Ha hiányzik, és hallani akarod a hangját...

Ha kíváncsi vagy, mit gondolt a világról...

Nagy Gábor: Kétségek

Isten hozta az ősrobbanást,

vagy fordítva volt: a szívdobbanást

az elemek harca hozta létre,

istent pedig a földi népre

rázúduló félelmek, és

a hiú álmokat dédelgetés

ösztöne, hogy ha meghalunk is,

maradjon még egy utolsó kis

reménysugár: hogy a lélek marad,

csak a test sorvad, ahogy az idő halad

megállíthatatlanul előre?

Tök mindegy, hiszen egyelőre

messze még a végkifejlet,

s míg el nem érkezik jól kifejlett

félelmek munkálnak bennem,

melyek ellen van még mit tennem,

hát álmokat keresek nyitott szemmel,

összefüggést a féleszemmel

az életem és önmagam között,

ahogy az egész mezőny által lekörözött

futó küzd, hogy célját elérje;

hogy azért az ő idejét is lemérje

egy óra, ha nem is halálpontos,

tudva, hogy nem a részvét a fontos,

s nem a becsmérlő idegen arcok,

nem is a mindennapi kis harcok,

melyeket megvív minden ember,

ki most, ha kéne, élni nem mer,

de halni sem akar, mert azért még

rejlik benne néhány érték.

Reggel én is dolgozni megyek,

hogy addig is valami olyasmit tegyek,

amely mások hasznára válhat,

s talán belőlem is kiválthat

valami furcsa enyhülést, mely

erősebb lesz, mint a kétely,

hogy van-e az egésznek így értelme,

eladható-e pénzért elme,

test, lélek, vagy mind a három

egyszerre? S ha már minden áron

áruvá kell nekem is lennem,

kiről kéne példát vennem,

hogy legyen azért irántam kereslet,

amelyet ha majd egyszer keveslek,

elgondolkodhatom rajta

magamban, hogy az ilyenfajta

megalkuvás mit ér meg nekem?

Ez valóban az én érdekem,

vagy pedig csupán egy béklyó,

amely nélkül nem lennék jó

rabszolgája az államnak?

Persze aki sokat kaszál, annak

nincsenek ilyen kétségei,

az biztos benne, hogy vétségei

megbocsátást fognak nyerni,

s bármikor kész nagyot merni

a húsosfazékból minden eszközzel,

ha már egyszer annyira közel

sikerült hozzá kerülnie végre,

miért is ne tenné, elvégre

ő is csak ember, aki használja

a fejét, és rögtön kihasználja

lehetőségeit, ha adódnak,

amíg mások elkallódnak,

ahogy teszem azt például én is,

aki verseket írok, ám mégis

taposómalomban őrlődök,

s éppen azzal nem törődök,

mi számomra igazán fontos lenne,

s lehet, hogy még jól is menne…