Sötét oldal
Kérjük figyeljen és vigyázzon mindenki!!

Gáz és Mikulás 2007. december 6.

 

Suli-buli történet 2007. december 14. péntek este

Valamikor 18 óra körül jelezték a tanár nénik, hogy két idegen, bejött a buliba, nem is akárhogyan. Beszakították a konyha felöli bejárati ajtó zárját. Amikor lementem, az ajtó tényleg nyitva volt, be sem lehetett már zárni. Az ügyeletes tanárok (Szilárd és Gyula bácsi) azt mondták, hogy az illetéktelen behatolók elmentek már. Kimentünk a bejárati teraszra körülnézni, tényleg nem voltak az iskola bejárata előtt. Amikor visszafele jöttünk a kaputól, észrevettük, hogy lent az udvaron néhány sötét alak ólálkodik. A tanár bácsik lementek hozzájuk, azután felhívtam őket, de sajnos ketten elszaladtak, a másik kettőt elkaptuk. Az elszököttek közül az egyik még azért veréssel megfenyegette a tanárokat. Az elkapottakat leültettük a zsibongói padra, Néhány tanár strázsált előttük. Kiderült, hogy az egyik a mi régi tanítványunk, a másikat is ismerjük látásból, gyakran szokott a kis csapattal szobrozni az iskola környékén, 16 éves fiatalok. Mire megérkezek a rendőrök, már népes közönség támadt, gyermekeink kíváncsian szemlélték a fejleményeket. Igazoltatás, zsebvizit következett, és a két fiatalember igen ártatlan képpel magyarázott illetve magyarázkodott. A rendőrök amúgy is a környéken voltak a korábbi mutogatós eset miatt. Megérkeztek a polgárőrök is, teljessé vált biztonságunk. Közben a rendőrök segítettek a megrongált ajtó zárhatóvá tételében, ami sikerült is. A jegyzőkönyvek felvétele után a két fiaelembert kikisértük, hogy tudják, merre is kell eltávozni. Szabálysértési eljárás lesz - valószínüleg - a durva cselekedetük következménye. 

A buli alatt űlésezett az iskolaszék is, az önkormányzati intézkedési tervet vitattuk meg. Alighogy vége lett a megbeszélésnek, jött  a hír, hogy látták a "szatírt" vagyik azt a mutogatós férfit, aki előző napon két kislányt is molesztált a környező utcákban. Pontosabban nem a férfit, hanem a kocsit, amelyről a sértett lányok adtak információkat. A jármű a a SPAR fele haladt, amikor meglátták. Az egyik környékbeli fiatalemberrel és két tanár bácsival kocsiba pattantunk, azután rögtön ki is szálltunk jeget kaparni a szélvédőről, elindultunk és körbeautóztuk a várost, hátha ráakadunk szégyenteljes emberünkre. De nem sikerült. Viszont most már rendelkeztünk egy rendszámtöredékkel is a szemtanúk révén. Állandó kapcsolatban állunk a polgárőrökkel, nekik továbbítjuk az információkat, ők pedig a rendőrségnek. Örültem, hogy  internetes üzeneteimet sokan olvasták, a szülők egy része óvatosabbá vált és gyermekéért eljött, akkor is, ha ezelőtt nem tette ezt.

Az üzenetnek volt köszönhető, hogy december 14-én délelőtt a Hóvirág utcában az utcán vásárolni induló fiatal hölgynek feltünk egy autó, amely gyanúsan lassan járta az utcákat, míg végül mellette is megállt, érdeklődni szeretett volna valamiről. A hölgy nem állt vele szóba, de feljegyezte a rendszámot. Felhívta a rendőrséget, azután engem is. A polgárőrökkel (M.I) beszélgetvén megnyugodtam, hogy a rendőrség teszi  dolgát. Szombaton dél körül telefonáltak, hogy be is vitték már a gyanúsítottat. Folyik az eljárás, a szükséges bizonyítékok gyűjtése.