Főoldal‎ > ‎

A templom története

Kispest területe a valamikori Szent Lőrinc pusztához tartozott, a gödöllői Grassalkovich uradalom részeként, a település az 1870-es évek elején kezdett kialakulni, 1873-ban ismerte el Pest vármegye közgyűlése Kispest néven, amely Pestszentlőrinc csatlakozásával 1873 decemberében nagyközségi státuszt nyert. Kispest rohamos fejlődése következtében, már 1883. augusztus 1-jén Peitler Antal (1808-1886) váci megyéspüspök, Ribényi Antalt (1850-1910) nevezte ki állandó lelkésznek Kispestre. Aki nagy építkezésekbe kezdett, az akkor még 2000 lelkes településen, elsőként a plébánia épülete készült el 1884-ben, majd fogadalmi templomként, Szent Rudolf tiszteletére, neogótikus stílusban templomot építtetett.
A templomépítés költségeire országos gyűjtést és sorsjegy játékot rendeztek. Az ötletekben gazdag Ribényi a világ katolikus misszióiból összegyűjtötte a különféle népek használati tárgyait, mintegy 5000 tárgyat és 300 képet, ezekből kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban, 1896-ban, a millennium idején. A kiállítást maga Stefánia hercegnő nyitotta meg és a bevétel szintén a templomépítés javát szolgálta. Az elnevezéshez Rudolf trónörökös tragikus halála adta az ötletet. A templom a település fejlődése miatt csakhamar mamutplébániává nőtte ki magát, ezért fel kellett osztani.
1922-ben alakult meg Kispesten a Jézus Szíve Szövetség, amely szükségesnek érezte, hogy egy új templomot építtessen. A Jézus Szíve Szövetség világi elnöke, Fonó Ferenc kérte a város vezetőségét, hogy a régi használaton kívüli temetőt, ahol az egykori Kispest alapítói és első polgárai voltak eltemetve, engedje át a Jézus Szentséges Szíve tiszteletére építendő templom javára. Azonban csak 1927-ben, Dr. Válya Gyula (1889-?) polgármester javaslatára járult hozzá Kispest város képviselőtestülete, és a főplébánia rendelkezésére bocsátotta a templom és egy rendház építéséhez szükséges telket. Ez akkor a Vas Gereben-Rózsa-Beniczky utcák között terült el. Mai nevén a Vas Gereben, a Jahn Ferenc és az Áchim András utcák határolják.
Sajnos már csak Fonó Ferenc halála után, 1929-ben kezdődött meg a templomépítéséhez szükséges anyagi javak előteremtése. 1935. augusztus 4-én volt az ünnepélyes alapkőletétel, Merva Imre (1878-1945) prépost-plébános tartotta a szentmisét és P. Jámbor László SJ (1874-1963) a szentbeszédet. Dr. Hanauer Á. István (1869-1942) akkori váci megyéspüspök meghívta a jezsuitákat, hogy telepedjenek le Kispesten és vegyék át az épülő plébánia vezetését. 1938. szeptember 7-én, P. Bíró Ferenc SJ (1869-1938), az akkori magyarországi tartományfőnök, P. Jámbor Lászlót nevezte ki első házfőnöknek és lelkésznek.
A templom román stílusban épült Petrovácz Gyula építészmérnök tervei alapján, Wihart Ferenc építész kivitelezésében. Maga templom 50 méter hosszú, szélessége 16 méter, a kereszthajó szélessége 20 méter, torony 30 méter magas, a templom padozata kemény tölgyfából készült. A templomot 1940-ben, Kovács Vince (1886-1974) váci segédpüspök szentelte fel, a szentbeszédet P. Omerovich Tamás SJ (1884-1957) mondta. A templom főoltárát Angelo Rotta (1872-1965) pápai nuncius szentelte fel 1941-ben és egyben megáldotta a templom Szent Antal lobogóját is.
A templommal egybeépült a rendház, mellette áll az egykori kultúrház, amely 1950-ben asztalos üzem lett, majd később a Junior Vendéglátó Vállalat konyhája. Mivel a templom a régi temető helyén épült az alapok kiásásakor sok csontot találtak a munkások, ezeket összegyűjtötték és a templom osszáriumában helyezték el. Rajta következő felirat olvasható: "Itt őrizzük kegyelettel őseinknek a hamvait. Imádkozzál értük testvér, nyisd meg a menny ajtait." A templom altemplomában kripta és urnatemető létesült.
Az 1938-as jubileumi emlékév tiszteletére vették meg a tervezett négy harangból a legkisebbet, amely 155 kg-os volt és a pécsi piusi templom harangjának a mintájára készült. Az épülő templom a harmincas évek végén magánszemélyek és szerzetesek felajánlásaiból sok értékes kegytárggyal gyarapodott. A rendház könyvtárát, a budapesti, a pécsi és a kalocsai kollégiumok nagylelkűen segítették kialakítani, de egyes jezsuiták a saját kiadványaikból is juttattak. 1939-ben megjelent P. Jámbor szerkesztésében a Jézus Szíve Harsonája Kispestről, lelkészségi lap.
1950-től 1989-ig a szerzetesrendek erőszakos feloszlatása miatt egyházmegyés papok látták el a lelki gondozást, utána visszatértek a jezsuiták, az utolsó jezsuita plébános P. Hofher József volt, aki P. Fábián Istvántól vette át az egyházközség vezetését 2008-ban. Érdemes megjegyezni, hogy a kispesti jezsuita templom és rendház volt az egyetlen, ahol nem volt nagyobb hivatali atrocitás a jezsuiták elűzésekor. 1979-ben az addigi lelkészséget, Dr. Bánk József (1911-2002) váci püspök plébániai rangra emelte, azóta van a plébánián anyakönyvezés. A templom ún. csonkatornyát rézsisakkal fedték be 1984-ben, ezzel befejeződött az építése, majd 1986-ban kifestették a templomot és a plébániát. A plébánia az 1993-as egyházmegyei határrendezés során került a váci egyházmegyéből az esztergom-budapesti egyházmegyéhez.
1996-2000 között dr. Fábián István plébános vezetésével, a képviselőtestület együttműködésével és Zupkó Gábor polgármester jelentős támogatásával új közösségi ház épült, melyet dr. Gál Endre nagyprépost 2000 júliusában áldott meg.

Bikfalvi Géza
írása alapján