Egy kis parfüm történelem

Az illatok mindig is léteztek a természetben. Képzeljük csak el, amint
az első férfi és a nő a földön, a parton állva szimatolja az óceán illatát.

Az ember amikor felfedezte a tüzet, az jelentős szerepet játszott abban 
is, hogy új illatokat fedeztek fel. Például, mikor egy olyan fát dobott a tűzre, aminek illata betöltötte a barlang levegőjét kellemes illattal, folyamatosan használta a barlang levegőjének "illatosítására", hiszen elnyomta a barlang bűzös szagát. Később már növényi festékanyagokkal, fűszeres olajokkal kente haját, testét; sebeit illatos gyógyító füvekkel kezelte; jó szagú gyümölcsöket fogyasztott; illatos virágokkal díszítette fel környezetét.


Szinte a világ minden részének megvolt a maga parfümje már az ősi kultúrákban is.

Az első illatokat füstöléssel produkálták, ( a parfüm neve a latin per fumum-ból ered: a füst által ) ez a forma több ezer év alatt sem évült, számos ma létező vallás és kultúra szertartásainak alapvető része. Az illatszer ősi formájában nem volt más, mint illatos füst, (tömjén) amely kábító  illatával töltötte be a levegőt. Az újszülött Jézus köszöntésére érkező Napkeleti Bölcsek is tömjént, ajándékoztak a Megváltó születése feletti örömük kifejezésére.

Az ókor másik legfontosabb illatosítója a mirha volt, amivel halottat balzsamoztak, sebet gyógyítottak, bőrt ápoltak. Az óegyiptomi orvosok úgy gondolták, ha egy illat pozitívan hat a lélekre, akkor a testre is, és az  isteneknek is kedvére van. 

Az egyiptomiak kidolgozták híres módszerüket, olajakban, zsírokban áztatják az illatot adó növényeket - a módszer neve Enflourage - amelyek telítődnek az adott illattal, majd kelmén átszűrve sokáig őrizték az illatot. 

Az egyik leghíresebb, és máig  fennmaradt gyűjtemény az egyiptomi Hórusz-templom parfümtermében található.

Az ókori görögök és rómaiak tovább fejlesztették az illatgyártás művészetét, alapanyagaikat indiai egzotikumokkal tették még tökéletesebbé. A parfümkészítés igazi szakma, iparág lett. Az igazi parfümgyártás (alatt értjük azt, hogy szakosodott mesterek keverték az illatokat) kb. 4000 évvel ezelőttre tehető, ebből a korból már találtak olyan falfestményeket Hatsepszut királynő thébai templomában, amelyek az alapvető alkotókat (mirha, fenyőtömjén ) hajón szállítva ábrázoltak. Konkrétum nincs, de ez talán hozzátartozik az illatok szinte kötelező titokzatosságához.

Az első írásos emlék egy illatszerkészítőről egy négyezer éves mezopotámiai kőtáblán található. 

A megörökített kémikus egy nő volt: Tapputi, aki virágokat, olajat, palkaszárat desztillált, majd leszűrte és tárolta az így kapott aromákat. A régészek 2005-ben tárták fel a ciprusi Pygros-ban 
a legrégebbinek vélt parfümöket, amelyek kora állítólag meghaladja a 4000 évet.

A parfümöket egy ókori illatszertárban fedezték fel, legalább 60 kisebb palackos üvegben. Az ókorban az emberek olyan növényeket és fűszereket, mint a koriander, mandula, mirtusz, fenyőgyanta, bergamot, használtak illatosító szerként, de a virágokat is kedvelték és ez mára sem változott.

Az illatszerekkel való foglalkozás igen megbecsült szakma volt az ókorban is, papok, orvosok és más tanult emberek gyakorolták.
Az ókor két legfontosabb isteni illatosítója a tömjén és a mirha volt: az előbbit a templomi szertartásokon használták, az utóbbival halottat balzsamoztak, sebet gyógyítottak, bőrt ápoltak.  Az óegyiptomi orvosok úgy gondolták, ha egy illat pozitívan hat a lélekre, akkor a testre is, és az isteneknek is kedvére van. Az egyiptomi orvosok tudományát később az arabok fejlesztették tovább. 

Az arab hódítók, miután megismerték az egyiptomi, közel-keleti, iráni és indiai illatszereket, átvették és továbbfejlesztették elkészítésük technikáit. Az illatszerkészítés során a virágokat zsiradékra helyezték, miután az magába szívta illatukat, összekeverték alkohollal. Így oldották ki a tiszta növényi esszenciákat.  

A középkor elejére és szintén az arabokhoz fűződik a legjelentősebb előrelépés, egy új eljárásnak köszönhetően desztillációval állították elő a különböző illatokat. 

A desztillációnál kifőzték, vagy vízgőzzel áteresztették az alapanyagokat. A növényekből kifőtt a folyadéktartalom, és a víznél könnyebb illóolaj a víz felszínére emelkedett. A jázmint, amelyből évente 8 tonnát exportálnak az arab országokból, már ötezer éve gyűjtik hajnalban.Innen ered a köszönés, jó reggelt helyett gyakran jázminillatú reggelt kívánnak egymásnak. Talán ennek köszönhető, hogy évszázadokig arab kiváltság marad az illatok kultusza.

A római birodalom bukása után a keleti illatszerekhez alig lehetett hozzájutni. Karavánok, hajók szállították sokszor ezer veszélynek kitéve magukat a Kelet illatszereit főként az olasz kikötővárosokba. A nyakban vagy övön hordott míves illatosító gömböcskék, az egzotikus fűszerek ez idő tájt csak a gazdagok kiváltságai lehettek.

Európa illatmegszállása a Levantéból hazaszállingózó kereszteseknek tudható be, a népszerűsége a hölgyek körében futótűzként terjedt.
A parfümök története egyben az emberiség története is.

Kezdetben a legértékesebb illatanyagokat a mesés Keletről importálták Európába, ahol már kialakult az évezredek során az illatszerek gyártásának technológiája, kémiája. A jázmint, amelyből évente 8 tonnát exportálnak az arab országokból, már ötezer 
éve gyűjtik hajnalban. Innen ered a köszönés, jó reggelt helyett gyakran jázminillatú reggelt kívánnak egymásnak. 

A IX. században Al-Kindi (Alkindus) arab kémikus írt egy könyvet, amely az illatszerek kémiájáról. Ez a könyv a desztillálásáról szól és több mint száz illatos olaj, gyógyír, aromás víz, helyettesítő anyag vagy drága gyógyszer utánzatának receptjeit tartalmazza, valamint azokat a lombikeszközöket és módszereket, amivel a parfümök elkészíthetők.

Nagy lendületet vett a keleti illatszergyártás akkor, amikor a 10. és a 11. század fordulóján a perzsiai Ibn Sina (ismertebb nevén: Avicenna), a híres orvos és filozófus kidolgozta az illóolajok virágból kivonásának technológiáját, lombikban való hevítés módszerével. A hagyomány szerint ő volt az első, aki rózsavizet tudott készíteni. 

Közben az alkimisták kutatásai eredményeként Európa fejlett országaiban is megindult a parfümkészítés.

Nyugat-Európában a parfümkészítés 1221 óta ismert. Kelet-Európában, 1370-ben, a magyarok készítettek egy „csodaszert” Erzsébet királynő köszvénybajaira, amely amellett, hogy gyógyír volt a testnek, jó illatot is árasztott. Ez, a borpárlatban érlelt gyógynövényes extraktum tekinthető az első, alkoholos alapú parfümnek a világon,  a "Királynévíz" vagy "Magyar víz" (franciául: eau de Hongrie vagy eau de la Reine de Hongrie) volt, amiből  V. Károly francia király vásárolt magának.

A legenda szerint a parfüm Erzsébet magyar királyné parancsára készült el. A recept dokumentálása a 17. század közepére tehető, így az összetevők és azok aránya az évszázadok alatt elhomályosodott. A kérdéses királyné Piast Erzsébet (1305-1380) lehetett, bár a legenda egyes elemei nem illenek bele az ő életútjába.

A királynévíz évszázadokon át ismert volt egész Európa területén egészen a 18. századig, a kölnivíz megjelenéséig. A "Királynévíz" - más növényi olajokhoz hasonlóan - nem csak illatosításra volt alkalmas, hanem a gyógyászatban mint orvosságot is használták. 
Az akkori orvosi receptek mind szájon át, mind külsőleg történő alkalmazását (mosakodás) javasolták. Az első értékes leírás Nicholas Culpeper gyógyszerészkönyve (1683) nyomán maradt az utókorra.

A királynévíz számos mesében feltűnik, mint pl. a Grimm fivérek Csipkerózsikájában, amikor a királylányt mély álomba zuhanásából "Királynévízze"l próbálják felébreszteni sikertelenül.

A 16. és 17. század között, a parfümöket elsődlegesen arra használták, hogy a testszagokat leplezzék, hiszen akkoriban nem igazán fürödtek az emberek. 

Az európai illatgyártás a XVI. században indult fejlődésnek amikor a Firenzéből származó 
Medici Katalin olasz úrhölgy a francia herceg feleségeként Párizsba költözik és divatba hozza 
a parfümöket. 

Az olaszországi parfüm termékeket Medici Katalin személyes parfümkészítője: a florentinai Rene illatszerész műhelyéből szállították Franciaországba. Renenek köszönhetően, Franciaország 
hamarosan Európa parfüm és kozmetika központjává vált.

 
A XVII. századtól Grasse ( nem messze az általunk is jól ismert Cannes-tól)  vált  a parfümkészítés bölcsőjévé, ahol a kesztyűkészítők a régióban fellehető növényeket és virágokat használták fel a bőrtermékeik illatosítására. Ugyanis ezzel el lehetett fedni a bőr gyakran  kellemetlen szagát - az illatos kesztyűk óriási népszerűségre tettel szert. A világ illatközpontja a mai napig is Grasse Valey. A folyamat már megállíthatatlannak tűnt, hiszen a divatnak köszönhetően hihetetlenül terjedt az igény, azonban az ipari méreteket elérő gyártáshoz új eljárások szükségeltettek, amelyekhez már kémiai ismereteket kellet szerezni az egyre kifinomultabb, trükkösebb parfümmestereknek.

Klasszikussá, legendássá vált családneveket ismerhetünk meg az illatszerek újkori történetében. Természetesen mind franciák, közülük is talán a leghíresebbek az Haubigant, a Guerlain, a Francois Coty és a Jean Lanvin família. Ők korunk nagy egyéniségeivé, márkanevekké váltak; parfümdinasztiákat alapítottak.

A 18. századig aromás növényeket termesztettek Franciaország Grasse régiójában, Szicíliában, és az olaszországi Calabria-ban, a parfümkészítés nyersanyagaiként.

Az illatszerek történetének újabb forradalma következett be a 17. és a 18. század fordulóján: ekkor jelent meg a kölni. 

A kifejezés egyértelműen a Köln városnévből származik. A Kölnisch Wasser (franciául Eau de Cologne) elnevezés nemzetközileg ismertté vált. Ma már önálló termék, szabadalmaztatott márkanév. Összetétele: mósusz vagy ámbra (mindkettő állati eredetű) mint alapillat, amelyet a neroli, bergamott, fa, citrom, cédrus, narancs illata egészít ki. 

Németországban Paolo Feminis olasz borbély hozta létre a ma is híres Aqua Admirabilis nevű kölnivizet. Az ő unokaöccse: Johann Maria Farina (Giovanni Maria Farina) – akinek a nevéhez fűződik a kölni receptjének kidolgozása – 1732-ben vette át az üzletet.

Külön tanulmányt lehetne arról írni, hogy az egyes parfümöket, illatszereket milyen kiszerelésben (tégelyekben, flakonokban, üvegcsékben) hozták és hozzák forgalomba.

A történelmi mélység miatt említést érdemel, hogy már az egyiptomiak, utánuk a rómaiak is 
használtak illatszer tárolására alkalmas agyagból, fémből, ( nemesfémből is) vagy üvegből 
készült parfümös "flakonokat".

Az üvegcsék ára valószínűleg méregdrága lehetett, ezért az üvegben tárolt parfümök elterjedése 
a XX. század elejére tehető. 

Ekkor már illatpiramis alapján gyártották a parfümöket, tehát a fejillat megőrzésének érdekében tanácsos volt már a gyárban zárni azt. Mára az üveg igazi divat lett, tervezéséhez neves dizájnereket kérnek fel.


A XVIII-XIX. században egyre szélesebb réteg kezdett illatszereket használni. 

A magukra adó hölgyek könnyed, egyjegyű illatokat használtak: leginkább levendulát, ibolyát és rózsát. A hölgyek és urak hasonló illatokat viseltek. A parfümöket -nem kevés marketingmunkának köszönhetően a XX. században választották szét élesen el férfi és női típusúakra.

A XX. század eleje újabb változást hozott a parfümök világhódításának. 

Bár a művészi, illetve luxus parfümgyártás mintegy két évszázaddal ezelőtt indult fejlődésnek, a patikusokat és a papokat követve, a híres divatházak, elsőként a Poiret, a Dior, a Chanel, 
az Yves Saint-  Laurent kezdték meg a parfümök forgalmazását.

A híres divattervezők sugalmazására az elegáns viselethez a jó illat nélkülözhetetlen, ezért a szalonok kínálatában előbb a ruhához tartozó ajándékként adták a parfümöt, majd hamarosan ráébredtek, hogy a parfüm több bevételt produkál, mint a ruha. 

Ettől kezdve íródik a ma is ismeretes értékesítési, terjesztési, reklámozási forma, azaz a modernkori parfümtörténelem, a művészi, illetve luxus parfümgyártás az igényekhez  mért fejlesztésekkel, újításokkal. 

Mára a parfüm az elegancia és a csábítás nélkülözhetetlen eszköze. 


+ Egy érdekesség - Patrick Süskind: A parfüm

"A parfüm" - kultuszregény, talán nem szorul bemutatásra. Először 1985-ben jelent meg Svájcban és azon nyomban őrült népszerűségre tett szert és mind a mai napig a világ első 10 bestsellere között van.

Zsenialitás, undor, cinizmus, a társadalmi és szerelmi elismerés, az élet értelmének keresése, szeretet és halál.... Ma "A parfüm" írója - Patrick Süskind - az intellektuális divat igazi csillaga. Az utóbbi időben ilyen hirtelen felemelkedésben nem volt része egyetlen német nyelven író irodalmárnak sem....

Tulajdonképpen "A parfüm" megjelenéséig senki nem tulajdonított az aromáknak olyan nagy jelentőséget és senki nem próbálta meg visszaadni a szerző által a könyvben megírt akkordokat.

A regény megfilmesítése után a világ a mozifilmen kívül megismerte Thierry Mugler divatházának imidzsprojektjét is, melyet Tom Tykver "A parfüm - egy gyilkos története" filmjének megjelenéséhez igazítottak.

Thierry Mugler Christophe Laudamiel és Christophe Hornetz parfümérekkel együttműködve igen rövid időn belül létrehozott 15 aromát, melyek a film különleges auráját hivatottak átadni. Tudva azt, hogy a könyvben leírt illatok nem mindig kellemesek - a 18. századi Párizs elég kétes hely volt, s sok aroma nem volt arra való, hogy felvigyék a testre, - a 15 aroma inkább aromaillusztráció a könyvhöz és a filmhez.....

Thierry Mugler aromabemutatójának neve egyszerű - "Le Parfum"

A Galeries Lafayette francia kereskedőház berlini részlegében zajlik Thierry Mugler francia divattervező és parfümér aromakollekciójának bemutatása, melyet Patrick Süskind regénye ihletett.

Vörös bársony dobozkában titokzatosan csillog a 15 kis esszenciás flakon (A parfüm c. könyvben azokat "az illat lelkének" nevezik), közülük mindegyik a Jean-Baptiste Grenouille zseniális parfümérről szóló pszichológiai triller 1-1 fejezetének motívuma alapján készült. A főszereplő fiatal lányokat gyilkolt azért, hogy különleges parfümöket alkosson.


Aki nem olvasta a regényt, minden bizonnyal megnézi a filmet, ezért nincs szükség arra, hogy az események összes fordulatát elmeséljem.

Ugyanakkor az illatok készítésének szinte recepturális pontosságú leírása - melyben kifejeződnek különböző helyzetek emberi megérzései és az azokkal kapcsolatos emóciók - felkeltették a leleményességéről híres Thierry Muglert, hogy "életre keltse" Süskind-Tykwer köny-mozialkotását. Ezzel kapcsolatban volt olyan ötlet is, hogy " a filmvetítés közben a teremben szétszórják az film adott részeinek megfelelő esszenciákat, de Tom Tykwer rendező határozottan ellenezte, hogy megossza sikerét a híres parfümérrel.

Lehet, hogy a német szerző 1985-ben megjelent, a múltbeli zseniális kitalált parfümérről szóló könyve indította az állandóan valami újat kereső sokoldalú franciát (táncos, stiliszt, művész, szobrász, építész, divattervező) saját parfümjeinek létrehozására. Hiszen azt beszélik, hogy első parfümje, az "Angel" (1992) különleges karamell, csokoládé, méz, vanília és lágy fás jegyes kompozíciójának keresésekor Mugler pszichoanalitikusnál volt, hogy a hipnózis segítségével "visszatérjen gyermekkorába, a 
háború utáni Strasbourgba, hogy pontosabban emlékezzen és visszaidézze a mamája által készített finomságok akkori illatait".


Comments