Információ



41 szerző összesen 105 operájának 288 felvételéről olvasható 492 vélemény!
 

 

Kedves Operabarátok, DVD-gyűjtők!

 

            Ezt az adatbázist 2008 tavaszán egy zártkörű klub tagjai hozták létre, elsősorban azzal a céllal, hogy megosszák egymással egy-egy DVD-n megjelent előadásról kialakult véleményüket, illetve segítsék a valamely operát most megvásárolni szándékozót a kiválasztásban.

            Az adatbázis a megnyitása óta annyit fejlődött, hogy 2010 elején úgy éreztük, érdemes annak tartalmát minden érdeklődővel megosztanunk, illetve lehetővé tennünk, hogy mások is közzé tehessék véleményüket.


Mivel több 2015 januárja után egy év alatt egyetlen új vélemény sem érkezett be, az oldal aktív fejlesztését 2016 január 21-én lezártuk. A korábbi beírások olvasására továbbra is van lehetőség.

 

Navigáció:

 

Az oldalsávon lehet rákeresni a szerzőre, és a kis nyílra kattintva jönnek elő az adott szerző azon operái, amelyek felvételeiről vélemények olvashatók. Újabb kattintás, és megjelennek maguk a vélemények. (Vagy az adott szerző nevére kattintva megnyíló ablakban lehet rákattintani az operafelsorolás tetszőleges elemére.)

 

A képekről:

 

Néhány felvétel több kiadásban is megjelent. Ilyenkor az egyes kiadványok borítóján nem mindig ugyanaz a kép található. Olykor a borító-kép helyén kék téglalap jelenik meg, mert nem találtunk képet - a legtöbb esetben azért, mert a vélemény nem kereskedelemben elérhető (hanem pl. egy tv-adásról felvett, vagy VHS-ről átmásolt) DVD-ről szól.

 

Keresés:

 

A számítógép az egész adathalmazt egyetlen szövegként kezeli, tehát a jobb felső sarokban megjelenő keresés mezőbe bármely nevet (énekes, rendező, vagy éppen véleményíró) beírva (és a keresés... gombra kattintva) a program listázza az összes operamezőt, amelyben az adott név megtalálható.

 

A minősítés "iskolás" osztályozással történik, négy szempontból értékelve a felvételt:

 

Zene/rendezés/hang/kép:

·         zene: az énekesek, a karmester, a zenekar minősítése

·         rendezés: a rendezés, a díszletek, a jelmezek értékelése

·         hang: a hangminőség (hifi?) értékelése

·         kép: a képminőség/operatőri munka értékelése.

     

Az osztályzatok pedig - körülbelül - a következőket jelentik:

 

            (5*, azaz csillagos ötös: egészen kivételes esetben, amikor eláll a lélegzet a csodálattól)

            5 - kiváló

            4 - jó

            3 - közepes    

            2 - gyenge

            1 - rossz

            0 - rettenetes


          

a (korábbi) Szerkesztők