Gerlóczy Sári honlapja 

SZÖVEGEK


Szentkuthy Miklós katalógus-szövege, illetve megnyitó beszéde (1982)

 

Ha címet adnék egy Gerlóczy Sári rajzairól szóló tanulmánynak - aminek sajnos vagy hála az Égnek itt nincs  helye -, az a cím bizonyára ez volna: A Vonal Apoteózisa, Felmagasztalása. Műtörténeti óvodákban is tudják,  hogy ezerszínű festmények és csökkentebb számú szobrok milyen triumfáló főszereplői a művészet sok-sok  évezredes kalandjának. De most mégis az ősember ősvázáinak rajzai, karcai jutnak a néző eszébe: talán az első  ábra az ősvilágban mégis vonal, vonal, vonal, karcolat és vésés volt és nincs izgalmasabb, mini hogy ez az  archeológikum borul a leglángolóbb tavaszba ezeken a leghuszadik századibb képeken, - Lascaux-i sziklarajzok,  görög vázák, Picasso balett-tervei és „Minotaurus"-sorozata után -(ezer hasonló vonal és vonal-közjáték lexikonokba és nem ide tartozik).

A rajzok tárgyai: a legizgalmasabban egyesítik Európa két nagy (örök vagy múlandó?) mitológiai áramlatát,  - pogány erotikát (őserotikát, mindenerotikát) és: középkori religio catholica golgothás, töviskoszorús, glóriás,  kelyhes-ostyás kép- és hitvilágát. Vérfertőző csók és Beato Angelico-leheletű szentáldozás itt egyértelmű. Ezek  a rajzok a világ minden mítoszának lélektani gyökereit tépték ki a Jungok és Freudok által ásogatott földből  (mások is már, tán még nagyobb ásóval, még mélyebben, még régebben ásogattak), - és ami ehhez a margójegyzethez tartozik, - szinte félelmetes, hogy ezeken az ábrákon ezeregyértelmű formulákon, az előember és a  XX. századi ember egyvonalas hieroglifáin: mindig valóban csak az ember idomai szerepelnek (petesejttől angyalok táncáig: Gerlóczy Sári nem szűkítette a skálát alig-homo és túl-homo grafikus hangnemeiben), - a világi  élet tárgyai, tájai alig vagy sehogy-seholse láthatók.

Motívumai (azok a bizonyos formulák, „sex-matematikus" figurák, psyché és natura lényegre-meztelenített  hieroglifái), motívumai - monotonak, néha feketén és eszelősen vissza-visszatérő refrének? Embriók, halvaszületettek, mellre lekoppanó Krisztus-fejek, élni szinte sosem akarók, értelmetlen áldozatok ismeretlen istenek  láthatatlan oltárain: a rajzok alkotója lesz a legelső, aki ezeknek a (van más is) motívumoknak kísérteties örökjelenlétét, ismétlését, lélektani, biológiai, mitológiai, vegytani, kozmogóniai kényszerűségből, nem szégyennel,  hanem büszkeséggel vallani fogja. Lélektani ok? Születés, halál, sexus, nyomor, éhség egy megváltó annunciátióra, desperáció és orgia, hitre szomjunk, kétségbeesett káromlásaink. Itt kell Krisztus lábába (lásd a rajzot) keményebb szöggel leszögeznünk, hogy nincs nagyobb gyönyörűség és történelmi igazság, mint egy-egy műalkotás égő rokonságát felfedezni saját kora mindenféle, de elsősorban tudományos gondolkodásával. Junggal,  Freuddal (érték? nem érték? - a lényeg, hogy óriási szerepe van), - végeztünk.

A rajzok konfraternitása biológiával? Ez (molto semplice): a figurák „ezerszer" átalakulnak, sokszorozódnak,  masculinum és femininum bolond játékossággal és az élő állati sejtek ezerértelmű ezer lehetőségével cserélődnek („polivalencia" - így mondják nagyokosék, véletlenül nagyjoggal). A rajzokon ez hol a hindu hitregék ezer  karjával, - hol a sejtkutatók mikroszkóp-fotóival jut kifejezésre. A Kálváriák stációi közben (divatos kifejezés:)  „ajánlatos olvasmány" Steinmann Henrik „Állatok Násza" című könyve.

A rajzok ösztönös rokonsága (az „ösztönösség"' szavát és tényét itt Vulkánusz kalapácsával kell a Végzet árverési asztalára verni), a rajzok ösztönös rokonsága a legmodernebb fizikával ez : a rajzokon a figurák egybeolvadása, szétfutása, újra-ragadása, szakadása és részeg azonossága: képzőművészetileg ragyogóan fejezi ki tudományos újtudásunkat, vagyis azt, hogy szerves és szervetlen között ásatag naivitás különbséget tennünk, ásványok, virágok, állatok, emberek, kacagva kozmológiázó kozmoszai egy, egy, egy anyagúak.

És, ennek a művészetnek széplényegét summázó széplitániájából ki ne felejtsük: noha az alkotó örökké a Hádesz  gnómjait ostorozza vagy temeti a néző elé, - mégis (ez egyik legnagyobb érdeme): angyalok, tündérek, Arielek  és Mirandák, - teratnlógiai Drakulák (szörnyszülöttek) mellett - Canova és a Szent Iván éji Álom harmóniahárfás elíziumi nimfái legebnek. Bosch piktor lelkéből rabolta tán a rajzoló a levert mákfejekhez hasonló, önsirató Nihil-lárvákat, de? - denevérszárnyak szivárványos pendantjai: az Angyali üdvözlet angyalai.

Majd ha a rajzgyűjtemény végignézése, a virtuozitás élvezete után (balgák balgája, aki a technika remekléseit  lekicsinyli!), - a nézők a félelmetes és univerzális emberi alaptémákról elmélkednek, - ők próbálják eldönteni,  hogy a kárhozat vagy valahol valaholi megváltás panorámájának voltak-e tanúi.

Szentkuthy Miklós