ÁRNYÉKBAN‎ > ‎

Palotás Dezső

(Sz. Kolozsvár, 1951. március 11. - Budapest, 1999. március 7.) erdélyi magyar költő, író, grafikus. Szülővárosában érettségizett, utána a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett. Rajztanár volt Kolozsváron, Călăraşiban, majd Gyulakután. 1990-től Magyarországon élt, ahol újságíróként és parlamenti tudósítóként dolgozott, illetve karikatúrái jelentek meg különböző lapokban. Művei: Negyedik kívánság (versek, Kriterion, Bukarest, 1979); Incidens (versek, Kriterion, Bukarest, 1982); A ház (novellák, Dacia, Kolozsvár, 1983); Ég veled, pokol leánya (novellák, Kriterion, Bukarest, 1985). Illusztráció: a szerző grafikai muznkája

 

In memoriam

a rojtos kendő csak anyádé
csizmát is visel csak a dádé
uramisten hát mi van rajt - ó
jég hátán is megél a rajkó
minekutána és evégett
szereti csak a nemzetséget
(emlékezzetek fűrefára
vitéz józsef attilára)


Földszinti dialektika

Tudják, hol lakom.
Ha akarják, benéznek az ablakon.

Nem tudom, hol laknak.

Tudom, hol lakom.
Ha akarom, kinézek az ablakon.


Miért nem repülnek nálunk a majmok?

és puszta lesz itt minden város
irigy sóskafák megremegnek
ha érdemes lesz visszatérünk
nevezzük ezt honszerelemnek

pirulj s fogadj be levegőég
kis égi ródli csúszkálj benne
kis égi ródlin sok kismajom
istenke ez is beh szép lenne

tágul rózsaszín horizontunk;
csoda ez vagy igazság vagy mi
kollégák minek magyarázzam
szóval kár volna abbahagyni


Lakáskultúra

olvasólámpám
redves gerendákból ácsolt
vadonatúj (használatlan) bitó
a villanydrót-hurokból
meztelen körte lóg
világít

írógépem szürke
íróasztalom vörös
műanyag

könyvespolcom fémállvány
hosszú vékony deszkákkal
meghajlanak
nincsen sok könyvem

újságaimat összegyűjtöm
dokumentum
lepedővel letakarom

az erkélyen furfangos cinkecsapda
ki is lehet jönni belőle
de nagyon nehéz
üvegből van
figyelek

a faliórát
fejjel lefelé fordítottam
a számlapot átfestettem
most fordítva jár (?)
én tudom hány óra


A kritikáról

Szép zöld, kissé már koszos házikabátom egy hir-
telen, heves mozdulatra elhasadt. Hosszú, bonyolult
rajzú hasadás a vállamon, nézem, nagyon érdekes,
ilyen érdekes szakadást még nem is láttam, alig
hiszem, hogy én magam műveltem, én, egészen
egyedül. Szinte büszke vagyok magamra.

Széles a válla -
mondja a feleségem.
Kihízta -
mondja az anyósom.


Oroszlánkölykök

Nézd, Leókám,
kint vagy bent, ez csupán fikció -
no várj csak, tüstént be is bizonyítom.

Itt van, ugye, egy hat méter sugarú, kör alakú rács
Bent
mi,
kint 
ők -
mondjuk. De miért?
Mert a mi részünk a kisebb? Mert körülfognak?
Ez mit sem számít. Figyelj csak:
képzeld el, hogy megtörjük a hagyományokat
s elkezdünk - úgymond - fogságban szaporodni.
Azt hiszed, bánnák? Fenéket.
Örülnének neki, hencegnének vele -
legutóbb is
milyen nagyra voltak
azzal a két mafla kölyökkel!
Nekifogunk tehát szaporodni
ahogy ők szokták két háború között.
A ketrecünket természetesen kibővítik,
egyre nagyobb lesz,
elméletileg
elérheti azt a méretet, hogy immár
képtelenek lesznek élelmünkről gondoskodni.
A rácsainkat elnevezik hát rezervátumnak
s betelepítik a burjánzabálókat:
fogjunk magunknak kaját.
Elméletileg
a ketrecünk lassanként olyan méreteket ölthet,
hogy két egyenlő részre osztja majd
a földgolyó felületét.

És akkor, akkor,
akkor ki lesz kint és kicsoda bent? Na,na?!
Ugye


Kis hősi emlékvers két énekben

A fénykép

Ott van a festő: jó Madarassy, sajna kopacka;
Csortán hejjbajuszát nézi keservvel a Papp;
Naphegyi, Köntés kajla vigyázzban néz csak előre,
s kettő csak kimaradt: szittya, de hosszú nevét
versibe nem teszi már versfaragó Palotás.

A hajdankori esemény

Lencse elé állt ritka kupacka marcona hadfi.
Néhány hétig elébb éltek a más kenyerén,
barna kenyéren, csajka teákon, ókaki mezben -
észre se vették mások, úgy eltelt az idő.
Most, hogy a Mester rendezi rendbe nyolcukat egyre
- mert hát bamba e nyáj, csárcsere álkatonák -
jobbra, de balra, hátra-előre: tűri a banda,
sebtibe bajszokat ápol, megszüli tág mosolyát,
egyre vigyáz csak, mint nagyapáik a békeidőkben:
el ne takarják, úgy biza, látsszon a bóvli karóra.


Például szerelmes vers

Zöldeket kímélek okos gólyalábon,
hozhatsz új szabályt is, én majd végét várom -

Tenyereddel véded hamubasült számat,
biztonság kellene megszolgált alázat -

ígyen élesedik szépszívünk a harcon,
te nehezen békülsz, én gyakran haragszom - -


Még több vers a szerzőtől az Erdélyi és csángó költészet antológiájában http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/palotas.htm