47. Negyvennegyedik találkozó, 2019. május 20.

Jean Renoir: Apám, Renoir*

Pierre-Auguste Renoir (1841-1919) a francia impresszionista festészet egyik megalapítója volt. Ő a központi alakja annak az életrajzi "regénynek", amelyet fia, Jean Renoir, a világ filmművészetének kiemelkedő alakja írt róla, s amely azóta is az egyik leghitelesebb portré, amit a művészről készítettek. (A mű érdekessége, hogy nem irodalmi ambíció szülte, pusztán a nagy francia filmes ama vágya, hogy objektíven megismertesse a világgal azt az embert, akinek az életét és művészi érzékenységét köszönheti.)
A magyar nyelven első ízben 1968-ban megjelenő könyv vérbeli filmes szemlélettel készült: hűvös, távolságtartó, apró, precízen kidolgozott részletekből áll össze, amelyek a valóságot próbálják meg elmondani a XIX. század egy kiemelkedő személyiségéről, akit méltán tekintenek a francia szellemiség egyik meghatározó alkotójának.
Könnyen meglehet, hogy a szerző filmes karrierje csupán egy véletlen személyes közjátéknak köszönhető: pályaválasztásával igazából leendő első feleségéhez, Catherine Hessling filmszínésznőhöz szeretett volna közel kerülni, ezért kezdett el filmművészettel foglalkozni. Legkiemelkedőbb alkotói korszaka a két világháború közé esik, akkor készülnek iskolateremtő filmjei (A szuka, A nagy ábránd, Állat az emberben, Bovaryné, Marseillese stb.). A második világháború után Amerikában telepszik meg, beilleszkedve az ottani filmes fősodorba.

Jellemző, hogy az apjáról szóló életrajzi emlékezésében egyszer sem nevezi „apám”-nak a nagy festőt, következetesen Renoirként emlegeti, aposztrofálja. Szigorúan mellőzi tárgya érzelmi megközelítését, viszont dokumentarista szorgalommal összegyűjti Auguste Renoir életének  valamennyi fellelhető „üvegcserepét”.
Az első világháború vérzivatara "szerencsésen" a kezére játszik: Jean Renoirt behívják, részt vesz a harcokban, de 1915-ben súlyosan megsebesül, s hosszas lábadozását, orvosai engedélyével, a szülői házban töltheti, összezárva már-már mozgásképtelen, a reumától súlyosan megnyomorodott édesapjával. Kényszerű összezártságukat arra használják, hogy amit nem tehettek meg egy életen át, azt a szobafogságban töltött hónapok során végre kiélhessék: az apa megismerte a fiát, a fiú pedig az apját – mind az embert, mind a művészt, a polgárt, a családját szerető és tisztelő embert. Az egymás előtt kényszerűségből megnyíló, két különböző nemzedékhez tartozó férfiember párbeszédének végterméke ez a könyv, amiről a szerző által választott mottó ekként vall:

„AZ OLVASÓ: - Akit ön itt bemutat, az nem Renoir, hanem az ön elgondolása Renoirról.
A SZERZŐ: - Úgy van. A történetírás valójában szubjektív műfaj.”

Ugyanez bátran elmondható akár a filmművészetről, továbbá az irodalomról is. Mert Jean Renoir valójában nem tett mást, csak azt vetette papírra, amit megismert és elfogadott apja életéből. Azt viszont, amit minderről megtudott, intellektusa és valóságtisztelete szigorú mércéje alá vetette. Nem szépített, nem érzelgett, mindent felszínre hozott, még azt is, ami apját nem mindig a legjobb színben tüntette fel. Az elénk állított, élete végét járó, fizikailag már-már tehetetlen öregember gondolat- és emlékvilága értékes hagyományként marad az utókorra e könyv által: a szerző nem apja szájáról elhangzó tetszetős gondolatokat, elméleteket rögzít, hanem mindenek előtt azt a mély meggyőződést, hogy mindennek az alapja az emberi tett és a munka. A teljesítmény. E körül forog Renoir világa, furcsának tűnő vélekedése, elképzelése környezetéről, az emberi társadalomról, a férfiak és nők viszonyáról, a női nem, az asszonyok szerepéről, a békéről és a háborúról, a művészet igazságáról és lényegéről.
Kopár, szikár olvasmány ez a könyv, s mindenek előtt azokat a kis részleteket, történeteket, idézeteket ajánljuk az érdeklődő olvasó figyelmébe, amelyekből a nagy festő élettörténete, jellemfejlődése, szellemi erőtere összeáll. 

Jean Renoir műve, amennyire emléket állít az apának, éppen úgy tekinthető akár  hiteles, belső szemléletű jelentésnek is az impresszionizmus születéséről és fogadtatásáról, ami a tizenkilencedik századot váltó huszadik század művészi látásmódjának forradalmi szakaszát jelenti.

Az olvasókör 2019. május 20-án, 16.30-tól tartandó soros találkozóján (amelyre a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében kerül sor, a könyv és jelentősége rövid ismertetése mellett Cseke Gábor a mű olyan részleteit fogja felidézni, melyek tükröt tartanak egy nagy művésznek és sajátos gondolkodónak. A találkozón minden érdeklődőt szívesen látunk!

* Gondolat Könyvkiadó, Budapest, fordította G. Beke Margit / Jobboldali illusztráció: Renoir festménye családjáról (1895-ből)