Új:


POKOLI VONÁS

novella

Felmászik a vasúti töltésre, és a vágányon megindul előre. Görbült távírópóznák alagutat képeznek előtte. Szíve zakatolására, az agyban sűrűsödő impulzusok hálót vetnek a tájra, foglyul ejtett vándormadarak ezrei viaskodnak a szabadulásért, de mindhiába. Meg akarja szabadítani őket, némelyiket sikerül is, de minden törvénynek ellenszegülve, ellenkezőleg repülnek, fittyet hányva a föld mágneses terének. Lépései ütemére átkölti a verseket, szemei előtt összekuszálódnak a sorok, látja a papír finomszerkezetét, amely az erőlködéstől atomjaira hull. Indokolatlan forróság keríti hatalmába, a táj nem ad rá okot. Kiszáradt a szája. Minden nyelés ezer tűszúrás, ezer aprócska fájdalom az idegrendszerben. Ólomnehézséggel lépdel; szétszakadt izmok, szétszakadt akarat. A megolvadt hegyek tövében néhol csenevész fákat lát, de ezek inkább kiszáradt kórók, ágain fekete madarak pihennek csendesen. Mind őt figyeli. Csak a szél süvít, szemből fúj, szétborzolja haját, majd arcán éket vágva száguld tovább ismeretlen útján. Ettől egy kicsit jobban érzi magát. Kis időre becsukja szemét, s mire újból kinyitja, látja a síneket, a talpfákat, ahogy fogynak léptei nyomán, aztán ahogy feljebb néz, megjelennek a hófödte hegyek. Megtörli izzadt homlokát, de ezek a verejtékcseppek inkább fagyosak, valamiért a halálra emlékeztetik.
„Mit keresek én itt?!” – kérdezi elgyötörten, de senki nem felel. (Tovább)


Előző:


EGZISZTENCIÁLIS PILLANAT

blog



K-PAX. Miközben néztem a filmet, többek között az járt a fejemben, hogy nem kellene törődnöm a világ bajaival, politikai berendezkedéseinek hibáival, nem kellene részt vennem a fogyasztói társadalom munka-vásárlás-munka körforgásának mágiájában. Nem kellene törődnöm az ösztönök korlátlan kielégítésével, a „szerezz minél többet!” paranccsal, a „szeresd és valósítsd meg önmagad!” elvével, a „légy sikeres!” és „az élet célja a boldogság!” felszólításokkal, ezekkel a már-már hedonista szemléletekkel. Bele kellene törődnöm, hiszen a fogyasztói civilizáció egyfajta megoldása az ember identitásvesztésének, annak a szükségletnek, hogy az ember mégis csak „valaki” - amit már az ipari forradalom hajnalán elvesztett. Meggyőződése az embernek, hogy joga van az élet teljességére, megvalósíthatja önmagát, sőt, így is kell tennie. A sztárok, a celebek (szinte félistenek) - a sztárkultusz -, az élet teljességének illúzióját sugallják, azt, hogy az életet nagyobb intenzitással kell megélni (minél többen ismernek bennünket, annál nagyobb intenzitással élünk, ergo: teljesebb az életünk). (Tovább)


Előző:


A SZERELEM KÉT ARCA

II. RÉSZ
(LAURA)

elbeszélés

A folyó ma megint nyugodt. Nyár derekán, amikor a tavasz már megadta magát és felhőktől meztelen az ég, a hőmérséklet magasra szökik; kevesebb zápor paskolja a tájat. A nádirigó is elnémul a hőségben, nem hallani hangját. Esténként, ha kiülök a partra, egy kidőlt fűzfa törzsére, hallgatom a folyót. Ilyenkor nekem beszél. Tétlenül hagyom peregni a perceket, az órákat. Ha netán elered, az esőcseppek hangját hallgatom a folyó vizén.
Délutánonként, amikor a hőség nehezen viselhető, a házban találok menedéket és az évekkel ezelőtt elkezdett naplóm befejezését írom. Nem is annyira napló ez, inkább egy történet, amelynek szereplői mi vagyunk: Laura, Elza, én és most már a gyermek is. De lassan be kell fejeznem az írást, mert megérkeznek repülővel a szeretteim, eléjük kell mennem. Újból vissza kell térnem a valódi világba, az emberek közé, ahova tartozom.
Végiglapozva az oldalakat, amiket az elmúlt három hét alatt írtam, eltűnődöm, vajon mi értelme konzerválni a múltat, hisz minden újraolvasás felszakítja a sebeket, pont úgy, mint azok a fotográfiák, amelyek régmúlt pillanatokat őriznek családtagjainkról, szerelmeinkről. Ugyanakkor megszólal bennem egy hang, ami arra késztet, mégis jobb, ha bizonyos emlékekhez visszatérek újra. Mert mire jók az emlékek, ha nem arra, hogy elkövetkező életünket felépítsük rájuk: a múltunk mindig előttünk jár. (tovább)



Előző:


AZ ÉRINTÉS


SZEMÉLYEK:
KORONDI ZOLTÁN
SZENDRŐI VERA
TIBOR, Zoltán barátja
SZOMSZÉD, Zoltán szomszédja
PORTÁS
RECEPCIÓS 1
RECEPCIÓS 2
IDEGEN FÉRFI
IDEGEN NŐ, az Idegen férfi felesége

 

1.

 

(Emeletes, jó állapotú polgári ház a belvárosban. Korondi Zoltán, negyvenes éveiben járó író lépéseit verik vissza a lépcsőház falai. Egyik kezében kabát, másikban bőrönd, vállán utazótáska. A második emeleti lakása elé érve kicsit megpihen, majd kinyitja az ajtót. A fogasra akasztja kabátját, a többi holmiját az előszobában hagyja. A nappaliban az ágyra dobja zakóját, majd kitárja az ablakokat, friss levegőt enged be a helyiségbe. Bekapcsolja az üzenetrögzítőt. Az egyik fotelben ülve hallgatni kezdi az üzeneteit.)

HANG 1:  Drága fiam! A kék öltönyödet elhoztam a tisztítóból, ha szükséged van rá, gyere érte!

(Rövid sípszó.)

HANG 2:  Szervusz, Zoli! Ebben a hónapban még látható a kiállításom, írhatnál valamit a képeimről, ha már nem tudtál eljönni a megnyitóra. Köszi!

ZOLTÁN (magának):  A kiállítás! Tényleg.

(Több üzenet nem hangzik el. Zoltán felkel, a zakója zsebeiben kotorászni kezd a diktafonja után. Amikor megtalálja, bekapcsolja, beszélni kezd:)

„A nő minden reggel kávét hozott neki. Ezzel letudta aznapra a kedvességet.”

(A dohányzóasztal közepén váza, benne elszáradt virágok. A szemetesbe dobja a virágokat, majd kiöblíti a vázát. Csengetnek. A szomszéd, egy őszülő halántékú idősebb férfi áll előtte, amikor kinyitja az ajtót.)

SZOMSZÉD:  Szervusz, Zoltán!

ZOLTÁN: Szervusz!

(Kezet fognak.)

SZOMSZÉD: Átvettem egy borítékot a barátodtól. Nem akarta bedobni a postaládába, inkább rám bízta. Láttam, hogy megérkeztél a szabadságról, és gondoltam nem várok vele holnapig.

(Zoltán átveszi a borítékot, kinyitja, két színházjegyet talál benne.)

ZOLTÁN:  Későbbre vártam, de nagyon jól tetted. Köszönöm a kedvességedet!

SZOMSZÉD:  Nincs mit, máskor is. (Mintha kérdezni akarna valamit, de mégis meggondolja magát. Elköszön.) Szervusz.

(Zoltán megfürdik, hajat mos, törölközővel alaposan feldörzsöli a haját. Telefonál, a barátját hívja.)

ZOLTÁN:  Szervusz, Tibor! Zoli vagyok. Ma délután érkeztem haza. Megkaptam. Köszönöm a jegyeket! Hogy milyen volt Capri? Kellemes. Még egy hetet kibírtam volna. Nem, dehogy! Nem írtam semmit. Pihenni mentem, nem dolgozni. Igen, hallottalak a rögzítőn. Sajnálom, hogy nem lehettem ott. Megbeszélhetnénk. Felugorhatnál hozzám. Hogy mikor? Bármikor, csak ne ma. Elfáradtam. Mit szolnál a péntek délutánhoz? Ezen a héten, persze. Amikor neked megfelel. Rendben, szia!  (tovább)