Keiko

 Keiko, a bálna (1976 - 2003) a Szabadítsátok ki Willyt című film sztárja, melyben egy jóságos bálnát játszott. 3 évesen fogták be Izlandnál, és egy szórakoztatóparkba került ahol különféle mutatványokkal szórakoztatta a nézőket.

A 90-es években fedezték fel a hollywoodi filmesek Willy szerepére. A film 1993-ban készült el, és óriási siker lett 154 millió dolláros bevétellel. Két évvel később elkészült a 2. rész, és 1997-ben a harmadik rész is.

Az utolsó rész után az emberek elkezdték követelni, hogy engedjék szabadon a bálnát. Nem hallgattak a figyelmeztetésre, amit a kutatók mondtak, hogy Keiko már nem tudna egyedül élni a természetben.

A Warner Bros. vezetése a bálna jövedelmét egy alapítványnak adományozta, amelynek a célja, hogy Keikot a nyílt vizekben való életre tanítja.

2002-ben  a 3500 kilogrammos bálnát az Izland környéki vizekbe eresztik. Egy ideig jól érezte magát ott, de már nem tudott alkalmazkodni a természetes életkörnyezetéhez. Kiúszott a tengerpartig, barátkozott  az emberekkel és hagyta magát etetni. 2003-ban tüdőgyulladást kapott és decemberben meghalt, 27 éves volt.

 
 
______________________________________________________________
 
A bálnák nagy termetű állatok, a fajtól függően testhosszuk 2 métertől 30 méterig és súlyuk 30 tonnától 150 tonnáig terjedhet.

Több faj létezik:

Grönlandi-bálna, hossz 14-18 m, súly 50-100 tonna; 

Északfoki-bálna, megegyezik súlyban és testméretben a grönlandi-bálnával
Szürke-bálna,Tőke-bálna, Kék-bálna.

Az összes fajta közül a Kék-bálna a legnagyobb, óriás-bálnának is nevezik. Napjainkban elszórtan él az óceánokban, elsősorban az északi és déli-sarki vizekben a század elején még nagy számban volt, de a kegyetlen bálnavadászat nagyon megcsappantotta az állományukat.


A legnagyobb testű állat a Földön. Mivelhogy a torka nagyon szűk, csak kisebb állatokat tud lenyelni. Fő eledele a plankton, foga nincs, helyette a szájpadlásáról eredő több száz (320) szilával szűri ki a vízből a planktont. Szilája 1 méter hosszú és 0,55 méter széles. A súlya megegyezik 30 elefánt,vagy 150 ökör súlyával. Tüdeje van, mint minden szárazföldi állatnak. A páraoszlop amit magából kilövell, eléri a 7-10 méter magasságot is. Vándorláskor 15 km-t is úszik óránként, de meneküléskor eléri a 37/km óránkénti sebességet is. 80 évig is elélhet. A kék-bálnák kizárólag lebegő rákokat (Krill) esznek, egy felboncolt bálna gyomrában 425 kg rákot találtak. Akár 2 órát is tud 4-500 méter mélységben lemerülve maradni. 2-es 4-es csoportokban úsznak, de szaporodási időben nagyobb csoportok is kialakulnak. A párzás a meleg trópusi vizekben megy végbe, itt születnek az utódok, melyek kb 7 méter hosszúak és súlyuk 2-3 tonna. A bálnaborjú kb 600 liter tejet fogyaszt naponta. Az anya nem szoptatja, hanem a kicsinyének a szájába fröcsköli a tejet.
 

http://szepjovot.blogspot.hu
                            __________________________________                                            


                                                                       Flipper
 
Comments