Mozart: Sonatas for Violin & Piano, Hungaroton                                                                                                                                                                         "Though the booklet makes no reference to the use of period instruments, the tonal quality and style of performance would place the disc within that category." "Tempos in the outer movements are brisk without being rushed, the central andantes flow with eloquent lyricism, and I particularly enjoy the mischievous approach to the opeing movement of K454, a mood that carries over into the account of K526. Here we find the many scale passages, wich can sound unduly hurried on so many discs, perfectly articulated." "...Kállai's refined and elegant playing makes for a much recommended release." -David Denton, The Strad, 2015                                     

Mozart Felsőfokon: "Szintén idei Hungaroton-kiadvány az a lemez, amelyen két fiatal művész, Kállai Ernő és Fejérvári Zoltán Mozart hegedű-zongora szonátái közül szólaltat meg négyet. Mindenekelőtt meg kell állapítani: a két muzsikus nagyon jól szót ért egymással - s ez minden igazi kamarazene alapfeltétele. A zenei frázisok megfogalmazásában minduntalan tetten érhető egyrészt a tagolt beszéd igénye, másrészt az az érzékeny figyelem, amely a másikra irányul, így aztán kialakul egy élő, lüktető, dinamikus párbeszéd. Az is fontos erénye a felvételnek, hogy Kállai és Fejérvári magától értődő természetességgel érzékelteti a kétszer két mű más- és másféle nagyságrendjét, mélységét, de úgy, hogy mindeközben világossá válik számunkra a kéttételes, "kisebb igényű" kompozíciók gazdagsága és vitathatatlan rangja is, például a válogatás egyetlen moll műve, az e-moll szonáta (K. 304) szíven ütő, különlegesen tartalmas melankóliája. Mindkettejük esetében abszolút adekvát a hangszeres hang, amelyet a művekhez választanak: Kállai hegedűtónusa karcsú, könnyed, s így megteremti a mozgékony játék lehetőségét (mely lehetőséggel a művész gyakorta él is), Fejérvári billentése plasztikus, a zongora hangjai a magas fekvésekben kristályharangokként csilingelnek ujjai alatt. Rugalmasan feszes a ritmus, életteliek és változatosak a karakterek. Hiteles és vonzó előadások születnek meg tehát a két művész együttműködése nyomán. Semmi kétség: amit hallunk, Mozart, felsőfokon."  -Csengeri Kristóf, Élet és Irodalom, 2014

"A nyitány és a menü szimfonikus főfogása között Beethoven Hegedűversenyét hallottuk (op. 61). A szólista, Kállai Ernő az őszi Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny 2. helyezettjeként kapott meghívást erre a jutalomjátékként is felfogható estére. Bemutatkozása kitűnően sikerült, produkcióját fölényes hangszeres tudás és érzékeny zeneiség jellemezte. Kállai nem tartózkodik a vibrátótól, de nem is vetemedik túlzásokra e téren (más téren sem). Fölényes technika és tökéletes hangképzés: az intonáció kristálytiszta, és nincs egyetlen salakos hang sem. Beethoven hegedűversenyében csekély az interpretációs mozgástér, itt nem könnyű a klasszikus előadói hagyomány sérelme nélkül egyéninek lenni. Kállainak azonban még ez is sikerült. Már a versenygyőztesek őszi gálaestjén feltűnt, hogy Bartók 1. rapszódiáját a szokottnál valamivel több parlandóval-rubátóval játssza, s az első két tételben most is erősebben fellazította a hegedűkantiléna ritmikáját, mint mások teszik, a beszédszerűséget és az epikus léptéket hangsúlyozta (a harmadikban persze köt a vadászrondó feszesen rugózó hatnyolcada). Ám mindvégig sikerült elfogadnom a hagyományostól némiképp eltérő olvasatot, mert minden a jó ízlés keretei között és a világszínvonal nagyságrendjében zajlott. Ráadásként Itzhak Perlman növendéke Bach d-moll partitájának Sarabande-tételét adta elő." -Csengery Kristóf, Muzsika, 2013

"La deuxième œuvre du programme est la Sonate de Debussy...[Erno Kallai] joue le premier mouvement avec beaucoup de panache et de tempérament, donnant une coda virile et puissante, mais c’est surtout dans le deuxième mouvement, très fin, où il semble presque toujours en train’improviser..." "Le récital se termine avec une superbe Sonate n°1 de Fauré, remarquable à tous points de vue, que ce soit dans l’écoute mutuelle entre les deux instrumentistes, dans la pureté d’intonation du violoniste, au jeu aussi léger et gracieux que possible, ou dans la subtile douceur de l’Andante où les notes semblent flotter en apesanteur. Le redoutable troisième mouvement est un bel exemple d’audace, de maîtrise technique et de continuité du discours, et le mouvement final est judicieusement joué avec vigueur, mais sans se précipiter. C’est une leçon de style et de bonté que cette Sonate, poétique mais rigoureuse, sans alanguissement, qui marque avec éclat l’entrée d’Erno Kallai dans la longue liste des lauréats Juventus." -Richard Letawe, 2011