Cserkészeknek‎ > ‎

Névadónk életrajzai

ROZGONYI CICELLE


Zsigmond király nagy előkészületeket tett a törökök ellen viselendő háborúra. 1428-ban teljes erővel el is kezdte Galambócz ostromát. A magyaroknak mind szárazföldi, mind vízi serege a legnagyobb tűzzel, a legnagyobb buzgalommal harcolt. Rozgonyi István vezérlete alatt, fürge magyar gályák muködtek. A török hajókat elsüllyesztették, a várfalakon óriási szakadások tátongtak.

Már azon a ponton volt Galambócz, hogy megadja magát, amikor a távolban lófarkas zászlóval turbános csapatok tüntek fel. A magyar sereget ez váratlanul érte, s Zsigmond alkut kötött a szultánnal: a magyarok abbahagyják Galambócz vívását, a törökök pedig őket békén át hagyják kelni a Dunán. A törökök azonban megtámadták a félig átkelt magyar csapatokat. Zsigmond király csak úgy szabadult meg, hogy Rozgonyi István csónakba ragadta.

A vár vívásának munkájában SZENTGYÖRGYI CICELLE, Rozgonyi István neje is részt akart venni. Férjét elkisérte a táborba, maga is hajóra szállott, s hősi tetteket vitt véghez. Hőstetteit maga Zsigmond beszéli el egyik oklevelében. Elmondja, hogy midőn Galambócz várát hadaival ostromolta, "e másoknál bátrabb és kiváló nő" egy fölfegyverzett gályára lépve, s félre téve a női nem természetes félénkségét és gyöngeségét, bátor szívvel a Dunán ide-oda evezett, majd az ostromlott várhoz közeledett s a gályáról ágyúval lövöldöztetett a törökökre. Kiváló hősiességéért Zsigmond 1430-ban három Tolna-megyei falut adott neki örök adományképen.

Hostetteit Arany János tette ismeretessé költészetünkben. Ezt mondja a költo: "Egy árva szó sem beszéli Zsigmond gyozedelmét; mind a világ, széles világ, Rozgonyi Cicellét".

GÁBOR ÁRON


Megdobbant a szüloföld szíve, amikor Gábor Áron Berecken e világra született. E havasalji gyönyörű település hadak útjának kapujában fekszik. Bátorságra és leleményességre nevelte fiait, akiknek évszázadokon keresztül a keleti határok védelme volt a fő feladatuk. Csapatnévadónk 1814. november 27-én született mint Gábor István városi jegyző és Hosszú Judit elsőszülöttje. Szülei felismerték tehetségét és minden áldozatot vállaltak iskoláztatásáért. A gimnáziumot a csíksomlyói ferenceseknél végezte, ahol jó tanulással, tehetséggel és szorgalmával hamar kitünt. Érettségi után nem tanulhatott tovább. Székely határőr ősei nyomdokaiba lépve katona lett.

1831-tol a kézdivásárhelyi 2. sz. székely határor gyalogezrednél szolgált. Hamarosan Gyulafehérvárra küldték, hogy a tehetséges fiú tüzérségi ismereteket szerezzen. 1840-tol az 5. pesti tüzérezrednél szolgált. A Bombardier Corpsnál való további szolgálatra irányuló kérését nem teljesítették, ezért leszerelt, de 1842-ben öccse helyett újra jelentkezett a tüzérségnél, majd 1845-ben végleg leszerelt és visszatért Bereckre.

A fúrás-faragás titkaival már gyermekkorában megismerkedett. Az asztalos szakmát is elsajátította, amírol néhány fennmaradt, művészien kidolgozott, bútordarab tanuskodik. A kor minden technikai újdonsága érdekelte. Szüntelenül tanult, jegyzetelt, rajzolt, utazott. Németül is megtanult, hogy a német nyelven írt szakkönyveket is tanulmányozhassa.

1848 oszén az osztrák csapatok elfoglalták Erdélyt, csak a Székelyföld tartotta még magát, azonban döntő sikert ők sem értek el megfelelo fegyverek híján. Nagy volt az elkeseredés az ágyú- és loszerhiány miatt. 1848. november 11-12-én népgyulést tartottak. A reménytelen helyzet miatt már az osztrákok által követelt teljes megadásról beszéltek, amikor Gábor Áron szolásra emelkedett és elhangzottak sikert keltő, legendás szavai:

"Hallom, hogy a fotiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség elött, mivel nincs munició, nincs ágyú. Lesz, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tíz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának."

Elso ágyúit Bodvajon öntötte jóminoségu, helyben bányászott vasból. (Ezeket a nép varasbékának nevezte el, mert az idő rövidsége miatt csiszolatlanok voltak, szemben a késöbb öntött rézágyúkkal.)

November 27-én ott álltak az ágyúk Sepsiszentgyörgy piacán. Az ágyúöntő első próbalövése célba talált. Ezek a hidégvégi ütközetnél (nov. 29.) bevetett ágyúk győzelemre segítették a székelységet. A császáriak annyira meglepodtek, hogy Puchner tábornok a következőket írta naplójába:

"A beérkezett jelentések szerint, francia tüzérség tartózkodik Háromszéken."

1848. november 28-án a sepsiszentgyörgyi székely gyulés megbízta Gábor Áront a loszergyártás és hadfelszerelés megszervezésével. Hermányban, Kézdivásárhelyen, Szentkeresztbányán szinte minden anyagi alap nélkül a fegyvereket gyártó telepek sorát teremtette meg. A lakosok mindenütt lelkesen résztvettek az ágyúöntés munkájában. A szabadságharc ideje alatt Gábor Áron és segítotársai összesen 73 ágyút öntöttek, elsosorban az erdélyi templomok beolvasztott harangjaiból. Székelyföld asszonyai felajánlották összes réz- és ónedényeiket (tányérokat és kanalakat is). Faliórák vasnehezékeibol öntötték az ágyúgolyókat. Jelentos volt az általa megszervezett loszer-, röppentyu- és puskaporgyártás is.  Ezenkívül tüzéreket képzett ki, szervezte a vidék védelmét, küzdött és helytállt. Érdemei elismeréseként Kossuth Lajos ornagyi rangban az önálló székely tüzérség foparancsnokává nevezte ki.

Nemsokkal ezután, 1849. június 2-án, Háromszék önvédelmi hadserege megütközött a benyomuló cári csapatokkal. Gábor Áron ezen a napon két kardot kötött az oldalára. Irányította a tüzéreket. Az egyik ütegtol a másikig száguldó fehér lovas alakja feltünt az ellenségnek. Két lovat is kilottek alóla, míg végül egy hatfontos muszka ágyúgolyó kioltotta nemes életét. Az ütközet sikerrel végzodött, de Gábor Áron, a népszerű tüzérornagy eleste önmagában egy súlyos vereséggel ért fel. Az erdélyi eresztevényi templomkertben alussza örök álmát. Mi utódok pedig kegyelettel emlékezünk a szabadságharc legendás fiára, történelmünk nagy hosére, csapatnévadónkra, példaképünkre.

Bodnár Gábor


1920-1996, Cserkészházunk Névadója. (Cserkészházunk története...)

Bodnár Gábor életmüve—a külföldi magyar cserkészet—mindenütt észlelhető a nyugati magyar szórványközpontjaiban. Életét annak szentelte, hogy a történelmi sorscsapások következtében Nyugatra szakadt magyarság leszármazottainak jelentékeny része megtartsa őseinek anyanyelvét, kultúráját és a magyar cserkészet humanista, keresztény és magyar szellemiségében nevelődve, magyarságát lelkében és tetteiben megőrizve—legyen hü és hasznos polgára befogadó hazájának. Bodnár Gábor egyénisége az évtizedek folyamán legendaszerüvé vált a cserkészetben. Ő azon vezetők közé tartozott, aki nem a hatásköre befolyása alatt cselekedett, hanem—rangjától, címétől függetlenül—önmaga teremtette meg a hatáskörét, hogy megvalósíthassa álmát, a magyar cserkészet hagyományainak és Teleki Pál gróf nemzeti szellemü cserkészreformjának átmentését a magyar nemzet jövője számára. Munkájának eredményét bizonyítja, hogy megközelíti az ötvenezret azoknak a nyugati magyaroknak a száma, akik az 1950-es évek óta, rövidebb-hosszabb ideig résztvettek a magyar cserkészéletben.

1920. szeptember 9-én született Miskolcon. Középiskoláit is ott végezte, és katolikus létére büszke volt arra, hogy tanulmányait az 1560-ban alapított Lévay József református főgimnáziumban kezdte. Érettségi után a Ludovika Honvédakadémián szerezte meg a szervezéshez szükséges ismereteket, mely született szervezőképességének határozott keretet adott. 1935-től kezdve cserkészkedett, Hárshegyen nyert cserkésztiszti kiképzést, 19 éves korában elérte a legmagasabb cserkészvezetői rangot, és 1942-től tagja az Országos Cserkész Nagytanácsnak. A vesztett háború után katonai alakulatával Németországba került. A magyar határon, hazájától búcsúzva megfogadta, hogy amig él, a magyarságot fogja szolgálni minden erővel. Életpályája nyitott könyv és a bizonyság, hogy fogadalmát megtartotta.

A németországi Pfarrkirchenben 1947-ben bekapcsolódott az akkor—menekülttáborokban—bontakozó magyar cserkészet munkájába és haláláig annak célkitüzéseit szolgálta, fejlesztette és irányította. 1950-ben elvégezte a legmagasabb fokú nemzetközi cserkészkiképzést és elnyerte a Gilwell Wood Badge-t. Az otthon betiltott cserkészmozgalom örökébe lépett a külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőtisztje 1947-től, ügyvezető elnöke 1961-től, végül főtitkára 1993-tól 1997-ig. Az ő garfieldi háza volt egy félévszázadon keresztül központja a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek. De önkéntes nyugalombavonulása után is szívén viselte a magyar cserkészet gondját halála órájáig. Három könyv szerzője (A magyarországi cserkészet története, Néprajzi vázlatok, Scouting in Hungary) munkatársaival öt cserkészpedagógiai könyv szerkesztője, számtalan újságcikk írója, szerkesztője volt a külföldi Magyar Cserkésznek és a Vezetők Lapjának. Bölcs tervszerüséggel irányított munkája révén a cserkészet számos intézménnyel gazdagodott (cserkészházak, cserkészparkok, vezetőképző keret, nevelő táborok, iskolatáborok, regöstáborok, hétvégi cserkésziskolák, cserkész-érettségi stb.), és a nyugati magyarság megtartó alappillérévé vált. Számos magyar egyházi, társadalmi és kulturális intézménynek volt tagja, munkatársa, tanácsadója, vezetője.

Történelmi érdemei közé tartozik a kárpát-medencei magyar cserkészmozgalmak újjászületéséért kifejtett öntudatos és hatékony munkássága, vezetői törzsének lelkes támogatásával. A Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád—maga is hajdani cserkész—a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Bodnár Gábort. Számos kitüntetést kapott nyugati magyar szervezetektől is.

Gábor bá’ mindezen felül példás támogatója volt a mi garfieldi cserkészetünknek négy évtizeden keresztül. Felesége, Jámbor Ágnes hét éven keresztül vezette a 38-as csapatot, nyolc gyermeke és unokái közül hatan voltak és most is tagjai és vezetői a garfieldi csapatoknak.

1996. december 22-én hunyt el. 1997. október 19-én nevezetük át a garfieldi cserkészházat Bodnár Gábor Cserkészházzá, az ő tiszteletére és állandó emlékezetetőként, hogy mi az ő odaadó lelkesedésével és fáradságot nem ismerő erejével folytassuk az ő jó munkáját.

 - Cseh Tibor és Marshall Tamás