Ojtoz és Környéke
   Kovászna megye, Románia

                         

 


 

 

 

 

 

 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Ojtozi-tető

Berecktől 7 km-re van a történelmi nevezetesséOjtozi- vagy Berecki-hágó (865 m), amelyet Magyarós-tető néven ismernek a környékbeliek. Az ide vezető műutat 1883-ban építette meg az államépítészeti hivatal. A tető előtt, az út bal oldalán van a Lina Csárda, ahol tágas étterem, szálloda, kempingező és parkolóhely van (Tel.: 67/363 992). A hágón halad át a Kárpátok fő gerincét követő piros sáv jelzés. Ez déli irányban a Háromszéki-havasok gerincén át a Csukásra vezet, északi irányban pedig a Micske-tető, Bakó-, Gyepár-, Marhafő- és a Gombás-bérc érintésével (Székely-Kászoni-hegység) a Csíki-havasokra, a Naskalatra és a Nagy-Hagymás-hegységbe. Ezen az alacsony nyergen bukik át a Nemere szél. „Nem erre, arra fújjál” – mondja a székely. A szél nem hallgatja meg őt, hozza a dél-orosz puszták szibériai hidegét, eltorlaszolja az utakat, megbénítja télen a közlekedést. Erről a kárpáti átjáróról, sűrű szerpentinek formájában ereszkedik alá a műút az Ojtoz-patak keskeny völgyébe. Ennek a hegyi pataknak a mentén fekszik az erdőkitermelés, valamint a faipar által teremtett

 OJTOZ(OITUZ)

 Lakóinak száma 400. Az út kanyarjaiból felrobbantott kazamaták betondarabjai juttatják eszünkbe, hogy itt, Erdélynek ebben a kapujában vadul tombolt a második világháború. A körös-körül emelkedő hegyoldalakban letarolt erdőfoltok, vágterek ejtenek ámulatba. Maradt itt még elég el nem pusztított erdő, mégis haldoklik a faipar, végnapjait éli a régi „deszkagyár” – az ojtoziak kenyérkereseti forrása. Az Ojtoz már a Szeret vízgyűjtő területéhez tartozik. Völgyfőjében korszerű pisztrángtenyészet van. Ide, mintegy 15 évvel ezelőtt, kicsi gőzmozdonyos vonaton, keskenyvágányú vasúton juthatott fel a turista. Azóta azt is felszámolták, nem gondolva arra, hogy faipar helyett a turisztikának is eldorádója lehet majdan ez a csodálatos szépségű hely. Ebben a völgyben egy édes-kénes gyógyforrás tör a felszínre, lúgos kénhatású vizével, nem is olyan rég még kiskapacitású helyi gyógyfürdő is működött itt. A település idegenforgalmi érdekessége a műút bal oldalán álló római katolikus templom. Útra néző falán, egy kőtáblára ez van felvésve: „Javíttatták a 13. és 14. ezredbéli / népfelkelők és a velük / volt csendőrök / 1915.” Alatta a már említett Pittino Anselmo kőfaragó neve áll. A templomban (védőszentje Szent Fábián és Sebestyén) Szent Antal perselyén ez a szöveg áll:

„Kegyes Adományok
szt. Antal kenyerére!
Emlék a 13. és 14. honvéd gy.
ezredbeli népfelkelők
s a velük volt csendőröktől.
Ojtoz 1915”

A templom előterében egy 1986-ban készített corpus áll. Baricz János, a vidék kiváló ismerője állíttatta.

Ojtoztelep, mert így is nevezik, lakosságának negyede román ajkú és románul beszélő, de magyarul is tudó moldvai csángó. Ők a katolikus vallást gyakorolják. A templommal átellenben, kertes magánház gyümölcsfái alatt húzódik meg az 1940–44 közötti országzászló-tartó gyanánt megépített hármashalom. A közeli családi házban megtekinthető Jánó Gyula és Jánó Elemér naiv faragómesterek műhelye és egyéni kiállítása; ők fából elkészítették az egykori ojtozi kisvonat kicsinyített mását.

A műút bal oldalán, pihenőre hívja a turistát a Sánta lóhoz nevű fogadó. Italt és helyi ételeket kínál. Közvetlen közelében van Pittino Anselmo kőfaragó mester családi háza. Homlokán, faragott kőtáblán ez olvasható: „Pittino Anselmo / és neje / Gyergyai Juliánna / vette 1882 / J. V. (javítva – szerk megj.) 1921–22.” A történelmi Háromszékre, a múlt században több olasz kőfaragó mestert hívtak meg (Pittino, Bosin, di Bernardo, Giacomello, Zuliani, di Gaspero, Longo, Mamina, Kraighero), akik a Kárpátokat átszelő műutak átereszeit, később vasúti átereszeket, kőbányákat, gyárakat, sírköveket, emlékműveket is készítettek. Ezek az olasz családok később, többnyire házasság útján beleolvadtak a székelységbe. Pittino Anselmo volt a faragómestere a felsőháromszéki millenniumi emlékoszlopoknak, nevét ott látjuk az Ojtozi-szoros megmaradt feliratos kőtöredékein is. Ezeket az emlékeket, részben a műút korszerűsítése alkalmával, részben kényszerből, de többnyire tudatosan semmisítették meg a diktatúra éveiben.

A Pittino-ház új tulajdonos kezébe került s az udvaron fel is épült az Anselmo fogadó tájba illő és korszerű épülete, ahol nemcsak a környék ételkülönlegességeit s friss pisztrángot lehet majd találni, hanem olcsó és hozzáférhető áron éjjeli szállás is lesz a turisták részére.

Alább, a víz folyása mentén, az út bal oldalán sorakoznak az egykori m. kir. 24-es határvadász zászlóalj és székely erődszázad „boronafákból” épült laktanyái (1942). Ezekben ma óvoda és iskola működik. A laktanyák főbejáratát díszítő monumentális faragott és festett székely kaput restaurálják és az épülő fogadóhoz fogják felállítani. Ojtoz szülötteként tartjuk számon Mike Lajos (1821–1886) 1848–46-i honvédszázadost, az 5. székely határvédő zászlóalj parancsnokát. Az Ojtozban hősi halált halt honvédek emlékére még nem állított emléktáblát az utókor.

Az Ojtozi-szoros

Az Ojtozi-patak epigenetikus völgye Erdély egyik legfontosabb stratégiai jellegű kapuja volt. Itt tört be hozzánk – hajdanában – tatár és török, áthaladtak rajta nagynevű hadvezérek (Batu kán, Mátyás király, Mihály vajda, Bem József). Véres harcok színhelye volt a völgy az osztrák–török háborúban, az 1848–49-i szabadságharc idején, de a két világháborúban is. Jókai Mór fantáziája teszi mindmáig felejthetetlenné múlt századi klasszikus leírását (Damokosok, 1883). Akárcsak Háromszék más átkelőhelyein, itt is, évtizedekig rettegésben tartották az utasokat az ojtozi rablók. Munduka, Ityim és Drimba nevét még ma is emlegetik az ojtozi öregek.

A szoros kapujában két turisztikai objektum kínálkozik megtekintésre: Rákóczi várának maradványai és az Ojtozi-szélgödrök. Az előbbi jobb felől a Rakottyás nevű hegyorr nyakában fekszik, melyet a telepről lejtő út félkör alakban megkerül, s amelynek lábánál van a Vár-kút (románul Izvorul Sărutului-nak, Csókok kútjának nevezik.) Egy 10´ 50 lépés méretű sarokbástyának lehet ott a köveit látni. Dokumentumok bizonyítják, hogy a vár I. Rákóczi György idejében (1630–1648) már állott. Négy sarokbástyával ellátott épület volt, s onnan egy magyar nyelvű feliratos kő is előkerült 1637-ből. A vártól induló kőfallal volt elzárva a völgy, lőréses kazamaták és őrtanyák állottak itt, s ezek építéséhez felhasználták a várfalak kőanyagát is. Egyesek szerint a vár végső pusztulása az 1787–88-as osztrák–török háború idejére esik. A vár falához építette védsáncait Bem tábornok is a szabadságharc idején.

Valamikor Ojtozban működött a vámhivatal s azt csak később költöztették le Sósmezőre (Poiana Sărată). A régi vámépület, fenn a telepen ma is áll. Műemléknek nyilvánították. Az a Sósmező nevű település azonban, ahol a későbbi magyar–román határon a vámházak láthatók, 1968-tól Bákó megyéhez tartozik.

A Rakottyással átellenben emelkedik az erdővel borított és meredek Kis-Kalaszló-tető. Itt láthatók, különösen a hideg téli napokon, a „működő” ún. pipáló szélgödrök. A kárpáti homokkő hasadékaiban, résbarlangjaiban – télen – felmelegedik a levegő és a hőmérsékletkülönbségen alapuló légnyomás miatt, a hegy tetején levő barlangszájakon hófehéren ömlik ki a vízpára: „pipál a hegy”. Nyáron fordított a helyzet: a hegy lábánál hűvös levegő áramlik ki. Ezért nevezik szélgödröknek. A Kis-Kalaszló-hegy lábához az Ojtozi-patak második – bal oldali – hídján át és a Bütü-patak völgyén lehet feljutni.

A szurdok, ha gyalogosan járjuk be, ritka tájképi élményt nyújt. A műutat a múlt század végén korszerűsítette az államépítészeti hivatal Gyárfás Győző műszaki irányítása alatt. Az említett század derekán osztrák katonák végeztek itt robbantásokat. Ennek emlékét őrzi a völgy bal oldalán elhelyezett sziklafelirat: „K.u.K. VI. Pion. Companie 1854.” Egy másik feliratos kövön ezt olvassuk: „Gyárfás Győző főnök, Darvas Lajos építő: M: Bosin Tamás vállalkozó, 1891.”

A szorosban négy híd van: Kis-Kalaszló, Vár- vagy Rákóczi-híd, a Kalaszló- és a Gyilkos-híd. A második hídtól, vízmentére, a műút bal oldalán, lerobbantott meredek sziklafal tornyosul. Ez volt a Honvéd-kő. Ebbe faragták bele egy fegyveres honvéd domborművét, mely alatt – Baricz János visszaemlékezése után – ez állott: „Itt járt 1918 nyarán a 18-as m. k. gyalogezred Sopronból.” Az emléket előbb, a sziklát 1961-ben az út újabb korszerűsítése alkalmával felrobbantották. A Sopron fölötti városerdőben azonban elkészítették hasonmását s rajta a következő felírás olvasható:

„Ez az emlékmű hű mása annak az eredetinek, mely
az Ojtozi-szoros sziklafalába vésve hirdette
a Soproni 18-as honvédek vitézségét.”

Ez az alakulat védte – többek között – páratlan hősiességgel a szorost az első világháború idején. Ide már alig 1 km a megyehatár.


 (Kisgyörgy Zoltán, Kovászna megye, Útikönyv)
A fényképeket Hengán Béla fényképezte. Minden jog fenntartva.