Az intarziáról röviden

                                                                                                         részletek Hadnagy György „Az intarzia művészete” c. könyvéből


    „ Az intarzia, mint élő művészet, története során sokszínűvé vált. Az egyszerű famozaikok voltak az előhírnökei a mintegy 3500 éves művészetnek. A technika fejlődésével, a korszerűbb szerszámok feltalálásával, az egyre több fajta furnér megjelenésével, a ragasztóanyagok tökéletesítésével sok, ma már muzeális értékű alkotás született.  A művészettörténetben a faragás mellett nagyon nagy szerepe van az intarziának. A több évezredes múlttal rendelkező intarziaművészet Olaszországból indult és a 18. században érte el virágzásának tetőfokát. Az intarziával díszített tárgyak, bútorok hosszú századokon át az uralkodó osztály luxusigényeit elégítették ki.

    A berakás művészete fával új technikai megfogalmazást jelentett. Új kifejezési formát a fában, amivel képesek vagyunk allegóriákat, szimbólumokat és más időszerű képi megfogalmazásokat is megalkotni.  Az intarzia fogalom díszítést, képalkotást jelent tárgyakon, ami fából készül és amire vékony lapos és különböző színű fákat, elefántcsontot, gyöngyházat, fémet stb. raknak. Eredetileg a díszítő berakások kemény anyagok összességét jelentették, mint pl. a kő, üveg, kerámia.

    Az intarzia többfunkciós megvalósításra alkalmas műfaj. Alkalmazható mind ornamensek, mind autonóm képi megfogalmazásra.

    A fával való kontaktust az ember elsődlegesen a szemével teremti meg, egyszerre érezve a tartalmat és az anyagszerűséget. Olyan művészi élményhez juttat, hogy szinte részt veszünk az alkotófolyamatban. A fának, mint anyagnak csodálatos rajzolata és nagy színskálája kimeríthetetlen variációs lehetőséget biztosít az alkotónak a mű létrehozásához. Mint sok más művészeti alkotásnál, az intarziakészítésnél is ismerni kell az anyag tulajdonságait. Ezért hosszú évek szükségesek a technikai tudáson kívül a műfaj elsajátításához. Az intarzia, mint díszítő eljárás ipari jellegű tevékenység, másrészről önálló művészeti alkotómunka, amit napjainkban sok művész méltóan képvisel. A modern bútorgyártás jövőbeni sikere nagymértékben attól is függ, hogyan sikerül a nagy monoton hatású felületeket ismét díszíteni.

     Más és más szabályok érvényesülnek az intarziakészítésnél, ha bútor felületére tervezünk, vagy önálló alkotást készítünk. A bútor felülete zártabb kompozíciót bír el, és a tervezésnél figyelembe kell venni a bútor formáit. A képszerű intarziáknál már szabadabban tervezhetünk. Egy intarziaképet már a tervezésnél úgy kell felépíteni, hogy az alapanyag a fa tulajdonságai mindig felismerhetők legyenek és az érvényesüljön. Az anyag sokszínűségéből adódóan nehéz alkotói szabályokat megszabni, de lényeges az, hogy a kép világos felépítésű legyen és a ritmus uralkodjon az alkotáson.

     Az intarziakép sok kisebb-nagyobb mozaikdarabból épül fel. Ezek egymáshoz való kapcsolatuk által jöhet létre díszítés vagy önálló alkotás. A határoló vonalak mindig zártak és ellentétben a rajzzal, ezeknek a vonalaknak nincs önálló szerepük. A folthatások szerepe még erőteljesebben érvényesül az újkori „festményszerű” intarziákon. Ezeknek a képeknek már mélységük van, elérhető lett a lágy fokozatos átmenet a színeken belül is.”

     „A fával dolgozó ember az erdő csodálatos ajándékát veszi a kezébe, hogy megmunkálja, hogy alkosson belőle. A „száraz” tudósok azt mondják , a fa rendkívül heterogén matéria. Mi azt: titokzatos, varázslatokkal teli anyag, amelyet, ha valaki megismer, az minden részét, részecskéjét becsülni tudja és megálmodja, mi készülhet belőle.”

                                                                                                                                                                                                                                                                                  Hadnagy György