Kanadai Kalandorok

 

2010 nyara.. meleg van.. fúj a Keleti Szél.. hullámzik a Balaton Boglár előtt.. két Hölggyel kifutok a kikötőből Révfülöp felé.. kalapot viselnek.. egyikőjük élvezi.. a Nővére inkább tengeri beteg lesz.. ezért csendesen visszafordulunk és kikötünk.. .. L

 
 

És 2011 nyarán ismét szóltak, hogy szeretnének vitorlázni!!!

 
 

Méghozzá nem is magukban: Évike kedves osztálytársnője látogatott haza Kanadából motoros hajózásban-horgászásban jártas Férjével – és még sosem vitorláztak!!!

 
 

Épp itt az ideje kipróbálni, milyen érzés a motornélküli csendben suhanni a kéklő ég alatt az enyhén borzolódó türkiz színű hullámcsobogásban..

 
 

Kiterveltem egy szép de mégsem hosszú programot, amellyel mindenkinek a kedvében járhatok: lesz benne strand, hajózás, városnézés, étterem, balatoni panoráma: minden ami csak egy rövid nyárvégi napba kellemesen belefér!

 
 

Korán reggel „előálltam” Évikéék elé, Ő kedvesen meg akart tréfálni – visszaadva a múltkori ugratást – de nem csaptam le a magas labdát..

 
 

A reggeli csúcsban felvettük Editkét és Bélucit (bepakoltuk a 3 hetinek tűnő szendvics, mogyoró, stb. ellátmányt), kedvesen köszöntöttek két üveg – utólag, otthon derült ki, hogy mennyire finom!, Köszönöm!!! – borral, azután irány a Balaton!

Az út szokatlanul nyugodt volt, hétköznap csak a hivatásos, ill. gyakran utazó autósok voltak a pályán, hamar leértünk Füredre.

 
 

Rövid vizit a városban: Virágok, villák, elegáns emberek, fák lombkoronáján átszűrődő napfény, csend, nyugalom, szobrok, kikötők – Balatonfüred. Nem lehet nem szeretni!

 
 

Meleg volt, nekem bütykölni valóm volt még Pituska motorján, ezért irány a tihanyi strand: nádasokkal szegélyezett diszkréten kiépített partszakasz, panorámája a kék ég alatt lubickoló Keleti medencét tárja elénk. Mögötte, az út túloldalán éttermek, kávézók húzódnak a hegyoldal árnyas erdői tövében, a napernyők alatt hűs italokat, zamatos kávét szolgálnak fel a vendégszerető pincérek – megnyugvás itt lenni a budapesti lárma után!

 
 

Igyekeztem munkám gyorsan elvégezni és visszamenni a várakozó Csapatért Tihanyba, bár Ők sem unatkoztak, Editke megmártózott – megmártózott?? olyannyira beúszott a strandbóján túl, hogy már csónakot küldtek utána a strand vigyázói! – a többiek pedig bokaáztatva, szendvicset eszegetve (nagyon finom, szalámis, zöldséges, pont kellően megvajazva.. Évikéé a kockás volt, teljes kiőrlésű kenyérből, Editke figyelmessége lekörözhetetlen!) drukkoltak Neki.

 
 

Végül sikerült mindenkinek ismét autóba ülni, és irány a Füredi Kikötő!

 
 

A Halász szobornál élvezték Barátaim a rózsák illatát, a parti sürgést-forgást, amíg én a hajóállomást megkerülve a vendéghelyeknél oldallal simultam a kikötő-stéghez, hogy mindenki kényelmesen beszállhasson.

 
 

Elsőre szokatlan volt az imbolygó fedélzet, de mindenki hamar megszokta, és lassan-lassan megnyugodott.. még Klárika is, aki pedig csak azért jött el a tavalyi „félelmetes” út után, hogy élvezhessük kedves társaságát – senkit sem akart megbántani távolmaradásával.

 
 

A vízen komoly segítséget kaptam Bélucitól – elnézést, hogy így szólítom a 75 éves urat, de fiatalos humora, fess tartása, jószívű kedvessége viszonzásaként mindenki így hívja! – átvette a kormányt, én pedig a vitorlák beállításával foglalkozhattam.

 
 

Kellemes Délkeleti szélben alig dőlt hajóval, 15 centis hullámocskákon siklottunk Tihany felé.

 
 
Távcsővel kerestük a siófoki szállodákat,
a Tihanyi Apátság alatt kissé jobbra fekvő délelőtti strandot, figyeltük a szembejövő hajókat, fényképeztük egymást, integetve nevettünk vissza a sétahajókon vidáman utazó turistáknak, a drótkötél- vontatta vízisíelők bátorságát csodáltuk, az elegáns füredi szállodák kikötőiben pihenő jachtok csilingelő árbocerdői előtt végig vitorlázva, a délutáni aranyló napfényben élveztük az időtlenség mámorító érzését..

 

 

Fordultunk egyet a Tagore sétány mögött húzódó strand irányába is, majd a kívántnál sebesebben pörgő óramutatók unszolására a part felé céloztuk hajónk orrát.

 

 

A Kikötőmester úr segítsége nagyon jól esett az időközben Nyugatira forduló, a stégtől elfújó szélben, így szépen visszaálltunk a stég mellé:

Klárika, Editke, Évike, Béluci egymás után léptek a szilárd talajra, maguk mögött hagyva pár órányi hintázást a Magyar Tengeren – de nem is!

 

Editke visszapattant, és úgy döntött, hogy Ő kormányozza vissza állóhelyére kedves hajónkat!

 

Ügyes, finom mozdulatokkal irányította a hajóállomás partfalánál kikötött csodás, muzeális hajómatuzsálemek mellett a cölöpök közötti 10 centis szabad helyet kihasználva a orral a parthoz majd három tonnányi Pituskánkat!

 

 

Amíg „M-zároltam” a hajót, 
addig ""shoppingolás"" (Szia Klárika!) volt a program, majd szintén Kanadában élő Barátaim tanácsát megfogadva a Halászkert hangulatos kertjében kértünk magunknak estebédet:

aki halászlét választott az is jóízűen bólogatott, aki a fogas filé mellett voksolt, annak is kellemes ízek omlottak szét ajkain: az eredmény egy vidám tányér-cserebere lett!

 

 

Teli pocakkal már csak a fagyi hiányzott – no nem sokáig, a parti sétány kínálata szinte elkápráztató egy ilyen ízletes vacsora után!

 

 

 

 

Legördültem az autóval a parkolóból, de mielőtt végleg Pest felé fordultunk volna,

még tettünk néhány vargabetűt Alsóörs hegyi útjain, Káptalanfüred szőlő ültetvényei közt, a magasból is rácsodálkoztunk a nemrég még testközelben csillogó topázszürkébe hajló víztükörre – a felejthetetlen nap méltó megkoronázása volt a panorámaúton elénk táruló, tengeröblöt-idéző látvány!

 

 

 

„Gyertek mielőbb Lányok!” – írtam tavaly búcsúzóul..

 
 

Látogassatok minél hamarabb vissza Kanadából – és kísérjétek el Barátainkat Lányok!

búcsúzom idén

 

Köszönöm kedves barátságotokat!