Tanmese


Képzeljünk el egy derék Kört, mint amilyen ez itt, amint éppen olvas: ül a semmi közepén és 360 fokos buzgósággal pásztázza a körülötte háborgó betűtengert. Már-már elnyeli a rázúduló áradat, de a Kör csak ül a maga helyén és farkasszemet néz a betűkkel. Ki lesz vajon a győztes? 

Van, aki azt mondja: a betűóceán előbb-utóbb elnyeli a kört. Mások a körnek drukkolnak: hogy ne adja fel, hiszen minden oldalról előre láthatja a betűk ostromának irányát!

A Kör megszakítás nélkül olvas. Ahogy a karavánok haladnak s ahogy megugatják őket a kutyák... (Cs. G.)



Láng Zsolt marosvásárhelyi író jegyzete az olvasókör műfajáról

Láng Zsolt: Miért olvasókör?

Szeptember 8. – Az Olvasás Világnapja

Még soha nem voltam olvasókörben, így aztán az eleje kicsit feszélyezettre sikerült. A feszélyt az is táplálta, hogy van valami látens olvasóellenesség e hazában, valami civilségtől való iszonyodás, nemkülönben valami ellenlábas fölény, ami a tudást morális kategóriává emeli, harmadsorban pedig (de inkább mindenekelőtt) valami fontossági centrifuga, ami az olvasáshoz hasonló témákat kiszórja hengeréből.
A beszélgetés ráadásul az én könyvem körül zajlott, szerzőként, vagy használjunk kevésbé differenciált kifejezést: íróként voltam jelen. Kis ideig bennem is gőgölt a tudásmorál (minek jöttem ide?), de aztán körbejárt a szó, és a köralakzat megmutatta előnyeit. Ki-ki elmondta, mit gondol a könyvről, leginkább, hogy mi volt számára érthetetlen, elbizonytalanító. Jöttek a konkrét kérdések is, miért tizenhét, miért ötvenkilenc, mi kitaláció, mi nem, miért úgy fejeződik be, ahogy befejeződik és így tovább.
Az úgynevezett író-olvasó találkozókon az író gyakorlottan cerebrálja az aznapi liturgiát, az olvasók meg transzban (vagy éppenséggel elutasító közönyt mutatva) pózolnak előtte. Az író többnyire asztal mögött fönt ül egy színpadon, előtte vizesflakon, amelynek kupakját készséges segédjei korábban megpattintották, hogy erőlködés nélkül letekerhesse; a könyvet szárnyaló madárként többször felmutatja, majd felolvas belőle: az írás magasabbrendű a kimondott szónál.
Az olvasókörben a fönt-lent hierarchiája helyén mellérendelő pluralizmus van. Nem az úgynevezett szakmai nyelv dominálja a beszédet. Tudjuk jól, a szakmaiság már csak a megfogalmazás cizelláltsága, bejáratott fogalmisága miatt is felsőbbrendűségének biztosítékával uralja az értelmezés terét, azt sugallva, hogy egyetlen értelmezési elv létezik, implicite pedig egyetlen valóság.
A zárt terek monstruozitását az a tudat szüli, hogy ennyi a mindenség.
Az olvasókörben nevetségessé válnak a kánonok őrzői. Mit is őriznek? Feltehetően a hitetlenségüket, mert ha nem őriznének semmit, akkor megint kereshetnének valamit, amiben hinniük kellene, hogy tovább ne keressenek semmit.
Nem vitás, az olvasókör az egyik legcivilebb szerkezet. A civilség nyers megmutatkozása. Civil tér, amely feloldja a hatalmi beszédhelyzeteket. (Vannak könyvüzletek, ahol a könyvek mellé olvasói cédulákat tűznek ki, kézzel írt ilyen-olyan kommenteket: a könyv hátlapján a New York Times nagynevű kritikusának ítélete, a könyv mellett színes papírlapon valami más: „Miután a könyvet elolvastam, kedvem támadt, hogy megöleljek egy fát. Kettőt. Mindegyiket.” Vagy. „A magam részéről jobban kifejteném az acél edzésének fázisait, megjegyezve, hogy olvasztár vagyok, az átlagnál többet tudok erről.”) Ahol civilek strukturálják a társadalmi teret, a hatalom elveszíti nyelvi általánosságát. Nem a hatalom nyelvét, grammatikáját, nyelvi kliséit használja mindenki.
A térszerkezet az egyik leghatásosabb hatalmi eszköz. Tanulságos összehasonlítani az újjáépített Reichstag architektúráját a régivel. Amott sötétség és zártság, emitt fény és átláthatóság. De jöhetünk közelebbre is. Városunk egyik legpatinásabb iskolájába legalább ötven éve (leszámítva ’89 után egy rövid időszakot) a szűk hátsó bejáraton közlekednek a diákok – csodálkozhatunk-e, ha felnőttként szavuk sincs, hogy a várost az autózás szelleme uralja, és a gyalogosok egyre keskenyebb járdákon botorkálnak dolgukra?
Az olvasókörben az autonómiának nincsen intézményes formája. Terei vannak, nem keretei. A beszélgetés ide-oda csapong, kacsaként billegetőzik. Az érvek éreztetik hatásukat, a negatív átfordulhat pozitívba és viszont. Ha a szakma ház, az olvasókör kert. Ki ne szeretne kertes házban lakni?


Comments