Illat horoszkóp

Jó irányban indul el az, aki a tökéletes illatát az asztrológiai jegye alapján próbálja meg „kiszagolni”, hiszen a bolygók rányomják a "szaglenyomatukat" is szülötteik egyéniségére. 
Az állatvilágban a szaglás szerepe a túlélésért vívott küzdelemben kiemelkedő: az ellenséget épp úgy a szaga alapján azonosítják, mint a barátságos, szexuális aktusra hajlandó ellenkező nemű állatot. Épp így vagyunk ezzel mi, emberek is. Fizikailag kizárt, hogy hosszabb időt együtt éljünk olyasvalakivel, akinek nem bírjuk a szagát. A férfiaknak pedig azért jó majdnem mindenkivel, mert a szaglásérzékenységük lényegesen rosszabb, mint a nőké. Az illatok és szagok egy részét egyáltalán nem, vagy alig érzik. Ennek ellenére a nők mégis odafigyelnek arra, hogy az illatuk harmonizáljon a személyiségükkel. 

A fontos döntések meghozatalánál vagy éppen csak kíváncsiságból sokan fordulunk a horoszkóphoz! Van, hogy teljesen stimmel van, hogy egészen mást mond, mint a valóság. Mégis jó játék, hiszen valami alapjának kell lennie.

Kos III. 21 - IV. 20

Kos nő: E jegy szülöttje temperamentumos, dinamikus, értelmes, szellemes. Cselekedetei mindig nagyon határozottak, és ösztönösek. Mindig törekszik célja elérésére, olykor azonban hiányzik belőle a kitartás.energikus, tüzes, gyors, szenvedélyes, robbanékony, friss és aktív. Merész fellépésével szinte minden helyzetben megállja a helyét. Nem befolyásolható, makacsul kitart elképzelései mellett. Hatalmas öntudattal rendelkezik, mégis néha hiszékeny, és ennek következtében bizony előfordul, hogy csalódások érik. A Kos függetlenség, és szabadság iránti vágya ellenére nem képes az egyedüllétre. Szüksége van egy megértő társra és a szenvedélyre. Ha megtalálja azt a személyt, akivel úgy érzi, hogy le tudja élni az életét, akkor kifejezetten hűséges, jó társ válik belőle. Ehhez mérten olyan illat illik hozzá, amelyik hasonló jellemzőkkel bír – a romantikus, virágos illatok igencsak távol állnak tőle. A csillagjegy szülöttjei a minél merészebb annál jobb elv alapján választják ki az ideális parfümöt.  Ajánlott illatok: ciprus-gyümölcsös és orientális-virágos illatcsaládok: FM 023-033-181-322-354 

Kos férfi: Robbanékonyság, becsvágy és bátorság jellemzi. A Kos lázas tempóban él, spontán ötleteivel általában megdöbbenti, zavarba ejti a környezetét. Szónokol, terveket kovácsol - majd másokkal végrehajtatja. Állandóan összeütközésbe kerül környezetével és gyakran úgy vág bele a harcba, hogy nem méri fel az ellenfele erejét. A kudarc azonban nem töri le, még be sem gyógyultak a sebei (akár testi, akár lelki), ő már újra a küzdőtéren található, új célért, új eszményért, új dicsőségért harcol. Nincs érzéke ahhoz, hogy megkülönböztesse a kicsit a nagytól, a lényegest a lényegtelentől, mert csak rohanni tud. Ha arra kényszerül, hogy lépésben haladjon, elbizonytalanodik, kedvét veszti. Szereti a regényes, kalandos dolgokat, a rohanó és robbanó természetének megfelelő változatosságot. Otthonában praktikumra törekszik. Nem gyűjt régiségeket, nem őrizget családi ereklyéket, ha valamit megun, vagy már nincs rá szüksége, attól azonnal megszabadul. Lakását sima vonalú, praktikus bútorokkal rendezi be. Házimunkával csak annyi időt tölt, amennyit feltétlenül muszáj, s ha főz, akkor csak egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek jöhetnek számításba. Egyéniségükhöz leginkább az intenzív illatok illenek, melyek fajsúlyosak, karakteresek, főként fűszeres illatok, ezek kétséget kizáróan azonnal elárulják lehengerlő temperamentumukat. 
Ajánlott illatok: orientális-fás illatcsalád: FM 057-134-452

Bika IV. 21 - V. 20

Bika nő: E jegy szülöttje nagyon kényelmes, nyugodt, és soha nem siet el semmit. Szereti a meleg hangulatú, szépen berendezett lakást, a jó autót, és szívesen gyűjt anyagi javakat, hogy ezeket meg is szerezhesse. Fontos ugyanis, hogy hosszútávon biztosítani tudja önmaga és családja kényelmét. Mindig a család, és az otthon áll első helyen, minden más csak azután következhet. Türelmes, kitartó ember, aki nem szereti életében a túl nagy változásokat, és csak nehezen szokik hozzá az új helyzetekhez. Általában jó barát válik belőle, bár makacs és gyanakvó természete sokszor megrontja a baráti kapcsolatokat. Szeret flörtölni, hódítani, és házasságkötése előtt valószínűleg több párkapcsolaton túl esik. Nehezen esik szerelembe, de ha egyszer szerelmes lesz, nagyon hűséges és odaadó társ válik belőle. Szereti az értékes holmikat – parfümből is valószínűleg többet birtokol. Kedveli az átható, dús és szinte megfogható illatokat, az egzotikusan csábító aromák kompozícióját. Nyugodt egyéniségével legjobban a kellemes, virágillatú parfümök és illatok  harmonizálnak. 
Ajánlott illatok: virágos-gyümölcsös illatcsalád: FM 09-017-021-142-320-409-413

Bika férfi: A Bika jegy szülöttjének uralkodó bolygója a Vénusz, ennek köszönhetően személyisége elbűvölő és érzelem orientált, keresi a békét, szépséget és a harmóniát. A nyugalom, megfontoltság, állhatatosság, kitartás jellemzi. Fontos számára a stabilitás és a biztonság. Nehezen alkalmazkodik a gyorsan változó eseményekhez, helyzetekhez, helyszínekhez. Különösen fontos számára az anyagi biztonság, aminek megteremtésére nem sajnál sem időt, sem energiát. Aki számára kedves, az nem szenvedhet hiányt semmiben, így a családszeretet és törődő gondoskodás szintén tipikus tulajdonságai, de tudatosan vigyáznia kell arra, hogy ez hosszabb idő elteltével se váltson át kisajátításba és féltékenységbe. Hozzá az egyszerű, ugyanakkor fajsúlyos, erőteljes illatok illenek, melyek tökéletes melegséget és nyugalmat sugallnak. 
Ajánlott illatok: fás-ciprusos illatcsalád: FM 052-199-328

Ikrek V. 21 - VI. 21
Ikrek nő: E jegy szülöttje nyugtalan, mozgékony, gyors észjárású, és jó felfogóképességgel rendelkezik. Gyorsan és könnyen tanul, hatalmas tudásszomjjal rendelkezik. Állandó mozgásban van, szereti a változatosságot, a kalandot, és nagyon rugalmas természetű. Segítőkész, jószívű, és szívesen hoz áldozatot a környezetében élőkért. Ezek ellenére mégis – olykor – határozatlan, és nehezen éli meg a kudarcokat, könnyen eshet depresszióba. Nagyon érzékeny, és labilis idegzetű, ezért a kitartó, nehéz munkára nem alkalmas. Hangulata gyakran változik, és itt találjuk magunkat szembe azzal a ténnyel, hogy az Ikrek szimbóluma végül is egy ikerpár. Kíváncsi, nagyon jó humorú, nyitott, társasági lény, aki imád beszélni, és igencsak mozgalmas életet él. Szereti a változatosságot, szívesen és gyakran próbál ki valami újat. Ez igaz a parfümjeire is, gyakran váltogatja azokat, mindig vágyik az újdonságra. Egyéniségével a könnyű, friss, virágos illatok harmonizálnak. A könnyed, fiatalos parfümöket kedveli, amelyek az "élni jó" frissességét és pajkos játékosságot sugallnak.  
Ajánlott illatok:  virágos-zöld illatcsalád: FM 005-097-149-318-355

Ikrek férfi: Az Ikrek jel az emberben az egyetemes tudásvágyat, a kielégíthetetlen megismerési és kutatási ösztönt jelenti. Örökös mozgásban van, részletesen meg akarja ismerni az egész világot. Az Ikrek vándorló természetű. Mindent megismerni: ez a célkitűzése. A világmindenség természetéből adódik, hogy ezt a célt megvalósítani lehetetlen. A szétforgácsolódás ezért elkerülhetetlen számára. Kezdeti fellángolása bármi iránt csak szalmaláng természetű. Számára a megismerés nem öncélú. Legalább annyira fontos a továbbhaladás, a közvetítés. Nem véletlenül uralkodó bolygója a Merkúr, a hírvivő. Keresni, kutatni, meggyőződni, továbbadni majd kezdeni elölről. Az élénk és szellős illatokat szereti, melyek remek összhangban vannak az Ikrek változékony hangulatával. 
Ajánlott illatok: aromás-zöld illatcsalád: FM 056-210-333

 Rák VI. 22 - VII. 22

Rák nő: E jegy szülöttje türelmes, kedves, rendkívül család- és otthonszerető. Szereti a kényelmet, a jólétet. Nagyon kötődik a múlthoz, sokat töpreng a múlt fontosabb eseményein, általában sok emléktárgyat és fényképet gyűjtöget. Fantáziája kifejezetten élénk, beszéd- és íráskészsége kiváló. Hangulata mindig változik, de igazán nagy indulatokra csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem képes. Túl érzékeny, többnyire könnyen befolyásolható, ezért élete során nagyon sok csalódáson megy át.Család-centrikus, romantikus, álmodozó, szeszélyes és hangulatember. Érzelem-gazdag, romantikus egyéniségéhez a vizes, könnyű illatok illenek. Kedvenc parfümje nőies melegséget és érzékiséget sugároz. Olyan parfüm, ami ugyan visszaadja a klasszikus nőiességet, de modern érzésekkel átszőve, több rafinériával és több finomsággal.
Ajánlott illatok: virágos-aqua és citrus-aromás illatcsaládok: FM 032-098-237-313

Rák férfi: A Rák szülött ember jellemének legszembetűnőbb aspektusa a védekező jelleg, amely meglehetős önfejűséggel és gyakorta szeszélyességgel is párosul. A Rák aggódó alkatú, de rendkívül intuitív. Ösztönös reakciói és döntései általában megbízhatóak. Személyiségében van azonban egy bizonyos változékonyság, amely többféleképpen is megnyilvánulhat, például igen gyorsan alkalmazkodik mások szokásaihoz vagy véleményéhez. Könnyen megsértődik, és – a rákhoz hasonlóan- visszahúzódik kívülről keménynek látszó páncélzata mögé, minden erejével igyekezve elrejteni puha és sérülékeny bensőjét. Érzékenysége a lelki rezdülések felfogására utolérhetetlen. Mindig kész a külvilágból származó élmények befogadására, hangulata az eseményekkel párhuzamosan, éles váltásokkal tarkítva, állandóan változik. Választását is jelentősen befolyásolják érzelmei, hangulatai. Általában kedveli a klasszikus illatokat, romantikus, meleg és mámorító aromával.
Ajánlott illatok: fás-virágos-animális illatcsalád: FM 064-199-226-331-335-451-457

Oroszlán VII. 23 - VIII. 22

Oroszlán nő: E jegy szülöttje bátor, erős, nagyvonalú, kezdeményező, és sokszor lusta, zsarnokoskodó. Szereti az életet, éppen ezért erős életerő jellemzi. Szeret szerepelni, és középpontban lenni, lételeme, hogy elismerjék, és felnézzenek rá. Társaságban általában kedvelt személy, és sokan szeretik. Hatalmas optimizmussal és bizalommal viseltetik minden és mindenki iránt. Fontos számára, hogy vezető szerephez jusson, és néha hencegővé és fellengzőssé is válhat. Sokan szeretik, érzelmi kapcsolataiban azonban csak ritkán találja meg a harmóniát. Céltudatos, szereti maga irányítani a dolgokat. Imádja a luxust, a fényűzést, a királyi pompát. Elegáns, kitűnni vágyó, ezért nem szívesen használ tömegillatot, a minőségi, luxusillatokat kedveli. Parfümökben az egyedi, hangsúlyos és figyelemfelkeltő aromákat szereti.
Ajánlott illatok: virágos-aldehides illatcsalád: FM 005-024-032-101-162-356-364-407

Oroszlán férfi: Az Oroszlán a legerősebb és legnagyobb energiájú jegy, hihetetlen belső erővel és kisugárzással bír. Életöröm, optimizmus és elevenség jellemzi. Megteremti önmagát, életkörülményeit, megáll a saját lábán. Erős érvényesülési vágy sarkallja, tudja, hogy vezetésre született.Szenvedélyes, erős akaratú, a felelősségtudat és a szabadságvágy kellő egyensúlyban van nála. Kitűnő szervező, vezető egyéniség. Szereti és tudja is élvezni az életet. Igazságszerető, nemcsak saját érdekében, legtöbbször másokért is kiáll, nagyvonalú, mindig segít, ha egy bajba szorult a segítségét kéri. Szeret reprezentálni, rendkívül hiú, bókokkal, hízelgéssel mindent el lehet érni nála. A rafinált, ugyanakkor kifinomult illatokat részesíti előnyben, melyek életerőt és energiát sugároznak, hódítást és ellenállhatatlan vonzást keltenek.
Ajánlott illatok: fás-zöld illatcsalád: FM 210-301-325-326-332-458

Szűz VIII. 23 - IX. 22

Szűz nő: E jegy szülöttje igen gyakorlatias, racionális, továbbá remekül ért a pénzügyekhez, és a kereskedelemhez. Könnyen tanul, de nyelvérzéke még ezen felül is kimagasló. Szorgalmas, és fontos számára, hogy mindig hasznosan tevékenykedhessen. Jószívű, szívesen segít másokon, akár ellenszolgáltatás nélkül is. Erős önfegyelemmel és kitartással rendelkezik. Ha valamit elhatároz, akkor azt általában véghez is viszi. Nagyon fél az ismeretlentől, ezért kevés bizalommal viseltetik az emberek és az élet különböző dolgai iránt. Szereti a tisztaságot, ezért az úgynevezett „szappanillatok” számítanak a kedvencei közé (ezzel is a tisztaságát hangsúlyozza). Egyszerű érzékiségéhez az enyhe, finom, nőies parfümök illenek, olyan illat, ami elég ahhoz, hogy észrevegyék, de mégsem túl hivalkodó. Kerüli a tolakodó parfümöket, a tartós, ugyanakkor könnyű illatokat részesíti előnyben, melyek egyszerre erőteljesek és játékosak. 
Ajánlott illatok: virágos-rózsa-viola és virágos-ámbrás illatcsaládok:FM 017-081-125-272-281-317

Szűz férfi: A jegy jelképe az arató szűz, aki a megérett termést begyűjti. Precíz, takarékos, alapos és megbízható. Rendszerető és előrelátó, nem kenyere a káosz és a kiszámíthatatlanság. Nála mindennek meg van a maga helye, mindenre meg vannak tartalékai. Szorgalmas, művelt és fejlett intellektuális képességekkel bír, melyek józan észen, módszerességen és elemzésen alapulnak. Bármit tesz annak oka és célja van, tudja miből mit fog profitálni, az önzetlen adást tudatosan kell fejlesztenie magában. Kitűnő szellemi képességekkel rendelkezik. Felfogása gyors, logikája éles. Bele tud merülni a dolgok legkisebb, legaprólékosabb részleteibe. Hajtja a dolgok mögé látásának a vágya. Kedvenc parfümje tiszta friss, mégis időtlen, eredeti illat. Ajánlott illatok: aromás-friss illatcsalád: FM 207-330-450

Mérleg IX. 23 - X. 22

Mérleg nő: E jegy szülöttje igen szeretetre méltó, és népszerű. Könnyen barátkozik, ugyanakkor barátai mellett nem kitartó. Számára a legfontosabb a kiegyensúlyozottság, a mérlegnek mindkét oldalát egyensúlyban szereti tudni. Szeret ismerkedni, flörtölni, a hűség pedig semmilyen formában nem erős oldala. Hajlamos a kicsapongó életvitelre, és az események túlzott kiszínezésére. Elsősorban önmagával, és saját kényelmével foglalkozik. A vitákat, veszekedéseket, aggresszivítást egyáltalán nem kedveli, és kerüli is a konfliktushelyzeteket. Nagyon nehezen hoz döntéseket, gyakran teljesen döntésképtelen. Hiányzik belőle a kitartás és az akaraterő, éppen ezért nem is alkalmas vezető pozíció betöltésére. Élete során többször házasodhat, mivel érzései hamar kihűlnek, és szeret külön utakon járni. Kapcsolatok nélkül azonban képtelen létezni. Érdeklődése az örök, kiolthatatlan szerelem körül forog, és állandóan arra törekszik, hogy megtalálja azt a társat, aki őt kiegészítheti. Nagyon jó az ízlése, harmonikusan öltözik, odafigyel a részletekre. Kedvenc parfümje kiegyensúlyozottan nőies, édeskés, ami szinte egy finom süteményre emlékeztet. Ajánlott illatok: virágos-gyümölcsös illatcsalád: FM 098-101-162-173-293-363

Mérleg férfi: Egyensúlyra törekvő, diplomatikus egyéniség. A legfontosabb számára az emberi kapcsolat. Kedves, barátságos kisugárzása van, kiváló kapcsolatépítő, nyílt tekintettel közelít másokhoz, nagyon jó empátiás képességgel rendelkezik. Kellemes ember, rendkívül engedékeny, előzékeny, ideális partner, munkatárs. Általában jó humorú, jókedvű. Igyekszik mások elvárásainak megfelelően viselkedni, remélve, hogy így biztosan elkerüli a konfrontációt. Kitűnő tehetsége van arra is, hogy kibúvót találjon, ha olyasmire kérik, amihez nem fűlik a foga. Ösztönösen irtózik mindentől, ami durva, hangos és közönséges.Szinte már a bölcsőből hozza magával a flörtölés tudományát, kifinomult ízléséhez a könnyed és légies illatkompozíciók illenek. 
Ajánlott illatok: citrus-aromás illatcsalád: FM 068-189-300-302-328

Skorpió X. 23 - XI. 21

Skorpió nő: E jegy szülöttje titokzatos, szenvedélyes, erős akaratú, határozott és elszánt. Mindig küzd, 
és céljai elérésében végtelenül kitartó. Fontos számára a hatalom, és sokszor önfejű, hiszen a végletekig képes ragaszkodni a véleményéhez. A szerelmi életére is jellemző a lobogó, hatalmas szenvedély, de nem minden esetben hűséges, és rettentően féltékeny. Érzelmeit azonban csak ritkán mutatja ki, mert szereti maga irányítani az életét. A temperamentumához az édeskés, csábítóan titokzatos, az örök nőiességet megtestesítő illatok illenek. A tömény, fajsúlyos illatok fokozzák rejtélyességét, kiismerhetetlenségét, a ki nem mondott szavak, a talányok felébresztik a képzeletet és a vágyat. 
Ajánlott illatok: orientális-vanília illatcsalád: FM 06-023-185-296-298-360

Skorpió férfi: Az egyik legérzékenyebb típus. Az érzelmeket, a lélek fájdalmát és ezeknek energiáit hajtóerőként igyekszik hasznosítani. Filozófikus alkat, határozott, kutató szellem. Sokat foglalkoztatja az élet és halál kérdése, de többnyire letagadja. Nem riad meg az érzelmi hullámhegyektől és völgyektől, az extázistól és a fájdalomtól. Nem kíméli sem a maga, sem környezete érzéseit, ezekből az ingadozásokból, intenzitásból új energiát nyer, a tragédiákból is energiával telten kerül ki. Amilyen provokatív, olyan kedvenc parfümje is: kétértelmű, szikrázó, érzéki, és tele van ellentmondásokkal, akárcsak az igazi Skorpió
Ajánlott illatok: orientális-fougére illatcsalád: FM 093-134-207-450-455

Nyilas XI. 22 - XII. 21

Nyilas nő: E jegy szülöttje igazságos, becsületes, őszinte, megértő, és emberszerető. Nem jellemző rá a lustaság, de eredmények elérésére önmagában nem alkalmas. Haragja könnyen fellobban, de nem bosszúálló, és sérelmeit általában hamar el is felejti. Hajlamos az óvatosságra, és a bizalmatlanságra, mégis nehezen feltételezi egy barátról, hogy hamis. Ez azért van, mert azt hiszi, hogy mindenki olyan becsületes és nyíltszívű, mint ő. Lételeme a szabadság és a függetlenség, ezért általában későn házasodik. Ha azonban megtalálja élete párját, akkor hűséges, és a végletekig kitart mellette.Takarékos, rendszeresen spórol, a pazarlást mélyen megveti. Mindig friss,energikus, sportos, szereti a kihívásokat, a társaságot, az embereket. Temperamentumos egyéniségéhez a fás, virágos, könnyed illatok illenek, melyek egyszerre klasszikusak és sportosan elegánsak. Ajánlott illatok: ciprus-virágos és orientális-fás illatcsalád: FM 012-101-404-412

Nyilas férfi: A Nyilas jegy szülöttei rendkívül színes egyéniségek. Egyfelől fontos számukra az élet élvezete, másfelől viszont bezárkóznak a saját kis világukba és elmélkednek az élet nagy dolgain. Nagyon energikusak, minden feladat kihívás számukra, így lelkesen vágnak bele. Sokszor a hiúságig emelkedhet ez az önbizalom, de a többség tisztában van rossz tulajdonságaival is. A nagyvilági Nyilas férfi illata sugárzó fiatalságot áraszt, jelképezve mindazt, ami e jegy "erősebb" képviselőjének sajátossága, aki felül akarja múlni önmagát, aki számára nem léteznek tabuk,és nem rejti véka alá az érzéseit.
Ajánlott illatok: fás-fűszeres illatcsalád: FM 043-224-300-328-455

Bak XII. 22 - I. 20

Bak nő: E jegy szülöttje kedves, józan gondolkodású, megfontolt, és anyagias beállítottságú. Zárkózott, ugyanakkor kedveli a társaságot is, még akkor is, ha inkább megfigyelőként van jelen, mint aktív résztvevőként. Kevés barátja van, de akit barátnak tekint, ahhoz igazi, mély barátság fűzi. Saját, megszokott környezetéhez a végletekig ragaszkodik, akárcsak tárgyaihoz.Nem szereti két kézzel szórni a pénzt. A szerelemben nagyon magasra emeli a mércét, és csak nagyon sokára mutatja ki érzelmeit. . Mivel igencsak konzervatív, valószínűleg egy nem erőteljes klasszikus illatot választ, ami illik a sminkjéhez és a ruhájához. Ajánlott illatok: orientális-fűszeres illatcsalád:FM 021-081-183-298-358-400

Bak férfi: A Bak jegyű ember komoly, határozott, céltudatos. A hivatás, a karrier fontos számára. Nem a csillogás, a hatalom, hanem a létbiztonság érdekében. Alapos a gondolkodásban, a tettekben, rendíthetetlen a célok elérésében. Képes az alázatra, mert a világ rendjét belső törvényként fogadja el. A minőség, a márka nagyon fontos számára, csak egyszer vesz meg valamit, ha kell nagyon drágán. Nem luxuscikket, hanem tartós dolgokat vásárol, a praktikusság a lényeg. A hagyományosan klasszikus, hűvös illatokat kedveli, amelyek szolid hatást kölcsönöznek, ugyanakkor mégis erőt és eleganciát sugallnak.
Ajánlott illatok: aromás-fougére illatcsalád: FM198-207-327-331

Vízöntő I. 21 - II. 19

Vízöntő nő: E jegy szülöttje melegszívű, emberbarát, és jó modorú. Kitűnő emlékezőtehetséggel rendelkezik, és felfogóképessége is átlagon felüli. Lételeme a függetlenség, ezért még házasemberként is szüksége van egy fajta szabadságra, különben képes különválni kedvesétől. Ha partnere megérti a függetlenség iránti vágyát, és biztosítja is számára a szabadságot, jóban-rosszban kitart mellette. Játékos, különc, extrém és extravagáns, igazi lázadó, aki kedveli a szokatlan dolgokat, és nagy a szabadságvágya. Különleges nőként különleges parfümöt is igényel. Illatban is a szokatlant, az egyedit kedveli. Szereti a könnyű, pezsgő, fiatalos parfümöket, amelyek ravaszul és finoman körüllengik, s amelyet ha valaki megérez, azonnal tudja, csak ő lehet. Ajánlott illatok: virágos-fás illatcsalád: FM 018-034-192-239-357-362

Vízöntő férfi: Jól tudja ki ő és mennyit ér. Célja, hogy közösségi kapcsolatokat építsen, s hogy e közegben információit szabadon áramoltathassa. Érzi külön valóságát, szuverenitását, másrészt tudja, hogy minden ember páratlan a maga nemében. Eredeti, függetlenségre vágyó, forradalmár, újító típus, bár alapvetően nem akar harcolni. Nem tűri, hogy lenyomják, hogy uralkodjanak rajta. Kényszerűségből beszáll a harcba. Valahogy mindig olyan helyzetbe kerül, ami kiprovokálja az önállóságát. Szeret kilépni a rendszerből, nem beletartozni a konvencionális, járt utak rendszerébe. Tekinthetjük a kor emberének. Kedvenc parfümje felér egy függetlenségi nyilatkozattal, dinamikus, friss és lendületes illat.
Ajánlott illatok: aromás-aqua és fás-aqua illatcsalád: FM 056-110-210

Halak II. 20 - III. 20

Halak nő: A Halakat jelképező két hal közül az egyik az árral, a másik az árral szemben úszik. Ezért sokszor megtévesztő és kiismerhetetlen. Érzékeny, romantikus beállítottságú, aki a szeretetért még önmagát is képes beáldozni. Nagyon vágyik a feloldódásra, és ezt leggyakrabban a kapcsolataiban és/vagy a spiritualitásban, zenében tudja megélni. Nem bírja a korlátozásokat, a kötöttségeket, magasztos elképzelései vannak az életről és saját képességeiről. álmodozó, idealista, érzelmes és érzékeny, a racionalitás távol áll tőle. Egyéniségéhez a finom, lágy, áttetsző illatok illenek. Kedvenc parfümje
olyan, mint egy csodálatos álom, amelyet ébredés után sem lehet elfelejteni.
Ajánlott illatok: virágos-gyümölcsös illatcsalád: FM 023-098-263-293-402

Halak férfi: A Halak jegy szülötte intuitív, érzelmi beállítottságú. Gazdag fantáziájú, befolyásolható és alkalmazkodó. Kifinomult, érzékeny, szerény, befelé forduló, jószívű személyiség. Nagy beleérző képesség, kiváló ösztönök és tökéletes tisztánlátás jellemzik, ami az embertársaival szemben megnyilvánuló segítőkészséggel és odaadással párosul. Nem kifejezetten karrierista és céljai eléréséhez az agresszió helyett inkább az érzelmekre épít. A Halak-jegyű ember kedves, szelíd, bájos, de hangulata változékony, ami megfelel kettős természetének. Ez mások számára - akik nem tudnak ráhangolódni - irritáló lehet. Jellemét nehéz kiismerni, hiszen sokszor önmagával sincs tisztában, ezért sokszor él át meg nem értettséget. Hozzá valami olyan sejtelmes illat passzol, ahol a különböző illatjegyek között nincs határ.Az összetétel így szabadon keveredhet egymással, teljesen egyedi illatot alkotva használóján.
Ajánlott illatok: orientális-fűszeres illatcsalád: FM 057-226-451-459

Az ajánlott illatokat megtalálod az Illatlistában! >>>>>
Comments