Olyan otthont szeretne ami Önről szól? a lakberendezés új szemléletét ajánlom!

Szeget ütött a fejembe! – Miért ne higgyünk a katalógusoknak, és hogyan higgyünk önmagunknak?

Bevezető Rádli Róbert gondolataihoz, a józan ész esztétikájához

Amikor az ember először veszi kézbe Rádli Róbert írásait, olyan érzése van, mintha egy hosszú, zajos nap után végre belépne egy hűvös asztalosműhelybe. Itt nincs marketing-zaj, nincsenek neonfények, csak a gyaluforgács illata és a nyers őszinteség súlya. Ezek az oldalak nem csupán a lakberendezésről szólnak – annál sokkal többről - a szabadságról, az önbecsülésről és arról a makacs életerőről, ami a repedésekben lakozik.

Miért érdemes végigolvasni ezt az öt állomást?

Mert napjainkban a lakberendezés egyfajta digitális vallássá vált. A „szentírásokat” Milánóban írják, a „próféták” pedig agyonretusált Instagram-oldalakon hirdetik a tökéletességet. Azt sulykolják belénk, hogy akkor vagyunk sikeresek, ha a nappalink úgy néz ki, mint egy élettelen bűnügyi helyszín, ahol a fehér kanapén még ülni is bűn. Róbert írásai ezzel a steril diktatúrával mennek szembe, de nem pusztán a kritika kedvéért, hanem azért, hogy visszaadják nekünk a saját otthonunk feletti hatalmat.

Az út öt fejezete a következő mélységeket érinti:

A „Rostélyos” igazsága: Róbert kíméletlenül rántja le a leplet az „instant hazugságokról”. Felteszi a kérdést: miért hívunk valamit „tenderloin”-nak, amikor az magyarul rostélyos? Miért vesszük meg a „fahatású” műanyagot, ami sosem fog megöregedni, csak tönkremenni? Ez a fejezet egy ébresztő pofon mindenkinek, aki elveszett a hangzatos angol szakkifejezések és a silány utánzatok erdejében.
A szakik és az „Irimiások” világa: Aki újított már fel házat, az tudja: a kivitelezés egy külön kultúra. Róbert humorral és élettapasztalattal mutatja meg, hogyan ne őrüljünk bele a porba és a félreértésekbe. Megtanít arra, hogy a kőműves vagy az asztalos nem az ellenségünk, hanem egy másik bolygó szülötte, akivel meg kell tanulnunk egy közös nyelvet – a józan ész nyelvét.
A Wabi-sabi és a ráncok méltósága: Itt érkezünk el a filozófiai maghoz. Róbert bebizonyítja, hogy a göcsört a fában nem hiba, hanem történet. Ahogy a ránc az ember arcán az élet jele, úgy a kopott téglapadló is a lakás lelke. Ez az írás felszabadít a „tökéletesség kényszere” alól, és engedélyt ad arra, hogy jól érezzük magunkat a saját, kicsit ferde, de annál igazabb világunkban.
A szabadság mint felelősség: Tarr Béla és a Sátántangó árnyékában Róbert rámutat: a rend gyakran csak a bizonytalanságunk leplezése. Aki szabad, az meri vállalni a saját ízlését, akkor is, ha az nem egyezik a magazin tizenkettedik lapjával.
Az „Önértékelési horgony”: Ez az írások csúcspontja. Azt tanítja, hogy a lakberendezés valójában önépítés. Amikor küzdünk az anyaggal, amikor elfáradunk, amikor hibázunk és javítunk, akkor valójában saját magunkat rögzítjük a világban. Ez a horgony véd meg minket attól, hogy a következő marketing-hullám elsodorjon.

Kinek szól ez az írásfolyam?

Annak a kilencvenkilenc százaléknak, aki nem légkondicionált irodákban, hanem a konyhaasztalnál tervezi a jövőjét. Aki szereti a fát, a követ, a fémet és az igaz szót. Aki érzi, hogy az otthona több, mint egy ingatlan: az az ő vára, a személyiségének lenyomata.

Rádli Róbert sorai nem receptek, hanem útitársak. Olvassák őket úgy, ahogy egy jó bútort néznek: lassan, alaposan, és ne féljenek a szálkáktól – azok csak azt bizonyítják, hogy amit a kezükben tartanak, az valódi fából van.

Készüljenek fel: ezek után a sorok után más szemmel fognak nézni a saját nappalijukra. És talán először az életben, végre igazán otthon érzik majd magukat benne.

képre kattint, nagyobb, hd felbontású kép