Somogyi Kati babakészítő

Babakirálynő a budaörsi hegyről


 

Taminó és az Éj Királynője éppen Győrből érkezik vissza. Összeölelkezve szoronganak egy hatalmas reklámszatyorban. Arcukon vágy, fájdalom - a félelem, a harag, a szeretet és a kétség egybemosódó vonásai. Babák, s mégis élnek. Csöndesen hullámzik köröttük a Varázsfuvola varázslata. Alkotójuk, Somogyi Kata úgy igazgatja el kissé esetlen, gyenge alakjukat, mint a szülő, aki gyermekeit betakargatja. Hamarosan Kapolcsra indul velük, ahol a barátnő, Bobály Kata nemezei között számos társukkal együtt alkotják majd a tárlatot, amelyen a manók, ördögök, angyalok, boszorkák fölvonulnak. Testük drótvázra épített, tapétaragasztóval kikeményített fűrészpor, karjuk, lábuk ide-oda csuklik. Tekintetükben élénk kíváncsiság és csöndes magány. Első pillantásra talán rémisztőek, ijesztőek, csúfok. Aztán fölfedezem az enyhe mosolyt a szájuk sarkában. Így teljesül ki a groteszk harmónia.

Harminc évvel ezelőtt Somogyi Kata úgy döntött, felcsap babakészítőnek, kertészeti egyetemen szerzett diplomáját sutba vágva. 

 

Gerlóczy Sári fogadta be az Operaházban, aki mellett megtanulta, hogyan lehet rongyokból, drótokból, szalmából, cérnából, papírból, gyöngyből és agyagból különleges alakokat, fejdíszeket, maszkokat formálni. Hamarosan hívták a televízióba, hazai és külföldi színházakba. Készített betlehemes alakokat, Pinocciót, és figurákat a Szárnyak nevet viselő mozgásszínháznak. Az ő alakjaival vitték színre Szabadkán Prometheusz drámáját, és indultak ekhós szekérrel a svájci vándorszínészek Hófehérkével és a hét törpével az alpesi ország falvaiban.

Alig férünk a babáktól a budaörsi ház műhelyszobájában. Az ablakon betekint a mandulafa ága. Szűrt fény borítja be a babákat, akik között, akár egy királynő, folyamatosan mosolyogva mesél, álmodozik és reménykedik Somogyi Kata. Telefonon hívják. Ulmból érdeklődnek, tud-e még küldeni újabb boszorkákat, manókat az ottani kiállításra. Holnap reggelre elkészülök - válaszolja, s csalánteát főz magának. Eredeti foglalkozásából maradt meg e szokása.

Lábasában csírázik a lencse, az esti vacsora. Salátát pitypanglevelekből kever, üdítőnek cickafarkból főzött italt kortyol. De nagyon szereti a tortákat is - árulja el szinte bűntudattal, szemében olyan gyermeki mosollyal, mintha önmaga kislánya lenne.

A Belvárosból költözött ki a budaörsi hegyre. Itt érzi jól magát, az utolsó zsákutca legvégében, az erdő susogásában. Csak néha mozdul ki. Most éppen Győrben járt, ahol aranyérmet nyert a babakiállításon és készül a Szigetre is, viszi oda is a babákat.
Amikor kérdezem, honnan lesi el a figurákat, a legegyszerűbb választ kapom: nézelődöm, figyelem az embereket, őket másolom. Ezért sem tudnék készíteni hagyományos, finom, rózsaszín pofikájú babákat. Hogy túlzok, nagyítok, ferdítek? Nem hiszem. Ilyenek vagyunk. Kicsit darabosak, esendőek, de szeretni valók. Akár a babáim.

Szendrei Lőrinc

Megjelent: 2006. július 15-én a Népszava Szép Szó mellékletében