Gerlóczy Sári honlapja 

szövegek


Kardos G. György katalógus-szövege (1996)

 

Jacques Prévert Picasso sétája című versében a valóság festője – „le peintre de la réalité” – le akar festeni egy valóságos almát, amilyen egy valóságos alma. De a valóságos alma alattomosan megfordul a valóságos porcelán tányéron, és a valóság festője egyszer csak prédája lesz az asszociációk tömegének. Az alma, amint megfordul, fölidézi a normandiai almáskertet, azután az Édent, Ádámot és Évát, a kígyót és az eredendő bűnt – s ezzel együtt a művészet eredetét is –, a Heszperidák kertjét, Svájcot és Tell Vilmost, Newtont és a gravitáció elméletét… A valóság bánatos festője elkábul az alma önkifejezésének végtelen lehetőségeitől és elszunnyad. Ekkor ott terem Picasso – aki Prévert szerint mindennap mindenütt ott jár –, és azt mondja: „Kinek jut eszébe lefesteni egy almát?” És megeszi az almát.

Ez a Prévert vers jutott az eszembe, amikor Gerlóczy Sári grafikai jeleit először kíséreltem meg fogalmi nyelvvé áttenni, s rögtön magukkal is ragadtak a szubjektív érzelmi benyomások. A vonalak dinamikájának lenyűgöző hullámzása egész sor érzelmi, zenei, irodalmi asszociációt ébresztett bennem; egy monumentális haláltánc részleteit véltem magam előtt látni, testi bűnökkel és lelki gyötrelmekkel. S még a vonalak is mintha a középkor dantei táncainak koreográfiáját követték volna: az üdvözültek caroláit vagy a kárhozottak trescáit.

 A belső látásának ezeket a sejtelmesen szép hieroglifáit csupán hasonló lényegű belső látással lehet megközelíteni, s legföljebb az könnyíti meg a dolgot, hogy a hieroglifákban – ha elmélyedünk bennük – páratlanul következetes grafikát fedezünk fel, a látomások ábrázolására használt jelek tiszták és egyszerűek; a művészet igazi nagy csodája volt mindig ez a mindent sejtető egyszerűség.

 A rajzokhoz ragasztott címekben Szentkuthy Miklóst idéző utalásokat találunk, de ismerek magam is egy Szentkuthytól származó mondatot, amely akár alapja is lehet a művész ars poeticájának: „Nagy dolog volt számomra megérteni, hogy a világ csupa emberekből áll, hogy a plafonok is tulajdonképpen megszámlálhatatlan Ganümédeszből vannak összerakva, és a legelvontabb építészeti szögek is női csípők penész-ezüstös izom-ékjeiből állnak.”

 Gerlóczy Sári rajzainak tárgya – és ürügye – a művészet leghajlékonyabb modellje, az emberi test. Folyamatos, sehol meg nem szakadó anatómiai erővonalakkal közvetíti látomásait iszonyról, rettegésről, a testi kapcsolatok megfoghatatlan szomorúságáról, a „vanitatum vanitas” vigasztalanságáról, mindazokról a fogalmakról, amelyek művészetének haláltánc-purgatórium víziójában részt vesznek.

Gerlóczy Sári hangja alig hallatszik ki művészeti életünk lármájából, noha kiállításai mindig feltűnést keltenek. Tiszta és csendes művész; érzékeny látomásait tiszta és csendes jelekké formálva közli azokkal, akiknek megadatott az érzékenység, hogy megfejtsék az írott jelek üzenetét.
     

     Kardos G. György