ÁRNYÉKBAN‎ > ‎

Veress Gerzson

(Sz. 1956, Sepsiszentgyörgy-megh. 1998. Ugyanott) Rövid élete alatt négy verseskötete jelent meg. Tizenéves korától közöl, briliáns verstechnikával. Nem sikerül egyetemi tanulmányait befejezni, újságírásból és a költészetből élt. Életének utolsó éveiben súlyos beteg, gyógyíthatatlanságának tudatában  leszámol az élettel, öngyilkos lesz. Saját válogatásában Ezer énekből vérzem címmel jelent meg gyűjteményes kötete 1995-ben.


AZ ELTŰNT JÖVŐ NYOMÁBAN

Most, hogy testemből s időmből kiléptem 
- testetlenné cserélt egy furcsa álom -, 
a köd cementje megköt körülöttem 
és kényszerít fagyos szoborrá állnom,  
pedig élek! És lélegzem e földdel 
mely vert és áldott át sok éveken, 
súlyos telekben érlelte gyümölcsét, 
s legszebb üzenetét küldte velem, 
az óceánon túlról visszacsengőt, 
hol bitangoltam képzelt más után... 
amilyen dőre, makacs székely vagyok! 
Bajszerző nagyvilágban egyedül és sután; 
szorosra fonták fejemnél az éjjelt, 
s csonkán virradtak rám a nappalok.


A HIÁBA FELSŐFOKA: MINDEN HIÁBA

Hiába már a tüzes hajbozót. 
A szemfelhők esőnyitogatása. 
A szájalagút tátongó sötétje. 
A megváltás is késő már. 
Hiába.

És hiába a vád, 
aki már takaróznék önmagába.

Lehangolódott húrok. 
Hull a dal. 
Béna csuklóra béklyót ver az ének.

Kalózfájdalmak jönnek. 

Kulcsrazárva hallgat az ember. 
Kintről döngetik, és bentről döngetik.

Jaj. Takarózik 
Kitalált magába. 
És kongva járja nincsen-termeit.

Kiáltás feszül a levegőbe. 
Valahol fönnakad.

Hiába egy kiáltás kifeszített zsinegén 
az igazságkeresés drótkötéltánca. 
A kiáltás végén a hurok!

Zárt ajtóim szere magamba tárom. 
Partra kivetett hal a száj. 
És kicsüng a horog. 
 

SZÉLFÚJTA SZÍNEK, ELŐHANG HELYETT, SEJTELMESEN

Partra kivetett hal a száj. 
És kicsüng a horog.

Kicsüng a szó.

Monológlabdák pattannak fehér falakról 
vissza.

Hallgasd egyre erősödő, 
párbeszéddé visszhangosodó 
pattogásuk.

A szem 
partra kivetett hal szeme. 
Kicsüng belőle a tenger.

Kicsüng belőle a tenger, 
a tengerfeletti és tengeralatti táj, 
kicsüngnek szélfújta színek.

Színekre hullt festmény 
oldódik képzelgéseim gyomrában. 
Az emlék savai bontanak, emésztenek.

Szélfújta színek. 
Egy soha össze nem rakható lány 
sejtelmes kavargása bennem, 
s hatalmam végességének szédületcsöppjei.

Alszik a fiú, vékonyan mint a jég. 
Belső kavargása gyönyörű, 
színekre hullt festmény 
egy nemlétező lányról, akit szeret. 
Alszom a fiút, vékonyan, mint a jég. 
 


CSAK ÖNKÖRÖMBEN...

Csak önkörömben lehetek szabad! - 
Azért szabtam egy kört magam köré: 
tenyérnyi erdőt, talpnyi legelőt, 
forrást, karéj eget fejem fölé. 
Ujjamra húzzam, s mint fában a gyűrűk, 
körük évente egyre-másra nőtt, 
nem győztem bejárni azt az erdőt, 
és lekaszálni azt a legelőt, 
s akkorává terült fölém a kék ég 
hogy félmarokra kaptam egyik végét: 
a másik a végtelenbe lobogott; 
bármerre mentem hát e földkeréken 
számomra itt volt minden egy tenyéren - 
...s megértettem: honos csak itt vagyok! 
 

PRELŰD

ahogyan hull eső levél 
még egy ezredévet megél 
 ez ősz 
elidőtlenült partja nincs 
diók abroncsán holt bilincs

kivagyi nap leskel körött 
sugármankóján száz törött 
 lábbal 
vénasszonynyár-hosszt sántikál 
bú- s bájhajbókos karnevál

szálas szél betakarodót 
fúj hombárba elrakodót 
 télre 
jövend a fagy haragja dúl 
hópillék tánca megvadul

ősz s tél kézfogóján e nász 
ünnepét üli úr s kanász 
 velünk 
míg a tájra rászakad a 
fagyrózsák forró parazsa 


A láthatatlan versek
 
hány vers lapul a szó- és sorközökben
hány le nem írt és ki nem nyomtatott
látszatsenkiföldjein a lapoknak
a nincs de van holdudvarként ragyog
a láthatatlan versek garmadája
mi lesz ha egyszer – rettegj ! – szólni  kél
s nem kell hozzájuk aláírt pöcsétes
érvényes láthatási engedély
addig is kedves tanulom a csöndjük
fejteni fenekszem rejtelmeik
s egy napon tán majd fölmondom fennhangon
a világ összes fehér verseit
 
 
Rágalom
 
terjesztik némely kétes szóbeszédek
óperencián innen egy kicsit
van egy roppant hatalmú hivatal
ahol verseinket törzskönyvezik
 
nem hiszek hivatásos jajnokoknak
omló igék alá félsz nem temet
született szólásutáni szabad vagyok
magyarul nevelem föl csöndömet
 
 
A minőség forradalmára
               N. L. emlékének
 
Magán túljárni tanított egy népet
 – világ-életfán gyümölcs-rokkant ágat –,
mely vackort termőn nyúlik a jelenbe
s éppen fejetleneket koronázgat.
A minőség forradalmának
holdban hanyatlik egykor-napja,
s Ő, „kései, tékozló remény,
az utolsó már nem a földet lakja.”
 
De fölcsalánlik koronája,
s hont lel bennünk ő-királysága
bujdoklón ész- s idegcsalitban…
Fenjük fényét minden szavának
élesre, szegezzük a mának
ó-Európa nagykalitban!
 
 
Igazolatlanul – Jelen
           Farkas Árpádnak
 
„Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög”
            Nemes Nagy Ágnes
 
Ne félj! – kilobbannak a fényen
a szánkhoz koptatott szavak,
üressé ismételt igéink
kimondva szertefoszlanak,
 
bármily rend vagy szigor parancsa
zendíti kényszer húrjain;
igaz csak az, mi túlhajolhat
a jelszavak korlátain.
 
Szólj nem rettenve, mindig többet
annál, mit kér a pillanat,
tetemre hívni létigéink
s bölcsőnknél állni sorfalat.
 
A példa kell! Azt fölmutatni:
igazolatlanul is – jelen!
Csak szél ne oltsa szép beszédet,
gyeplőn ne tartsa félelem.
 
Azt a nyelvet tanítod a népnek,
mely egyetlen-kimondható:
melyen – eső a havazással –
a tettel összeér a szó,
 
suttogd, dadogd, hitté kiáltsad:
létünk e tájon úgy örök,
ha sorssá vállaljuk a sávot,
hol a kristály már füstölög.
 
 
Holdtölte
 
Csillaggal sarkantyúz a menny
– kezdhetnék így is egy mesét –,
s ég alján ha hajnal csobog,
elmossa az éj szennyesét,
mely tépetten himbál alá,
napsugársál a fogason,
meggyekkel világít a kert,
lobban, lába kél, eloson.
Pipacsok nyitott sebei
vérzik át a búzamezőt
– mintha suhannál szélűben –,
zöldből szőkébe zendülőt,
mert kétszerkettő ez a nyár,
halk áramán már ősz dereng,
míg ablakodban gyertya ing,
huzat denevérszárnya leng,
s jön a virágfojtogató,
a testtelen és nevenincs,
kulcsra zárt ajtónk fölfakad,
elhúz fölöttünk a kilincs;
ma önkéntes holdtölte van,
s míg párzik fönn a félelem,
sikolyra fenten azt lesem,
mint él le engem életem.
 
Még több vers a szerzőtől az Erdélyi és csángó költészet antológiájában  http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/veress.htm
Comments