ÁRNYÉKBAN‎ > ‎

Lendvay Éva

Sz. 1935, Brassóban. (mh. 2016) Költő, műfordító, Szemlér Ferenc erdélyi poéta és prózaíró lánya. Bölcsészdiplomát szerez Kolozsváron, irodalmi, majd megyei lapnál dolgozik. Jelentős a kortárs román költészetből készített műfordítás-irodalma is. Életének utolsó éveit Bukarest mellett töltötte.


A SIKONDAI  ciklusból

1. Tangó

Azt álmodtam, hogy egy vidám lotyó
Ráköltözött az életemre
Beköltözött a szobáimba
Olcsó parfümje kisöpörte
A vénasszonyszagot a levegőből
Éles sikkanása a csöndet -
ezt a fülbe tömhető
nyúlós rágógumit
Selymes fekete kiskutyát
hozott magával, hancúrozott
le-fel a lépcsőn
elcipelte a papucsokat -
gyermek-kutya volt
nagy tappancsokkal, mozgékony fülekkel
Jókedvű mikroorganizmusok
serénykedtek minden sarokban
dob-ritmusok, fashion-foszlányok
cuccok, rúzsok, körömlakk-pára
s valami ernyedt olvadékonyság
kikezdte végleges jégpáncélom
kérgét, hogy még a hűtőláda
jege is cseperészni kezdett
Mit lehet tenni ez esetben?
töprengtem mézízű ajakkal
fura álmomban elcsigázva
e lények jövés-menésétől,
majd csengettek:
                                a kis cemende
ajtót nyitott vendégeinek
kávét főzött és pezsgőt bontott
zajos buli volt hajnalig
mikor kialvatlan szemekkel
benéztem a nyíló ajtón
álom-lakóm épp tangót táncolt
a jól leitatott Halállal
 

2. A fal

Az erdőben alszom. Álmodok:
szárazvillám hogy ellobog
s hogy körbeállnak hajnalig
vadmacskaléptű angyalok
Csupán a házfal - gyermeteg
téglarakás, mely eltemet -
Testem s az erdő teste közt
vakolatvárat emelek
Ettől az álmom mészfehér
zizeg mihelyt a falhoz ér
s én szívdobogva ébredek
a hold az ablakon befér
Ágyam mellett az álom áll
vadmacskaléptű szép halál
karjában átvisz a falon
az erdő földjén lombhalom -
halántékomra hold szitál
 

3. "Macarena"

Majd azt álmodtam, hogy megmostam
egy férfi lábát, akit szerettem
mosóporos víz volt a tálban
valaki jött s ő rám kacsintott
hogy hagyjam abba, s ekképpen lettünk
idegenekből cinkosok.
Apró székely ruhás fiúcska
jött lefelé a csigalépcsőn
az ódon várban ahol mindez
lezajlott. Felborzoltam
erősszálú, göndör haját és
kisimítottam homlokából -
A mosdóvizet kiöntöttem
ó magdaléna, margaréta
és margarin és makaréna
hess!
 

4. Mész, agyag

öreg költőnő, mélázó fenyő
belőle mézgát sajtolni aligha
verset sajtolni éppen olyan mintha
kihült lávából harmatozna ő
Csak erőlködik, nézi a falat,
megkeseredik ínyén a falat
huzatos barlang, száján ki-be jár
az áporodott lélek - a halál
Elaggott bolygó, útjáról letér
Csillagpályáján megszűnik a tér
Ideje semmi - oly határtalan
a három lépés, ami hátravan:
Át kell lépni a szerelem fölött
Egy halom kis- és nagybetű fölött
taposott papucsból aprócska gödörbe -
sárga agyaggal, mésszel öntözött.
 

5. Zöld

zöld, mégis zöld
a vers, a rím, a föld
zöld, egyre zöld
a kert, a víz, a hold
az ég, a nap, a hó
a hő, a jég, a tó
a vers, a rím, a szó
a nyár, a tél, a dél
a felleg és a fény
remény, remény, remény


Árnyék a falon

Hiányod fáj, mint levágott végtag helye -
Hogy fájhat annyira az, ami nincs?
Az ajtón, min többé soha nem lépsz be
Nem mozdul a kilincs

Odaragasztott nevedet róla
Lekapartam s közben nyeltem a könnyem -

Nem jött le könnyen

Levelet, gyűrűt, aprócska dolgaid
Sorra-szerre mind visszaküldtem
Öröm-foszlányok, szerelem-rongyok
Omlanak elő mégis mindenünnen

A falakat úgysem bonthatja le!
Mondtad gúnyosan új szeretődnek
Mikor naponta újabb roncsokkal
Gyötörtelek, ahogy előkerültek

Dehogynem - a falat is lebontom
Itt nyüzsögnek a mesteremberek
Szétvernek minden téglát röhögve
A díszletet amelyben szerettelek

Fehér foltként a vakolatporban
Világít a szekrényed helye
Ezüst bőrödre a kockás pamutinget
Nem veszed már se fel se le

Miközben ámuldozva nézem
Hogy bújócskázik az ifjuság
Drága testedben, melyre oly dühödt féltéssel
Mosott-vasalt az igazi anyád

Akárcsak én, ő is azt követelte
csak ő szerethessen, senki más
A harcot ő is vereséggel vívta
Ostromolva az elmúlást

Amely immár irdatlan messzeségbe
Sodort minket egymástól el
Téged tőlem, kit időn s halálon kívül
Már soha senki nem ölel

Míg te egyetlen ölelés vagy
Melynek hiánya úgy sajog
Mint elevenen lemetélt végtag
Helye, mint szerelem árnyéka
A szétvert falakon


Az érinthetetlenek kasztja

Az érinthetetlenek
akikhez nem szabad hozzányúlni
akik nem ölelhetők
nem csókolhatók
nem simogathatók

akiket senki sem szeret
s ők nem szeretnek már senkit

az érinthetetlenek kasztja:
az öreg nők
szerelemtelenek


Sappho - 2000

Senki se sajnálkozzék sorsomon immár,
hogy magam maradtam végül, szerelem nélkül,
s testem helyén égő sivatag lángol -
Ismét van szeretőm,

Nem is egy, kettő; hozzám sohasem hûtlen!
Ime itt van, visszajött újból az Első,
lenge Poesis, homloka csillogó gyémánt.
A másik: jó Thanatosz



Milyen gyönyörű volt

Milyen gyönyörű volt
A nyári telehold
A lélegző kert fölött
A csillagok között

Gyönyörű volt a fû
Gyönyörű volt a hó
A szürke fellegek
A háztetők felett

Gyönyörű volt a ház
Az erkély a lakás
A csillogó nagy ablak
Szintere évszakoknak

És még gyönyörű volt
Anyám finom keze
Körmein piciny holdak
Mind gyönyörűek voltak

Gyönyörű gyönyörű volt
Mindaz, ami csak volt
Történt elmúlt lezárult
S ezért gyönyörű volt

S azért iszonyú most
Ami még hátravan
Ami még nem történt meg
Ami még hátra van


Forrás: Kék Cenk portál * Erdélyi és csángó költészeti antológia
Aloldalak (1): Vers és sors időívei
Comments