Az Argonauták

Az Argonauták („az Argó hajósai") elnevezés egy maroknyi héroszt jelöl, akik a Iaszón parancsnoksága alatt álló Argó fedélzetén Kolkhiszba hajóztak, hogy elhozzák onnan az aranygyapjút, egy arany kos bundáját. Az
Argonauták eseményekben bővelkedő utazásának történetét tekinthetjük a nyugati irodalom egyik legrégibb kalandregényének. Számos klasszikus szerző, így a hellenisztikus költő, Apollóniosz Rhodiosz, valamint a római költő, Ovidius foglalkozott az ötven rettenthetetlen hérosz expedíciójával a távoli Kolkhiszba.

Az utazás nyitányát Phrixosz és Hellé, a két királyi sarj Boiótiából való menekülése jelen­tette.

Egy aranygyapjas repülő kos hátán kísérel­ték meg a menekülést mostohaanyjuktól, Inótól. Útközben Hellé leesett a kosról és elme­rült abban a tengerben, amely ma is a nevét viseli: a Hellészpontoszban. Phrixosz azonban eljutott Kolkhiszba (a Fekete-tenger keleti part­vidékére), és ott is maradt Aiétész király udva­rában. A kos aranygyapját az Árésznak szentelt szent ligetben függesztették fel, őrizetét pedig egy sohasem alvó sárkány látta el.

Iaszónt, Aiszón fiát később arra utasította nagybátyja, Péliasz, hogy induljon útnak és szerezze meg ezt az aranygyapjút. Péliasz szán­dékai korántsem voltak tiszteletreméltóak. Elragadta Iaszón apjától Iólkosz, a thesszáliai Magnésziában fekvő városállam trónját. Iaszón anyja cselből azt mondta ugyan, hogy a csecse­mő Iaszón meghalt, de valójában Kheirón ken­taur nevelte titokban, ez a kiváló tanítómester, aki a múltban már oly sok nagyszerű héroszt vett a szárnyai alá. Eközben a gonosz Péliasszal azt közölte a delphoi jósda, hogy veszély leselkedik rá Aiszón egyik olyan leszármazottja képében, akinek csak az egyik lábán van saru. Amikor az immár fiatalember Iaszón visszatért Iólkoszba, pártfogója, Héra gondoskodott arról, hogy a folyón átkelve veszítse el egyik saruját. így aztán félig mezítláb érkezett meg Péliasz király udvarába. Péliasznak rögtön eszébe jutott a jóslat, meg is ígérte Iólkosz trónját Iaszónnak, de feltételül szabta, hogy hozza el neki az aranygyapjút. Valójában ez lehetetlen vállalkozás volt, Péliasz pedig biztosra vette, hogy Iaszón nem éli túl a kalandot.

Azonban a delphoi jósda kedvezőnek ítélte Iaszón esélyeit. Ezért fogott bele az Argó meg­építésébe. Athéné maga adott Zeusz dodónai szent ligete egyik beszélő tölgyfájának ágából származó gerendát a hajóorr megépítésé­hez. Iaszón ötven héroszt toborzott maga mellé a veszedelmes utazásra. Az Argonauták mindegyike kiváló hős volt, köztük a Dioszkuroszokkal, Kasztórral és Polüdeukésszel, Péleusszal (Thetisz istennő férjével és Akhil­leusz atyjával), a nagy athéni hérosszal, Thészeusszal, a híres énekes és zenész Orphe­usszal, Zétésszel és Kalaisszal (ők Boreasz az északi szél fiai), a kormányos Tiphüsszel, a hajóépítő Argosszal, a phereai Admétosszal, sőt a legnagyobb görög hérosszal, Hérak­lésszel.

A bátor tengerészek sok kalandot éltek át. Miután Aphrodité megátkozta a lémnoszi asszonyokat, szörnyű testszaggal verve meg őket, férjeik elhagyták őket. A bosszúszomjas asszonyok ezért legyilkolták őket. Később velük az Argonauták számos leszármazottat nemzettek.

Héraklész magára hagyta az Argót, miután megmentette jó néhány harcias hatkezű, Föld szülte óriástól. Fegyverhordozója, Hülasz szép­sége azonban olyannyira rabul ejtette, hogy amikor elrabolták a vízi nimfák, ő is hátrama­radt Bithüniában, hogy visszaszerezze. Tizen­két munkája elvégzése végett ezután visszatért Görögországba (lásd Héraklész).

Amükosznak, a bebrüxök királyának kelle­metlen szokása volt ökölvívó-mérkőzésre ki­hívni látogatóit, akik ebbe kivétel nélkül bele­haltak. Aki nem fogadta el a kihívást, azt egy magas szikláról a tengerbe vetették. Polüdeukész, az egyik Dioszkurosz azonban kitűnő ökölvívó volt, és mérkőzésük során meg is ölte a királyt. Amükosz alattvalói ezután már nem próbálkoztak a többi Argonautával.

Az Argó következő állomása Szalmüdésszosz, Thünia thrák királyságának főváro­sa volt. A helyi király, a világtalan jós Phineusz volt, akit folyamatosan zaklattak a Harpüiák (lásd Harpüiák). Ezek a félig madár, félig asszonyszörnyetegek elrabolták ételét és összerondították asztalát. A szárnyas héro­szok, Kalaisz és Zétész, mivel Zeusz megpa­rancsolta, hogy ne öljék meg őket, ezért csak elűzte a szörnyeket. Phineusz mindenesetre megszabadult tőlük és hálája jeléül értékes tanácsokkal látta el az Argonautákat a jövő­jükkel kapcsolatban.

Az Argonauták a Boszporusz közelében értek el a Szümplégadeszhez, a Fekete-tenger (görögül a klasszikus irónia jeleként Pontosz Euxeinosz, azaz „vendégszerető tenger" volt a neve) bejáratához. A Szümplégadesz két folya­matosan nyíló és záródó szikla volt. Sze­rencsére megfogadták Phineusz tanácsát, és átröptettek egy galambot a nyíláson.

A madár éppen csak megúszta, mivel néhány farktolla odaveszett. Amit pedig egy galamb meg tudott tenni, arra az Argó nagy erejű evezősei is képesek voltak. A hajó bizton­ságban átjutott a veszedelmes sziklák között mindössze a far díszítményét szelték le. Az Argó áthaladása után már nem tornyosult többé akadály a Szümplégadeszen, avagy a Sötét Sziklák között áthaladó hajók előtt.

Néhány kisebb kaland után Iaszón és úti­társai megérkeztek Kolkhisz fővárosába, ahol Iaszón el akarta vinni az aranygyapjút Aiétész királytól. Az uralkodó beleegyezett, de felté­telül szabta, hogy a hős fogjon igába két tűz­okádó, acélorrú-ércpatájú bikát. Ezután szán­tania kellett velük, sárkányfogakat vetnie, majd legyőznie azokat az állig felfegyverzett harcosokat, akik ebből a pokoli vetésből kel­tek ki. Aiétész azt hitte, hogy ez teljesíthetet­len feladat, de nem tudhatta, hogy leánya, a varázslótehetséggel megáldott Médeia fülig beleszeret az idegen hősbe. Médeia varázske­netet adott Iaszónnak, amely megóvta a bikák tüzes leheletétől, valamint azt tanácsolta neki, hogy a sárkányfog-veteményből kikelő harcosok közé hajítson egy súlyos követ, hogy azok egymás ellen kezdjenek küzdeni. Minden Médeia tervei szerint alakult, Iaszónnak sikerült megszereznie az arany­gyapjút is a szent berekből. A szent ligetet őrző sárkány legyőzése sem okozott leküzd­hetetlen nehézséget, mivel Médeia olyan varázsnövényekkel látta el Iaszónt, Médeia olyan varázsnövényekkel látta el Iaszónt, amelyek­től a szörny mély álomba merült.

Aiétész haragosan üldözőbe vette az Argonautákat, akik a fedélzeten Médeiát is magukkal vitték és sietve elhagyták Kolkhiszt. Ezután Médeia meggyilkolta öccsét, Apszürtoszt, testét darabokra vágta és beszórta a tengerbe. Aiétész nem hagyhatta ott temetetlenül, és a maradványok felkutatására indult, ezért az Argonautáknak sikerült elmenekülniük és visszahajózniuk Iólkoszba.

Egy másik változat szerint (az immár felnőtt) Apszürtosz indult apja utasítására a nyomukba. Iaszón tárgyalásokat folytatott vele és megálla­podtak abban, hogy megtarthatja az aranygyap­jút, ha Médeia visszatér Apszürtosszal Kolkhiszba. Médeia haragra gerjedt, Iaszón pedig állította, hogy csak be akarta csapni Apszürtoszt. Iaszón és Médeia ezután megszegte ígéretét és megölte Apszürtoszt. Zeuszt annyira felháborította az eset, hogy az Argó beszélő orr­díszén keresztül közölte velük: Iaszónt és Médeiát Médeia nagynénjének, Kirké varázsló­nőnek kell megtisztítani bűnüktől.

Kirké az Itália nyugati partjai mentén fekvő Aiaia szigetén élt. A varázslónő ugyan megtisz­tította bűnüktől a szerelmeseket, de látván, mit tettek, aggódott jövőjükért.

Visszatérve Péliasz elfogadta ugyan az aranygyapjút, de esze ágában sem volt lemon­dani a trónról. Még ez az elvetemült ember sem szállhatott szembe a ravasz Médeiával. Az Argó megérkezése után nem sokkal Médeiának va­rázserejével sikerült megfiatalítania Iaszón öreg és legyengült apját, Aiszónt. Péliasz leányai tudomást szereztek erről, és ugyanezt akarták végrehajtani apjukkal. Médeia roppant előzéke­nyen ismertette velük az eljárást. Feldarabolt egy öreg kost és kifőzte egy varázserejű növé­nyekkel teli üstben. Az állat zsenge bárányként ugrott ki az üstből. Péliasz leányai ezután meg­gyilkolták és megfőzték apjukat - azonban bal­szerencséjükre Médeia nem látta el őket a szük­séges gyógynövényekkel.

A bosszú után Iaszónból nem lett király Iólkoszban, hanem ehelyett Médeiával együtt Korinthoszba ment, ahol két fiuk született. Egy idő után azonban Iaszón a Médeiától való elválás, illetve a korinthoszi királylánnyal, Glaukével való házasságkötés mellett döntött. Médeia rettentő válasza sem maradt el. Gyö­nyörű, méreggel átitatott menyegzői ruhát kül­dött el fiaival. Amikor Glauké felöltötte, nyom­ban lángra lobbant, s a menyasszony, valamint a segítségére siető apja is a lángok martaléka lett. Médeia ezután mindkét fiát megölte, hogy ezzel is nagyobb fájdalmat okozzon Iaszónnak. Ezt követően repülő sárkányok vontatta tutajon Athénba menekült. Ott Aigeusz királynál mene­déket kért, majd később hozzáment feleségül (lásd Aigeusz és Médeia).

Iaszón megtört emberként hátramaradt Korinthoszban. Gyakran időzött régi hajójánál, ahol borongós hangulatban a múltbéli dicső kalandokon merengett. Maga az Argó sem volt sokkal jobb állapotban, mint egykori kapitánya. Egy napon egy korhadt deszkadarab levált a hajóról és megölte Iaszónt (lásd Iaszón és Médeia).


Forrás: Guus Houtzager: A görög mitológia enciklopédiája. Ventus Libro Kiadó, Bp. 2007. 54-58.

Vissza

Comments