.

1986-tól Veér András vezetésével tovább erõsödtek a modernizációs törekvések. A korszerû terápiás eljárások, a járóbeteg-ellátás kiszélesítése lehetõvé tették 300 ágy megszüntetését. A diagnosztikai módszerek a CT átadásával bõvültek. Megindult az informatika bevezetése az intézetben. A 90-es évekre az osztályok struktúrája átalakult. Elsõsorban a speciális profilok kialakítására helyezte a vezetés a hangsúlyt. Így jöhettek létre a Memória Klinika, a gerontopszichiátria, az addiktológia, valláspatológia, a neurózis és az affectiv profilú osztályok. A progresszió jegyében 1988-ban a Lipóton alakult meg a Magyar Orvosi Kamara, s itt mûködött egy éven át. Intézetünkben ülésezett 1989-90-ben - egyidõben az Ellenzéki Kerekasztallal - az Egészségügyi Kerekasztal. Itt születtek a rendszerváltás után is útmutató egészségügyi reform alapvetõ tézisei.

A Népjóléti Minisztérium 1995-ben alapította az Agyérbetegségek Országos Központját, mely intézetünkben nyert elhelyezést. Az AOK - Prof. Dr. Nagy Zoltán vezetésével - kiegészítette a vasculáris neurológia módszereivel az OPNI tradicionális területeit. A Stroke Központ a betegellátás mellett szervezõ, koordináló képzõ, továbbképzõ feladatokat lát el, valamint folyamatosan követi és elemzi az epidemiológiai adatokat, segítve ezzel a döntéshozók munkáját.

Az Intézetben több Egyetemi Tanszék kezdte meg mûködését: Pszichiátria, Klinikai Pszichológia, Vasculáris Neurológia, Neuroradiológia. Idõközbeni összevonás miatt Vasculáris Neurológiai Tanszéki Csoportként mûködnek a fenti tanszékek.

1996-tól súlyos gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie az Intézetnek. A meglévõ struktúra korszerûsítésére - a Minisztérium jóváhagyásával - többlépcsõs intézkedési terv készült. A korszerûsítés lényege, hogy a meglévõ osztályokból átszervezéssel nagyobb, komplex, integrált betegellátó egységeket kell fokozatosan létrehozni. Megkezdõdött a gazdasági-mûszaki, ügyviteli munkaterületeket összefogó vezetési funkciók átszervezése, új szervezeti mûködési szabályzat kidolgozása.

2002-ben Nagy Zoltán professzor került intézetünk élére. A még mindig súlyos adósságállománnyal küzdõ országos intézet gazdasági stabilitását kincstári biztos felügyelte. Napjainkra sikerült ledolgozni az adósságokat. A vezetés hosszútávú stratégiát alakított ki a mûködés optimalizálására és az ennek leginkább megfelelõ szervezeti rendszer kialakítására. A jelenlegi felépítés Országos Pszichiátriai- és Országos Neurológiai Központokat mûködtet, ezeket koordinálja a szakmai illetve a gazdasági-mûszaki vezetés. OPK-ban felvételes és speciális profilú osztályok mûködnek. A felvételes osztályok általában aktív és rehabilitációs részlegbõl, rehabilitációs nappali kórházból, valamint szakambulanciából állnak, és integrált betegellátást végeznek. A területi ellátási kötelezettségen túl, országos hatókörrel is rendelkeznek, amelynek ellátásához ún. védett ágyak tartoznak.

A speciális profilú osztályok országos hatókörrel mûködnek, és nem mindegyik rendelkezik az imént felsorolt részlegekkel (de rehabilitációs osztállyal és szakambulanciával igen). Valamennyi szakambulancia országos hatókörrel mûködik.

Az ONK szakmailag önállóan betegellátó, oktató, kutató, és országos szervezõ feladatokat lát el. Fekvõbeteg ellátó egységeket, járóbeteg szakrendeléseket és diagnosztikai laboratóriumokat mûködtet. A fekvõbeteg ellátó egységek mátrix rendszerrel mûködnek.

A szervezeti átalakítás mellett nagy arányú informatikai fejlesztést hajtott végre az új vezetés. Bevezetésre

került a Hospitaly rendszer, minden osztály bekerült az intranetes hálózatba, elkészült az OPNI honlapja.

A ma 137 éves OPNI életében békésen megfér a múltat őrzõ Múzeum, a Könyvtár múzeális "kincsei", az ódon épület a legkorszerûbb digitális diagnosztikai módszerekkel, az on-line konzultációra is alkalmas kommunikációs rendszerrel. Csak remélni lehet, hogy a XXI. században is megõrzi vezetõ szerepét a szakterületi gyógyító megelõzõ tevékenységben.

2007-ben "egy tollvonással" megszüntették.
/Forrás:http://www.molneur.eoldal.hu/oldal/opni/


PSZICHIÁTRIAI MÚZEUM - SELIG MÚZEUM

 

Másodközlés!

Forrás: http://www.opni.hu/intinf/muzeum.htm

Látogatási és kutató nap: szerdánként 10-15h-ig

Múzeum vezető: Plesznivy Edit muzeológus-művészettörténész
Tel: 391-5300 vagy 394-5922 / 1312 mellék
E-mail: plesznivy@opni.hu

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet műemléki architektúrája (épült 1860-68 között) ad helyet az orvos- és művészettörténeti szempontból egyaránt jelentős gyűjteménynek, a Pszichiátriai Képtár- Múzeumnak. A múzeumban a "Lipót" alapításától eltelt több mint egy évszázad során itt ápolt képzőművészek alkotásai, pszichotikus betegek művei és más értékes dokumentumok kaptak helyet. A 130 festményt és grafikát, valamint számos írásos anyagot bemutató állandó kiállítás reprezentatív válogatást ad a több száz műtárgyat felölelő gyűjteményből.

A lipóti múzeumban őrzött művek alkotóinak többsége nem hivatásos művész. A képek kiválasztásakor azonban évtizedekre visszamenően mindig elsőrendű szempont volt az esztétikai értékek figyelembe vétele. A megéltség hitelessége révén megdöbbentő erejű képek sorával találkozhatunk. A beteg-képek mellett a gyűjtemény természetesen kiemelt helyet biztosít az itt ápolt hivatásos képzőművészek alkotásainak is, többek között Nemes Lampérth József, Bártfay József Árpád, Pál István, Zórád Géza és Áronson Gábor műveinek.

A Pszichiátriai Múzeum kezdeti tág gyűjtési körét igazolják az itt őrzött régi írások: Báthori Erzsébet perének latin nyelvű jegyzőkönyve; a "Matuska-ügy" sajtóvisszhangja; a Szálasi Ferenc elmeállapotát vizsgáló, 1939-ben kelt m. kir. törvényszéki elmeorvosi szakvélemény; Dr. Havas Gyula lajstroma az ókortól az 1940-es évekig azokról a képzőművészekről, akik elmebetegségben szenvedtek.

A szakmai munkát segítő, tudományos igényű gyűjtemény feltételezi a képek mellé csatolható kórrajzok fellelhetőségét is. A régi dokumentumok között található például Madách Borbála, Vörösmarty Erzsébet, Nemes Lampérth József és Gulácsy Lajos kórlapja is.

A pszichiátriai betegek gyógyításában az 1960-as évektől egyre nagyobb szerepet kapott a vizuális kifejezések támogatása. A kreatív terápiák gyógyító hatású foglalkozásai, a festés, a rajzolás, a mintázás eszközt adnak a betegeknek szavakkal már nem megfogalmazható élményeik kifejezésére. A foglalkozások jelesebb darabjai napjainkban is folyamatosan gyarapítják a Pszichiátriai Múzeum anyagát.

A terápiás lehetőségeket tágító, a pszichotikusok árnyaltabb diagnózisát segítő képi világ kutatása már a XIX. századtól Európa szerte számos kollekció kialakulását eredményezte. Az elsők között volt Cesare Lombroso gyűjtése, mely napjainkban a torinói antropológiai múzeumban kapott helyet. 1900-ban jött létre az angliai Bethlem Királyi Kórház betegrajz-tára, és ugyancsak ekkor szerveződött gyűjteménnyé a Párizs melletti Villejuifben August Marie orvos anyaga, amely később beolvadt a lausanne-i Art Brut múzeumba. Kiemelkedő volt még Hans Prinzhorn elmeorvosnak a heidelbergi klinikán végzett tudományos kutatása és gyűjtése, mely 1920 körül formálódott szerves egységgé.

Magyarországon a XX. század elején, a pécsi elmeklinikán és a lipótmezei elmegyógyintézetben jött létre kollekció a betegek alkotásaiból. Pécsett Reuter Camillo, Budapesten Selig Árpád elmeorvosok szereztek elévülhetetlen érdemeket a gyűjtési munkákban. A Selig anyagból 1930-ban, a pszichés betegek alkotásait bemutató állandó kiállítás nyílt "Selig-Múzeum" néven, mely már 1932-ben bekerült a múzeumok hivatalos nyilvántartási lajstromába. A hasonló profilú európai gyűjtemények sorában, elmekórtani és kultúrtörténeti egyedisége révén, elismert helyet kapott a "Selig-Múzeum", mely a jelenlegi Pszichiátriai Múzeum magját is képezi. A múzeum nevében ma is megemlékezik Selig Árpád orvos alapítói munkásságáról.

 

A volt Lipótmezei Országos Tébolyda
(Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet)


Az UNESCO műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága fontosnak tartja minden műemlék eredeti rendeltetésének a megőrzését. Bizonyított, hogy egy kulturális értéket képviselő épület eredeti funkciójával együtt őrizheti meg szellemiségét, ezáltal műemléki értékét.
Ilyen értékünk a Lipótmezei Országos Tébolyda.

Létrehozására az uralkodó, Ferenc József császár a királyi várak fenntartására szolgáló alapból biztosított pénzt, sőt lotteria-t is engedélyezett, amelynek bevételéből az erdélyi és magyarországi hasonló intézeteket támogatták. Schwartzer Ferenc 1848-as javaslatát figyelembe véve, 1851-ben, a Bécsben székelő Belügyminisztérium által felkért tudósok véleményére alapozva tudományosan választották ki a helyszínt.

Ludwig Zettl tervei alapján épült fel az 500 beteg gondozására szolgáló épület, amely az egyik legnagyobb méretű és ma is az eredeti funkciójában működő kastélyszerű, gyönyörű tervezett parkkal körülvett, romantikus műemlék épületünk. Az együttes ékköve az 1913-ban újjászületett kápolna, amely Nagy Sándor és Róth Miksa nagyszerű alkotása. Az 1970-es évek végén ideológiai okból lemeszelt és levakart falfestéseket jelenleg is restaurálják, a tudományos alaposságú munka már eddig is látványos eredményt hozott.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága véleménye szerint - a műemléki és építészeti értékeken túl a Lipót fogalommá vált. Mélyen beágyazódott a hazai kultúrába, szellemi örökségünk része lett. A neurológia, a pszichiátria és pszichológia kiváló képviselői nemzetközileg elismert tudományos műhelyeket, iskolát teremtettek. A gyógyítási folyamatok 150 év alatt összegyűlt egyedülálló iratanyaga (levéltára), könyvtára, a laboratóriumi kutatás eredményei, a kevesek által ismert egyedülálló múzeum, a képzőművészeti gyűjtemény is veszélybe kerül a gyógyászati funkció megszűntetése esetén. A műemlék tradíciójával együtt alkotja kulturális örökségünket.  Erre kiváló példa a Lipótmező különleges együttese, ezért megőrzése kötelességünk és közös felelősségünk.


Budapest, 2007. március hó
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság

2007. december 31-én bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. Hogy pontosan miért, mai napig nem tudjuk. A minisztérium indoka nagyon vékony:
"az OPNI épülete nem alkalmas a betegellátásra, gazdaságosan nem lehet működtetni. Ebben az épületben gyakorlatilag az utcát fűtjük."

Na persze, az a telek ...

Hűvösvölgyi út 116.:



A bezárás előtt 900 ember dolgozott az OPNI-ban és 849 fekvőbeteg-ággyal rendelkeztek. Az OPNI-ban számtalan kutatólabor is működött a betegállatás mellett.

Az OPNI járó és fekvőbetegeit s zétszórták a budapesti kórházak között.
"... valódi problémát, és ezzel a szakmai és alapjogi aggályokat az olyan betegek sorsa jelenti, akik a megszűnő ágyakon feküdtek, és akiket a minél gyorsabb ágyszámcsökkentés érdekében elbocsátottak az intézményből. Jelentős számban közülük kerültek ki az ellátás nélkül maradó betegek. Pszichés zavaruk következtében sokuk nem rendelkezik a betegségükkel kapcsolatos belátási képességgel, ezért visszautasítják a kezelést, és problémáikért nemegyszer az őket kezelő intézményt, orvosaikat okolják. Ők azok, akik elbocsátásuk után rövid időn belül, vagy nyomban abbahagyják a gyógyszerek szedését, nem mennek el az ideggondozóba, romló állapotuk következtében az utcán kötnek ki, növelve a hajléktalanok számát. Az immár ellátáson kívül rekedt betegek a fővárosban koncentrálódnak. A nemzetközi tapasztalatok szerint a pszichiátriai ágyak számának csökkenésével arányosan nő a pszichiátriai betegek által elkövetett bűncselekmények száma.
(...)
Alkotmányosan sem rövid, sem hosszútávon nem indokolható, hogy az egy helyre koncentrált, minőségi ellátás helyett a struktúraváltás minősíthetetlen és szakmai szempontból vállalhatatlan körülményeket teremtsen.



/Forrás:http://vastagbor.blog.hu/2009/07/09/nincs_ellatatlan_beteg_az_opni_bezarasa_miatt/

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleménye

az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása ügyében

(OBH 2464/2007)

 

Az egészségügyben zajló struktúra-változás, a fekvőbeteg ellátók ágykapacitásának átrendezése, a megszűnésre ítélt intézmények átmeneti helyzetének problémája túlmutat egy-egy intézmény bezárásán, felveti az államot terhelő intézményes ellátási kötelezettség alapjogi szempontú vizsgálatát. Az intézet bezárása aggályos helyzetet teremtett mind a mentálisan sérült vagy neurológiai betegségben szenvedő betegek, mind az egészségügyi dolgozók, végső soron pedig az egész társadalom számára – állapította meg az állampolgári jogok biztosa, aki az egészségügyi miniszterhez és az Országgyűlés egészségügyi bizottságához fordult.

A budapesti Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (továbbiakban: OPNI) bezárása kapcsán kialakult helyzet indokolta az országgyűlési biztosok fellépését 2007-ben, és ez magyarázza a mostani jelzést is, kiegészítve az Országos Addiktológiai Intézet (továbbiakban: OAI) sorsával. A nagyhírű OPNI bezárásának valódi indokait mind a mai napig nem ismerhette meg sem a szakma sem a közvélemény. Az egészségügyi miniszter megígérte, hogy a szakmai csapatok együtt maradva dolgozhatnak új helyükön. Ez azonban még abban a két esetben sem teljesült, amikor valóban egész osztály került át új helyére.

Jelentésében az országgyűlési biztos hangsúlyozta, hogy a valódi problémát, és ezzel a szakmai és alapjogi aggályokat az olyan betegek sorsa jelenti, akik a megszűnő ágyakon feküdtek, és akiket a minél gyorsabb ágyszámcsökkentés érdekében elbocsátottak az intézményből. Jelentős számban közülük kerültek ki az ellátás nélkül maradó betegek. Pszichés zavaruk következtében sokuk nem rendelkezik a betegségükkel kapcsolatos belátási képességgel, ezért visszautasítják a kezelést, és problémáikért nemegyszer az őket kezelő intézményt, orvosaikat okolják. Ők azok, akik elbocsátásuk után rövid időn belül, vagy nyomban abbahagyják a gyógyszerek szedését, nem mennek el az ideggondozóba, romló állapotuk következtében az utcán kötnek ki, növelve a hajléktalanok számát. Az immár ellátáson kívül rekedt betegek a fővárosban koncentrálódnak. Ezzel összefüggésben a biztos megjegyezte, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a pszichiátriai ágyak számának csökkenésével arányosan nő a pszichiátriai betegek által elkövetett bűncselekmények száma.

Az intézkedéssel a pszichiátriai után megszűnt az európai színvonalú stroke-ellátás is, a főváros budai oldalán egyetlen intézmény maradt, ahol ezt az ellátást biztosítani tudják. A Buda-környéki területek e tekintetben ellátatlanul maradtak. A Budapesten belüli közlekedés jelenlegi állapota és budapesti körgyűrű budai részének hiánya miatt ott nem tartható az a rövid, legfeljebb 3 órás idő, amelyen belül meg kellene kezdődnie az agyi stroke megfelelő kezelésének.

Az Informatikai Osztály megszűnésével oda lett az OPNI egyik igen fontos funkciója, a pszichiátriai ellátásra vonatkozó adatok rendeletben szabályozott gyűjtése és feldolgozása. Adatok hiányában tervezhetetlenné válik a betegellátás. Megszűnt egy magas szintű oktatási és kutatási centrum, az OPNI keretében működött ugyanis az orvos-továbbképzés három tanszéke, és a pszichológus szakképzés egyetemi tanszéke is. Megszűnt egy gyógyítási centrum, amelyben olyan osztályok, részlegek működtek, amelyekhez fogható az országban máshol nem, vagy csak nagyon kevés létezik.

Az előkészítetlen áttelepítés miatt több száz krónikus pszichiátriai beteg sorsa vált bizonytalanná, akik pszichiátriai otthoni elhelyezésre évek óta vártak az OPNI-ban. Ellátás nélkül maradt számtalan drogbeteg, mert a főváros budai oldalán csak az OPNI-ban működött addiktológiai osztály és drogambulancia. Ennek pótlására a Nyírő Gyula Kórház bázisán indították újra a több száz (!) beteget ellátó Metadon-programot, bár továbbra is kérdéses, hogy mi lett a sorsa a budai oldalon azoknak, akik nem vettek részt ebben a programban.

 

A fővárosban továbbra is megoldatlan a 14-18 éves korú serdülők akut pszichiátriai ellátása, illetve a Heim Pál Gyermekkórházhoz integrált Faludi utcai serdülő-pszichoterápiás rendelő bezárása miatt megoldatlan ennek a korosztálynak az ambuláns (járóbeteg) ellátása is. Megszűnt a pszichiátria érdekeit képviselő és a szakmát integráló módszertani központ.

A Neuropatológiai Laboratórium felbecsülhetetlen értékű metszetállománya átkerül ugyan a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetébe, de bizonytalanná vált az úgynevezett prior-program sorsa (az emberre is veszélyes, és hatalmas gazdasági kárt okozni képes betegség, a kergemarha kór magyarországi monitorozása). Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) kezeli kiürített osztályokon maradó kórrajzokat. A Lipót több mint 100 éves könyvtárát (jobb esetben) részekre bontva helyezik el a különböző intézményekben. A lipóti múzeum a Tudományos Akadémia kezelésébe kerül, mert csak ez az intézmény rendelkezik a szükséges raktározási kapacitással, de arról nincs információ arról, hogy a gyűjtemény az új helyén valaha látogatható lesz-e. Végül elvész a műemlékké nyilvánított, és alapítványi pénzből részlegesen felújított kápolna is.

Alkotmányosan sem rövid, sem hosszútávon nem indokolható, hogy az egy helyre koncentrált, minőségi ellátás helyett a struktúraváltás minősíthetetlen és szakmai szempontból vállalhatatlan körülményeket teremtsen – állapította meg mindezek nyomán a biztos. Jelentésében felkérte az egészségügyi minisztert, hogy az érintett intézmények, a szakma képviselőinek bevonásával kezdeményezzen széles körű egyeztetést, és a jelentés következtetéseit is figyelembe véve fontolja meg egy szakmai bizottság felállítását.

Felkérte továbbá az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságát, hogy tűzze napirendjére a pszichiátriai, addiktológiai, valamint stroke-ellátás fekvőbeteg-ellátó intézményei helyzetének áttekintését.