Csontváry 4.

Csontváry évszakai

Ősz

A schaffhauseni vízesés (1903, 129 x 228 cm)

Hídon átvonuló társaság (1903–04, 60 x 72 cm)

 Az ősz nem tartozik Csontvárynak kedvelt évszakai közé. Amennyire a festett lombozat színei nyomán meg tudom ítélni, az egyetemlegesen neki tulajdonított képek közül mindössze három nevezhető őszi tájképnek: A gácsi Forgách-kastély (1894, 37 x 95 cm), a Hídon átvonuló társaság (1903–04, 60 x 72 cm) és A schaffhauseni vízesés (1903, 129 x 228 cm).

A három kép közül kettő kis méretű. Ez is arra vall, hogy ez az évszak nem ragadta meg különösebben festőnk képzeletét. Talán nem erőltetett megállapítás, ha azt mondom, Csontváryt nem maga a természeti látvány hozta lázba. Sem az őszi ég mélykékje, sem a lombok aranyló bíbora nem késztette alkotásra. A két kisebb képet nem sorolta legjobb művei közé, nem is állította ki őket, (L. a Csontváry-emlékkönyv kiállítási katalóguslistáit.) A gácsi Forgách-kastély kifejezetten „lapos”, semmitmondó. „Csak” tájkép, nem látni mögötte mély értelmű mondanivalót.

Első látásra A schaffhauseni vízesés is csak közönséges  tájképnek tűnik. Tekintélyes mérete azonban figyelmeztető jel. Sejthetni, hogy fénykép vagy levelezőlap nyomán készült, ami bevett módszer volt e korban, és a mestertől sem volt idegen, bizonyos részletek azonban Csontváry „magánmitológiájából” származhatnak. Szemet szúr például, hogy csak a vízesés jobb, innenső partja öltözött őszbe, a túloldali erdők még haragoszöldbe burkolóznak. Láthatóan nemcsak tűlevelű fákból állnak. A Nap csak a kép felső sávjában látható előkelő épületeket világítja meg, mintha az lenne a földi mennyország, amire mondhatjuk persze, hogy már alacsonyan jár, nem lát be a völgybe. A kép középső sávjában „zúg az élet tengerárja”. A folyón felül átívelő hídon vonat fut, alatta a víz zubog alá, alant, a vízesés tövén kis csónak küszködik az árral. Legalul, ahol a víz nyugodtan szétterül, már az örök nyugalom csendje honol. Vegyük alaposabban szemügyre a jobb partot a középső sávban, a domboldal mintha sárkányfejet formázna. (A tarka őszi lomb színei óriásgyík pikkelyes bőrén is helyénvalók.) Sziklás feje búbját kastély koronázza, tüzes szeme haragos szemöldök alól mered ránk, vízbe harapó széles száját, fogait a vízpart sziklájába vájt út és egy kis oszlopos épület rajzolja ki. Előterében különös ház magasodik. Felső három emeletét még fény, de nem közvetlen napsütés világítja meg, a terasz alatt lévő szintek azonban hirtelen feketébe váltanak, mintha már a víz alá, alvilágba merülnének. Egy másik szörnyarc a zuhatag baloldali sziklái közül alázúduló vízből rajzolódik ki.

A Hídon átvonuló társaság még különösebb eset. Már Németh Lajos is hökkenten áll a kép előtt: „Csontváry álombirodalmából kiszakadt zsánerkép? Vagy csak az Ő általa érthető szimbólumok tárháza?  [...]  A kép szimbolikáját nem tudjuk fogalmilag megfejteni.” (Csontváry–nagymonográfia, 1970.) Molnár V. József írja róla: „A létezés örök körforgása, annak meghatározott organikus rendje fejeződik ki a Hídon átvonuló társaság című Csontváry-képen: mind a négy évszak egyidejű jelenlétével a tájban, mind az emberalakok életkorában és sorrendjében.” (Művészet évkönyv, 1979.) Pap Gábor a képben a „Naputat generáló és azt mint egyik részelemét magába foglaló Tejútrendszerre” ismer. Szerinte „a «társaság» ember- és állatalakjai rendre egy egy-egy állatövi jegytulajdonságot testesítenek meg.” (Csontváry és a Napút. Kiskunhalasi kiállítás Vezetője, 1983.) Sulyok Géza többek közt a következőket írja: „E képet a «Napút» problématikájának keretében ugyancsak Pap Gábor elemezte. Felismerése nyomán tudjuk többek között azt is, hogy az Ikrek-Bika kettősnél induló élőfa egyik jelentésében a Tejútnak felel meg. Ez a fatörzs azonban egyben egy szarvasnak a feje is. Törzse sötét foltként rajzolódik ki a jobboldalt felfelé futó hegyvonal alatt. Ha alaposabban megnézzük az eredeti képet (ugyanis reprodukción nem látszik tökéletesen), a kép jobb szélén megtalálható a szarvas füle, s e fölött a fa kettéágazása, valamint a további levél nélküli ágak alkotják a «szarvas» agancsát. [...] A szarvassal szemben a Cetus madárra emlékeztető csőrös feje fekszik, elnövényesedett formában. Csőre a a piros lombú fa alatt kezdődik, s a hídal majdnem párhuzamosan fut. Szeme az első lovasfigura fölé esik.”(Halasi Műsor, 1984. VIII – IX.)

Mit látunk ténylegesen a képen? A képnek tagadhatatlanul őszi a hangulata. (Bevallom, a másik három évszak egyidejű jelenlétét én nem látom.) A dimbes-dombos tájban folyócska kanyarog. Hidacska ível át rajta, a túlparton „agancsos” ágú, száraz fa áll, az út a víz partján halad tovább. A kép jobb szélén Sulyok által Cetusnak mondott sziklaforma szokatlan módon zöld színű – ezért nevezhette Sulyok elnövényesedett formájúnak. A „társaság” tizenegy főből áll. A sor elején, a fa tövén négyes csoportozat. Egy vörös bohócruhájú férfi a szamarát itatja, melynek hátán, ponyvás kas alatt egy nő vagy egy gyermek ül. Mellette biedermeier öltözetű, piros kalapos hölgy kutyái lefetyelik a vizet. A fa tövén sötét ruhájú, szakállas férfi ül. A híd túlsó lábánál sovány tehén és a borja iszik. Mögöttük egy fekete alak málhás szamarát vezetve már nekünk háttal távolodik az úton. A híd közepén egy anya a csecsemőjét készül tisztába tenni, a korláton kiterítve a pelenka. Mellette szakállas, barettes férfi. Netán a festő? Fehér lovon égszínkék ruhás nőalak halad feléjük. Két vöröstollas kalapú, puskás lovas zárja a sort. Az alakok egyike, másika más Csontváry képekről ismerős. Az ivó állatok, a festőnek vélt alak, a kisgyermekes anya Mária és a gyermek Jézus alakjában a Mária kútja képről; a „műlovarnő” a Tengerparti sétalovaglásról és a Zarándoklás a cédrushoz című képről. Ez utóbbin is feltűnik két „ikerlovas” piros fezzel a fején, és e képen is látni egy csecsemőjét tartó asszonyt. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy ezek a figurák Csontváry számára fontosak valamiért. Minden más magyarázat kérdőjeles. De…

A Napút, ha túllépünk a szó földhöz ragasztott festői (plein air) értelmén, magát a zodiákust jelenti. A görbe hátú óriás szarvas faagancsával felismerhető, és a Tejúttal, a világfával való megfeleltetése sem erőltetett. A csodaszarvas (a lappok Vadrén csillagzata) a Tejutat keresztezi, mondhatni a Tejút része. A csodaszarvas és a világfa (életfa) azonosítása az újkőkorig követhető vissza. Kaukázusi mesében az óriás szarvas maga az égig érő fa. A delfin- és nem madárcsőrös Cet csillagkép is – úgymond – a helyén van. A sziklától idegen zöld szín sárkányvoltát hangsúlyozza. Sulyoknak sikerült más Csontváry-képeken megtalálni Jan Hevelius 17. századi égatlaszának állatalakjait. Képünkön a nevezett szörny – a mitológiában Perszeusz naphérosz ellenfele – a patak vizét issza, tátott száját a híd kávája rajzolja ki. Az égen ez a víz a Halak tengere, ami a Vízöntő edényéből árad ki. Az égi Cet fölött található a tavaszpont. A vízi szörny a telet is jelképezi. Perszeusszal vívott küzdelme, amiben alulmarad, a tavasz győzelmét hozza, maga a híd is az egyik évszakból a másikba való átmenetet jelenti. Őszi képen? Igen! Ősszel nem a telet várjuk, hanem a tavasz visszatértét. Csontváry is a mediterrán tavaszba menekült a tél elől. Hogy a társaság az állatövi jegyeket képviselné? Meglehet. Egyeztetésükre azonban én nem vállalkoznék. Az alakok, emberek és állatok csak erőltetetten rendezhetők tizenkettes csoportba. Ha a túlparton lévő fa a Tejút, és a híd a tavaszponton való átkelés jelképe (mint a mesékben), akkor a fa tövén lévő csoportnak a Bika és Ikrek csillagképhez (jegyhez) valóban lehet köze, hiszen a Tejút e két csillagképben keresztezi az állatövet. A pontos megfeleltetés azonban, úgy hiszem, mindörökre Csontváry titka marad.

,


Comments