Női OB - Mindent vagy semmit (Eger-CH)

Adam Blaumann, 2014. febr. 22. 7:14

Ezzel a tudattal indultak útnak az IBK Cartoon Heroes női csapatának játékosai, ugyanis ha minimum döntetlen érnek el Egerben, akkor bent vannak a rájátszásban. Sajnos azonban ez nem sikerült. Ráadásul a vendégek egyik kiváló kapusa sem tudott velük tartani, így az egyik mezőnyjátékosuk, Bodócs Emese térdelt be a kapuba, aki első védéseként nagyszerűen védett.

 

Már az első harmad elején érzékeltette a hazai csapat, hogy itt bizony keményen meg kell küzdeni az egy pontért is. Az első percben megszületett a vezető egri gól, amelyet a javuló vendég védekezésnek köszönhetően, csak a 11. percben követett egy újabb. A 13. percben pedig újabb távoli lövés kötött ki Bodócs kapujában, így ezzel már 3-0 volt a Tigriseknek. A Mesehősnöknek több helyzetük is volt, de csak 18. percben sikerült bevenniük a hazaiak hálóját, Acsai Renáta lőtte be Harmat Anna passzát. Még a harmad vége előtt újabb egri gól született, így 4-1-gyel vonulhattak a lányok szünetre.

 

A szünet után újra próbáltak fogást találni egymáson a csapatok, de ismét az egri csapat lányai lőttek gólt, négy gólra növelve az előnyüket. A Hősnők taktikát váltottak Holubkó edző utasítására, aminek eredménye egy újabb vendég gól lett, amely egyben Weltz Boglárka első bajnoki gólja! Védekezési hiba miatt a Cartoon Heroes lányai újabb gólt kaptak, azonban ezt az eredményt már megtartották, így az utolsó játékrészre 6-2-vel fordultak a csapatok.

 

Nagy elánnal mentek a CH-sok a harmadik huszasban, aminek az eredménye már a 3. percben egy gólban mutatkozott meg, 6-3-ra változtatva az eredményt. A Mesehősnőknél már – már szokásosnak mondható rövidzárlat a lehető legrosszabbkor jött: két percen belül kaptak három gólt (bár ebből az egyiket a bírókat kivéve mindenki szabálytalannak látta). Pár perc után még egy egri találat született, de floorballban a hátralévő tíz perc még rengeteget jelentett, a vendégek csak egy gólig jutottak, amelyet Kovács Bea lőtt be be., ezzel beállítva a 10-4-es végeredményt.

 

A rájátszásba ugyan nem jutottak be a CH-s lányok, de a Magyar Kupában megmutathatják, hogy ők bizony ennél többet is tudnak!


A mérkőzés végeredménye:

Eszterházy MEISE    10 - 4    IBK Cartoon Heroes

 

 

Női OB - Értékes pontveszteség (SZPK-CH)

Adam Blaumann, 2014. jan. 30. 15:54

Vasárnap délután Komáromba látogattak a Mesehősnők, hogy bebiztosítsák helyüket a rájátszásba. Ez sajnos azonban még nem olyan biztos.

Az első harmadban már érezhető volt a csapatok játékán, hogy mindannyian a pontokért és ezzel együtt a rájátszásért harcolnak, ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés. Az első gólnak a vendégek örülhettek, Kovács Beatrix lőtte be Gegesy Boglárka kapuskidobását. Nagyon sokáig nem született újabb gól, végül a CH-sok vették be újra a hazaiak hálóját Tüdős Zsuzsi révén.

Második játékrész főként a játékvezetőkre kiabáló nézőktől, csapatvezetőktől és játékosoktól volt hangos, akik sajnos nem álltak a helyzet magaslatán (érvényes gólt is elvettek a vendég csapattól). A gólcsendet az SzPK-sok törték meg, Darai Szilvi Vértesi Nicole passszát értékesítette. A szünetet jelző sípszó előtt már csak egy kiállítás született, a vendégeket büntették kétperces emberhátránnyal szabálytalan ütésért.

A harmadik harmadban a Mesehősök a szokásos gödörbe kerültek bele: alig három perc alatt kaptak három gólt és ezzel az egy gólos előnyükből két gólos hátrány lett. Ezután a hazai csapat kapott két perces kiállítást, amit a CH-soknak nem sikerült kihasználniuk, de végül a mélypontról felküzdve magukat újra betaláltak Miklós Rita kapujába. Az izgalmas végjátékban a döntetlent érő találatot Bodócs Emese szerezte Harmat Anna passzából. Mindkét csapat küzdött tovább, de a hazai szurkolók örülhettek a meccs végén, ugyanis Váradi Vivien góljával győzelmet hozott az SZPK-s lányoknak. 

Ezzel a komáromi lányok ugyan értékes pontokat szereztek, most a tabella 5. helyén állnak, előttük pedig a Mesehősnők, így a bajnokság alapszakaszából hátramaradó meccsek mindkét gárdának nagyon fontosak a rájátszásba jutáshoz.

A mérkőzés végeredménye:

SZPK-Nokia Komárom    5 - 4    IBK Cartoon Heroes


Női OB - Pillangós este (Neumann - CH)

Adam Blaumann, 2014. jan. 14. 9:43

Vasárnap este Érden léptek pályára a Mesehősnők a Pillangók ellen. A kezdés jól sikerült, a folytatás már kevésbé.

Az első harmad végeredménye ugyan 0-0 lett, azonban, aki kilátogatott a mérkőzésre egy fej-fej melletti küzdelmet láthatott. Mindkét oldalon voltak hiányosságok a védekezésben, azonban a kapusok nagyszerű teljesítményei miatt egyik oldalon sem rezdült meg a háló. 

A második játékrészben 4 perc alatt 2-0 volt a hazaiak javára, míg a vendégek minden próbálkozását megfogta a kapus. A félidőnél újra rövid időn belül talált két gólt a pillangós csapat, így már 4-gyel vezettek az összetörni látszó CH-sokkal szemben. A hazai kiállítás alatt sajnos gól is született, így már 5 volt a hazai csapat előnye.
Sajnos a harmadik játékrészben már hiába voltak jó támadásaik a CH-s lányoknak, az ellenfél kapujában védő Kárpáti Enikő is jó formában volt, nem adott esélyt a szépítő gólra. Ebben az etápban a mesehősnők csak a kiállítások terén remekeltek, ugyanis mindkét büntetési időt sikerült kivédekezniük. A végeredmény tehát 5 – 0 lett a hazai csapatnak.

Ezzel ugyan visszacsúsztak a 4. helyre a tabellán a CH lányok, de továbbra is rájátszást érő helyen vannak. Ha megtalálják a góllövő ütőiket, nem lehet gond besétálni a legjobb 4 közé.

A mérkőzés végeredménye:

Neumann Pillangók FSE    5 - 0    IBK Cartoon Heroes

U14 - Ácson jártunk (SZPK - CH)

Adam Blaumann, 2013. dec. 15. 14:14

Különbusz, utazás, Komárom. Pontosabban Ács, de ez a lényegen nem változtat. Álmoskás bemelegítés után irány a mezekért az öltözőbe, de pár kivétellel játékosaink mind az öltözőben maradtak, aminek nem lett más az eredménye, mint a ránk nézve hízelgő 4-1-es harmad. Az amúgy jól védő Egedi Bencét Dragolovics Misi váltotta a kapuban, a sorokban apró változtatások, az ébresztő robbanása követte a harmadot. Végre játékosok léptek a pályára, a védekezésünk összeállt ám a támadások végigvitele még mindig elmaradt, így a harmadban egy gólt szerző Komárom csapata már 5-1-es összesítéssel fordulhatott a záróharmadra.

A harmadik harmadra megérkezni látszott a támadó szekció is Ácsra,  ugyanis a gyors bekapott gól sem tántorította el a Mesehős ifjakat, hogy egymás után három gólt szerezzenek. 6-4, szép eredmény, de nekünk ez nem elég, miért ne szerezhetnénk pontot vagy akár pontokat, így letámadtuk ellenfelünket, aminek következtében a védekezésünk szétesett, és mire észhez kaptunk már 10-4 állt a kijelzőn és a mérkőzés véget is ért.

Gimpll Péter 1+1
Fazekas Krisztofer 1+0
Turi-Kováts Katalin 1+1
Turza András 1+1

A mérkőzés végeredménye:

SZPK-Nokia Komárom    10 - 4    IBK Cartoon Heroes

Új edző a férfi csapatnál

Adam Blaumann, 2013. dec. 1. 11:15

Története során először van teljesen külsős edzője az IBK CH férfi csapatának, Apró Zoltán személyében.

Zoli először a Krokodilok elleni mérkőzésen látta el a kispadon az edző szerepét, mely meglátszott a csapat mentális összeszedettségén és játékán is. A csapat játékképe azóta is javuló tendenciát mutat, melyet a Kinizsi elleni bravúros döntetlen is bizonyít.

Férfi OB1 - A megkerült pont (Kinizsi - CH)

Adam Blaumann, 2013. dec. 1. 11:04

Nagy tervekkel érkezett a Mesehős gárda az érdi csarnokba: vissza kellett szerezniük az előző héten elvesztett pontot, és a Kinizsi szeptemberben elszenvedett 7 gólos vereségért is bosszút forraltak.

A mérkőzés első játékrésze ehhez képest a hazaiak mezőnyfölényéről szólt. Előbb Klinghammer Zoltán forgolódta be magát a kapu előtt gólig, majd szép passzjátékkal, és a kipattanók megszerzésével növelte az előnyét tovább a Kinizsi. A CH szépítő találata után aztán megszületett a bajnokság talán leggyorsabb válasz-gólja, amikor Alm Zsolt középkezdésből indult meg kapura, majd lőtt a félpálya közeléből kapufás gólt.

A második harmadban feltámadt a vendég alakulat, és bár az első góljukra még tudott válaszolni a Kinizsi, egy hibázott rávezetést követően fordult a kocka, és a mesehősök három gólos hátrányból kiegyenlítettek. A mérkőzésnek ezzel nem volt vége, Nádorék még találtak magukban annyi erőt, hogy ismét előnyre tegyenek szert, amit a CH egészen az utolsó percig nem tudott ledolgozni. 4 másodperccel a játékidő vége előtt még az az esély is megadatott, hogy most először a vendégek vegyék át a vezetést, de végül maradt a döntetlen.

A mérkőzés végeredménye:

RKA Kinizsi TTK    7 - 7    IBK Cartoon Heroes

Női OB - Döntetlenek napja (Phoenix - CH)

Adam Blaumann, 2013. dec. 1. 10:05

Úgy tűnik, az ősz utolsó napja a CH-sok felnőtt csapatai számára döntetleneket érő meccseket hozott, elsőként a hölgyeknek. 

A Phoenix fiatalos csapata Törökbálinton fogadta a mesehősnőket, akik már a 4. percben megszerezték a vezetést, Mayer Nóra gólját követően. Az egyenlítés nem sokat váratott magára, az ötödik percben Fodor Eszter révén 1-1-re módosult az állás. A hazaiak nem sok időt hagytak, ugyanis egy perc múlva újra az ő szurkolóik örülhettek: Takács Barbara talált Mohai Noémi kapujába, 2-1 oda. Ezzel az eredménnyel zárult az első harmad, és folytatódott a második rész. 

Nem találtak egymáson fogást a csapatok, a kapusok remek teljesítményével nem rezgett meg egyik háló sem, így a harmadik játékrészre maradt a pontok sorsának eldöntése. A vendégek hamar érzékeltették a főnixekkel, hogy ők készen állnak a harcra: Mayer Nóra volt ismét eredményes, döntetlenre hozva az eredményt. Azonban Varsányi Zsuzsa tanítványai ismét előnybe jutottak Fodor Eszter találata után. Harmat Anna góljával azonban ismét egált mutatott a kijelző, így fordulva a meccs befejező 10 percére. 
A vendégek emberhátrányba kerültek, ám sikeresen kivédekezték azt, és kapusuk bravúrjainak hála 3-3 maradt a mérkőzés végeredménye:

Phoenix Fireball SE    3 - 3    IBK Cartoon Heroes

Férfi OB1 - Az elveszett pont (Neumann - CH)

Adam Blaumann, 2013. nov. 27. 7:04

A szezonnyitó mérkőzés visszavágójára érkezett Kartalra a CH csapata. Az első fordulóban meglepetésre hazavitték a két pontot a Wombatok. Sajnos a pályát ezúttal is a mesehősök hagyták el keserűbb szájízzel.

Már-már menetrendszerűen a CH szerzett vezetést az első harmadban, de az előny nem tartott sokáig, másfél percen belül jött az egyenlítő találat az ellenféltől. A mérkőzés innentől CH mezőnyfölényről és váltott illetve páros kiállításokról szólt. A kavarodásból a wombatok jöttek ki rosszabbul, 2 gólos hátránnyal fordultak rá az utolsó 10 percre. Az ezt követő folyamatos hazai nyomás meghozta számukra a gyümölcsét, két szerencsésen/szerencsétlenül pattanó labda landolt a vendégek kapujában, megmentve ezzel egy pontot a Neumannak.

A mérkőzés végeredménye:

Neumann Wombats FSE    3 - 3    IBK Cartoon Heroes

Női OB - Másszuk a ranglétrát (Ares - CH)

Adam Blaumann, 2013. nov. 25. 10:10   [ 2013. nov. 25. 10:10 frissítve ]

Bár az ellenfél Ares megítélése szerint csapatunk a leginkább verhető számukra az idei női bajnokságban, mi a meccs elejétől kezdve szertefoszlattuk a szoros eredményről alkotott reményeiket.

Örömteli 15+2 fős létszámunk a túloldali 5+1-gyel szemben minden mesehősnőt lelkes, gyors játékra ösztönzött, amely helyenként némi kapkodást, helyenként viszont az edzői elképzelésnek megfelelő pörgős, sokpasszos játékot eredményezett. Sajnos a befejezésekkel továbbra is hadilábon állunk, rengeteg kapura tartó lövésünk most is rendre kapu fölé szállt. 

A 10 perces meddő mezőnyfölényt először Jenni Junttila váltotta gólra, aki az egész meccsen nyújtott teljesítményéért kiemelendő. Dettrich Szilvia és Csiszert Sarolt személyében újoncokat is avathattunk, sőt, az edzőmeccsek szép góljai után most hivatalos találatot is ünnepelhettünk. Ezúton is gratulálunk Szilvinek!

A kötelező győzelem megvan tehát, mostantól a sokkal fontosabb jövő heti Phoenix elleni meccsre kell készülnünk, ahol hasonló létszámra, de sokkal pontosabb játékra lesz szükségünk.

A mérkőzés végeredménye:

Ares HC ’94    2 - 10    IBK Cartoon Heroes

Férfi OB1 - Javuló tendencia (CH - Krokodilok)

Adam Blaumann, 2013. nov. 21. 9:07

Egy CH-Kroki mérkőzés sosem unalmas. Annak ellenére, hogy a Mesehősök mélyrepülésben vannak, ez most sem volt másként. A hazaiak történetükben először játszottak egy CH-n kívülről érkező edző irányítása alatt - Apró Zoltán személyében - aminek fegyelmezettebb játék, összeszedettebb gondolatok, és rengeteg helyzet lett az eredménye.
Míg az első 40 percben a Krokodilok 4 gólos előnyt építettek fel, a harmadik játékrész elején mindez eltűnni látszott, amikor a az eredmény 4-6-ra módosult, és a vendégek 4 emberrel a pályán küzdöttek a megfelezett előny megtartásáért. Végül a Mesehősök nem tudtak élni a lehetőséggel, a Krokik viszont hatékonyan támadtak, így a mérkőzés végére a 4 gólos különbség is visszaállt.

A mérkőzés végeredménye:

IBK Cartoon Heroes    5 - 9    Dunai Krokodilok

1-10 of 137