ÁRNYÉKBAN‎ > ‎

Debreczeni Éva

Született Szatmárnémetiben 1957-ben, meghalt 2011-ben.  A Szatmári Friss Újság riportere, hosszú ideig tördelője, olvasószerkesztője volt. Utoljára a Szatmári Magyar Hírlapnál volt olvasószerkesztő. Eredeti szakmája szerint műépítész, az internet révén lépett az irodalomba, kezdetben egy-egy szóba göngyölt bogánccsal. Majd abszurkák, versek, álomtörténetek, novellák, esszék - minden, ami kipróbálható, a stíluskereséssel megáldott szerző személyes örömére. Vakondsirály-a (Hírlap Könyvek, Szatmárnémeti, 2007) gúnyba, nevetésbe, csipkelődésbe oltott rekviem. Válogatott verseinek gyűjteményes kötete (csatolva az oldal aljához) A boldogtalan tollhercegnő címmel megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában.


Csütörtökön hajnalban

Csütörtökön hajnalban
Felébredtem, hogy meghaltam.
Kiömlött gyorsan a lelkem,
Visszafeküdtem, s felkeltem.


Ma apám fáj

Az én apám munkás volt,
ez akkor jó volt
mindenkinek
csak neki nem.
Kopott kabátját moly megette 
már csak az volt,
fiatalon
életmegrabolt.
Az én apám nem Adyé volt, 
nem József Attiláé.
Új ruhát nem vett soha,
de fizetését kis lábaskában 
hazahozta.
Nem székely, se román,
magyar volt, mint a vándor
szatmári volt, mint a szilva
folyton dolgozott
még mikor nem is,
akkor is
délután négy után
mindig otthon volt
de soha nem láttuk sehol,
mert kint dolgozott
csendes mosollyal
a kertben, az udvaron, a színben
bakatolt
javított
robotolt
szemében tétova könnyel
röviden, fájón élt,
senki nem ismerte,
én sem.


Kíndalocska

Kutyából lesz kocsonya
Esőből meg pocsolya
Bodza anyó mosolya
Nincsen rajta rokolya.

Kihűlt már a térdkalácsom
Kibírom, míg jön karácsony?


Test is ég

Forr a kebeldús szívelégtelenség,
Zsírpaszomány lóg a derekán,
Ébenfűben legel a darázsderék,
Szilánkos fülbenyál toporzékol idegén.


Versláb, papucsban

Hallani vélem a múltba enyésző bánomisénem,
Nemsikeredve forr a zsebemben a túlakarás.
Kárhozat árán szombati csendben az ünnepi méreg,
Feltörekedve hozza talán a sutba dobást.


Trópusok lettünk

Mindennap eső
Ködbe vesző
Hátulütő, előkelő
Könnyező mező
Emlékező
Temetkező.
Trianon alatt
Arad maradt
Nagyapám falába
Szatmáron raktáron
A spájzban hasadt.
Hajszálon függő
Kardok felettünk
Ezredfordulóra
Trópusok lettünk
Fenyőfán futó
Mókusokat ettünk.


Mesém átka

Ettem kaviárt - nem kívánom
Egyszer szerettem, azt sajnálom.
Őrjöngés volt csak, lázálom
Kinőttem, mint a kabátom.
Elcsorbult szívem
Szemétbe dobálom
Kitalált királyom
Életem, halálom
Kezedbe ajánlom
Ifjú butaságom
Tévedés volt, látom
Sokszoros magányom
Veszett szenvedélyem
Nem kell már hogy fájjon
Esztelen szerelmem
Mégis egészen
Szemtelen merészen
Mindörökre bánom.


A boldogtalan tollhercegnő

Felnéz, s nem látja az eget.
Madár se sehol.
Nem is vagyok bronzból -
Kesereg.
Gipsz.
Csipsz.
Előtte
Ellőttek.
Miért nem vagyok 
Vénusz?
Vénülsz -
Szól egy pók.
Pokk, 
Pokk,
Könnye potyog,
Mint a tinta.
Pacában áll
Gipszelt lába.
Sír a kripta is.


Már nem értem a harangokat

Kong, de nem hív
Nem hozzám szól
Csak kolomp
Dorong
Borong
Gombnyomásra
Zajong:
Bong-dong
Búsong.
Rég volt
Mikor
Másképpen szólt
Csengőn dalolt
Anyám volt
Fölém hajolt.
Az én Istenem azóta 
Elköltözött
Megyek utána
Nemsokára 
S viszem a nagy, fehér
Bőröndöt.


Holnaptalanul

Kintvan, de bentnincs-érzés
Futkos hátamon.
Ócska ruhamalom közepén 
Őrölök,
Porzacskók, loboncos 
Kutyaszvetterek
Között röpködök,
Hátamnál angyalváró 
Ördögök.
Vásári csinnadratta 
Tömködi vájt fülem
Mint a vatta.
Tavalyi fecskék sírva 
Reklamálnak
Hűlt házuk helyére
Odaszállnak
Melegben hideg
Lábon-vacsora
S bomló agyam udvarára
Lassan bekúszik 
A moha.


Fáj dalom

Mi fájdalom
Mi őrület
Ha félbevág 
Az ízület
A fennvaló
A bődület
A hátizom
A testület.


Rémálom

Éjjel a színésznő
Két legjobb csizmám ellopta
Holt gyerek kezére húzta
Kutyája halálra harapta
Komornáját megvertem
Bocsánatot kértem
Senkit se szerettem
Felébredtem.


Döbbenet

Csak annyi, míg átmegy a hídon.
Zöld ruhában jön feléd.
Esőködöt hányva 
Maga előtt, maga után.


Cím nélkül

szentistván, 
szentróza, 
szentszűzegekbe, 
húdefúaszél.


Apám sálja

apám sálja régen árva
nem viselte, csak ha bálba
esküvőre, temetésre
kellett menni, ritkán tette
ímmel-ámmal a nyakába
nem mehetett vele gyárba
pedig szép új selyemsál volt
rajta zöld-barna kockás folt-
mintája mint a sakktábla
ilyen volt az apám sálja
egykor neki anyám vette
mikor apám meghalt, tőle
lánya férje örökölte
szekrényébe jól eltette
hiába ő se viselte 
csak templomba, temetésre
néhanapján ha felvette
lánya férje korán elment
élete pohara megtelt
nem kellett már apám sálja
helyette mást tett nyakába
felesége nemsokára 
utánament bánatába
apám sálja így rám maradt
őrizgettem ruhák alatt
aztán egy nap elővettem
molyok elől megmentettem
apám sálja mostmár dísz lett
ócska bútorok közt díszlet
apám sálja néha kendő
integet vele a szellő
apám sálja immár abrosz
régi repedt könyvespolchoz
apám sálja varázsszőnyeg
- kiporoltam előzőleg -
apám sálja mostmár várja
ki teszi majd a nyakába
apám sálja mégsem árva
velem jön a másvilágra
apám sálja fenn az égen
barna-zöldes őszidényben
vele úszik ökör nyála
Isten teszi a nyakába.


Macskasors

Híd közepén szép lapos macska
Ki van nyújtva mind a négy mancsa
Át akart menni, csak ezt akarta
Nem sikerült, így volt megírva
Autók közt ugrálva, sakkozva
Nem jön senki el, hogy kihozza
Dana-dana-dom.
De minek, hisz neki már mindegy
Minket is majd így kiterítnek.
Bár nem vagyunk mind tarka macskák
Csak beképzelt, pukkancs makacskák
Akik nem tudják, mi a lényeg:
Belünkbe halkan belelépnek.
Dana-dana-dom.

Ċ
Gábor Cseke,
2015. okt. 19. 22:27
Comments