34. Harmincegyedik találkozó, 2018. január 29.

Az elmúlt évben megtartott köri találkozókon a résztvevők nagyrészt az írói napló, a naplóirodalom műfajába tartozó munkák megismerésére helyezték a hangsúlyt. 
Az ismertetett munkák közül nem hiányoztak a helyi szerzők sem (pl. a Csíkból elszármazott Gál Elemér). A sorozatot az idei első találkozóval zárnánk, amelyen – ígéret szerint a Csíkszeredában élő, közismert szerző jelenlétében – Zsigmond Enikő: Izland, ahol az idő születik című útinaplóját ismertetnénk meg barátainkkal. 

A 151 oldalas,  helyszíni felvételekkel gazdagon illusztrált könyv 2017-ben jelent meg a baróti Tortoma Könyvkiadónál, a Világjáró Erdélyiek című könyvsorozat részeként.
A könyv közvetlen előzménye, hogy Zsigmond Enikő és barátai – hozzá legközelebb álló, a világ különböző tájain élő egykori geológus kollégái – 2010 nyarán 9 napot töltöttek azon az európai szigeten, amely kis számú népessége ellenére, századok viszontagságos körülményei közt is valóságos turistaparadicsommá tudott válni. Igaz, nem délszaki kényelméről híresült el, ám zord időjárási körülményei ellenére is, a világ minden tájáról csak úgy vonzza a lelkes odalátogatókat. Nem véletlen, hogy könyve elé szerzőnk az alábbi  szívből jövő ajánlást illesztette: 

„Egyesek szerint nem lehet szeretni Izlandot. Én nem így vagyok vele, első pillanattól beleszerettem, amikor megláttam. Egyszerre szelíd és durva arca teljesen elvarázsolt, s ha fiatal volnék, odaköltöznék és idegenvezető lennék. Szabadidőmben üldögélnék egy-egy bazaltsziklán, bámulnám a mesebeli tájat, és gondolatban trollokkal, elfekkel társalognék. Saját vízesésem volna, amiből tiszta vizet innék, fáradságomat csak a nekem ajándékozott meleg forrásban üdíteném, és minden izlandi póninak piros bojtot kötnék a füle mögé. Volna egy cicám és egy kutyusom, de a törött lábú sirályt sem kergetném el. És még sok mindent csinálnék, de így csak marad a nyitott szemmel való álmodozás.”

Miért írta meg kilenc nap naplóbejegyzéseibe csoportosítva útjuk eseményeit a szerző? Miképpen jelölték ki a bejárandó útvonalat, tudván, hogy nem lesz idejük az egész sziget bejárására? Mekkora előmunkálatot jelentett az útra való felkészülés? Mivel táplálkoztak Izlandon? Milyen sajátos életmódbeli szokások figyelhetők meg az izlandi hétköznapokban? Mennyire vannak tudatában az izlandiak annak, hogy szigetországuk rendhagyó jelentőségű természeti értékekkel rendelkezik? Miként fogadja Izland a mindenre kíváncsi turistákat? Milyen a turisztika komfortkínálata? Milyen helyet foglal el a vulkánkitörések veszélye az izlandi hétköznapokban? stb.

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük közösen a választ a csíkszeredai Olvasókör 2018. január 29-én, hétfőn 16.30-kor a Kájoni János Megyei Könyvtár gyűléstermében tartandó olvasótalálkozón, amelynek moderálását Cseke Gábor vállalta el.

A találkozóra minden érdeklődőt szívesen látunk, a kör nyitott bárki részvételére.


*
A találkozóra a meghirdetett időben került sor, rekord nézőszám mellett: mintegy 40 érdeklődő gyűlt össze, zömmel a szerző EKE-ismerősei. A turista szervezet ugyanis kitett magáért, masszívan képviseltette magát.
A beszélgetés előre elkészített kérdezz-felelek alapján indult, de aztán a válaszok mentén alakult, bővült és gazdagodott. Számos érdeklődő kérdés fogalmazódott meg, Zsigmond Enikő állta a sarat és mindenre kimerítő válaszokat adott. A találkozón megtudtuk, hogy Izlandnak, e kis országnak 1955-től Nobel-díjas írója is van, Halldór Laxness személyében. A megyei könyvtárban egyetlen műve van meg: az Izlandi pör. A találkozó könyvdedikálással zárult.

Alább közzétesszük az élő interjú szövegvázlatát.

Tételezzük fel, hogy a Tortoma kiadónál megjelent izlandi útinaplódat, amely 9, a távoli szigeten töltött nap történései köré csoportosítottál, a kör tagjai közül én olvastam el alaposabban, beszélgetésünk célja pedig az, hogy mások érdeklődését is fölkeltsük a könyv és annak tárgya iránt. 
Alább megfogalmazott kérdéseim a fenti meggondolásból fakadnak, s mindjárt itt van az 

1. kérdés: Miért választottad könyved megírásához a napló műfaját? Tudatosan készültél rá, hogy amikor útirajzodat formába öntöd, tulajdonképpen a naplójegyzeteidet rendezed sajtó alá? Mesélj a könyv keletkezés történetéről.

Eszembe sem jutott könyvet írni. A naplót a barátaim unszolására vezettem, helyben, minden este. És csak pár szóban. Itthon letisztáztam és elküldtem nekik is, hogy emlékezhessenek mindenre. Ugyanis leginkább arra volt szükség, hogy a kolozsvári fotókiállításunkon minden kép alá helyes felirat kerüljön. Nagyon szórakoztatónak találták a szöveget, és elkezdtek biztatni, hogy írjak belőle könyvet.

2. kérdés: Mennyi időn át terveztétek ezt a közös utazást barátaiddal? Milyen nehézségei/buktatói vannak egy több személyes távoli utazás megszervezésének, az időzítésnek, az útvonal kijelölésének, a felkészülésnek?

Legalább egy évig készültünk. Eleinte csak a Három Grácia – hajdani évfolyamtársaim: Karin, Marika és jómagam – akart útnak indulni. Az értelmi szerző a müncheni Karin volt, aki kedvet kapott Izlandozni, de nem akart egyedül nekivágni. Az ő gyerekei egy évvel korábban már megjárták magukat a vikingek földjén, és dicshimnuszokat zengedeztek róla, egészen addig, míg a mama is kedvet kapott hozzá. S akkor jutottunk eszébe mi ketten Marikával (utóbbi Los Angelesből), mert az egyetemi évek alatt is szokásunk volt – csak a három lánynak –, hogy együtt kirándultunk. Én közben Kolozsváron „unokáztam”, és elmondtam K. Andrisnak és C. Dávidnak, akik szintén évfolyamtársaink voltak, hogy hová készülünk. Erre megkérdezték, nincs-e szükségünk két teherhordóra?  Mondtam: ebben nem én döntök, kérdezzük meg a lányokat. Hát persze, hogy kitörő örömmel fogadták az ötletet. 
Az útitervet is Karin állította össze. Elküldte, hadd tanuljuk, szokjuk. Nekem volt egy Izland térképem, ezen rögzítettem a látnivalókat. Úgy egyeztünk, hogy 2 nappal indulás előtt Karinnál gyűlünk össze. Mi vonattal utaztunk odáig, Marika repülővel érkezett Amerikából. Karin Münchenből vásárolta meg a repülőjegyeket, Marika Amerikából foglalta le a szállásainkat és intézte az autóbérlést. A kocsi egy Suzuki terepjáró volt. Amint találkoztunk, mindenkinek minden költségét rendeztük. Persze, a foglalások fél évvel az indulás előtt történtek. Így minden költség öt felé oszlott. Nem került többe, mint fejenként 1000 dollárba. Az izlandiak szívesebben fogadták a dollárt, mint az eurót.

3. kérdés: Az utazásra 2010-ben került sor, a könyv 2017-ben jelent meg. Mi történt vele a közbeeső hét esztendőben? Meséld el a kézirat kálváriáját.

 A kéziratot csak 2012-ben fejeztem be, egy kisebb szívműtét miatt. Utána kiadót kerestem, de senki sem jelzett vissza. Végül 2014-ben személyesen kerestem meg Tőzsér Lászlótt a Gutenbergnél, mivel az édesapjával azelőtt már dolgoztam. A kéziratot elvette, és utána két évig hitegetett a kiadással. Arra hivatkozott, hogy hiába pályázik, nem sikerül pénzt szereznie. Szerkesztőnek Sarány Istvánt kérte fel, aki át is olvasta az irományomat, jónak, de kevésnek találta. Ezért kiegészítettem azokkal a betétekkel, amelyek a könyvben dőlt betűkkel vannak szedve. Közben 60 fotót is bekértek tőlem, de a könyvből csak nem lett semmi. A barátaim pedig egyre sürgettek. Mondtam, ha ki akarjuk adni a könyvet, nekünk kell összedobni a pénzt. Úgy is lett, a pénzt meg letettem a bankba. Ekkor már 2016 novemberében jártunk. Elfogyott a türelmem. Mondtam Tőzsérnek, nem élek 100 évet, sürget az idő, nem várhatok 10 évet, amíg bejön egy pályázat. Visszavontam a kéziratot. Ekkor fordultam a Tortomához, mivel ők már adtak ki turisztikai jellegű kiadványokat. Azt is elmondtam, hogy van 4000 lejem rá. Erre D. László azt felelte, a másik felét pótolja. Így sikerült kinyomtatnunk 800 példányt, amit elosztottunk magunk között. Tehát magán kiadásról beszélhetünk. 

4. kérdés: Olvasóként is igazolni tudom, hogy nehéz 9 napba zsúfolni annyi élményt és látnivalót, amennyivel egy ilyen utazás jár. Az összkép mérlegének nyelve érezhetően a fantasztikus táj, az ezt létrehozó rendkívüli geológiai-földtörténeti jelenségek, általában a környezet bemutatása felé billen el. Ezt korrigálandó azt kérdezem, milyennek láttátok az izlandi embert a mindennapokban? Volt-e alkalmatok megismerni őt, vagy inkább a mindenhol előforduló turistákkal futottatok össze?

Engem elsősorban a földrajzi táj érdekelt, az emberekkel nem sokat törődtem, különben is olyan ritkák a nagyobb helységeken kívül, mint a fehér holló. Itt közrejátszott a nyelvi akadály is. Izlandon csak a kis kutya nem tud legalább angolul, de dánul is beszélnek. Marika volt a tolmács és a sofőr is egyeben. Szerettem volna, ha néha átadja az autóvezetést, de mivel kuplung nélküli volt a Suzuki, nem merte. Az igaz, hogy, amíg megszokom, addig lassan haladtuk volna, pedig 1979 óta vezetek. A többiek nem tudtak vezetni. 
Mindezeken túl, az izlandiakat nem találom zajos embereknek, mint ahogy itthon hozzá vagyunk szokva a nagy nemzet fiaihoz, akik, úton-útfélen hangoskodnak. Az egész ország kihaltnak és csendesnek tűnt. Nyugisak, nem sietnek, későn fekvők, későn kelők. Délelőtt 10–11 körül kezdik kinyitni a boltokat, kávézókat. Nem láttam száguldozó autóst sehol, még a fővárosban sem. Ebből arra következtetek, hogy fegyelmezettek. Az idegenek nem érdeklik őket, nem barátkozósak. Lehet, hogy a fiatalok mások, közvetlenebbek. Viszont segítőkészek, ha baj van. Ezt egy benzinkútnál tapasztaltuk, ahol még Marika sem tudott kiigazodni. Szeretnek pontosak lenni, az órarendet szigorúan betartják. 

5. kérdés: Miként sikerült lejegyezni-megjegyezni az útközben összegyűjtött információt a nyakatekert, fonetikusan is nehézkes izlandi nyelven? A napló megírásakor milyen dokumentációra támaszkodtál, ha valamiben nem voltál biztos?

Esténként összegeztem a napközben látottakat, a térkép után. Innen jöttek a helynevek, és ezeknek írásmódja. Az információkat, egy kis nyelvtant az internetről vettem, másrészt régebbi túrakalauzokból, az országról írt könyvekből inspirálódtam. Bevallom, az internetet mindig fenntartással fogadom.

6. kérdés: Az 5. nap feljegyzései között van egy múzeumlátogatást emlegető passzus, amelyben azt írod, hogy elmulasztottatok vásárolni a bazaltból csiszolt fülbevalóból, azt remélvén, hogy majd minden utcasarkon azt fogják kínálgatni nektek.  „Ilyen ékszereket többé nem láttunk...” - állapítod meg lemondóan. Még mi az, amit az út során elmulasztottatok vagy nem sikerült megvalósítani, bár szándékotokban állt?

Hogy mit sajnálok? Hogy nem voltam 25 vagy 30 éves, hogy nem láttam Hvitserkurt, a Ronda Dinoszauruszt, a Szivárványföldet, és, hogy nem bányásztunk izlandi pátot. 

7. kérdés: Egy ilyen utazás, ami legtöbbször egyszer adódik az ember életében, sok meglepetéssel járhat. Gondolom, ilyen meglepetés volt megtudni azt, hogy a szigetországban mekkora gond hideg vizet találni – ellentétben velünk, ahol a nagy gond inkább a meleg víz biztosítása. Milyen más meglepetéssel találkozott Zsigmond Enikő Izlandon?

Meglepetések: minden!  A fekete lávamezők, a nyers diatomaföld, ami ragacsos volt, mint a csiriz, a „napos csibe" kéngombóc, a 24 év után is langyos-meleg kialudt vulkán belseje, a két kontinens találkozási helye, a tőzegházak, a Dettifoss, az Asbyrgi és a nagy semmi közepén lévő, hirtelen felbukkanó látnivalók, amikor az ember azt gondolná, most aztán tényleg a világ végén vagyunk.

8. kérdés: A napló szövegében kétféle betűtípus szerepel: vannak benne, az egyenes betűk mellett, összefüggő dőlt betűs részletek. Olvasói feltételezés szerint a szerző akkor használja a dőlt betűs írásmódot, amikor nem közvetlen élményből származó információkat rögzít. Így van-e ez, illetve milyen forrásokból táplálkozott a szerző a közvetett részek megírásához?

Igen, a dőlt betűs részek, a kiegészítések, amit Sarány kért. Ezekre a helyekre nem tudtunk elmenni, de más még megteheti. A közbeszúrt részek megírásához Bereczki Katalin Izlandi útinaplóját (2008), aki 11-szer járt Izlandon, és Németh Géza, Földkörüli csavargásaim c. naplóját (1993) vettem alapul.

9. kérdés: Az útinaplót olvasva, az ember elámul, mennyi természeti szépség halmozódott fel egy olyan kis, nem túl népes szigeten. Ez a szokatlan bőség milyen környezetvédelmi problémákat vet fel, milyen terheket ró az izlandi gazdaságra és társadalomra?

Egyelőre nincs kibékíthetetlen ellentét az ember és természet között Izlandon, mivel nem egy túliparosított ország. Nincs szmog, ha csak a vulkánok nem pöfögnek hamut, nincs szemét, mert mindenki környezettudatosan él. Esetleg a nagyobb városokban lehet, hogy vannak szeméthalmok, de azt nem úgy kezelik, mint nálunk, hogy a szél kedvére széthordja. A tengerpartok is nagyon tiszták. Nincs vízbe dobált pillepalack. Még cigarettacsikket sem láttam az utcán szétszórva. Erre úgy látszik, a turisták is vigyáznak. Ami náluk környezetvédelmi gond, az a vízi erőművek felduzzasztása, mert ilyenkor elég nagy területek kerülnek víz alá, egész ökoszisztémákat semmisítve meg. Ilyenkor igen nagy a tiltakozás. Nagyon igyekeznek erdősíteni. Igyekeznek talajt "teremteni", az alaszkai csillagfürt telepítésével, ami képes a bazalthomokot humusszá alakítani.

10. kérdés: Kérjük a szerzőt, osszon meg néhány érdekes – tanulságos, humoros vagy meglepő – úti élményt kilenc napos utazásukból. Mondja el továbbá, hogy utazásuk burkolt fogyókúrát jelentett-e a résztvevők számára, avagy ellenkezőleg, sikerült az eredeti szándékokhoz mérten túltáplálkozni? Mit ettek? Mi volt az a fogás (fogások), ami az izlandi étrendből föltétlenül megéri, hogy átvegye az erdélyi ember?

 Az egyik meglepő élmény volt a meleg víz dolga, amit le is írtam a könyvben, a másik, hogy tényleg nem lehet egy valamire való kemény italt találni, csak a speciális boltokban. A harmadik dolog, Izlandon ne keress parkolójegy automatát! De a legjobban Karin barátnőm lepett meg, mivel a Marika kérésére mindenféle finom hazai kolbászt, igazi juhtúrót, szalonnákat vittünk, amit kénytelenek voltunk Münchenben hagyni, pedig Marika ezeket a finomságokat mindig átviszi az Óperenciás tengeren, persze kellőképpen álcázva. De a mi tüchtig barátnőnk félt a vámvizsgálattól. Így aztán volt paszulykonzerv, halkonzerv, pástétom, sajtok, rizs, tasaklevesek, rengeteg vegyes müzli és Drakula réme, a fokhagyma. Müzlit ettünk napközben, ha nem volt időnk megállni. Nem éheztünk, de fogytunk, én 3 kilót - amit nem is bántam. Kávét mindenhol ittunk, még a bankban is, pénzváltásnál. Egyszer azért Akureyriben megkóstoltunk egy izlandi zöldséglevest, amiben disznó és marhahús volt. Tetszett, de azért azt hiszem, nincs mit tanulnunk tőlük. Aki nem ismeri a töltött káposztát, az nem tudja, mi a jó. 

11. kérdés: Milyen visszhangja volt a naplónak az utazótársak körében?

Hogy mi a visszhang? Jó, hiszen a barátaim kértek, hogy írjak. Most pedig arra ösztökélnek, hogy fejezzem már be az amerikai útinaplót, aminek az a címe, hogy Vadnyugaton jártunk, és aminek a fele már meg van. De ez még várat magára, mert most a Hargita hegység túrakalauzával vagyok elfoglalva. 


Aloldalak (1): Érdekességek Izlandról
Comments