forgacha

Gerlóczy Sári honlapja 

 

SZÖVEGEK


Forgách András kiállításmegnyitója

(2006.)

A kutya árnyéka
Gerlóczy Sári képei elé

Ez most egy ünnep. Nem Gerlóczy Sári személyét ünneplem, hanem a képeit. A személyét is ünnepelhetnénk, hiszen idén 75 éves, ami elképesztő, ha belegondolok, mert ő már régen megállt az időben, mint egy gyönyörű festmény vagy szobor. Nem, én a képeket ünneplem, melyek itt láthatók, és persze csak töredékét képezik a képeknek, melyek a keze alatt, vagy inkább szeme láttára születnek. Azt gyanítom, sokszor ő is csak nézi, hogy mit művel a keze: örökké kielégíthetetlenül és örökké szenvedélyesen. Néhány napja abban a szerencsében volt részem, hogy a Határőr utcában elém ömlöttek Gerlóczy Sári képei, festményei, vásznai, keretben és keret nélkül, lágyan és puhán: ahová ért Sári keze, onnan kibuggyant valami. Nem lengi szentség be a képeket, hozzájuk lehet nyúlni, megtapintani, hevernek egymáson százszámra, mint a ruhák, amelyeket felpróbál és visszadob a kupacba az ember. Közvetlenek, mint egy érintés. Persze veszélyesek is tudnak lenni, mint a Goya-élményből született Harapás-sorozat,  ahol szemünk láttára csírázik ki az idill mögül a borzalom. Ám Gerlóczy Sári Harapás-sorozatán nem egyenlőtlenek között folyik a párviadal, mint Goya véres képén (Saturnus felfalja egyik gyermekét): itt ugyanis az állba harapó kitátott száj, a két egymásnak feszülő, többnyire testetlen fej inkább Erósz vidéke felé kalauzolja fantáziánkat, a megharapott vagy a megharapó mintha élvezetét lelné a dologban – van a két fejnek ebben a találkozásában valami teátrális, operai. Eközben más képeken is megjelennek a sötét tónusok és fekete hátterek, ám e háttereket olykor különös arany mintázat borítja, lepi el, amelynek ornamentális dekorativitására még visszatérek. Ha a Harapás-sorozatot közelebbről szemügyre vesszük, közöttük nem csupán „gazi” estményeket láthatunk; van fényképről készült nagyméretű xerox-másolat is; van, amelyik diszkréten be van színezve, a másikat csupán a xerox-gép csíkjai „színezik”:  tompa szürkeség ad a sápadt arcoknak különös gyertyafény-ragyogást és időtlenséget. A kép felületének technikáján is múlik a képek közötti láthatatlan összefüggés, ugyanis papír van vászonra ragasztva, ami hallatlanul ravasz technikája Gerlóczy Sárinak, mert lágy és kemény egyszerre, puha és törékeny, tojáshéj a bársonyon, miáltal a képek vízfelületként remegnek pillantásunk alatt – benne van a látásmód puha nyitottsága és érzékenysége. Itt térek rá az arany ornamentikák szerepére és eredetére: színházi emberek rendszeresen a festőnő kreativitását, ezúttal a hajdani Körszínház Rámajána-előadásához készült ruhák mintázatának csomagolópapír-lenyomataira festette Gerlóczy Sári az úgynevezett Társas mező-sorozat legfrissebb darabjait. Az olajképek hol freskónak hatnak, hol két dimenzióba préselt szobornak, hol hallatlanul objektiváltnak, miközben belső világot, képzeletet, álmot, fantáziát ábrázolnak, és egymáshoz is úgy kapcsolódnak, mint egyetlen nagy szőnyeg ornamentális vagy organikus szegmensei. A riasztó, izgató gondolati kalandokra csábító alakzatokat mozgó réztálcán nyújtja át, mint valami kép-lakomán, feltárul és rejtezkedik, díszít és sikolt, könnyed és véres. Mindig csodáltam Gerlóczy Sáriban a könyörtelenség könnyedségét. Mint kifogyhatatlan történeteiben és anekdotáiban – a festészet Seherezádéja is lehetne Sári – ahol a borzalmak mint könnyű gyümölcsök lógnak az emlékezet fáján, csak le kell szedni őket. A végére hagytam nagy kedvencemet, A kutya árnyékát, amelynek rögtön  két változatát is láthatja a vernisszázs közönsége. Az egyik, a nagyobb, a Nyitott Műhely villanyóraszekrényét takarja: az készült később. A másik, a kisebb, a bekeretezett, szemben vele, az eredeti. Eredetileg egy síremlék terve lett volna, Sári látott egy képet, amelyen kutyát ugráltatott egy lány, és megragadta a kutya árnyéka a fényképen. Szívbe markoló kép, pompeji falmozaikokat idéz, a láva alá temetett élet csodálatos elevenségét és árnyékszerű megfoghatatlanságát. Micsoda szabadság, micsoda pompás, spontán képzelőerő: a Halált egy felugró kutya árnyékával ábrázolni!
Forgách András

(Nyitott Műhely /XII. ker., Ráth György u. 4./. Megtekinthető június 27-ig.)

(Élet és Irodalom, 2006. Június 16.)
Comments