ÁRNYÉKBAN‎ > ‎

Gábor Ferenc

Sz. 1923 Nagyszalontán, a Fráter-család birtokán - lásd Fráter Erzsébet, Madách felesége. Ugyanott halt meg 2006-ban. Volt kifutófiú, szabóinas, kubikos, katona. Franciaországba kerül mint hadifogoly, onnan Erdélyt választva jön haza. Rendkívüli műveltsége ellenére végezte a postai kihordói, majd alkatrészgyári munkát. Összegyűjtött verseit Túrkevén adták ki 1992-ben.  


ÁSÁS KÖZBEN 

Hátrafordulok már, mint a rossz ló:  
Mennyi, ami még nincs felásva?  
Rossz a derék. Eddig se volt jó.  
Mégis ritkán fordultam hátra.  
Ragad az ásómra a föld -  
mintha rég nem ragadt volna.  
Mérgel:  
hát engem már így összetört  
hatvanhat év?  
Elég, akár egy fél óra:  
hátamra rátapad az ing,  
mintha egész nap ástam volna.  
A "norma" félporció lenne,  
a régi erőnkhöz mérve -  
ennyi már négy napra elég.  
Kevés, tudom,  
de az sincs, ki megköszönje  
a régit  
vagy ki felvállalná a felét  
ásnivalómnak most, amikor  
már hátranézek, mint a rossz ló...  
Így csak mormogom magamban:  
Gábor Ferenc, na még! Na még!  
  

HISZEK NEKED 

Szerettél mást is.  
Sosem tagadtad.  
Jobban mint engem?  
Választ ne kapjak:  
szépek a titkok, ha megmaradnak. 

Végére érünk lassan az útnak.  
Hiszek,  
legjobban teneked hiszek  
azok közül, akik hazudnak. 
 
  
SZÍKEK DALNOKA

Lehet, volt - szavam megbicsaklott.  
De tetteimben tiszta voltam. 
Akit a sorsa sűrűn csapkod, 
kereshet az vigaszt a borban.

Akit ima, sem káromkodás 
nem oldoz, nem könnyít a lelkén. 
Szíve örökké zúzmarás. 
Nem ringatózik mesék selymén.

Borongós annak napja, éje. 
Szomorú, mint az őszi puszta. 
Nem vágyódik derűre, fényre. 
Tél jön, örök, már érzi, tudja.

Megbékél sorssal, a világgal. 
Nem zavarják szelek, ködök. 
Már elkészült a számadással -  
Mi hátra van, majd elpörög.

(1996) 


CSERKÉSZÉSBEN

Szaglászták nyomom, hol járok... 
Vizslattak berket, erdőt, rétet. 
Pedig Ők voltak a betyárok.

Bekerítettek. Rámrohantak. 
Csattogott vérszomjas foguk. 
Szétszedünk - morogtak, ugattak. 
És fújtatott a horpaszuk.

Tudtam, a gazda ezért tartja őket - 
s hogy gazdájához hű az eb. 
Űzzék a vadat, nyulat, őzet, 
vaddisznót, rókát - egyre megy.

Igazaim közt bujdokolva 
rettegve árnyat, fényt, a neszt, 
kívántam őket pokolra 
remegve, mikor jött az est.

Ha toportyánt űznek, még megértem. 
De a költőt - a szelídség apostolát... 
Ki csak használhat - sosem árt - 
Kiket gyilkolt még meg az ének?

Értelem, hol vagy? Eszmék dzsungele 
tart fogva - tébolyult gőg-tábornokok? 
Pénzverők, fegyvergyárosok? 
Ezer új Hitler s Mengele?

S számlálhatatlan új Sztálin - 
A jobb világnak nincs jele.

(1996) 


MOST HOGY PETŐFI SÍRJÁT KERESIK

Tűnődöm, mennyi hódoló,
kiknek az eszményképe vagy.
Dalod zengi a Földgolyó.
Jellemed tisztább, mint a Nap.
Te vagy a Krisztus, az Isten.
Te törsz pálcát a gaz felett.
Hol neved él, zsarnoki földön,
a börtönök fényt rejtenek -
Remeg nevedtől a király.
Nagy vagy, Petőfi!
Hogy szeretnek az emberek,
már szinte fáj,
hogy szeretnek,
mennyit keresnek!
Kutatják hamvaid, csontjaid...
Eltűnődöm:
vajon mi lenne,
ha egyszer csak úgy megjelenne
PETŐFI SÁNDOR, az élő -
Lehet,
kerülne mindjárt merénylő,
lehet, hogy tiszta örömök tengere,
mint márvány-sziget körülvenne;
lehet, 
hogy ünnepet ülne a világ -
vagy megrémülne az is, ki imád -
És,
ha nem lenne összeesküvés,
vajon, megújult életed,
új ostorozó éneked
veled élnének?
Ki tudja?
Csak egy dolog biztos, igaz:
Most, hogy nem élsz, feltámasztanának!
Ha élnél - lehet - felakasztanának

1956 augusztus

Még több vers a szerzőtől az Erdélyi és csángó költészet antológiájában  http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/gabor.htm
Comments