A víztorony rövid története

Víztoronyból műemlék


Az 1908. évi LVIII. törvénycikk értelmében a Margitszigetet a Főváros 11 millió koronáért megvásárolta József főhercegtől. A Margitsziget már ekkor is kedvelt kiránduló és pihenőkert volt, valamint eredetileg az Országos  Növénykertet is a szigetre tervezték, így a parkok, épületek fenntartása  jelentős vízigényt jelentett. Ezért határozták el a margitszigeti víztorony megépítését. 1911-ben épült, az akkor forradalmi újdonságnak számító vasbetonból.
Tervezője az a Zielinski Szilárd, akit ma a vasbeton atyjaként emlegetnek (nevéhez fűződik több víztorony építése is).

1938-ban a szabadtéri színpadot a víztorony melletti területre építették, részben a nézőteret ezen a részen tudták leginkább a növényzet mögé elrejteni, valamint a területen korábban a tejcsarnok állt, melynek elhanyagolt épületei egyébként is rendezésre szorultak, és nem utolsó sorban a víztorony alkalmas volt a reflektorok elhelyezésére (és itt helyezték el a hangszórót, melyen keresztül az előadás kezdetét jelezték).

A II. világháborúban a víztorony katonai objektum volt (Sinkovits Imre életrajzában olvasható, hogy cserkész kármegfigyelőként teljesített itt szolgálatot), a toronycsúcs ablakait befalazták, lőréseket nyitottak rajtuk, a kijárat elé beton védfalat emeltek. A víztorony 1944-ben erősen megsérült, a medencei falain rések voltak, egész darabok hiányoztak belőle. Helyreállítását 1947-ben kezdték meg, ami csak több lépcsőben sikerült. A 60-as évekből származó fotók tanúsága szerint a tető-cserepeket lecserélték, valamint a kupolaterem üvegfalait is kicserélték.

A Margitszigeten a Budapestitől függetlenül működő vízellátási rendszert 1950-ben átvette a Vízművek, a sziget kitűnő adottságait kihasználva új kutakat építettek, a többletvizet pedig a Margit-hídon keresztül bevezették a hálózatba. Ezzel feleslegessé vált a víztorony eredeti funkciója, amelyet feltehetően 1962-ig látott el (pontos adatot nem lehet találni erről, van, ahol az '50-es évek végét említik). Továbbra is ellátott azonban ipari funkciókat: a színpad megvilágításához szükséges energia-vételező hely volt itt, a Jókai szobor megvilágításhoz szükséges elektromos berendezések is a víztoronyban voltak, valamint a tetején a ma is működő légoltalmi sziréna van.

Valójában azonban több mint két évtizedig gyakorlatilag kihasználatlanul állt, állapota folyamatosan romlott. Említésre méltó csupán, hogy az 1976-ban forgatott Kántor című krimisorozat egyik jelenetét itt vették fel.

1977-ben városképi jelentőségű műemlékké nyilvánították.

Ipari műemlékből kulturális intézmény

1983. tavaszán a 168 óra című műsorban kerestek gazdát a víztoronynak, a vételár 100 Ft, az eszmei nyilvántartási érték volt (hiszen az épület már nem játszott szerepet a vízszolgáltatásban, így a Vízművek számára inkább csak terhet jelentett). A felhívás eredménye egy nyilvános pályázat lett, melyet a Göncöl Alapítvány elődje, az akkor még Göncöl Csillagászati és Planetológiai Társaság néven működő független társadalmi szervezet nyert.

Ennek alapján kezdődtek el a tárgyalások, amelyek azonban megrekedtek, mert a Vízművek meghívásos versenytárgyalást írt ki, és a vételárat 1,5 millió forintra emelte. Ezt a versenytárgyalást is a Göncöl nyerte meg. Vételi ajánlatot tett, és elkészítette a víztorony közművelődési intézménnyé való átalakításának Programtanulmánytervét. Mindezt egy olyan korban, amikor még nem volt reneszánsza az ipari épületek hasznosításának, egyáltalán nem volt természetes, hogy egy ilyen épületet nem pusztulni kell hagyni, hanem kellő átalakítással egy, az eredeti funkciójától gyökeresen különböző szereppel lehet felruházni.

1983-ban a víztorony homlokzatát a Vízművek felújíttatta, a vízmedencét eltávolították, hasznosítható belső terében azonban továbbra is meghagyták a fentebb felsorolt ipari szerelvényeket.

A Göncöllel megkötendő (már az előkészítési szakaszon túl lévő) adás-vételi szerződés aláírása előtt néhány nappal  a Vízművek központi utasításra eltért a korábbi álláspontjától, és adásvétel helyett bérleti jogviszony mellett döntött., így a Fővárosi Vízművek és a Göncöl 1984 júniusában bérleti szerződést kötött.

A csökkentett jogviszony mellett lehetséges beruházásokat a Göncöl elvégezte, a víztornyot  a szerződésnek megfelelően kulturális intézménnyé alakította, bevezette a köztudatba, a főváros kulturális színfoltja lett. És azóta is üzemelteti a SAJÁT KÖLTSÉGÉRE ÉS KÖZMEGELÉGEDÉSRE.

Részben az elengedhetetlen belső felújítási és átalakítási munkák miatt, részben a különböző szakhatóságoknál elhúzódó engedélyezések miatt a Kilátó Galéria 1986-ban nyitotta meg első kiállítását. A felújítást a Göncöl kizárólag saját forrásból végezte.

A hasznosított tér a földszinttől számítva 30 méter magasságig terjed, öt szintet és egy lépcsőházat foglal magába. A földszinti fogadótérben van a recepció, az utóbbi években pedig a magyarországi nemzeti parkokat bemutató állandó kiállítás, valamint információs pont. Az első és második emeleten vannak a kiállító terek. A harmadik emeleten lévő nyitott terasz után egy hosszabb lépcsőházi szakasszal juthatunk fel a legfelső látogatható szintre, - az ún. kupolaterembe - amely 27 méter magasan van, egyedi, reális Budapest körpanorámát tekinthetünk meg innen.


A Kilátó Galéria név több jelentéssel is bír: egyrészt a torony legfelső, látogatható szintjéről csodálatos körpanoráma nyílik Budapestre, másrészt többszörösen szimbolikus jelentésű, vagyis kezdetben sok külföldi kiállító is részt vett a tárlatokon, így kitekintést adott a kortárs külföldi képzőművészetre, illetve mindig alapelve volt, hogy fiatal vagy még kevésbé ismert művészeknek, új kezdeményezéseknek adott teret és lehetőséget.

A Göncöl Alapítvány jó gazdaként folyamatosan karbantartotta, felújította a víztornyot, elvégezte a szükséges állagmegóvási feladatokat: átlagosan kétévente kifestette a látogatható szinteket (kb. 1000 m2 falfelület), a vasszerkezeteket karbantartotta, szükség esetén átfestette. 2003-ban ezeken a feladatokon túli felújítást végezett, a műemlék épület adottságait szigorúan figyelembe véve modernizálta a földszinti fogadóteret, beázás-mentesítette a 3. emeleten lévő nyitott teraszt, a padlózatot borító műkövet felcsiszoltatta, a lépcsőket kijavíttatta, szintén saját forrásból.  

A Kilátó Galéria bejegyzett közművelődési intézmény, látogatóinak száma a szezonban (csak májustól szeptember végéig van nyitva) 15-20.000 fő között mozog. Szerződött alapfunkciója a Nemzeti Parkok Információs Pontja, Budapest szívében, de mégis a természetben, a védett Duna-szigeten – ez talán a világon egyedülálló.

Több éves kutatómunka eredményeként 2008-ban megnyílt a Margitsziget történetét bemutató helytörténeti kiállítást, amely alapja lehet Krúdy nagy álma, egy „Margitsziget-múzeum” létrehozásának. A kiállítás jelentőségét mi sem jelzi jobban, hogy abban az évben minden addiginál többen látogatták meg a víztornyot.

A Kilátó Galéria megalakulása óta szeretné elérni, hogy a Margitsziget és Budapest közművelődésében jelentős szerepet betöltő kulturális komplexum legyen – már az 1984. évi Programtanulmányterv is ebben a szellemben készült. Úgy véljük 25 év után, végre teljesülhet a vágyunk, mert egyre többen megértették ezt a gondolatot. Ennek szellemében működik és lesz partner a Göncöl Alapítvány a továbbiakban is.

(összeállította: Zalabai Csilla)

Az alábbi linkre kattintva megnézheti rövid összefoglalónkat az elmúlt 25 évről.

(A jobb nyíllal tud továbblépni az egyes diák között)

http://viztorony.hu/naploba/magitsziget.viztorony.pps


Comments