Ha hiányzik, és hallani akarod a hangját...
Ha kíváncsi vagy, mit gondolt a világról...
Nagy Gábor: Kétségek
Isten hozta az ősrobbanást,
vagy fordítva volt: a szívdobbanást
az elemek harca hozta létre,
istent pedig a földi népre
rázúduló félelmek, és
a hiú álmokat dédelgetés
ösztöne, hogy ha meghalunk is,
maradjon még egy utolsó kis
reménysugár: hogy a lélek marad,
csak a test sorvad, ahogy az idő halad
megállíthatatlanul előre?
Tök mindegy, hiszen egyelőre
messze még a végkifejlet,
s míg el nem érkezik jól kifejlett
félelmek munkálnak bennem,
melyek ellen van még mit tennem,
hát álmokat keresek nyitott szemmel,
összefüggést a féleszemmel
az életem és önmagam között,
ahogy az egész mezőny által lekörözött
futó küzd, hogy célját elérje;
hogy azért az ő idejét is lemérje
egy óra, ha nem is halálpontos,
tudva, hogy nem a részvét a fontos,
s nem a becsmérlő idegen arcok,
nem is a mindennapi kis harcok,
melyeket megvív minden ember,
ki most, ha kéne, élni nem mer,
de halni sem akar, mert azért még
rejlik benne néhány érték.
Reggel én is dolgozni megyek,
hogy addig is valami olyasmit tegyek,
amely mások hasznára válhat,
s talán belőlem is kiválthat
valami furcsa enyhülést, mely
erősebb lesz, mint a kétely,
hogy van-e az egésznek így értelme,
eladható-e pénzért elme,
test, lélek, vagy mind a három
egyszerre? S ha már minden áron
áruvá kell nekem is lennem,
kiről kéne példát vennem,
hogy legyen azért irántam kereslet,
amelyet ha majd egyszer keveslek,
elgondolkodhatom rajta
magamban, hogy az ilyenfajta
megalkuvás mit ér meg nekem?
Ez valóban az én érdekem,
vagy pedig csupán egy béklyó,
amely nélkül nem lennék jó
rabszolgája az államnak?
Persze aki sokat kaszál, annak
nincsenek ilyen kétségei,
az biztos benne, hogy vétségei
megbocsátást fognak nyerni,
s bármikor kész nagyot merni
a húsosfazékból minden eszközzel,
ha már egyszer annyira közel
sikerült hozzá kerülnie végre,
miért is ne tenné, elvégre
ő is csak ember, aki használja
a fejét, és rögtön kihasználja
lehetőségeit, ha adódnak,
amíg mások elkallódnak,
ahogy teszem azt például én is,
aki verseket írok, ám mégis
taposómalomban őrlődök,
s éppen azzal nem törődök,
mi számomra igazán fontos lenne,
s lehet, hogy még jól is menne…