Bevezető

Keress minket a Facebook-on


Rólunk

A Hagyomány és Múltidéző című történelmi tudástár 2013 januárjában közösségi tudásmegosztáson és -építésen alapulva, néhány lelkes önkéntes munkájával kezdett el működni. 

Az oldalt azzal a céllal hoztuk létre, hogy történelmi hagyományőrző körökön belül segítsük a leleteken alapuló, hiteles történelmi rekonstrukciók készítését, terjedését, terjesztését. A segítség egyrészről a kezdők felé irányul, hogy jobban megismerjék az általuk választott korszakot, és hogy a felszerelésüket (viselet, eszközök, fegyverek) a megfelelő irányba tudják fejleszteni. Másrészről szeretnénk segítséget nyújtani a témával régebb óta foglalkozóknak is, hogy tökéletesíthessék, kiegészíthessék a meglévő felszerelésüket, egyben további rekonstrukciókra biztatjuk őket. 

Célunkat úgy szeretnék elérni, hogy az internetről, könyvtárakból származó információkat, illetve a leletek rekonstruálásából eredő tapasztalatokat összegyűjtjük, és rendszerezve azokat megosztjuk az érdeklődőkkel.

A megvalósításban bárki részt vehet, a beküldött anyagokat a beküldő nevén tesszük közzé. 

Mivel az oldal ingyenes, így a rendszer által biztosított tárhelyen túl nem tudunk további bővítést biztosítani, ezért a feltöltők saját ingyenes tárhelyeikről tölthetik fel a dokumentumokat. A feltöltés lépései megtalálhatóak a feltöltési segédletben. 

A megjelenített tartalmak szerzői jogait nem áll módunkban minden esetben ellenőrizni, ezért mindenki saját felelősségére osztja meg a képeket, ábrázolásokat és leírásokat.

Amennyiben valamely anyaggal kapcsolatban felmerülnek szerzői jogi problémák, azt azonnali hatállyal eltávolítjuk az oldal tartalmai közül. Bár a tartalmakat a legjobb tudásunk szerint töltjük fel, de így is előfordulhatnak pontatlanságok, így az ebből eredő félreértésekért és károkért nem tudunk felelősséget vállalni. 

Az oldal célja, hogy segítsen a kutatásban, illetve a történeti korok tárgyainak, életmódjának megismerésében, de az egyéni kutatómunka és az adott információk értelmezése az érdeklődők feladata és felelőssége.


A tartalmak elérhetősége:

Az adatbázis tartalma 3 része oszlik:

Nyilvános:

Ezen a részen találhatóak azok a linkek, leletek, leírások, amelyek szabadon hozzáférhetőek bárki számára.

Belső: 

Ide olyan tartalmak kerülnek fel, amik nehezen hozzáférhetőek, esetlegesen saját kutatásokból származnak, vagy igen jelentős mértékben könnyítik meg a rekonstrukciót. A belső részen sincs elrejtve az antiochia-i szent kézigránát, csak az kerül fel, amit a tagok feltöltenek vagy beküldenek. Ahhoz, hogy belső tag lehess és hozzáférj ezekhez a tartalmakhoz, 20 pontot kell gyűjteni.

Műhely: 

A "kezdők" egy külön felületre, a Műhelybe teszik fel azokat a leírásokat, amelyeken éppen dolgoznak. Innen a beküldött anyagokat a szerkesztő tagok teszik közzé a nyilvános vagy belső felületen. 



Hogyan lehetek belső tag, hogyan férhetek hozzá a belső tartalmakhoz?

A belső tartalmakhoz úgy tudsz hozzáférni, ha hozzájárulsz az oldal működéséhez új anyagok beküldésével. Ezzel alapvetően nem a beküldött anyagok értékét jutalmazzuk, hanem a közösségért végzett munkát. 

A beküldött anyagokat a szerkesztő tagok teszik közzé. Ők olyan személyek, akiknek teljes hozzáférésük van az oldalhoz. Jogosultak oldalakat feltölteni, törölni, módosítani. Mivel az oldal szerkesztését szabadidőben végzik, ezért előfordulhat, hogy a beküldött anyagokat csak pár nap átfutással tudják közzétenni.

- Egy releváns link 1 pontot ér, mivel ezzel nekünk még dolgozni kell.
- Egy cikk, egy kidolgozott adatlap leletről vagy egy tárgy/viseleti elem ábrázolásáról 2 pontot ér.
- Saját tanulmány, dolgozat 4 pontot ér.
- Egy rekonstrukció is 2 pontot ér, ehhez azonban további kritériumokat kell teljesíteni: egyrészt legyen meg a mintadarabhoz felhasznált lelet vagy ábrázolás, másrészt valamelyik trollokkal kellőképpen ellátott fórumba legyen feltöltve és jóváhagyva.

Az oldal tagolása:

A megjelenített tartalmak több típusból tevődnek össze, ezért ezzel a kis leírással szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy mit hol keress. A tagolással az a célunk, hogy lekövessük a karakterrekonstrukció folyamatát.

Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet egyetlen fix pontban meghúzni a korszakhatárokat, ezért ezeket a korszakbeosztásokat önkényes jelleggel húztuk meg, és kizárólag a tárgyak, valamit leírások csoportosítására használjuk az egyszerűbb kezelhetőségért.

Anyagi kultúra:

Ezen az aloldalon jelennek meg -  téma szerint rendszerezve - azok az anyagok, cikkek, könyvek, weboldalak, amelyek kutatók, más hagyományőrzők tollából jelentek meg és elérhetőek az interneten. 

Az itt megosztott anyagok lehetnek könyvek, cikkek, blogok vagy a témával foglalkozó weboldalak.

Leletkatalógus:

Ezen az oldalon gyűjtjük össze a leleteket, az áttekinthetőség miatt külön a férfiakra és külön a nőkre vonatkozó viseletdarabokat, valamint a tábori felszereléseket és egyéb kiegészítőket. Lelet szóval illetjük azokat a tárgyakat is, amik nem a földből, régészeti ásatás eredményeként kerültek elő, hanem családi örökségként vagy múzeumban vészelték át a századokat. 

Az itt megosztott anyagok konkrét, kézzel fogható tárgyak, melyekről az adatokat és információkat egységes sablonban közöljük. Ezen leírások alapján lehet elkezdeni a rekonstruálást.

Ábrázolások:

Itt osztjuk meg azon festményeket, metszetek, illusztrációkat, amelyek egy-egy tárgy vagy viselet elkészítéséhez segítséget nyújthat.

Mindennapi élet:

Erre az oldalra gyűjtjük a korszakokkal és népekkel kapcsolatos általános tudnivalókat, rendszerezve a társadalmi, gazdasági, életmódbeli és harcászati tudnivalókat. Minden információt, leírást és jellemzést, ami a leírásokban megmaradt, de nem kézzel fogható lelet vagy tárgy.

Viseletajánlások:

Itt hívjuk fel a figyelmet azon leletekre, amelyeket érdemes felhasználni egy-egy konkrét karakter újraalkotásánál. 

Bizonyos karaktereknél előfordulhatnak hiányosságok, így ha valamilyen párhuzamot használunk, akkor azt jelezzük és indokoljuk is.

Technikák:

Ezen az oldalon tesszük közzé azokat a leírásokat, amik egy-egy tárgy technikai rekonstruálásával foglalkoznak, például bőrművességgel vagy éppen a felhasznált varrástípusokkal.

Elméleti rekonstrukciók:

Ezen az oldalon tesszük közzé az általunk megalkotott tárgyrekonstrukciókat, jelezve, hogy melyik darab milyen lelet vagy ábrázolás alapján készült.

Szótár: 

Egyfajta wiki, inkább enciklopédikus, mint sima leíró tartalommal. Az értelmezést leletek, ábrázolások segítik a szakirodalmi források mellett.