A Gyufagyártás története

Geschichte der Herstellung des Zündholzes - History of making match 

Főoldal - Back - Zurück

 Tartalom: 

  • Az ősembertől napjainkig
  • Gyufagyártás
  • Gyufagyárak  Magyarországon
  • A ma is működő Szegedi Gyufagyárról (Europe Match Gmbh)

 

Az ősembertől napjainkig

Forrás:  KFKI chemonet

Az ôsember hegyezett végû fapálca gyors pörgetésével élesztett tüzet. Évezredek mulnak és az ó-kor népei megismerve a vasat, kovából kicsiholt szikrával, majd hegyi kristályból vagy üvegbôl készült lencse segítségével gyujtanak lángot.

A XVIII. század végéig az acél-kova-tapló és a gyujtólencse az egyedüli tûzszerszámok. Ez idôben kezdik az akkor már száz év óta ismert foszfort azon tulajdonságáért alkalmazni, hogy levegôn vagy gyenge dörzsölésre meggyullad. A gyufa kialakulása több tanulmány és számos megfigyelés fokozatos összhangba hozatalának eredménye, melynél a legfontosabb és mindmáig megtartott szerep a foszfornak jutott.

A foszfort Brand Hennig már 1669-ben fedezte fel, de csak 1779-ben az olasz Peyla Louis használja fel elôször gyujtóinak készítésére, melyek azután Housz Ingen holland természettudós által javított alakjukban turini gyertya néven válnak ismertekké. Ez a mai szemmel nézve ugyancsak tökéletlen tûzszerszám egy szem foszfort tartalmazó, egyik végén beforrasztott üvegcsövecskébôl áll, melybe viasszal itatott pamutfonal volt beletolva. A pamutbél egyik vége a foszforhoz ért, kiálló másik vége pedig viasszal volt a csô nyílásába légmentesen beleerôsítve. Az így elôkészített csövecskék beforrasztott végét óvatosan felmelegítve a foszfor és kén megolvadt és kihûlés után mintegy fejet képezett a viaszgyertya végén. Használatkor a csôbôl kihúzott gyertyácska foszforos vége a levegôre érve meggyulladt. Ez persze nem mindig sikerült és ilyenkor ráleheléssel vagy érdes felületen való dörzsöléssel kellett a bajon segíteni.

Már haladást jelentett, mikor a foszfort jól eldugaszolható üveg- vagy ólomedényben tartva, használatkor kénezett végû kis fapálcikával kapartak le belôle egy keveset, hogy bôrön vagy posztón végighúzva lobbantsák lángra.

A tûzszerszám új fajtája, a mártógyufa tûnik fel 1805-ben Párisban. Ennél a káliumklorátnak (KClO3) ama viselkedése jutott gyakorlati alkalmazáshoz, hogy szerves, illetôleg éghetô anyagokat koncentrált kénsav hatására hevesen meggyujt. Chancel J. L. káliumklorát, kénvirág és likopodium arabgumi oldatos keverékébôl készített fejjel látta el gyufáit és kis üvegecske kénsavval együtt hozta forgalomba. A gyufa fejét kénsavba mártva történt a gyujtás.

A kénsavat nélkülözhetôvé tevô elsô "dörzsgyufát" Tillmetz müncheni gyógyszerész 1815-ben készítette, ugyancsak káliumklorátos keverék segélyével. Az angolok Walker Johnt tartják a dörzsgyufa feltalálójának, bár Tillmetznél sokkal késôbben, 1827-ben, állította elô – 1832-ben szabadalmazott – dörzsgyufáját. A kénezett végû szálra felvitt gyujtófej káliumklorát, kén és ragasztószer mellett még a dörzsölésre könnyen felrobbanó durranóhiganyt is tartalmazta.

Az igen drága és nem kevésbbé veszélyes durranóhigany helyett Jones S. antimonittal (Sb2S3) készített gyujtóelegyet szabadalmaztatott 1832-ben.

Walkerrel és Jonessal egyidôben Rómer István magyar származású bécsi gyufagyáros is szabadalmaztatta (1832) mártógyufaként is használható dörzsgyufáit. Magyarországon az elsô dörzsgyufagyárat 1834-ben Zucker László alapította.

1831-ben Németországban Marggraf G., Ammüller L. és Mayer W. egymástól függetlenül oly könnyen gyúló gyufákat készítenek, melyeknek feje arabgumi oldatban eldörzsölt foszforból, káliumklorátból és kénbôl állott. Ezek a kisüzemek a Kammerer Jakob Friedrich által 1832-ben létesített foszforos-gyufagyárral szemben életképtelenek voltak és oly nyomtalanul tûntek el, hogy a németek sokáig Kammerert tekintették a foszforos gyufa feltalálójának. Újabb kutatások szerint a foszfort Cooper J. T. angol vegyész 1825-ben alkalmazta elôször a dörzsgyufa készítésére.

Bár a dörzsgyufa a mártógyufánál tökéletesebb szerszámnak bizonyult, még mindig meg volt az a nagy hátránya, hogy veszélyes robbanó anyagot tartalmazott és meggyulladása is robbanással történt. Ezen a hibán a magyar Irinyi János segített, 1836-ban feltalált zajtalanul gyúló gyufájával. Az akkor 19 éves Irinyi a bécsi politechnikum hallgatója, a klórsavas kálit ólomszuperoxiddal (PbO2) helyettesítve, gyufáit úgy készítette – saját leírása szerint –, hogy a forró vízben megolvasztott és rázással granulált foszfort kihûlés után ólomszuperoxiddal és arabmézgával keverte össze, az így nyert pépbe pedig kénezett végû fapálcikákat mártott. Irinyi találmányát a már elôbb említett Rómer István bécsi gyufagyárosnak adta el 60 forintért, mely összegnél nagyobbat Irinyi elfogadni nem akart.

A használatban most már elég kényelmes, rendkívül gyorsan el is terjedô gyufának is volt egy nagy hibája, és pedig az, hogy az erôsen mérgezô foszfort tartalmazta. A mindjobban fokozódó gyártásban foglalkoztatott munkások súlyos foszformérgezésbe estek, a foszfor-nekrozis oly mértékben lépett fel, hogy ez a legtöbb államban végre is a foszforos gyufa gyártásának betiltásához vezetett. Elsônek 1874-ben Dánia és Finnország, jóval késôbben a többi európai államok (Németországban 1903-ban, Ausztria és Magyarország 1912-ben) szüntetik be a foszforos gyufa gyártását. Annál indokoltabb volt ez az intézkedés, mert 1851, illetôleg 1867 óta olyan gyufagyártási eljárások váltak ismertekké, melyekben ily mérgezô anyagok nem szerepeltek. A sárga-foszfor helyettesítését célzó számtalan próbálkozás végre is a "vörös"-foszfortartalmú, ú.n. biztonsági vagy svéd gyufák – a tûzszerszámok mindmáig legelterjedtebb képviselôinek – kialakulásához vezettek.

Fasch Gustav Erik svéd egyetemi tanár 1844-ben szabadalmazott gyufája káliumklorátból, kénvirágból és arabgumiból álló fejjel bír, meggyujtása pedig csak különleges dörzsfelületen válik lehetségessé. Ezt a szabadalmat felhasználva és némileg tökéletesítve kezdték meg 1845-ben Jönköpingben a Lundström testvérek a "biztonsági gyujtó", az egész világon elterjedt "svéd gyufa" gyártását.

Lundström vörös-foszforból, antimonitból, umbrából és enyvoldatból készített péppel, a gyufadobozok oldalán állít elô dörzsfelületet, míg a gyufák feje foszformentes marad és káliumklorátból, antimonitból, umbrából és arabgumiból áll.

Az állandóan fokozódó svédgyufafogyasztás fedezésére mind nagyobb teljesítményû gyárak keletkeznek, melyekben a szükséges mûveleteket szellemesen szerkesztett, ma már túlnyomóan önmûködô gépek végzik.
Néhány évvel a háború kitörése elôtt újból egy mechanikai gyujtószerszám tûnik fel. Ennél bizonyos ritka fémek (cerium, lanthán stb.) és nehézfémek (vas, nikkel stb.) ötvözeteinek karcolásra igen erôsen szikrázó tulajdonsága jut gyakorlati felhasználásra. Ez a mindnyájunk által jól ismert ú.n. öngyujtó ugyan a svéd gyufát teljesen kiszorítani nem fogja, általános elterjedése folytán azonban ennek mégis komoly versenytársául tekintendô.

Meg kell még emlékeznünk az annak idején külföldön nagy feltûnést keltett "örök gyufáról" is. Ringer Ferdinand 1931-ben Bécsben bejelentett szabadalma szerint sokszor meggyujtható gyufák készíthetôk, ha a szokásos klorátos gyujtóelegyhez bizonyos, égés közben nitrogént fejlesztô vegyületet keverünk. Ezek a kevés példányban hozzánk is elkerült; állítólag 6oo-szor is meggyujtható gyufák, igen rövid szereplés után, ismét eltûntek a forgalomból.

A gyufa gyártása. Mint tudjuk, a gyufák dobozokba rakottan jutnak a fogyasztó kezébe. Ennek megfelelôen a gyáros tehát a gyufák mellett a megfelelô dobozok készítésére is kényszerült. Úgy a gyufaszálak, valamint a dobozok nyersanyagát – a svédgyufagyártást tartva szem elôtt – általában puhafafélék, nálunk fôleg az ezüst vagy kanadai nyárfa szolgáltatja. A kérgüktôl megfosztott fatörzsek 60 cm hosszú rönkök alakjában kerülnek az ú.n. hámozó (háncsoló) gépbe, hol a hossztengelyük körüli forgatás közben egy gyalukés összefüggô lapot, szalagot esztergályoz le belôlük. A kés állításával a lehántott széles szalag vastagsága akként szabályozható, hogy az vagy a dobozok vagy a gyufaszálak készítésére válik alkalmassá. Egyidejûleg kisebb, ugyancsak állítható kések a szalagot a gyufaszálak hosszának vagy a dobozrészek szélességének megfelelô keskenyebb sávokra osztják. A gyufaszálakat ily, kötegekbe egyesített sávokból vagdossa azután le egy, a dohányvágógéphez hasonló szerkezet.
 
 

Gyufagyári hámozógép. A gyufa-
szálak átmérõjének vastagságában
készülõ lemezek
A gyufagyártógép kész gyufaszá-
lakkal megtûzdelt lemezrészlete

A nyers szálakat most foszforsav, illetôleg foszforsavas ammonium vizes oldatával impregnálják, esetleg anilinfestékfürdôben színezik, majd forgó dobokban, meleg légáramban megszárítják. A forgatás közben egymáshoz súrlódó szálak egyúttal érdes felületüket is elvesztik, lecsiszolódnak. Az impregnálás az eloltott gyufaszál izzásának megakadályozását célozza.

Az elôkészített szálakat a mártásra alkalmas helyzetbe kell hozni. Ez régebben akként történt, hogy rovátkolt falécekbôl képezett ú.n. keretbe tûzdelték be kis térközökkel a szálakat és a keret két oldalának összeszorításával ebben a helyzetben rögzítették ôket. A keretbôl kiálló szálvégeket elôször megolvasztott paraffinba, vagy a foszforos gyufáknál olvasztott kénbe, majd a gyufafejet képezô gyujtóelegybe mártották.
A kézimûveletek nagyrészét csakhamar gépek munkája váltja fel és a mai gyufagyárak legalább is a betûzdelést, a paraffinozást, a gyujtóelegybe való mártást, az azt követô szárítást és kiszedést önmûködô gépekkel, egy munkamenetben végzik. Ugyancsak automaták készítik a gyufadobozokat, töltik meg ôket gyufákkal és festik rájuk a dörzsfelületet is.

Az említett mártási mûveleteket végzô ú.n. komplett gép lényegében hajtóláncokra erôsített keskeny acélpántokból – ízekbôl – képezett végtelen szalag. Az acéllemezek sûrû konikus lyukasztással vannak ellátva, amelyekbe egy önmûködô szerkezet soronkint szorítja bele a nyers gyufaszálak egyik végét. A szálakkal így megtûzdelt lemez továbbmozgásában olvasztott paraffint tartalmazó bádogvályú fölé kerül, e pillanatban ez felemelkedik és megmártja a szálak végét. Hosszabb út megtétele, tehát a felvett paraffin megszilárdulása után ugyanígy történik a gyufa fejének képzése egy, a gyujtóelegypéppel töltött második vályú tartalmából. A fej megszárítására még hosszú utat tesz meg a lemez, míg kiindulási helyére visszajutva, a gyufákat kitoló és a gyüjtô keretbe ejtô szerkezethez ér.

A gyüjtô keret kész gyufáit egy másik gép tölti a dobozok fiókjába, ezt pedig a dobozhüvelybe.
A dobozok keskeny oldalán található dörzsfelületet forgó körkefék mázolják rá a szállítószalagon alattuk elfutó dobozokra.

A nagyfogyasztásra szánt gyufák mellett ú.n. luxus gyufák is készülnek a legkülönbözôbb kivitelben, mint pl. színezett szálakkal, a fát helyettesítô viaszgyertyácskákkal, különbözô színû fejekkel stb., melyek gyártásánál ismét a kézi mûveletek jutnak nagyobb szerephez.

 

Gyufagyártás

Forrás: http://www.scitech.mtesz.hu/09toth_s/fatort3.html - Dr. Tóth Sándor honlapja és képei 

A gyufaipar az elsődleges feldolgozásnak olyan sajátos területe, amely az erdőgazdálkodás által kitermelt fanyersanyagot közvetlenül a végső felhasználás számára dolgozza fel. Falemezipari alapanyagból, hámozással készül a gyufaszál és klasszikus technológiával a gyufadoboz is. A gyufagyártásban, amely fokozottan tűz- és robbanásveszélyes tevékenység, ötvöződik a fafeldolgozás, a vegyi anyagok felhasználása, a papírfeldolgozás és a nyomdaipari tevékenység. A gyufagyártás további sajátossága volt mindig is a külföldi, pontosabban a svéd érdekeltség és fejlesztési irány.

A mai gyufa őse a XIX. század elején Franciaországban keletkezhetett. Az első gyufák ütésre, dörzsölésre begyulladtak. A biztonsági gyufa Svédországból, Jönköpingből terjedt el az egész világon. Csak a dörzsfelületen gyújtható meg, és a benne lévő anyagok dobozos mennyiségben nem hatnak mérgezően az emberre.

Az 1830-as évek második felétől a mai főváros területén manufaktúrában folyt a gyufagyártás, melynek reprezentáns képviselője volt Irinyi János és a lengyel származású Zarzetzky József. Ismeretes, hogy a zajtalanul gyulladó, kén nélküli gyufát Irinyi János találta fel 1836-ban Bécsben. A Zarzetzky-gyár színes fejű gyufákból kirakott látképét (jelenlegi helye az Országos Műszaki Múzeum) az 1867. évi Párizsi Világkiállításon sok látogató megcsodálta.

25. ábra. Századfordulós gyufa árjegyzék címlapja

25. ábra. Századfordulós gyufa árjegyzék címlapja1838-ban a bécsi kórházban addig ismeretlen új betegséget állapítottak meg az orvosok egy munkásleányon, aki gyufagyári munkája közben kapta ezt a súlyos betegséget: a fogak és az állkapocs roncsolását, amit a foszforgozök okoztak. Évtizedeken át igyekeztek ezt az ártalmat legyőzni az egyéni tisztaság követelményeivel, a fogak különös gondozásával, de az eredmény nem volt kielégítő. Végre nemzetközi megállapodással kirekesztették a gyufagyártásból az ártalmas fehér foszfor használatát.

 26. ábra. Századfordulós gyufa árjegyzékből

26. ábra. Századfordulós gyufa árjegyzékből1867�1910 között, a gyufagyártás első nagy fejlődési szakaszában 22 hazai és külföldi érdekeltségu gyufagyár működött az országban. A termelés olyan helyekre települt,ahol az értékesítés és a gyártáshoz szükséges vegyi- és faanyag biztosított volt. Európában az 1850-es években már gyufaipari gépeket gyártottak. Viszonylag korán kialakult a famegmunkálás gépi technológiája, a masszaőrlés-keverés gépesítése és a szárítás. A századfordulóra több hazai gyufagyár a kornak megfelelő modern gépekkel rendelkezett, s mindezek alapján a gyáriparhoz volt sorolható.

 

A magyar -  svéd gyufaszerződés

27. ábra. Egykori gyufacimkék

27. ábra. Egykori gyufacimkékA magyar kormány 1928. május 16-án a Svenska Tändstick Aktiebolag (STAB) céggel kötött szerződést. Ennek értelmében a STAB 4 bank útján 36 millió dollár kölcsönt adott a magyar kormánynak, a földbirtokreform finanszírozása céljából és kötelezettséget vállalt arra, hogy megvásárolja a magyarországi gyufagyárakat. Ennek értelmében 50 év alatt Magyarországon a STAB-on kívül más cég nem kaphat gyufagyártási engedélyt. Ezzel a STAB átvette a magyar gyufaipart Magyar Általános Gyufaipari Rt. néven. Az Rt. alaptőkéje 12 millió pengő lett, 200 ezer db 60 P névértékű részvénnyel. Ebből 32 ezer magyar, 168 ezer svéd tulajdonban volt.

A svéd irányítás kizárta a gyárak bécsi központját a tényleges irányításból. A STAB a kisebb, nem gazdaságos üzemeket bezárta. A svéd vezetés emellett annyira fontosnak tartotta a rönkellátást, hogy Martonpusztán nyárfa kísérleti telepet létesített, ahol 4 féle órás nyár nemesítésével agronómust foglalkoztatott.

 

 Gyufagyárak Magyarországon

  forrás: www.bedo.hu

  • Albertfalván 1920-1938-ig müködött gyufagyár. 1937-ig Hangya Rt. néven, majd a Magyar Általános Gyufagyár Rt. vette át és szerelte le.
  • Baján 1859-ben létesült gyufagyár és 1909-ig müködött a Spitzer testvérek tulajdonában. 1903-tól több gyufacímkét a budapesti Globus nyomda készített a gyufagyár részére.

  • Besztercebányán 1907-ben alakult gyár Besztercebányai Gyufagyár Rt. néven. Magyarországi gyufagyárnak 1919-ig tartjuk, hiszen az I. világháború után Csehszlovákiához csatolták.

  • Budafokon gyufagyár 1895-ben létesült "Unio" Magyar Általános Gyufagyár Rt. néven. 1915-tól "Szikra" Magyar Gyújtógyárak Rt., 1929-1947-ig Magyar Általános Gyufaipari Rt., majd 1947-től mint Gyufaipari Vállalat néven működött. 1997-ben zárt be.

  •  Budapesten 1872 után 6 gyufaüzem alakult és üzemelt, de 1914 előtt mind megszűnt.

  •  Az eszéki gyárat Reisner Ádám alapította 1856-ban, majd 1910-ben átvette a "Dráva" Gyújtógyár Rt.

  •  Az Első Kecskeméti Gyufagyár Rt. 1909-ben alakult és 1915-ig müködött ezen a néven. 1916-ban átveszi a "Szikra" Magyar Gyújtógyárak Rt, majd 1929-ben a Magyar Általános Gyufaipari Rt., melynek 1947-es államosításáig tulajdonában marad.

  • Kiskunfélegyházán Kováts Ferenc "Művészeti Gyufagyára" müködött, amely 1888-ban alakult Kiskunmajsán, majd átköltöztek Kiskunfélegyházára

  • Komáromban 1899-ben Reitter József alapította a gyufagyárat, melynek 1913-as megszünéséig tulajdonosa volt.

  • Temesváron 1864-ben alakult gyár Temesvári Első Gyufagyár néven, később "Timisoera Kocsikenőcs és Vegyitechnikai Gyár" néven működött.

A ma is működő Szegedi Gyufagyárról:


A szegedi gyufagyártás története

1858-2009

A gyufagyártást Szegeden Neubauer József kezdte el 1858-ban, a
Sóház utcában (itt a
mai Szalámigyár környékén). Gyárát 1877-ben eladta Breier Miksának. Ő telepítette a gyárat jelenlegi helyére, Rókusra, akkoriban messze a város szélére. Az első termelési adatok szerint az üzem évente 50.000 csomag kénes, és 50.000 csomag foszforos gyufát állított elő. 1877-ben a termelői létszám 6 férfi, 12 nő és 10 gyermekkorú volt.

1879-ben a nagy szegedi árvíz a gyufagyárban is károkat okozott, de az új gyár a beindulás utáni első években már 130–150 főt foglalkoztatott.

Az üzem 1882-ben Pálfy Lipót, majd 1895-ben Pálfy Lipót és veje tulajdonába ment át. Modernizálták a gyárat, amelyben a földszinten volt a szalon gyufa gyár, a raktár, a vegyészeti laboratórium, az iroda, és a munkások étkezőterme. Az emeleten gyártották a kénes gyufát, és itt voltak a szárítókamrák is. Az épület nagy része jelenleg is áll.

A századforduló körül a magyar gyufaiparban, részben külföldi tőke bevonásával tőkeerős részvénytársaságok alakultak. 1904-ben a külföldi érdekeltségű gyárak megalapították a Gyufagyárak Elárusító Irodáját.

1909-ben Pálfy Lipót és veje a gyárat eladta. A gyár Szegedi Gyújtóárugyár Rt. néven, részben külföldi tőkével üzemelt tovább, és tagja lett az Elárusító Irodának.

1910-ben a gyár éves termelése 10 millió doboz volt.

Egy 1910-ben bekövetkezett kazánrobbanás csaknem az egész gyárat elpusztította. A robbanás erejére jellemző, hogy a kazán egy része a mostani Kábelgyár udvarába repült, ami akkor laktanya volt.

Az újra felépült gyárban a rendelkezéseknek megfelelően 1913-ban megszűnt a sárgafoszforos gyufa gyártása.

A külföldi érdekeltségű gyárak 1915 végén a SOLO konszernhez kerültek. Magyarországon a szegedi gyáron kívül a budafoki, a győri és a temesvári gyár lett a SOLO tagja. A SOLO-ban a magyar gyárak Szikra Gyújtóárugyárak Rt. néven külön csapatot alkottak. A Szikra Gyújtóárugyárak Rt. 1921-22-ben a szegedi régi gyártelepet korszerűsítette, a korábbi gyufagyártó gépeket teljesen kicserélte, és helyette az akkori legkorszerűbb gépeket szerezte be.

A kormány 1928-ban a teljes magyarországi gyufagyártás jogát eladta a Svenska Tändsticks Aktiebolaget-nek (röviden STAB) (= Svéd Gyufa Részvénytársaság). A szerződés hatálybalépését követően a SZIKRA Magyar Gyufagyárak Rt. tulajdonostól a Magyar Általános Gyufaipari Rt. mint bérlő üzemeltette a gyárakat.

Ezt követően 1944–45-ig lényeges változások a gyár fejlesztésében nem történtek. A termelés mennyiségét a piaci viszonyok szabályozták.

1944–45-ben, a háború alatt – mint minden gyufagyárat – hadiüzemmé nyilvánították, és katonai parancsnokság alá helyezték. 

A gyár 1949-ig maradt meg svéd érdekeltség. Az államosítás után, mint a Gyufaipari Vállalat szegedi üzeme működött tovább. 1949-ben az éves volumen 111,4 millió, majd az államosítás első évében 1950-ben 130,36 millió volt.

1953-ban két műszakos termeléssel az éves mennyiség 219,79 millióra emelkedett, majd 1956-ban 236,62 millióval zárt.

Ez a mennyiség 1965-ban már 313 millió dobozra nőtt.

Ezt követően lényeges változás az 1970-es évek elejéig nem történt. A 70-es évek elején – a nagyobb volumen és a jobb termelékenység érdekében – jelentős rekonstrukciót hajtottak végre. A régi gyárépület mellé új üzemcsarnok épült. Ebbe telepítettek és korszerűsítettek két IDEAL mártógépet. A korábbi fa gyufásdobozokat gyártó gépeket lecserélték lényegesen termelékenyebb papír gyufásdobozokat gyártó gépekre. Először a beldobozgyártó gépeket, majd a küldobozgyártókat. Áttértek az akkori korban korszerűnek mondható Flexo rendszerű küldoboz nyomtatásra. Egyúttal korszerűsítették a fafeldolgozást, új fűrészcsarnok épült, új, „Schilde” szárítókat helyeztek üzembe.

A termelés a következőképpen alakult ezekben az években:

1970: 355 millió.

1975: 351 millió.

1977: 315 millió doboz.

1984-ben helyezték üzembe a gázgyújtó gyártó gépet.

1985-ben az éves termelés 330 milló doboz volt.

Érdekesség, hogy 1990-ben a dolgozói létszám majd 600 fő volt.

A rendszerváltás után a Gyufaipari Vállalat 1993. január 1-vel átalakult Magyar Általános Gyufaipari Kft.-vé, amelyben a Swedish Match AB 1993 májusában megvásárolta a többségi tulajdont. Külön érdekesség, hogy a Swedish Match az STAB (l. feljebb) jogutódja. 1994-től kezdve a Swedish Match fokozatosan növelte tulajdoni hányadát, 1997-re csaknem 100%-ban tulajdonossá vált. A társaság neve 1995-ben Gyufaipari Kft.-re rövidült, majd 1997. január 1-től Swedish Match Hungária Kft.-re változott.

1997-ben a budafoki gyufagyár végleg bezárt, így a szegedi gyufagyár maradt az ország egyetlen működő gyufagyára.

1994-től kezdve jelentős fejlesztések történtek a gyárban. Korszerűsítették, és egy üzemcsarnokba költöztették a fafeldolgozás fázisait,
Portugáliából áttelepítettek egy levélgyufa gyártó gépsort. A korábbi, 2‑színű „Flexo” rendszerű nyomtatást felváltotta az 5-szín nyomású „Chambon” rendszerű nyomtatással készült küldobozok használata.

1994-től van a magyar piacon a „KORONA” gyufa.      

1996-ban, a már meglévőknél korszerűbb, ROM-rendszerű automata mártógépet telepítettek, korszerűsítették, és új berendezésekkel szerelték fel a vegykonyhát.

1997-ben, receptura módosítással vezette be a gyár – a magyar piacon egyedülálló módon – a környezetet lényegesen kevésbé terhelő ún. környezetbarát gyufa gyártását. A korábbiakkal ellentétben ezek a gyufák már nem tartalmaznak ként, és az egészségre káros nehézfémeket (pl. króm, vagy mangán-vegyületek, stb.).

1997-től kezdve a gyár a hagyományos, ún. kereskedelmi gyufák gyártása mellett elkezdte különböző, kereskedelmi forgalomba nem kerülő, ún. reklámgyufák gyártását.

1998-ban Belgiumból áttelepítettek 3 levélgyufa gyártó gépsort, és a meglévő 4 IDEAL gépsor jelentős átalakításon, korszerűsítésen esett át.

A gyár termelésének kb. fele export piacokon talált gazdára ekkor. Az éves termelés több mint 500 millió doboz gyufa volt, a szegedi gyárban dolgozók száma már elérte a 400 főt. A gyárban 14 különböző méretű ill. típusú gyufa készült.

1998-tól az export és a hazai piac aránya folyamatosan az export felé tolódott, ahogy a reklám gyufa termelés aránya növekedett. Az időszak termelési adatai szerint 1993-ban 207 millió doboz volt az éves mennyiség, de 1999-ben ez a szám a mindenkor elért legmagasabb volument tükrözi: 518 millió dobozzal.

A következő fordulópont  2000, mikor a Swedish Match úgymond profiltisztítást végzett. A kereskedelmi gyufák formátumtól függően a különböző európai gyárakba kerültek, és a szegedi gyár szinte kizárólag reklámgyufa gyártásra specializálódott.

Így 2000-ben 232 millió doboznyi reklám gyufa készült amely az évek során lassú csökkenéssel az évi 180-190 millió doboznyi között állapodott meg.

Ennek okai az öngyújtók divatja (főleg az olcsó kínai típusok), a dohánytermékek reklámozására vonatkozó szabályozások. Hiszen a gyufán reklámozók többsége dohánytermék előállítók, szállodák, éttermek, egyéb vendéglátó egységek.

A 2000-es évben 10 különböző típusú alap-terméket gyártott a szegedi gyár, amely napjainkban ezen felül szinte a legszélsőségesebb egyedi igényeket is képes kielégíteni.

A változásokkal párhuzamosan a létszám is csökkent, hiszen a korábbi 3 műszakos termelésről 2 műszakra állt át a gyár. A vezetés is az igényekhez igazodott, így akkor 150 fő volt az összes dolgozói létszám, melynek 2/3-a közvetlen termelő munkaerő.

A Swedish Match folyamatos műszaki és gyártmányfejlesztéssel igyekezett fenntartani piacvezető helyét a világon.

2005-re azonban az éves termelési mennyiség viszaesett a 160 millió doboz szintre. Ekkor a Swedish Match úgy döntött, hogy megszünteti a reklámgyufa üzletágat, amely a szegedi üzem felszámolását is magába foglalta volna.

Azonban Klaus Bruns és 3 társa ajánlatott tett az üzletág átvételére, így 2006 áprisától a Europe Match GmbH működteti a gyárat.

Azóta sok racinalizálás eredményeképpen jelentősen javult a hatékonyság és újra 2008-ra 190 millió dobozos éves mennyiséget termelt az üzem, 96 fő dolgozói létszámmal.

A 2009 évet 260 millió doboz késztermékkel zártuk, ami kb 37% volumennövekedés az előző évhez képest. Midez köszönhető a menedzsment megfelelő időben tett megfelelő stratégiai döntéseinek a gazdasági világválság elején!

2010-ben tervünk 290 millió doboz, melyhez a munkavállalók létszámát is igazítottuk a jelenlegi 110 főre.

52 millió forintos GOP.1.1.1 kutatásfejlesztés folyik 2008 óta közösen az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémia tanszékével és a NYME Faipari Karával, fej- és dörzsanyag színezés, ragasztás, hazai alapanyagok, új alternatív fafajták, klónok kutatására.

2009-ben 25 milliót költöttünk energia racionalizálásra és ehhez kapcsolódó környezetvédelmi beruházásra, melynek eredmények fajlagos az energiafelhasználásunk ~40%-al csökkent.


Főoldal - Back - Zurück