Jules Verne: A névtelen család

Egyik kedvenc regényem, lévén történelmi és kalandregény egyaránt. Már így előre ajánlom, hogy olvassátok el, nem egy ismert műve a franci írónak, de szerintem azért a sok jó között ez is kiemelkedő. Hogy miért érdemes elolvasni? Hát véleményem szerint jó első kézből olvasni majd más véleményét meghallgatni.

Egy kis ízelítő:

Az események a kanadai szabadságharcok idejében játszódik. Jules Verne egypár dátumot említ meg, ami érthetőbbé teszi számunkra a cselekmények okát, de ugyanakkor azok célját is.

1825-ben egy nagyméretű, ám titkos merénylet készült az akkori kanadai kormányzók ellen. Simon Morgaz házába is fogadta az összeesküvőket, ami végül is számukra a végzetet jelentette. Rip százezer piasztert ajánlott Morgaznak, hogy elmondja, kik az összeesküvés tervezői, vagy ha nem vallott, akkor halállal fizetett volna. Morgaz elárulta honfitársait, és megúszta a halálbüntetést, ellenben az összeesküvés három vezetőjével, akiket megöltek, a többieket börtönbe vetették. Morgaz nevét ezután minden kanadai szidta, jogosan. A család ezért elmenekült, majd a családapa a lelkiismeret furdalása miatt öngyilkos lett. Joann és Jean volt a két fia, akit az öngyilkos felesége, azaz a gyereke anyja, Bridget megesketett, hogy életüket a hazáért áldozzák, Kanada függetlenségéért.

Jean lett a Névetelen, a nép hőse, aki minden forradalmi megmozdulásban jelen volt, mint vezető. 1837-re nagy csapást akartak mérni az akkori vezetőkre, és a de Vaudreuil villájában Jean közölte tervét, és hogy dolgozik azon, hogy a falvakat egy zászló alá gyűjtve harcolhassanak.

Hogy hogyan is folytatódik tovább? Ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, élményekben dús könyv ez, és valóban érdemes elolvasni.

 

De azért elmondom röviden hogyan folytatódott, mert lehet egyeseknek nem lesz lehetősége elolvasni a könyvet.

 

Jean fogadott gyermekként mostohaapja gyermekeivel együtt halászik. Családjukban nagy ünnepség készül, házasság és keresztelő egyaránt. A montreali közjegyző, Sagamore is oda megy, ahol megtudja hogy egy indián törzs vezére lett. Az ünnepségek során a hatóságok megtámadják a villát azzal vádolva a bent levőket, hogy a Névtelent rejtegetik. Végül is kiűzik őket a házból, Jean, a Névtelen elmenekül. A kormány időközben olyan lépéseket tesz, ami egyre jobban szítja a dühét a kanadai franciáknak, így aztán egy jó alkalom adódik egy új forrongás elkezdéséhez. Jean vezetésével két harcot vívnak, és bár egyiket megnyerik, a másikban oly nagy veszteségek érik, hogy a túlélők is el kell meneküljenek. Jean de Vaudreuilt megmenti a biztos haláltól, a harcmezőről anyjához viszi. Végül is ott meggyógyul semmit sem sejtve, hogy egy Morgaz házában van. Újrarendezik a kanadai franciák a soraikat egy, a Niagara folyón levő szigeten. Itt kiderül hogy Jean és Bridget Morgaz-félék. Időközben Joann életét áldozza, hogy testvére megmeneküljön. Az anya a leleplezés és a számkivetés, kiűzés kínjába belehal, Jean visszatér a harcmezőre meghalni és végül a menekülteket szállító csónakon éri a végzete.

 

Bár nem „happy end” mégis egy igen jó könyv, ajánlom a könyvmolyok figyelmébe.

Comments