ÁRNYÉKBAN‎ > ‎Gaál Gábor‎ > ‎

Tóth Sándor: Gaál Gábor indulása (részlet)

...A budapesti István úti főgimnáziumban működő érettségi vizsgabi­zottság Gál Gábor maturandust 1911. június 12-én érettnek nyilvání­totta, s így még azon az őszön elkezdhette egyetemi tanulmányait a pesti egyetem bölcsész karán. Tanári pályára készült, de irodalmi ambíciók is fűtötték. S Franyó Zoltán emlékezete szerint már 1911 végén vagy 1912 első hónapjaiban feltűnt az akkori fiatal, forrongó avantgarde-írók New York-kávéházbeli törzsasztalánál, amely éjfélbe nyúló pezsgő viták szín­helye volt. Akik ebből az időből közelebbről ismerték (Franyó Zoltán, Kar­dos István budapesti muzikológus), egybehangzóan úgy emlékeznek, hogy Gaál Gábor versekkel debütált. A becsvágytól fűtött, de hajlamait még kellően nem ismerő fiatal irodalmárt bizonyára az a körülmény is von­zotta a versírás felé, hogy a magyar irodalom uralkodó műfaja a líra volt.
Ebből a korszakából (az 1914 előtti évekből) egyetlen publikált írását leltük meg (köszönet érte a nyomravezető Franyó Zoltánnak, aki néhány akkori tiszavirágéletű lapra hívta fel figyelmünket). Egyetlenegy a jelek szerint számos publikált írásból általánosításokat nem tesz lehetővé, de mégiscsak a szerzőjéről vall. A Dobban a föld, e terjedelmes vers irodalmi értékelésére máskor térünk vissza. Itt eszmei mondanivalójáról szólunk, mert abban Gaál Gábor politikai-világnézeti fejlődésének fontos doku­mentumát látjuk. Ez az eszmei mondanivaló tulajdonképpen a huszonkét éves Gaál Gábor rokonszenves ars poeticája. Mögüle konkrét történelmi élményt, az 1912. május 23-i budapesti vérvörös csütörtökben tetőző társa­dalmi és politikai tömegharcok élményét érezzük kicsendülni, s az e harcokban részt vevő tömegek ügyéhez való költői viszonyulás súlyos etikai problémáját. A vers tulajdonképpen annak a költői magatartásnak az el­marasztalása, amely közömbös a nagy korproblémák iránt, s ehelyett csak a privát érzelmek és élmények kidalolását vállalja. A szerző korát a jövővel terhes, vajúdó forradalmas kornak, s a testileg-lelkileg megnyo­morított, de szebbre-jobbra törő tömegeket e jövő zálogának ismeri fel. Ezért azonosul ügyükkel, s hirdeti meg költői eszményét, a tömegek ügye iránt elkötelezett, a vátesz-, a próféta-, a néptribúnköltő eszményképét.
A vers eszmeisége Gaál Gábor akkori (1913) politikai-ideológiai el­kötelezettségéről vall: egy Ady-rajongó galileista főiskolás jakobinus radikalizmusa izzik benne...

Forrás: Tóth Sándor: Gaál Gábor indulása. Korunk, 1969 március


Comments