ÁRNYÉKBAN‎ > ‎

Gáldi László

Ere­de­ti családi nevén Göbl (Mis­kolc, 1910. máj. 20. – 1974. febr. 5. Bu­da­pest) – nyelvész, iro­da­lomtörténész, műfordító. Középis­ko­lai ta­nulmánya­it Désen kezd­te. Apját, Göbl Ala­jos tanárt Arad­ra he­lyezték, így az ot­ta­ni Róm. Kat. Főgimnázi­um­ban végzett s az érettségi vizsgát a Moi­se Ni­co­ară Líce­um­ban tet­te le. Ma­gyar-román-fran­cia szak­cso­portból Car­lo Tag­lia­vi­ni és Aurélien Sau­vag­eot irányításával a bu­da­pes­ti egye­te­men szer­zett szakképesítést, majd 1932 és 1935 között álla­mi ösztöndíjasként Párizs­ban foly­tat­ta ta­nulmánya­it, miközben az École des Lan­gues Ori­en­ta­les Vi­van­tes főis­ko­la nyel­vi lek­to­ra. 1938-ban a bu­da­pes­ti egye­tem magántanára, 1942-ben az MTA le­ve­lező tagjává válasz­tották, és ki­ne­vezték egye­te­mi tanárnak Ko­lozsvárra, ahol 1944-ig tanítot­ta a ro­ma­nisz­tikát. Később az MTA Nyelv­tu­dományi Intézetének osztály­ve­zetője mint a Petőfi-szótár (Petőfi Sándor életművének szókészle­te I. A-F. Bp. 1973) irányítója és A ma­gyar iro­dal­mi nyelv nagyszótára mun­katársa. Költőként 1934-ben mu­tat­ko­zott be a Nyu­gat "Is­me­ret­len ma­gyar költők" el­ne­vezésű, te­hetségku­tató ankétján. Fordításai és ta­nulmányai min­de­ne­kelőtt erdélyi la­pok­ban je­len­tek meg (Pásztortűz, Erdélyi La­pok, Vasárnap), de fran­cia folyóira­tok­nak is dol­go­zott (Re­vue des Etu­des Hong­roi­ses).
 

 NÉVTELEN KÖLTŐK
 
És írnak ver­set, óh de mennyi­en!
Ríme­ket rónak össze áhítat­tal
s míg meg­te­lik fiókuk száz irat­tal
el­fut sza­vuk, mint hab futó vi­zen.
 
Nem kel­le­nek ma sen­ki­nek da­lok,
nincs Pin­da­rosz és néma Tir­te­usz,
halálszo­ros örvénye, szirt­je húz,
a Líra meg­halt, a Líra ha­lott.
 
S ők mégis írnak! Hold­ra, fára, fűre
új jelzőt fűznek. Maró-ke­serűre
mérge­zik éltük bűnnel, baj­jal, bor­ral.
 
So­sem bol­do­gok, so­sem jólla­kot­tak.
S ha végzetük be­telt e hősi sor­ral:
Si­ker­te­metőn – névte­len ha­lot­tak.

 
 SZÉNÁSSZEKÉR A NYÁRI ÉJBEN
 
Vo­nul­nak büszkén, kockásan ra­kott
sárga sze­ke­rek az éj köntösén át,
nem tud­ni, hon­nan s nem tud­ni, hova,
vi­szik, vi­szik a szénát...
 
Mint látomás, mint hóditó fa­lanx,
men­nek a rőtes lámpaláng alatt,
mel­lettük szin­te kunyhóvá szo­rul­nak
össze a gőgös, erkélyes fa­lak.
 
Hall­gass egy perc­re dzsessz az uc­ca­sar­kon,
tom­pulj egy perc­re gyors, kacér beszéd,
mert min­den váró, vágyó ide­gem­mel
most meg­le­sem a széna énekét.
 
Mert min­den szálnak min­den rez­zenésén
él, él e dal s fi­gyelj, felédsüvölt
anyásan-édes, hűvös-biz­tatón;
a fűlt me­leg­be küldi ezt a föld.
 
Vo­nul­nak büszkén, kockásan ra­kott
sárga sze­ke­rek az éj köntösén át,
nem tud­ni, hon­nan s nem tud­ni, hova,
vi­szik, vi­szik a szénát...

 
 VÁNDOR A KISVÁROSBAN
 
Horváth Imrének, baráti kézszorítással
Korzóról jönnek most a párok
s a roz­zant konf­li­sok -
rózsa ka­cag a ki­ra­kat­ban:
itt­fe­le­dett ti­tok.
*
Mennyi új lány és mennyi csók
vár itt s az árnyon áto­son:
ó foly­ton küldesz csóko­kat
a csókten­ger­be, váro­som.
*
Fények emléke les ma rám
s őrzőm egy kis csil­lag­cso­da,
mely ó tor­nyon pis­log s tu­dom,
ki vándor, – célt nem ér soha.
 

 A SZOMJÚSÁG BALLADÁJA
 
Bujj bús könyvtára­kat, fe­szitsd sze­med s agyad,
hogy végre már sza­vuk da­dog­va összevétsék
S mégis mennyi betü mögött csak űr ma­rad
és egy­re több a könyv és egy­re több a kétség.
 
Fuss ten­ger tájon át, légy buj­dosó nomád,
fa­gyasszon gleccser és hömpöly­ges­sen a ten­ger,
lásd kinai, japán, an­gol s olasz honát,
csak egy­re több a távol és egy­re több az em­ber.
 
Ölelj nőt, szűzt, kacért, ma­donnát, ba­jadért
és hidd, hogy egy­be sincs számod­ra fur­csa rejtély,
de mégis mennyi csók aj­kad­hoz so­sem ért
és egy­re több a nő, akit so­sem öleltél.
 
Imádd az or­gonát vagy méla zon­gorád
zenéjét idd mohón, amit vágy­uj­jad ráfon,
de mégis hány ujabb, szebb ütem il­lan át
meg-nem-sej­tett, ezüstnél ezüstebb fu­volákon.
 
Járj száz mély temp­lo­mot s hi­ted le­gyen ko­nok,
kérd Jézust, Je­hovát, Al­laht, hogy meg­segítsen
s ma­rad­nak temp­lo­mok helyén lo­mok s ro­mok
és egy­re távo­labb, távo­labb lesz az Is­ten...
 

Még több vers Gáldi Lászlótól az Erdélyi és csángó költészet c. antológiában http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/galdi.htm
Comments